Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)

1982-05-30 / 146. szám

1982. május 30., vasárnap Dunántúlt napló 5 uhsurhapi ikiugaziiii Gyermeknap, 1982 Három mese A pécsi Nevelési Központ irodalmi műhelyének foglalkozásain több gyerek fog­lalkozik mesék, versek, fantasztikus elbeszélések írásával. Az idei Gyermeknap al­kalmából közöljük hármójuk meséjét — mind a három szerző negyedik osztályos tanuló. A részegem bér mega majom A szomorú Messze Liberkánában élt egy majom. Ahogy ez a majom egy­szer az utcán sétálgatott, talál­kozott egy részeg emberrel. Hát az úgy megijedt a majomtól, hogy hanyatt-homlok rohanni kezdett. A majom utána. Csak­hogy meglátta ezt a részeg ember felesége. Fogott egy söp­rűnyelet, és utánuk szaladt. Elől rohan a részeg, utána a majom, utána meg a söprű­nyéllel a részeg ember felesé­ge. Kinéz az ablakon a boltos, meglátja az asszonyt. — Hé! Mikor adod meg a pénzemet? — kérdezte, és az asszony után vágtatott. Látja Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy teknősbéka, aki igen szerette a rágógumit. Egy­szer, amint az utcán bandukol és rágja a rágógumit, jön vele szemben egy palacsinta és kér­di: — Hé, koma, nem jössz ve­lem a kocsmába? — Nem — felelte a teknős. — Én most Teknőc Tercsihez me­gyek, neki udvarolni. — Mit viszel ajándékba? — Egy puszit, meg egy cso­mó rágót. őket a lakatos. Azt hitte, hogy tolvajt kergetnek, futott ő is utánuk. A nagy futásban az asszony utolérte a majmot. Úgy megörült, hogy mindjárt karjá­ba zárta, ölelte-csókolta:- Drága uram! Hát végre megtaláltalak! A majom nagyon meghök­kent, de gondolkodni sem ju­tott ideje, mert a részeg meg­fordult, látta a puszilkodást, s mérgében nagyot sújtott a ma­jom hátára. A majom úgy meg­zavarodott, hogy fölmászott a templomtoronyba. Azóta is ott gubbaszt, ha csak el nem pusz­tult. Balázs Dóra — Nem jól teszed! Teknőc Tercsi nem szereti a rágót! — Dehogynem szereti! Nem érdekelsz! És ment tovább. Jön szemben Cipőtalp bátyó. — Hé, te hová mész? — Én is Teknőc Tercsihez sie­tek. Teknőc Tercsi épp teavizet forralt. A forróságban a rágó úgy odaragadt a cipőtalphoz, hogy azóta sem lehet róla leva­karni. Azóta is együtt járnak udvarolni Teknőc Tercsihez. Nemes Barbara szekrény Egyszer volt, hol nem volt, volt egy nagyon szomorú szek­rény. Ez a szekrény azért volt olyan szomorú, mert csupa fe­kete ruhát tartottak benne mindig. Fekete kabátokat, fe­kete kendőket, fekete szoknyá­kat, nadrágokat, fekete haris­nyákat, még a babaruhák is feketék voltak mind. Egyszer a szekrény elhatároz­ta, hogy bánatában világgá megy. Megkeresi azt az em­bert, aki neki tanácsot ad. Ment, mendegélt. Egyszer csak találkozott egy öreg apóval, aki tüzet akart rakni, de a tűz nem és nem gyulladt meg.- Hé, te ott! Mit csinálsz?- Hát én tüzet raknék, de nem akar meggyulladni.- Akkor én segitek neked. Nyisd ki az ajtómat, és amit bennem találsz, azt mind dobd bele a tűzbe. így is lett. Lett gyönyörű nagy tűz. Az öregapó pedig hálából telerakta a szekrényt szép tar­ka holmival. A szekrény boldo­gan hazament. Gazdái lelpró- bálták az új ruhákat és meg­nézték magukat a tükörben. Az­óta sosem viselnek fekete ru­hát. A szekrényt pedig úgy te­lerakták piros kabátokkal és sok szép tarka kendővel, hogy majd megpukkad! Urmös Mónika Teknőc Tercsi udvarlói Gyöngyös kincsei A gyöngyösi Szent Berta- lan-templom kincstárát min­den valamirevaló művészet­történeti szakkönyv a legelis- merőbb jelzőkkel halmozza el, nem feledve megemlíteni azt, hogy ez a gyűjtemény az esz­tergomi után az országos ranglista második helyén áll. Negyvenhárom mesteri ötvös­munka, kelyhek, ciboriumok, úredények, ereklyetartók — egyházi szertartások kellékei. Aki törtérfetükre kíváncsi, izgalmas, rejtélyes fordula­tokban bővelkedő krónikába lapoz... A második világháború ide­jén három — oz egyházköz­ség vezetéséhez közel álló — férfiú úgy határozott, hogy semmiképp sem hagyja vesz­ni ezt a legendás hírű ha­gyatékot. Sokáig töprengtek, végül úgy döntöttek, hogy a templom egyik csendes zugá­ban ássák el. Ezután esküt tettek: a tit­kot életük fogytáig senkinek sem árulják el. A fogadalmat komolyan vették, olyannyira, hogy akkor sem szóltak egy szót sem, amikor már elmúl­tak a vészterhes idők. A né­maság majdhogy a teljes fe­ledéshez vezetett, ugyanis esz­tendők múltán lassan már senkit sem foglalkoztatott a tárgyak sorsa. Könnyen el­pusztulhattak volna, ha nem akad valaki, aki nyomoz utá­nuk .. . Dr. Katona István apátot mindig is vonzotta a múlt, s szívesen böngészte a régi iratokat. — Hiteles adatokra buk­kantam, amelyek egyértelmű­en tanúskodtak e mesés va­gyon létéről. Megtaláltam minden tárgy igen aprólékos leírását. Ezután nem nyughat- tam, ösztönösen is arra gon­doltam, hogy illetéktelen ke­zek nem hurcolhatták el.' El­kezdtem töprengeni, úgy vél­tem — szerencsére jó kiin­dulópontot választottam —, hogy valahol a templomban, a földbfe rejtve lelem meg. Első próbálkozásomat nem kísérte siker, másodszorra azonban mindjárt megtalál­tam a ládát. Képtelenség le­írni azt az örömet, amit ak­kor éreztem. Jó érzés volt ar­ra gondolni, hogy visszaad­hatom ezeket a relikviákat, hadd gyönyörködjék bennük mindenki, aki rajong a művé­szi értékekért. Ez 1965-ben történt. Ekkor arra is rájöt­tem, hogy kik rejthették el a különös csomagot. Elhívtam egyiküket, s bemutattam ne­ki mindent. Mozdulatlanul, földbe gyökerezetten állt... Azóta sokan kérték ezt az örökséget, de semmiféle rá­beszélésnek, még a " főpász­tori szónak sem engedtem, mert azt vallom, hogy ez a csodás hagyaték a helyi egy­házközségé, illetve Gyöngyö­sé, azaz a városhoz tartozó kincs. Talán a középkori eredetíj kelyhek a legértékesebbek. Többségüket az 1500-as évek elején mintázták alkotóik, akarva-akoratlan versengve azért, hogy minden korábbi szépnél szebbet produkálja­nak. Kik voltak, hol tanultak ezek a rendkívüli képesség­gel megáldott mesterek? Kér­dezhetjük, mert a titok nyit­ja mindenkit izgat. Választ azonban nem kapunk. A hajdani Gyöngyös céhek­be tömörült kismesterei oltár­társulatokat alkottak, s a ti­zenötödik-tizenhatodik század fordulóján egymással majd­hogy versengve rendelték meg a jó hírű mesterektől ol­táraikat és azok felszerelését. Nem sajnálták a pénzt, ám a tisztes summáért kiváló munkát követeltek, remekmű­veket vártak. Meg is kapták: erről ta­núskodnak ezek a kápráza­tos kelyhek. A relikviák meséje a haj­dani polgárokat idézi. .Az ér­telemmel, a ravaszsággal, az ötletességgel megáldottakat, akik féltve óvták Szent Ber­talanról elnevezett templo­mukat. Az épület ma is áll, de régi pompáját megtépáz­ta az idő. Már 1301-ből em­legetik az írásos források. A földesurak alakítgatták, majd a XV. század utolsó negye­dében késő gótikus csarnok­templommá formálták, amely az akkori Magyarország leg­nagyobb városi kegyhelye lett. A kegyúr szerepkörét később ellátó Gyöngyös vezetői 1741- től sajnos barokk köntössel burkolták, megfosztva ezzel hajdani díszeitől. A kincsek azonban sértet­lenül megmaradtak, hirdetve az ismeretlen patrónusok bő­kezűségét, igényességét s az alkotók önbecsülését egy­aránt. Pécsi István Díszes kelyhek a gyöngyösi kincstárból Szépen magyarul Szép szó - csúnya szó A szavak azon fölül, hogy va­lamit jelentenek, szépek is vagy csúnyák is lehetnek. Kellemes vagy kellemetlen hangzásuk mellett természetesen jelenté­sük is belejátszik vélt vagy va­lóságos „szépség”-ükbe, amint a szószépségversenyek is bizo­nyítják. Néhány éve például népszerű rejtvényújságunk sza­vazóversenyén a következők ke­rültek ki győztesen: szerelem, szeretet, béke, szabadság, szel­lő, édesanya, haza, szív, élet, csillag. Úgynevezett idegen szó, mint láthatjuk, egy sincs köztük. Mindez arról jutott eszembe, hogy a Rádióban mind több­ször figyeltem föl a „csúnya” szavakra. Félreértés ne essék: nem az irodalomban is diva­tos „szókimondás” durva, trá­gár vagy obszcén kifejezéseiről van szó (még a Rádió a leg­tartózkodóbb e téren, szemben a könyvekkel s a színpadok­kal): a beszélők, legtöbbször az úgynevezett riportalanyok minősítik „csúnyá”-nak egy-egy szavukat, kifejezésüket: „talán az én idegeim voltak felspan- nolva, hogy ezt a csúnya szót használjam” - mondta kiváló vívóbajnoknőnk. Egy hasonló stílusértékű szót meg „rossz magyar szó"-nak minősített nem sokkal később az egyik irodalomtörténeti adás résztvevője: „Veres Péter igye­kezett ötleteket, écákat adni (bocsánat, ez egy rossz magyar szó)." A zenei műsorban viszont gyökeres magyar szót nyilvání­tott „csúnyá”-nak az előadó: „a zenéhez való viszony - hogy ezt a csúnya szót használjam —, alapvetően megváltozott." A könyvismertetés készítője pedig — bizonyára anélkül, hogy tud­ta volna — egy tájszót minősí­tett csúnyának: „vagyis csú­nya, de kifejező szóval: neki (az írónak) kell elsumákolnia a valódi adatokat”. Mindenesetre a felsorolt mi­nősítések örvendetesen jelzik, hogy a nyelvérzék — pontosan vagy pontatlanul, de — műkö­dik. Hogy az idegen telspannol s az éca nem nevezhet be sza­vaink szépségversenyébe, azt természetesnek találjuk, A nyelvújítási viszony (1805-ben alkották meg a vissza, viszont tövéből) nem hangzása, inkább használata, elkoptatottsága folytán válhatott visszatetsző­vé: a valamihez való viszony, viszonyulás agyonhasznált, el­szürkült kifejezése az 50-es éveknek. A sumákol-t használója is „kifejező”-nek mondta, s.azis; de szerettem volna megkérdez­ni tőle, hogy mit érez rajta csúnyának. Mivel nem tehettem meg, próbálom kitalálni. A sumákot a végső soron hangutánzó suny(ik) ige csa­ládjába tartozik (amelybe su­nyi szavunk is), s annyit jelent .sunyi módon, alattomosan vi­selkedik1. Kifejező ereje éppen abból fakad, hogy nyelvünk eredeti alkotása, akárcsak a vele távoli atyafiságban levő suskus (.fondorlat1, ,nem tiszta ügy1, .titkolózás1). Annyiban is hasonlítanak, hogy a nyelvjá­rásokból őgyeledtek az iroda­lom nyelvébe, a sumákot a Du­nántúlon, a Balaton körül any- nyit jelent: ,félig-meddig al­szik1, .pislog1, .sunyiskodik, alat- tomoskodik1, s él a sumák is ugyanitt .sunyi1, illetve .kono­kul hallgató1, .ostoba1 jelentés­ben. Nem csúnya szavak ezek, sőt — hangutánzó eredetük folytán — nagyon is kifejezők. Szeren­csére hasonlóval nem eggyel gyarapodott s gyarapodik még most is irodalmi nyelvünk. Szilágyi Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents