Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-28 / 115. szám

6

Dunántúli napló

1982. április 28., szerda

Haia - Haja - május

Május 1-i mulatság a lepényevés is

L

egszebb hónapunkhoz, a virágfakasztó, rögypat- tintó májushoz közeledvén bizonyára sokakban merül fel a kérdés: ugyan miért éppen ezzel a kedves hangulatú, lágyan zengő névvel illetjük az április és június közé ékelődő harmincegy napot.

Nos, azért, mert ez egy olyan feldajkáló, „anyás” időszak, s ugyan mi más illene rá, mint az a szó, hogy anya.

A május elnevezés ugyanis ebből az eredetileg Maia hangzású ősi latin névből származik, amely nem volt más, mint a mitológiából jól ismert Mercurius- nak, az utazóik, a kereskedők és a tolvajok istenének anyja.

A görögök hitregéiben szintén úgy szerepelt, mint „anyácska”.

Innen tehát a május hónap május neve! Ám, ha már szóba került ez az Ikrek jegyében eltelő időszak, illendő még egy s mást elmondani róla,

A kertészkedőik jól tudják, hogy valóban ilyenkor tobzódik a legjobban a szerves élet. Nem csoda tehát, hogy az isteni Maiát — Maját —, míg latin és görög hívői hittek benne, nemcsak

mint rakoncátlan fiacskájának világra hozóját tisztelték, hanem úgy is becsület övezte, mint a föld termékenységét oltalmazó égi lényt

A történelem meg a politika iránt érdeklődők viszont afelől lehetnek tájékozottak, hogy május hava, pontosabban annak legelső napja, hosszú ideje a dolgozó ember nagy kitárulkozásának, a megpezsdült természettel való találkozásának az ünnepe volt. Amikor pedig egyre inkább a kevesek birtokába került az életet adó — s persze hasznot hajtó — természet, akkor mindinkább politikai eseménnyé tették ezt a találkozást a kétkeziek. Május elsejéből így lett május elseje, a munkás- osztály nemzetközi összefogásának ünnepe, amelyet 1889-ben, a II. Internacionálé kongresz- szusa hivatalos eseménnyé nyilvánított. S tette ezt annak a haymarketi (USA) vérengzésnek az emlékére, amikor a felvonuló tömegbe belelőttek. Mindez 1886-ban történt...

A néprajz, a népszokások ismerői pedig kedves eseményként tartják számon a májusfa — egyes vidékeken így mondják: májfa — állítását Ez is a hónap legelső éjszakáján történik.

Mégpedig úgy, hogy a kedvese kegyeire áhítozó legény egy frissen vágott, szalagokkal, színes kendőkkel feldíszített fiatal husángot szúr vagy ás le a leányos ház elé, illetőleg annak kertjébe. Nagy titokban kell ezt megcselekedni, mert így igazi a bók, így teljes a kedvesség.

És még egy május ünnepi szokás! Ez is fához kapcsolódik, de annak a vastagabbik fajtájához. Magyarán azokhoz a termetes és sima felületű rudakhoz, amelyeket az egyik végükön mindenféle ajándéktárgy- gyal — teli borosflaskákkal, fo- natos kalácsokkal, legényeknek való kézi eszközökkel stb. stb. — jól feldíszítenek, aztán a másik végüket erősen a földbe illesztik, és amikor égnek mered a dorong, lehet felkúszni ró. Aki valamelyik jutalomfélét eléri, azzal ereszkedik alá a nézők nagy tapsa, üdvözlése közepette. Ezt az ún díjmászást a május elsejei majálisok fő-fő számaként rendezték meg a múltban, és kerítenek sort rá itt-ott még ma is.

Maia — Maja — mama tehát még ilyen virtuskodásra is átörökítette a nevét...

A. L

Szellemi szükségmunka kérvények 1937-1938-ban

Értelmiségi sorsok Pécsett

Batthyány

Kázmér

emlékére---------------------------------------------------------------- *-------------------------------------------------------------A

z 1929—33. évi gazdasági világválság hatására diplomások nagy tömege nem tudott elhelyezkedni, s hogy a nyomor szorításától meneküljön, kénytelen volt mindenki a kormányzat által szervezett ún. szellemi szükségmunkát vállalni. A város irodai munkákban foglalkoztatta őket, alkalmazásukat havonta meg kellett újítani, díjazásuk általában 30 pengő volt. Munkájukért nem minden hónapra járt fizetés, már csak a kérelmezők nagy száma miatt is. Ezért sokan kérelmeztek, s soraikból súlyos gondok tárulnak föl:

„ ... Szüleim összkeresete 100 P-t sem ér el havonta, melyből öt családtagnak kell megélni...” — írta többek

közt L. András érettségizett fiatalember 1938. szept. 14-i levelében. Sok tanító maradt munka nélkül. Példák erre a következő idézetek: „Édesapám tanító, kinek a szűk megélhetést biztositó fizetésen kívül más jövedelme nincs. A csekély tanítói fizetésből rajtam kívül még négy gyermekről — testvéreimről — kell gondoskodnia. 30 éves ellátatlan nővérem, 27 éves német—francia szakos állástalan tanár; 15 éves IV. gimn. és 11 éves I. gimnazista öcsém, akiknek tanittaiása nagyon megnehezítik anyagi helyzetünket, hogy tényleg már alig találunk a nyomorúságból kiutat." A. Vilma ezeket a sorokat 1937. szept. 18-án írta a városi tanácsnak. „24 éves r. k. tanítónő vagyok ... Atyám 60 éves, beteges (tüdő asztmás) ember. A városi villamostelep alkalmazottja. Havi keresete 120—140 P. Az év nagy részét betegsége miatt otthon tölti, s valószínű, hogy a jövő évben teljesen munkaképtelenné válik. Kilenc testvérem közül öt még szülői eltartás alatt áll. Ezek közül csupán én vagyok keresőképes, kettő tanonc, kettő pedig tanuló."

B. Anna 1937. júl. 18-án így kért állást a várostól. Ugyanezen év júl. 23-án B. A. írta: „Kérésem támogatására felhozom, hogy édesapám szerény nyugdijából 5 tagú családot tart el, s helyzetünket az is súlyosbítja, hogy nővérem már másfél éve beteg (tbc). Vagyonunk nincs." S. Jolán így írja le helyzetüket: „Hadiárva tanítónő vagyok. Sajnos 4 év óta elhelyezkedni nem tudok. Ebből a szerény összegből éltünk már 2 év óta súlyos beteg, 68 éves nagyanyámmal, akinek semmi keresete, sem nyugdija nincsen. Most azonban a népjóléti ügyosztálynál nem nyertem beosztást, ezzel ki vagyok téve annak, hogy kilakoltatnak a lakásból, mert sem a lakbért fizetni, sem pedig élni nem tudok."

A szorgalmas munkáját tanúsító irat 1938. jan. 15-én kelt. B. László 1937. ápr. 16-án írott indoklása egy más sorsot tár elénk: „Szüleim, akik azelőtt jómódú iparosok voltak, a mai nehéz viszonyok mellett teljesen tönkrementek. Édesapám állás nélkül van, és így édesanyám kifőzéssel kénytelen megteremteni a legszükségesebbeket. Ez azonban a lét- fenntartásnál tovább nem terjed."

Az előbb idézett embereknek legalább a reményük megvolt arra, hogy alkalmazzák őket. A szabályok szerint sokuk részesült elutasításban is. Dr. L. Jánosné sorai: „... 36 éves vagyok, négy gimnáziumot végeztem, pécsi illetőségű, férjezett, de önhibámon kívül külön váltan élek, mivel férjem elhagyott. Tőle tartásdijat nem kapok, minélfogva a legnagyobb nyomor és nélkülözés közt tengetem életemet, úgy, hogy minden kis bútoromat eladogattam, és kénytelen voltam azt leiéi ni." Bár az 1938. okt. 7-i környezettanulmány megerősítette ezeket, mivel nem vo't érettségije, alkalmazását nem javasolták. S. Béla ny. pénzügyőri szemlész panaszával. 1938. jan. 4-én a belügymirü' terhez fordult. Kérelmében elmondta, hogy 46 éves, nős. egy gyereke van, nyugdíja (lakbérrel, családi pótlékkal együtt) 95 pengő. Kiadásait tételesen fölsorolta. Lakbérre 30, gimnazista lánya taníttatására 10, fűtés-világításra 15, összesen 55 pengőt költött havonta. „A mai nehéz megélhetési viszonyok mellett ezen összeg a megélhetésre sem elég, nemhogy ruházkodásra mernék gondolni. Meg kell jegyeznem, hogy családomon kívül egy teljesen árva, munkanélküli rokon leányt is el kell tartanom. Ezek szerint elképzelhető az a nélkülözés, melyben családom tengődik" — folytatta. Nyomatékül megemlítette, hogy a világháborúban harcolt, hat és fél évig volt katona, has- és tüdőlövéssel kezelték, a „Károly csapatkereszt" tulajdonosa. „A Károlyi-féle forradalom alkalmával a Törökszentbálinton állomásozó 52-ik gy. e. pótkereténél 15 vagon kincstári felszerelést mentettem meg a forradalmárok martalékától, mely vagonokat Szekszárdra szállítottam. A Pécsett és a megye déli részét megszállva tartott szerb impérium alatt a kiüldözött és a megszállott Sásd községben székelő közigazgatásnak futárja voltam Pécs és Sásd között. E működésem harmadik évében a szerbek elfogtak, becsuktak és a megszállott területről családommal együtt kitoloncoltak. Tudatában vagyok annak, hogy e cselekedeteim hazafias kötelességemet képezték, de ezzel szemben szeretném, ha a haza sorsát intéző hatóságok lehetőséget nyújtanának ahhoz, hogy családomat eltarthassam."

Másfajta kérelem is érkezett a polgármesterhez. C. Anna soraiból idézünk: „Okleveles tanitónő vagyok, állás és kereset nélkül évek óta. Szüleim elhaltak, magam vagyok. Most, hogy 3 hónapig nem kerestem, annyira elfogyott a pénzem, hogy tűzifám sincs kis ebédem megfőzésére. Kézimunkákból élek, alig keresek valamit és igy hitelem sincs. Kérem Méltóságodat, hogy némi tűzifasegélyt méltóztassék adni, (azután) ha ez nem lehetséges, akkor legalább... öt pengőt méltóztassék nyújtani kölcsönként."

A nyilvántartásba vétel 1937. szept. 6-án íródott. Ezek a vallomások is bizonyítják, hogy a világgazdasági válság hatása még a 30-as évek végére sem múlt el teljesen. S azon túl, hogy képet adnak egy réteg korabeli megélhetési viszonyairól, a mának szintén bizonyítékul szolgál. Tanúsítja, hogy a levéltár nem holt iratok gyűjtőhelye. -Iratainak tanulmányozása során eleven emberi sorsok tárulnak föl, és érzékletesen szólnak régi és kevésbé régi korok embereiről. Mert ezek az emberek talán még ma is köztünk élnek, s nyugdíjasként eleven tanúi történelmünknek.

Hj. Vargha Dezső

Siklós változatos története nem egy feldolgozás tárgya és ezek sorát most új kiadvány gyarapította. A Hazafias Népfront Siklós városi-járási Bizottsága és a Siklósi Vár- és Múzeumbarát Kör egy konferencia előadásait gyűjtötte csokorba és adta át az olvasóközönségnek. A konferenciát 1981. március 14-én tartották, amikor a siklósi 2. számú Általános Iskola Batthyány Kázmér nevét vette fel A kevéssé ismert, de fordulatos, eseményekben és értelmezésben nem mindennapi életutat igyekeztek a konferencia előadói sokoldalúan megközelíteni.

A korszak általános képét rajzolta meg Bezerédy Győző (Az 1948/49. évi szabadságharc katonai eseményei Baranyában), majd B. Horváth Csilla (Siklós mezőváros örökválsóg-szer- ződésének ismertetése), Füzes Miklós (Batthyány Kázmér politikai tevékenységének áttekintése), Sándor László (Adatok Siklós oktatástörténetéhez 1725— 1845), Szita László (Nemzetiségek és a szabadságharc Baranyában a forradalom kirobbanása és a külföldi intervenció idején) levéltári forrásanyag alapján adtak gazdagon árnyalt képet a neves politikus koráról és tevékenységéről. A kiadvány zenei értéke Várnai Ferenc zeneszerző két új alkotása, amelyben o* zeneművek egy Batthyány levél soraihoz és Vörösmarty Mihály egy verséhez kapcsolódnak.

Füzes Miklós, a kiadvány szerkesztője olyan munkát gondozott, amelynek egyaránt címzettje a tudományos közvélemény és az érdeklődő olvasó közönség.

A Batthyány Kázmér emlékére készült kis mű megnyitóját és zárszavát Szarka Árpád, Siklós tanácselnöke mondotta — irta.

Krisztián Béla

,A DIÁK”

Itt nyilatkoztak meg a helyi ifjúság tervei, törekvései, bánata és humora

A pécsi ifjúság egyik harsány sajtóorgánuma „A Diák", című lap, 1918. november 1-én látott először napvilágot. Az őszirózsás forradalom szellemében született lap havonta két alkalommal, Csuka Zoltán, mai neves költőnk és Pusztay György, akkor kereskedelmista diákok szerkesztésében jelent meg a Felsőkereskedelmi Iskola (ma Zrínyi Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola) „Baross Gábor” Önképzőkörének kiadásában. Az újság eladásából származó tiszta'jövedelem 50%-át az intézeti segélyegylet támogatására, 25%-ot az önképzőkör munkájának támogatására és további 25%-ot pályázatok díjazására fordítottak.

„A Diák” 1918. november 14- től is tovább élhetett. Az antant-szerb katonai megszállás alatt Pécsett szinte hihetetlen mennyiségű lapot alapítottak, a megszálló hatóságok ilyen irányban, egy bizonyos határig lojális magatartást tanúsítottak. Bizonyíthatóan a Felsőkereskedelmi Iskola diáklapja egy alkalommal került összeütközésbe a szerb katonai cenzúrával, mégpedig 1919. április 15-én megjelent szám Feltámadás című vezércikkét kobozták el, amelynek tartalmát ugyan nem ismerjük, de nem valószínű, hogy vallásos gondolatok tömkelegét tartalmazta, hanem az alig egy hónapja győzött magyar Tanácsköztársaság hatását tükrözhette.

A lapalapjtástól számított kezdeti lépések igen komolyak voltak. Az egyes számok vezércikkeinek többsége haladó politikai gondolatokat fogalmazott meg. Irtaik az új Magyar- országról, pedig attól őket egy demarkációs vonal választotta el. Ebben leszögezték, hogy a köztársaság kikiáltásával még nem érte el a nép a célját, hiszen még nagyon sokat kellett tenni az új Magyaroszágért. Ezt egy szóval fejezték ki: dolgozni.

Kiemeljük a folytatásban közölt novellákat, amelyeknek egyikét az a Haas László írta, akinek eddig nem írói vénáját, hanem a baranyai szocialista ifjúsági mozgalom vezetésében betöltött jelentős szerepét ismertük Vagy említést érdemel Csuka Zoltán is, aki „A Diák" hasábjain próbálhatta ki tollát, majd kiadhatta első vereskötetét, amit Fehér Sándor, a Felsőkereskedelmi iskola tanára, a Baross Gábor Önképzőkör irányítója, a helyi diáksajtó felügyelője bocsátott útjára, előszavával.

A lap helyet adott verseknek, az iskola életével foglalkozó híreknek, az önképzőkörök beszámolóinak, sőt hirdetéseknek is. Ezeknek a diákíróknak fontosnak tartjuk az első világháborúval foglalkozó cikküket és nagy horderejűnek a szocializmusról írt gondolataikat. Szerkesztői üzeneteik egyenesen élményszámba mennek.

„A Diák” 1919, február 1-én nagyobb terjedelemben, új programmal jelent meg, amelyben többek között így fogalmaztak: „.. A lap tulajdonképpeni célja az, hogy közölje a diákélet eseményeit, s hogy napvilágra hozza a diákság olyan érzéseit, qondolatait, melyeknek megnyilatkozására az iskolában nincsen alkalom. Itt nyilatkozzanak meg az ifjúság tervei, törekvései, — nagyot akarása, lelkesedése és elkeseredése, bánata és humora, szóval itt forrjon a „must". Csakhogy ennek eléréshez teljes egyetértésre van szükségünk. Egységes társadalom legyen a diákság, hogy se felekezeti, se nemzetiségi, se vagyoni, vagy tehetségbeli különbségek meg ne bonthassák ...”

A lap ezután néhány szám erejéig befelé forduló lett, a közölt írások elsősorban az iskola ügyeivel foglalkoztak, kiemelt helyet biztosítva a diákság problémáinak Hírek, adomák az iskolából, a félévi bizonyítványok értékelése és az önképzököri munka szerepelt a hasábokon. A nagy változás március 15-vel következett be, amikor az újság szerkesztői a magyarságtudattól sugárzó cikket jelentettek meg, amelynek alaphangjául a Szózat sorai szolgáltak, éltetve a márciusi forradalmat. Hosszan tudósítottak az iskolai ünnepélyről is, amelyen ugyan képviselte magát a város vezetése, de elhangzott a Himnusz, Petőfi 1848 című költeménye, a Szózat, és ami végképp nem tetszett, műsoron kívül a diókok elénekelték a Marseillaise-t. Ezután a már említett összeütközés következett a katonai cenzúrával, majd harc „A Diák” az egész város tanulóinak lapjává tételéért, ami május 1- re sikerült. A szerkesztőség helyébe szerkesztő bizottság lépett, amely annyi változtatást eszközölt az újság profilján, hogy a diákságot érdeklő tudományos cikkeknek is helyet adott. A leírt gondolatok bizonyítékok arra, hogy ezek a kamaszkorban lévő tanulók ekkor már jól ismerték Lenin, Trockij, neveit, mint Adyét, Petőfiét, Juhász Gyuláét, és nemcsak ismerik és használják, de értik is a proletárdiktatúra, a szocializmus szavak jelentését. Bírálták tanáraikat, akik a régi rendszer szolgálatában álltak, egyben fel is mentve őket azzal, hogy meg lettek méte- lyezve. Pedig rosszul tudták, de akikor nem is tudhatták: ezekhez a gondolatokhoz, eszmékhez nem juthattok volna el tanáraik óvatos útmutatása nélkül, hiszen adatok bizonyítják, milyen nagyszerű emberek voltak Halász Dezső és Fehér Sándor, és még sorolhatnánk. Az eredmény az április 29-i Ady emlékünnepély lett a költő legforradalmibb verseivel, a Himnusszal és a MarSeillaise-szel. Nagy feltűnést válthatott ki két hét múlva az Ady hazafias lírája című, ma is modernnek ható irodalomtörténeti összefoglaló, omi egyben merész politikai hitvallás is volt. A megszállás alatt „A Diák"-nak sikerült ezt az írást közölnie, így felügyelőt neveztek ki mellé.

Ezután ismét befelé fordulásról beszélhetünk, már ami a megjelent cikkek témáját és hangját illeti. írtak az esperan- tóról, az uszodáról, növendék- hangversenyről, nyakkendőről, bokrétáról, de helyet adtak novelláknak és verseknek. Merészebb gondolatokat csak úgy mertek közölni, hogy nyilatkozatra kérték egyik tanárukat, aki a lap olvasóit, tehát elsősorban a diákságot Ady, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Kaffka Margit műveinek olvasására búzdította.

Komolyabb fellángolásra azonban már nem hagytak időt. Sok tanár és diák emigrált, az itthon maradottak ellen pedig vizsgálat indult.

A leírtak, de más tények, adatok bizonyítják, hogy a Felsőkereskedelmi Iskolában 1918— 1920. között a haladás szellemében tanítottak, sőt neveltek.

Erdödi Gyula levéltáros