Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-20 / 136. szám
1982. május 20., csütörtök Dunántúli napló 3 Hagy sikerű hangverseny Mozart-est a pécsi Székesegyházban Pál Zoltán munkája Való igaz lehet, hogy a modern civilizáció társadalmaiban élő embert földrajzi helyzetétől és történelmi predesztinációjától függetlenül egyre inkább az úgynevezett „globális kérdések” izgatják. A „nagy kérdések” megoldásával kecsegtető remény nemzedékeket képes felajzani; a környezetszennyezés, a háborús konfliktusok trendjei, a beilleszkedés nehézségei, a „hiány-állapot” pedig nyugtalanságot keltenek. Hihetőleg efféle okoskodás vezette az Ifjúsági Házban most látható kiállítás szervezőjét, amikor az az antik filozófiától és más, olykor mitikus világértelmezésektől az „Ég—Föld—Tűz —Víz” őselem-fogalmait kölcsönkérte, hogy ezekben az „örök” kiterjedésekben adjon alkalmi feladatot a művészeknek. A mesterségesen „emelt szintű" program, a fogalmak mindenre vonatkozó potenciálja szükségképpen vezetett itt is parttalansághoz; a sokat markolás ezúttal is riogat a sem- mitmondás veszélyeivel. Ég és Föld, Tűz és. Víz mindenre kiterjedő gondoskodással fogad magába meditációben oldott belső tájakat; tárgy, környezet, ember, társadalom megváltoztatására vonatkozó javaslatokat, toleranciát és agressziót. Valószínűleg kár is, reménytelen is a lehetséges cselekvésvariációkat fölemlegetni, a megadott tájékozódási pontok közötti mezőben ugyanis minden elfér. Valójában nem is orientál a címként működő program, a művész úgyis tudja, hogy amit ember tesz, az — végső soron — kapcsolatban van éggel, földdel, tűzzel és vízzel, még akkor is, ha viszonyát ezekhez szerényebb és kisebb lépésekkel, speciális szakmai gondokkal, plakátként viselt moralitással. _ önfeldolgozó filológiával teszi láthatóvá. A „nagy kérdés" — ha feltétetik — már eleve sejtet valamiféle válaszlehetőséget. És minél éteribb a kérdés, annál kevésbé szabatos válasz adható rá. így lehetett aztán, hogy a legemel- kedettebb, filozófiai értékű megoldásokat azok a munkák szállították, melyekben létrehozójuk beérte az önnön gyakorlatában lényegesnek tartott Jegenyés iános üvegtáblája Szélcsend egy lavórban A Fiatal Művészek Klubjának kiállítása az Ifjúsági Házban jelentés továbbfejlesztésével, s nem lépett gondofatilag-érze'l- mileg kellően elő nem készített talajra. Aki „hozza a formáját”, az többnyire jól ismert munkáival hozza (múzeumi művek is akkor fáradnak el, amikor már visszaköszönnek), és csak nadaktikus sorozatszerűsége azonban gyengíti tragikumának eré- lyét. Szellemesen és biztos kézzel művelt mestersége van Jegenyés Jánosnak. Homokfúvott, plasztikus üveglapjai, falai a rójuk aggatott, aktualizáló cígyón kevesen vannak, akik a keretek megrajzolta célképzetnek a közelébe gondolatok sorba rendezésével jutottak el. A cím-tétel ironikus szándékú értelmezése miatt vált vonzó grafikává a plakát-katalógus címoldalán díszlő „tűzhányó-lavór víz". Csizmadia László munkája. „Környezetalakítása” többször látott lap, drámai- groteszk hajiékteremtési kísérlet dokumentációja, kissé diniek ellenére is funkcionális megoldásokra utalnak. Átgondolt, tiszta, kivitelében is hibátlan munkái a kiállítás legszebb darabjai. Az- átlagosan igénytelen iparművészeti alkotások mellett a technológiai kultúra szép darabjai szinte túlzó egyértelműséggel sugallják a kimunkálandó, követendő utakat. Figyelemre méltónak találtuk Pál Zoltán munkáit. Szobrai — mind frissek, sehol nem találkoztunk még velük, és ez sem kevés itt - egy sajátságos plasztikai alapkérdés epikus ízű megjelenítései. Megragadni a mozgást a kővel, modellezni az anyagban meglevő, az anyagból kikényszeríthető, az anyaggal imitálható feszültségeket, nagyjából ez érdekli Pált. Ugyanakkor félreérthetetlenül törekszik arra, hogy ezt o mások által mór meglehetősen körüljárt plasztikai világot a maga készségeihez hasonítsa. így jutott el oda, hogy az erőt, az áttételt és a tárgyra tett hatást egyszerre mutassa be. „G” című szobra ennek az analitikus szemléletnek a nyomán készült. Frappáns megoldásnak tűnik a pohár vízbe mártott test, a pohár és a test, a víz márványban történő megjelenítésével. Ironikus, ugyanakkor radikális valóságelsajótítási módszereket követ, kíváncsian várhatjuk a kisebb darabok után az összefoglalóbb jellegű munkákat. A cím-tételekhez legjobban izesülő fotókat a Focus-csoport tagjai mutatták be. A fikció, a mitikus gondolkodás nyomai, o filozofikus magvú távolságtartás dokumentációjaként is a kiállítás egyik vonzó területe e néhány fotó, Kálmándy Ferenc, Cseri László, Marsaiké Péter, Harnóczy Örs munkája. Igaz persze, hogy ezeket is láttuk már. így igazolódik lépésről lépésre a kiállítás alaphangulata, a „'láttuk már valahol". így válik illuzórikussá a nagy igényű program. Ugyanakkor bizonyos, hogy valamelyest több koncentrációval, erélyesebb szervező- munkával, a célolkkal — végeredményben — összeegyeztethető esetlegességek minimumra csökkentésével határozottabb képet kaphattunk volna egy művészcsoport valódi szándékairól. Aknai Tamás U * rés cementzsákot visz a szél végig a csendes kis pécsi utcán. Körösköriil aranyesővel, tulipánokkal teli kertek. Köztük önálló életre kelve hempereg, 'bukdácsol tovább az üres papírzsák. A szeszélyes tavasz tréfájának is felfoghatnánk ezt a képet, ha nem ez fogadna bennünket bárhová is megyünk falvainkban, városainkban — vagy netán lakóhelyeinken kívül. Félve megyek el gyermekkorom idilli rétjére, mert azon ma csorba edényből és műanyag zsákok közül dugja ki fejét a sárga kankalin. Mert ahogy a hosszú tél után levonul a vidékről a jótékonyan mindent elfedő hótakaró, és még nem burjánzik el az új fű, bokor, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, mennyire piszkosak vagyunk. — Egy szemétdomb közepén élünk! — tért vissza nerrnég valaki egy tavaszi kirándulásról az Kinek vagyunk tiszták? ország túlsó végéből. Pár kilométerenként szinte mindenütt felbukkantak a különböző szemétlerakóhelyek, melyekre — hiába a tanácsok, a környezetvédők intézkedései — magánemberek és kö- zületék rendületlenül hordják a hulladékot. Pedig milyen pedáns népek vagyunk mi máskülönben! Ez jut eszembe, valahányszor látom a kínos gonddal elrendezett előkertecské- ket a családi házak, üdülők körül. A gonddal fényesített autókat, a kerítésen belül tökéletesre nyírott füvet. Minden ragyog, minden tiszta, be lehet bárkit vezetni az utolsó zugba is — a házi szemetet meg kihajítjuk a városszéli szurdokba, de olyat is látni, hogy közparkokba, sőt a falu közepén húzódó árokba. Pedig a hó egyszer elolvad, aztán a fű is sokára nő meg. És a közbenső időben kiderül, hogy egyáltalán nem vagyunk olyan pedáns népék. Miért nézzük irigykedve Svájc, Hollandia, Ausztria virágokkal borított meseházait, mesevóroskáit, ha mi idehaza legfeljebb a kerítésen belül vagyunk hajlandók rendet tartani? Vagy még ott sem. Mit láthatott vajon számtalan külföldi tanulmányútján — mert hiszen utazunk eleget — annak az országos jelentőségű intézetnek a vezetője, ahol hetekig hevert szanaszét a mocsok, a hulladék parkban, udvaron? És láttam ugyanezt az intézményt kiglancolva, nem kevés milliókért újjávarázsolva nemzetközi konferencia előestéjén is ... Vajon kinek vagyunk mi tiszták? Az országos rendezvényre „lelátogató" vezetőknek, a nemzetközi konferencia vendégeinek, vagy saját magunknak a rend, a tisztaság kedvéért? Ahhoz, hogy lakóhelyünkön, és most az egész országot értem ezen, jól érezzük ■magunkat, nem elég a ház, az autó, a villa, a szupermodern gyár, intézmény — ahhoz a hegyekre, erdőkre, vizekre is szükségünk van. És ahhoz a környezetvédelmi bizottságok ülései, a tanácsi határozatok és az effajta mérges cikkek sem elegendők. Ahhoz szeretet és mindennapos törődés kell. Ki- nek-kinek a maga területén a jó gazda gondossága. Gállos Orsolya A hangversenyévad utolsó nagyzenekari estjén a Pécsi Filharmonikus Zenekar és a Nevelők Háza kamarakórusa adott Mozart-estet a pécsi Székesegyházban, Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy vezényletével. Egy gyakran és egy ritkán játszott mű szerepelt műsoron: a D-dúr (Haffner)-szimlónia (K. 385.) és a salzburgi mester többször átdolgozott, de - egy oratóriumváltozattól eltekintve — mégiscsak törődéseken maradt nagy műve, a c-moll mise (K. 427.). Bevezetésképpen igen jól sikerült előadásban hallottuk a Halfner-szimlóniát, olyan megformálásban, amely a mű minden szépségét érzékeltette. Olvadékony, finom hangzás, jó dinamika, egészséges, életerős hang jellemezte az együttes játékát, s a részletszépségek mellett nem maradt el a nagy formai elemek és arányok pontos megmintázása sem. Világosan tagolódó formarészek, a kicsit is eltérő színek, hangulatok tudatos „vállalása", és igen pontosan pergő tizenhatodok jelezték az együttes maradéktalan azonosulását a zenével, amelynél különb előadást még a legkényesebb ízlésűek se kívánhattak volna. Ugyanez a stílushűség és átélt muzikalitás jellemezte a c-moll mise előadását is. A szimfóniában elsősorban a vonósoké, emitt viszont a kórusé volt a főszerep, s a Nevelők Háza együttese olyan teljesítményt nyújtott, amilyent önálló estjeiken már megszoktunk tőlük. Szép, kiegyensúlyozott hangzás, világos, határozott belépések és dallamrajzok; széles ívű dinamika - és kiváltképp néhány remekül sikerült halkítás vagy erősítés - tették ezt a Mozárt-előadást elevenné, élvezetessé. Meg kell említenünk azonban azt is, amiben az együttes — saját színvonalához képest — talán mégis kevesebbet adott: egy-egy gyors tétel fugátóiban, ha csak pillanatokra is, de a szólamok kissé egybemosódtak, s helyenként árnyalatnyi ritmikai bizonytalanság érződött. A szólisták közt elsősorban Andor Éva árnyalatos szopránszólója volt - egy apró megingástól eltekintve - kiemelkedő; Farkas Éva mezzoszopránja szép tónusa és plasztikus formálása ellenére helyenként bizonytalannak hatott. A férfiszólókat Keönch Boldizsár és Vághelyi Gábor énekelte; a zenekar teljesítményéből különösen a fafúvósok játéka emlékezetes, a Credo utáni lassúban. Tillai Aurél része a legnagyobb a szép sikerben: jó érzékkel, a lényegre szorítkozva, egyszersmind ösztönzően vezényelte a nagy kedvvel játszó, éneklő együttest. Varga i. A jelszó gyakorlati megvalósítása Közművelődési integráció Ne sorvasszák el a jól működő öntevékeny együtteseket Valljuk meg őszintén, ha azt halljuk, hogy közművelődési integrációról tárgyaltak, nehéz megállni egy kétkedő legyintést: ismét valami fából vaskarika készül, újabb tervek, dossziék, papírhalmok, s közben egyre nehezebb az embereket kulturális, közéleti célra megmozgatni. Pedig ez a napjainkban oly sokat emlegetett intézkedés éppen azt a célt szolgálja, hogy ne aprózódja- nak el a szellemi és anyagi javak a sok — jól-rosszul fölszerelt — klubkönyvtár, művelődési ház, mozi, úttörőház stb. között. Baranyában korán elkezdték a jelszó gyakorlati megvalósítását: az országban elsők között alakult meg az öt nevelési központunk, Komlón évek óta egy irányítás alá tartozik a város szinte valamennyi művelődési intézménye. A bányászváros példáját Siklós és Mohács is követte, mert rájöttek arra, hogy jobb, ha egy-egy településen egységes művelődési tervek készülnek, ha összehangolják a népművelők tevékenységét. Két évvel ezelőtt Pécsett rendezték meg a nevelési központok vezetőinek első országos konferenciáját. A második ilyen összejövetelt néhány hete Debrecenben tartották meg. A napokban Sopronból érkezett mintegy félszáz tagú delegáció Pécsre, szakmai tapasztalat- cserére. Vezetőjük, Venesz Ernő a következőképpen foglalta össze jövetelük célját:- Sopronban ez év eleje óta közös irányítás alatt működik az öt legjelentősebb városi művelődési intézmény, köztük a színház és a művelődési központ. Érzelmileg érzékenyen érintett néhány vezetőt az ösz- szevonás, de szükséges lépés volt mind szakmailag, mind gazdaságilag. Úgy hallottuk, hogy Komlón hasonló módon dolgoznak'a népművelők, ezért a pécsi nevelési központ meglátogatása után ott szeretnénk jobban körülnézni.- A közönségnek mi haszna van az integrációból? Mert szép-szép, hogy az intézményi érdeket szem előtt tartják, de vajon a lakosságnak ugyanolyan kedvező ez a lépés?- Ügy vélem, hogy igen — mondja Bokor Béla, a Baranya megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettese. — Áttekinthetőbbek lesznek a programok, ki lehet szűrni a párhuzamosságokat, jobban meg lehet szervezni az információt. Arra azonban nagyon kell vigyázni, hogy az intézmények integrációja ne sorvassza el a jól működő öntevékeny együtteseket. Megvan ugyanis annak a veszélye, hogy ha összevonnak művelődési házakat, az új „gazda" már szelektál és elfelejtkezik a korábban támogatott amatőrökről. Az integráció nem lehet öncélú, nem azért szorgalmazzuk, hogy mu- tatósabb legyen az adminisztráció. H. J. Kertészfi Ágnes „ablaka”
