Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-05 / 121. szám
A Dunántúli napló 1982. május 5., szerda 1982. MÁJUS, 5 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GYÖRGYI nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.22 — nyugszik 20.01 órakor. A Hold kél 17.12 — nyugszik 4.43 órakor. Az évszaknak megfelelő idő Dunántúl Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 10-től 12 és 14-től 16 óráig a 15-000 telefonszámon ügyeletes újságíró: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hirügyeletes: ADAM ERIKA 17-től 18 óráig a 10-053 telefonszámon Eltemették Komját Irént Kedden a Mező Imre úti temetőben mély részvéttel vettek búcsút Komját Iréntől, a magyar és a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő személyiségétől, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alel- nökétől. Komját Irén ravatalánál a párt, az állami és a társadalmi élet vezető személyiségei, harcostársai álltak díszőrséget. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Várkonyi Péter, az MSZMP KB tagja, a Népszabadság főszerkesztője búcsúzott az elhunyttól. Komjáti Irén hamvait a Munkásmozgalmi Panteonban helyezték örök nyugalomra. A gyászünnepség az Internacio- nale hangjaival ért véget.- Befejezték a távfűtést. A Pécsi Távfűtő Vállalat értesíti fogyasztóit, hogy az időjárás kedvező alakulásával Baranya megye területén a távfűtést május 3-án befejezte.- Önkéntes rendőrök társadalmi munkája. A kertvárosi kmb.-csoport önkéntes rendőrei tegnap délelőtt az újmecsekal- jai közlekedési park raktárépületének bővítését kezdték meg társadalmi munkában. A közlekedés irányításában is részt vevő aktívák munkájukkal jelentősen hozzájárulnak a népszerű pécsi KRESZ-park megnövekedett járműállományának biztonságos és megfelelő tárolásához.- Útszűkület. A Bányászati Aknamélyítő Vállalat a Munkácsy Mihály u 4. előtti szakaszon közműalagutat épít. Az utcában részleges útszűkületre kell számítani. A munkák várható időtartama három hónap. Várható időjárás szerda estig. Országszerte folytatódik a derült, napos, száraz idő. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 22 és 26 fok között alakul. Á .k&zété$ hitei Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke fogadta dr. Taraba Jánost hazánknak a Mongol Népköztársaságban akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára kedden Békés megyébe látogatott. A vendéget Békéscsabán a megyei pártbizottság székházában Frank Ferenc első titkár és Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke köszöntötte. Frank Ferenc tájékoztatta Sarlós Istvánt Békés megye helyzetéről, fejlődéséről, gondjairól. Ezt követően Sarlós István, a megyei pártbizottság tagjaival, a járó-. si, városi, községi és üzemi pártbizottságok titkáraival, a megyei tanács, a KISZ a Hazafias Népfront és a szakszervezetek megyei tanácsa vezető munkatársaival találkozott és tájékoztatta őket az időszerű politikai kérdésekről. Délután Sarlós István, a megye vezetőinek társaságában, Békéscsaba és a megye legkorszerűbben felszerelt általános iskoláját kereste fel a Szabó Pál téren, végül pedig a Híradástechnikai Vállalat békéscsabai gyáregységét látogatta meg.- Korrózióvédelmi pályázat. A mezőgazdasági gépek, berendezések és létesítmények korrózió elleni védelmének fejlesztésére pályázatot hirdet az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság. A pályázatokat 1982. május 31-ig kell benyújtani az OMFB Korrózióvédelmi Irodájá. hoz. (1072 Budapest, Klauzál tér 16.) ♦ Matematikaverseny A megye első és második osztályos középiskolásai részére hirdették meg a „Zipernovszky matematika kupa" elnevezésű versenyt, amelynek szervezője és házigazdája a Zipernovszky Károly Gépipari Szakközépiskola volt. A versenyt az elmúlt napokban értékelték, két külön kategóriában. Az összesített versenyben a gimnáziumok között első helyezett a pécsi Nagy Lajos Gimnázium, második a komlói Kun Béla Gimnázium, harmadik a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium lett. A szakközépiskolások kategóriájában első a Zipernovszky szakközép- iskola, második a Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola harmadik a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola. Az egyéni versenyekben kategóriákként és korcsoportokként négy első helyezett lett: Czabarka Éva (Nagy Lajos Gimn.), Folkner Károly (komlói Kun Béla Gimn.), Lovas Ágnes (Zipernovszky szakközépiskola), Farkas Tibor (Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola). 20 15 10 5 o £51 Ä r \ú// íOc £5í T<C TI mux. min. £51| felhős napos /Vgl I záporéi« I G/J=| | lutóesí | ^Őc '/iA 1 lupos | Április utolsó és május első napjaiban folytatódott az évszakhoz képest hűvös idő. A hőmérsékleti értékek sok helyen 5—10 fokkal is ej- maradtak a sokéves átlagtól. A hűvös levegő beáramlását az elmúlt hét végén viharos szél kisérte. A széllökések erőssége több helyen elérte az óránkénti 100 km-es sebességet is. E hét elején változás állt be időjárásunkban. Délnyugatról a korábbinál több fokkal melegebb levegő áramlott a Kárpát-medence fölé, s igy a nappali felmelegedés jelentősen erősödött. E hét közepén az évszaknak megfelelő hőmérsékletek várhatók. Ezt — V SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Tánc, szerelem, komédia (este 7 órakor) Sarkadi bérlet. MOZI Petőfi: Találkozás (f5, f7) Szívzűr (f9) Kossuth: Találkozás (10, 12) A hóhér testvére (2, 4) Alma (6, 8) Park: Szívzűr (4, 6, 8). Tanárképző: Földi űrutazás (5, f8) Heö. Műv. O.: Ezek a fiatalok (8) Mohács: A játékszer (6) A domb (8) Komló, Zrínyi: Vük (4). Piros pulóver (6, 8). Komló, Május 1.: Hölgyem. Isten áldja! (f5, f7) Pécsi grafikus kiállítása Budapesten követően a hét legvégén átmeneti lehűlésre lehet számítani, majd a következő hét elején újra melegebbre fordul az időjárás. A felhőzet időnként megnövekszik, futó esők. záporok többfelé valószinűek. Napsütésre mindegyik nap folyamán számítani lehet. A hét legvégén erős északnyugati szél lesz. A hőmérsékleti maximumok általában 20 fok körül alakulnak, a hét legvégén kevéssel 15 fok alatti értékekre lehet számítani. A hőmérsékleti minimumok általában 4, 9 fok között várhatók, 1—2 fokkal hűvösebb értékek a következő hét legelején valószinűek. Növényvédelmi előrejelzés A gyümölcsösökben most ismét előtérbe kerül az alma növényvédelme — figyelmezteti a kiskerttulajdonosokat a MÉM növényvédelmi és agrokémiai központja. Nálunk legveszedelmesebb betegsége az almafa- varasodás. A lombfakadás óta az almafák fogékony állapotba kerültek. Ennek nyomán az elmúlt héten, a rendkívüli hideg idő ellenére, az ország déli részén megjelentek a betegség első tünetei a leveleken. A fer- tőzöttség most még nagyon gyenge. A veszélyt most nem is ez, hanem az okozza, hogy a zömmel pirosbimbós állapotban lévő fák hamarosan virágozni kezdenek. Bár a fertőzésnek nélkülözhetetlen feltétele, hogy a növény felületén nedvesség — vízcseppek. vagy vékony vízhártya legyen — a helyi esők, sőt esetleg hajnali harmat következtében néhány órára ez is kialakulhat, s mivel enyhébb időben a gomba gyorsabban fejlődik, a nedvességborítás elegendő lehet a fertőzéshez. A virágzás megkezdődése miatt azonban most már nemcsak a levelek, hanem maguk a virágok is megbetegedhetnek, s így a terméskezdemény, vagyis a termés korai fertőzést szenvedhet. A jelenlegi helyzetben tehát éberen figyelni kell az időjárás alakulását, s ahol a fertőzés veszélye kialakulhat, megelőzésül permetezni kell. A felmelegedéssel élénkülni fog a takácsatkák lárvakelése, ami g hűvös idő alatt csaknem teljesen leállt. Ahol sok az atka és a virágzás előtt van még idő a védekezéshez, nem szabad habozni. Ahol viszont erre már nincs lehetőség, a kezelést a sziromhullás idejére kell tervezni. Az atkák ellen speciális atkaölőszerek vannak forgalomban. Cadó Jánosnak, a Pécsi Szikra Nyomda dolgozójának Sci-fi témájú festményeiből nyilt kiállítás május 3-án Budapesten, a Radnóti Könyvesbolt galériájában (Baross tér 22.). A kiállítás egy hónapig tekinthető meg. Képeivel a Móra Könyvkiadó által rendezett pályázaton elnyerte a közönségdijat. Szabó Jánosné györgytelepi olvasónk kérdezte hogy házukat mikor bontják le. A telepen több épületet szanáltak, de a munkát már nem folytatják. Mitévők legyenek? Költözni szeretnének és mikor kerülhet erre sor? A Pécs városi Tanács vb-hivatalá- nak műszaki csoportján elmondták: György-telepet megszüntetik, de lassú ütemben, ahogy az épületek állaga romlik, életveszélyessé válik. Kérik, hogy Szdbó Jánosné keresse meg a hivatal műszaki csoportját, (Pécs, Kossuth tér 1—3.), ahol részletes tájékoztatást kap. — „Pisti, huszonötödször.” Amatőregyüttesnél jelentős eseményhez, a huszonötödik előadáshoz érkezett Örkény István: Pisti a vérzivatarban című darabja a Pécsi Nyitott Színpad bemutatásában, Vincze János rendezésében. Huszonötödik alkalommal május 5-én, szerdán este 7 órakor kerül a pécsi közönség elé a „Pisti”, melynek pécsi színre vitelét számos díjjal jutalmazták.- Megkezdődött a gyapjúátvétel. Április közepe óta tart a juhnyírás Baranyában. Az átvétel most kezdődött, eddig egy vagon gyapjút vett át Pécsett, a Tímár utcában a Gyapjúforgalmi Vállalat, amely az idén 34 vagon gyapjú átvételére készült fel. A gyapjú 60 százalékát a nagyüzemek, 40 százalékát a kistermelők értékesítik. Parmezán sajt előrecsomagolva. A Baranyatej megkezdte automata csomagoló gépsoron a parmezán sajt 15-20 dekás csomagolását és országos terítését. A magas szárazanyagtartalmú, reszelésre alkalmas kemény sajtból az első héten három tonna mennyiségben küldtek Baranya, Pécs és az ország boltjaiba. Rendezvények A Baranya megyei Fiatal művészek klubjának első komplex programjára kerül sor ma, szerdán este 6 órakor a pécsi Ifjúsági Házban. A rendezvényen kiállítás szerepel, és a képzőművészeten kívül más művészeti ágak is megszólalnak, színre lépnek az est keretében. * Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök szerepéről tart előadást dr. Spira György történész, az MTA történettudományi intézetének főmunkatársa ma május 5-én, 17 órakor Pécsett, az Akadémiai Bizottság székházában. * Könyvpremier. Asszonyi Tamás szobrászművészről készült kismonográfiát mutatnak be ma, szerdán du. 3 órakor, a TIT pécsi Bartók-termében. A KGST tagországok villamosener- gia-rendszerének távlati fejlesztési tendenciájáról tart előadást Dósa Béla, az Erőterv főmérnöke május 5- én délután 2 órakor a pécsi Technika Házában. Ebből az alkalomból a Szovjetunió villamosenergetikájának fejlődését, jelenlegi színvonalát szemléltető kiállítás is nyílik. Szovjet-magyar közlekedési megbeszélések Pécsett Évente két alkalommal ülésezik a szovjet—magyar közlekedési együttműködési állandó munkacsoport, amely soros ülését Pécsett tartja. A huszonhatodik ülésszakot először rendezik a mecsekalji városban, amely várhatóan péntekén fejeződik be a jegyzőkönyv aláírásával. Tegnap délelőtt, a MÁV Pécsi Igazgatósága oktatási és továbbképző központjában plenáris üléssel vette kezdetét a vasúti, hajózási, közúti, valamint külkereskedelmi szakemberek megbeszélése, amelyen kiemelt programként szerepel az idei szovjet-magyar áru- szállítással összefüggő feladatok egyeztetése, konvertizálása. Az állandó munkacsoport többek között mérlegeli az év első négy hónapjának eredményeit, továbbá meghatározza az év végéig várható szállítási feladatokat. A munkacsoport ülésén többek között visszatérnek a szovjet—magyar kormányközi együttműködési bizottság tavalyi tbiliszi találkozóján aláírt megállapodásra és annak végrehajtására, a szervezés terén, a műszaki fejlesztésben, valamint a közlekedési alágazatok munkájában elért eredményekre. S. GY. ♦ — Díjátadás. Ma — szerdán — 17 órakor a Baranya megyei Közlekedésbiztonsági Tanács különtermében tartják az 1981. évi Baranya Kupa díjkiosztó ünnepséget. A rendező Magyar Autóklub megyei szervezete a helyszínen, Pécs, Rózsa Ferenc u. 7. szám alatt várja az érdekelteket. — Nutrictenyésztő szakcsoport alakult. A Boly és Vidéke Áfész keretében működő társulás hétfőn megválasztotta vezetőségét. A szakcsoport egyelőre 40 taggal dolgozik. Céljuk a megyei tenyésztők szakirányítása, érdekei képviselete és tanácsadás. — NYELVTANFOLYAM. Intenzív öngól nyelvtanfolyam kezdődik középhaladóknak a Megyei Művelődési Központban május 17-i kezdéssel. A tanfolyam időtartama 5 hét, helye: Széchenyi tér 9. Az órákat Mokcsay Melánia nyelvtanár vezeti, ügyintéző: dr. Romváry, tel.: 11-622, munkanapokon 9—12 között.- Metál autófesték. Az idén már harmincezer autó átfénye- zéséhez elegendő metálfestéket gyárt a Budalakk Festék- és Műgyantagyár. Az 1981-es őszi BNV-n díjat nyert, saját fejlesztésű, ezüstös csillogásé festék gyártását négy - kék, zöld, ezüst és téglavörös - színben a külföldivel azonos minőségben új beruházás nélkül kezdték meg a Budalakknál. A metálfestéket, alapozót és hígítót is tartalmazó, egy autó átfestéséhez elegendő mennyiségben, egységcsomagban hozzák forgalomba. A tervek szerint az esztendő második felében meg: kezdik a kisebb, javításokra szolgáló szettek csomagolását is a Budalakk Festék- és Műgyantagyárban. Lábunk alá a vizet? Szép a tiszta, csinos környezet. Jó, ha nem verjük fel lépteinkkel a port. Mindez különösen szép és jó, ha Pécs szívében, a Széchenyi téren van. Csökkenti azonban az örömünket, ha a takarítást a lábunk alatt végzik. Ez volt ugyarlis — szó szerint! - tegnap reggel. Fél 8 és 8 között nagy a ríyüzs- gés a téren. Diákok igyekeznek az iskolákba, dolgozók a munkahelyeikre. Tegnap reggel a nagy jövés-menés közepette komótosan bandukolt felfelé a Nádor-oldalon a jórdamosó- gép, széles ívben verte a vízzel a járdát. Folyt a víz a lábak alatt, szállt a permet a levegőben, az emberek ugráltak, a gépnél is lassúbbra fogták a lépteiket. Akik pedig siettek, azok megkockáztatták, hogy vizesek lesznek. Szép a tiszta, ‘csinos környezet, de vajon ezt a tisztogatást éppen ilyenkor kell megejteni? H. I. ♦ Esküvő VILÁGOS EDIT és HERMANN FERENC ^szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1982. május 8-ón 15.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasság- kötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). BŐSZ MARIA és RESSZER ATTILA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1982. május 8-án 13.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasság- kötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). LUTHÁR MÁRTA és MAJOROS FLÓRIAN szeretettel értesítik kedves barátaikat és ismerőseiket, hogy 1982. május 8-án 17.30 órakor házasságot kötnek a Komló városi Tanács nagytermében. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. ke- kerület: Megyei Kórház (Belgyógyászat.) III. kerület. I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések : Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt lakosság részére egy helyen, a Munkácsy Mihály utcai rendelőintézet ügyeleti bejárata. Telefon: 12-812. Minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Fogászati ügyelet: Munkácsy Mihály utcai rendelőintézet ügyeleti bejárata. Minden este 8 órától másnap reggel 7 óráig. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, József Attila u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) 17 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-144. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon - este 7-től reggel 7 óráig. FIGYELEM! A Pécsi Áfész az alábbi felvásárlóhelyein megkezdte az éticsiga felvásárlását • Pécs, Bajcsy-Zs. u. 13. volt baromfiudvar • Belvárdgyula, Vegyesbolt • Romonya, Béke u. 63. • Hird, Hirdi u. 38. • Vasas II., „C” u. 9. • Pécs, Engels u. 116 3. • Pécs, Rácváros 12. • Pécs, Pellérdi u. 58. • Pécs, Nagyárpádi u. 13. • Ócsárd, Vegyesbolt • Görcsöny, Presszó-udvar • Szalánta, Vegyesbolt • Kozármisleny, Móra F. u. 23. • Magyarsarlós, ' Vegyesbolt A 28—38 MM ÁTMÉRŐJŰ CSIGA ÁRA 12,— Ft kg. FELVÁSÁRLÁS MINDENNAP! Áfész, felvásárlási osztály