Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-13 / 129. szám
Vasárnap kirándulunk... „Zöld nap” csillagtúra A Dunántúli Napló nyílt túrája A Dunántúli Napló és a Megyei és Pécs Városi Természet- barát Szövetségek kpzös szervezésében május 16-án. vasárnap kerül sor a hagyományos — évek óta megrendezésre kerülő „Zöld nap" csillagtúrára. A túra célja ezúttal is a Kö- zép-Mecsek három legszebb völgyének, a Melegmányi, a Mélyvölgy és a Petnyáki völgynek a megismerése. Az útvonal során a résztvevők megismerhetik a Mecsek talán legérdekesebb turisztikai látványosságát, a melegmányi mésztufagátas vízeséseket. Jói kiépített, bővizű források sorakoznak a völgyekben. Anyák kútja, melegmányi forrás. Barátság forrás, Kánya forrás mellett vezet majd az út. A Barátság forrásnál emlékbélyegzés is lesz, A szép szálerdőben végig az útvonalon erdei pihenőhelyek sorakoznak, asztalokkal, padokkal, szalonnasütökkel felszerelve. A túrára a szervezett természetbarát szakosztályok* és az Országjáró Diák Körök tagjai mellett a szervezők várnak minden korosztályú természetkedvelőt is. A kb. 10—13 km-es út nem fárasztó, akár idősebb korúak vagy kisgyerekekkel kirándulni vágyók is könnyen teljesíthetik. Két helyről lehet csatlakozni, ahol szakképzett túravezetők várják a jelentkezőket: 1. 9.00 óra, Hősök tere. (Elérhető a 31-es busszal.) Útvonal: Tripammer-fa—Anyák kút- ja-Barátság forrás-Tripammer- fa—Andor forrás—Gesztenyés. Távolság kb. 13 km. Étkezés hozott élelemből. Visszaérkezés kb. 16 órára. Túravezető: Csala Ferenc. 2. 9.00 óra Dömörkapu vagy 8.40-kor a Kossuth téren, a 34-es buszmegállónál. Útvonal: Kisrét—Páfrányos—Barátság forrás—Fehérkút—Pécsbánya. Távolság kb. 13 km. Étkezés hozott élelemből. Visszaérkezés kb. 17.00 órára. A túrát vezeti: Stuiber Károly. Megyebajnokság P. Postás—U. PEAC 0-4 (0-1), Sásd —Szigetvár 3-2 (0-2), Vasast Bányász —Beremend 3-0 (2-0), Geresdlak— Somberek 1-0 (0-0), Drávafok—Szen- tegát 1-1 (0-0), P. Kesztyűgyár—Villány *0-1 (0-0), P. Kinizsi—Vajszló 1-1 (1-1). A megyei I. 1. Szigetvár 2. U. PEAC 3. P. Kesztyűgy. 4. P. Kinizsi 5. Vajszló 6. Somberek 7. Drávafok 8. Villány 9. Vasasi B. 10. Steinmetz SE 11. Beremend 12. Geresdlak 13. P. Postás 14. Sásd 15. Szentegát 16. istván-akna osztály állása 25 1 9 3 3 57-19 41 25 13 7 5 55-18 33 26 12 9 5 29-20 33 25 11 9* 5 45-34 31 26 9 10 7 26-20 28 26 10 8 8 37-34 28 25 1 0 7 8 36-25 27 25 10 7 8 30-26 27 25 10 6 9 35-28 26 25 6 8 11 34-40 20 26 6 8 12 30-42 20 25 8 3 14 32-65 19 25 6 4 15 32-51 16 25 5 6 1 4 35-56 1 6 26 4 7 15 21-56 15 visszalépett ÖKÖLVÍVÓ-VB Kikapott a Kaposvár MVTE-Várpalota 3-1 (2-0) Mohács, 1000 néző. V.: Rákosi. MVTE: Antal - Martina, Rótt, Grünwald, Berki — Hrot- kó, Megyeri, Markovics — Hü- ber, Lingl (Kamii a szünetben), Réti. Edző: Mathesz Imre. Várpalota: Hári - Kaiser (Mokány, a szünetben), Nagy Ili., Há- bersdorfer, Bár - Nagy IV., Pávics, Badi, Lohner (Nagy G., a 60. percben) - Druskóczi, Tricskó. Edző: Jánky Miklós. A Várpalota lépett fel támadóan. A 8. percben egy ügyes Markovics-Réfi összjáték után a mohácsi balszélső iramodott meg, amikor 25 méterre Hári kapujától Badi hátulról felvágta. A csatárt a játékvezető kiállította. Egyszeriben megváltozott a játék képe. A védelembe vonult vendégek ellen egymást követték a hazai támadások, ám a kísérletek rendre elhaltak a lesre játszó védők csapdájában. A 33. percben Hrotkó iramodott meg a jobbszélen, beadására Réfi ellépett védőjétől és a kimozduló kapus mellett gurított a hálóba (1-0). A 41. percben Hüber lőtte a labdát kapura, a kipattanó labdát Megyeri a 16-osról emelte az üresen maradt kapuba (2-0). Szünet után tovább növelte góljai számát a Mohács. A 48. percben Réfi kapufáról visszapattant labdájára Hrotkó robbant be, előle kézzel mentettek a védők. A büntetőt Hüber értékesítette (3-0). A hazaiak megelégedtek a vezetéssel, a vendégek pedig a labdát tartották. A 77. percben Rottot utánrúgásért kiállították. A 85. percben Tricskó szabadrúgására Hábersdorfer érkezett jó ütemben, s Antal fölött* vágódott a hálóba a labda (3-1). Az első 10 percet leszámítva, a‘ hazai csatársor át nem gondolt támadásai és a vendégek jól alkalmazott lestaktikája között folyt a vetélkedő. A mohácsiak első gólja után egyoldalúvá vált a játék, a hazaiak közül hátul Grünwald, a középpályán Hrotkó és Markovics, elöl pedig Réfi játéka emelkedett az átlag fölé. A vendégeknél Nagy III., Hábersdorfer, Druskóczi teljesítménye érdemel dicséretet. Kapu László PVSK-Duna- újváros 0-0 PVSK-pálya, 300 néző. V.: Maczkó. PVSK: Farkas - Miklós, Hammer, Kaszás, Kerner — Szőcs, Erdős, Skálár, Stájer — Freppán, Kresz. Edző: dr. Dunai János. Dunaújváros: Németh - Bonnyai, Dózsa, Tóth (Sulija, a 45. percben), Misko- vicz — Weitner, Fajkusz, Menyhárt — Mártái (Zircher, a 67. percben), Havasi, Csehi. Edző: Palicskó Tibor. A 9. percben Miskovicz lövését kellett Farkasnak védeni. A vendégek irányították a játékot, nem volt nagy az iram. A PVSK fiatalokkal megtűzdelt csapata jobbára védekezett, a szórványos pécsi támadások kevés veszélyt jelentettek. A 27. percben Martai sárga lapot kapott. Feljött a PVSK, a 38. percben Erdős három méterről sem talált a dunaújvárosi kapuba. A 39. percben Csehi egyéni játékkal a pécsi kapu előterébe verekedte magát, de Farkas menteni tudott. A 44. percben Stájer 18 méteres szabadrúgását Németh védte. Sopron—Komló 2-1 (1-0) Sopron, 4000 néző. V.: Wimmer. Sopron: Horváth Gy. — Benkő, Drázsnyák, Kecskés (Czibula a 66. percben), Horváth G. — Deák, Fűzi, Németh - Varga, Molnár, Dercsár ^(WJIczek a 82. percben). Edző: Gyurácz László. Komló: Bien - Barka, Mács, Pál, Bar- ta (Iványi a 26. percben) - Túrái (Szajcz a 60. percben), Stemler, Róth - Hegyi, Ho- monnai, Tóth. Mb. edző: Fa- ' ragó Józsel. A 34. percben Barka kezezé- se miatt büntetőt ítéltek. Varga a bal sarokba lőtt (1-0). A 88. percben Szajcz egyéni játék után egyenlített (1-1). A 90. percben Barka a 16-oson belül felvágta Horváth G.-t, a megítélt 11-est ismét Varga értékesítette (2-1). ' A mérsékelt színvonalú találkozón a többet támadó, de sok helyzetet kihagyó hazai együttes csak nagy erőfeszítések árán jutott a két ponthoz. Jók: Fűzi, Molnár, ill. Stemler (a mezőny legjobbja), Mács. Szerdán délután a városi sportcsarnokban tartották a Sportiskola jubileumi rendezvényeit. A változatos program keretében játszották a PVSK—magyar ifjúsági válogatott női Felszabadulási Kupa mérkőzést, melyet a PVSK nyert meg 93-71 (47-39) arányban. A pécsi csapatban zömmel a Sportiskolában végzett játékosok szerepeltek. Arató László felvétele A BARANYA MEGYEI BAROMFIFELDOLGOZÓ ÉS -FORGALMAZÓ KÖZÖS VALLALAT felvételre keres: betanított munkára női dolgozókat egy műszakos beosztással és jó kereseti lehetőséggel. Óvodás korú gyermekeket a vállalati óvodába ' azonnal elhelyezzük. JELENTKEZÉS a vállalat munkaügyi csoportjánál, Pécs, Edison u. 13. Fordulás után a pécsiek visz- szaestek. a Dunaújváros nagy fölénybe került. A vendégek támadásaiban azonban nem volt elég erő. A 70. percben Erdős két méterről a vetődő dunaújvárosi kapusba fejelte a labdát. Egyik csapat sem nagyon igyekezett. A 73. percben Havasi sárga lapot kapott. A 82. percben Faikusz szabadrúgását a kapufa mentette. Eseménytelen mérkőzést, gyenge játékot hozott a két csapat találkozója. A nézők unatkozva, bosszankodva figyelték a két csapat játszadozását. Egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. A pécsiek közül Hammer, Erdős, Kerner játéka tűnt ki. A vendégcsapat legjobbjai Dózsa. Fajkusz és Menyhárt voltak. Hegyi István ♦ Az NB II. további eredményei: Nyugati csoport: Keszthely-Kaposvár 5-2 (2-1), Nagykanizsa—Bauxitbányász ’ 1-1 (0-0), Bakony Vegyész-Dóm. bóvár 2-4 (0-3), Sabaria—Szek- szárd 1-3 (1-2), Ajka—MÁV DAC 4-0. Keleti csoport: Bem SE— Debreceni Kinizsi 3-2 (0-1), Hódmezővásárhely—MVS.C 7-0 (3-0). Papa J. SE—Gyöngyös 5-0 (3-0), Szarvas—Salgótarján 2-3 (1-1), Debreceni Universitas—Kazincbarcika 0-1 (0-1), Asztalos SE—Eger 0-2 (0-0), Lehel-Szolnok 4-0 (2-0). ' Középcsoport: BVSC-22. sz. Volán 1-1 (1-1), Ganz MÁ- VAG-Budafok 2-0 (2-0), MTK- VM—Szegedi Dózsa 4-0 (2-0), Kecskemét—Balassagyarmat 4-0 (1-0), Dorog—Kossuth KFSE 5-0 (1-0). MÁV Előre—Váci Izzó 2-3 (1-1), Éoítők-Pénzügy- őr 1-0 (0-0), BKV Előre-Bá- bolna 4-0 (3-0). az nb ii. allasa 1. Nagykanizsa 27 15 10 2 48-28 40 2. Bauxitbányász 27 15 7 5 47-22 37 3. Szekszárd 27 17 2 8 39-28 36 4. Keszthely 27 13 9 5 48-36 35 5. Sopron 27 13 8 6 42-31 34 6. Dunaújváros 27 13 6 8 43-24 32 7. Kaposvár 27 13 6 8 40-26 32 8. Sabaria 27 11 7 9 31-29 29 9. Mohács-Vém. 27 11 6 10 38-27 28 10. Komló 27 10 4 13 36-37 24 11. PVSK 27 9 3 15 33-39 21 12. MÁV DAC 27 7 7 13 36-51 21 13. Ajka 27 6 8 13 34-43 20 14. Bakony Vegy. 27 5 7 15 24-48 17 15. Várpalota 27 5 4 18 22-42 14 16. Dombóvár 27 5 2 20 22-72 12 ♦ KEK döntő A Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjét szerdán este Barcelonában játszották. A hazai csapat ellenfele a" belga Standard Liege volt. A KEK ez évi győztese az FC- Barcelona lett, FC Barcelona—Standard Liege 2-1 (1-1). flz olasz Damíani a világbajnokság hőse ■ Stevenson a nagy vesztes 19 ország nyert érmet A győzelem pillanata. A müncheni ökölvívó-világbajnokság óriási meglepetése: az olasz Damiani 5:0 arányban győzött a kubai Stevenson ellen. Kedd estétől az olasz Francesco Damiani az ökölvívóvilág új csillaga, a müncheni vb hőse. Az óriási érdeklődéssel várt szupernehézsúlyú csatában egyhangú, 5-0 arányú pontozással legyőzte minden idők eddigi legeredményesebb amatőr ökölvívóját, a kubai Teofilo Stevensont. Esélyt sem adott a háromszoros olimpiai és kétszeres világbajnoknak, űzte három meneten át. Stevenson fáradt, megöregedett, felkészületlen versenyző benyomását keltette, s látszott raj* ta, hogy a záporozó ütésekhez — amelyeket ő. kap — egyáltalán nem szokott hozzá. — Az elmúlt esztendőben, amikor megnyertem a tamperei Európa-bajnokságot, tudom, nem sokan hitték el, hogy valóban jó ökölvívó vagyok, hiszen a legutóbbi két esztendőben az olasz bajnokságot sem tudtam megnyerni. Ettől függetlenül én biztam magamban. Labdarúgónak indultam. és szerencse, hogy az ökölvívást választottam. A továbbiakban újabb győzelmekben reménykedem. Őszinte vagyok, Stevenson legyőzése után ki van, akitől félhetek?! — mondta Damiani. Stevehsonnak 1972-ben, éppen tíz esztendővel ezelőtt Münchenből indult csodálatos pályafutása, azóta három olimpián és két világbajnokságon diadalmaskodott úgy, hogy húsz mérkőzést nyert meg zsinórban, és ebből tizennégy alkalommal nem adott gondot a pontozóknak, kiütéssel győzött, vagy feladta az ellenfél. A Magyarországon is járt és Somodi ellen Münchenben továbbjutott amerikai Biggs óriási csatát vívott a Világ Kupa győztes ■ szovjet Abadzsannal. Másfél meneten át Biggs tanári módon szerezte segédpontjait, utána azonban a szovjet ökölvívó pokoli tempót diktált. Amikor befejeződött a küzdelem, mindenki biztosra vette Abadzsan győzelmét, csak a pontozók nem! Az ötből négyen ítéltek Biggs javára, és csak a kubai hozta ki győztesnek Abadzsant, így 4-1- ,es aránnyal Biggs került az elődöntőbe. Szerdára pihenőnapot kaptak a döntőbe került ökölvívók, csütörtökön és pénteken már csak egy — esti — programban zajlanak le az elődöntők és szombaton következnek a finálék. Ami az egyes országok ranglistáját illeti, az érmesek között, ez a következő: 7 érmet nyert Kuba, Egyesült Államok. 6: Szovjetunió. 4: Jugoszlávia, NDK. 3: Bulgária. 2: Lenqvelország, Románia, NSZK, Dél-Korea. 1: Finnország, Hollandia, Írország, Olaszorszáq, Svédország, Venezuela, Koreai NDK, Mongólia, Nigéria. Cselgáncs EB Rostockban A rostocki 31. cselgáncs EB aligha hoz lényeges változásokat a sportág eddigi történései után, hiszen a tengerparti városban csütörtöktől vasárnapig bezárólag főként a francia—szovjet vetélkedés ígér színpompás látványosságot. A múltban eddig (az első kontinens-versenyt 1951-ben Párizsban rendezték) e két nemzet külön harca volt a csemege, s a „gallkakasosak" idén két huszárvágásra készülnek. Jelenleg a franciák vezetnek a harminc EB-n gyűjtött 49 arany-, 46 ezüst- és 48 bronzéremmel, a Szovjetunió 42-43-42-es „mutatóval” követi őket. A magyar cselgáncscsoport vélhetően a középmezőnyben végez majd, bár olyanokkal vonul fel, akiktől kiegyensúlyozott szereplés várható. A múltban eddig 18 érem megszerzése sikerült. Dunántúli Tlanla Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hailama Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf? 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Feleiős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,;— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007