Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)
1982-04-27 / 114. szám
2 Dunántúlt ilgplo 1982. április 27., kedd Hazánkba érkezett a Francia Szocialista Párt küldöttsége Kádár János fogadta Lionel Jospint QD ÓRA A NAGYVILÁGBAN Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására vasárnap késő este Budapestre érkezett a Francia Szocialista Párt küldöttsége, amelyet Lionel Jospin, a párt első titkára vezet. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Berecz János, a Központi Bizottság tagja, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. Jelen volt Jacques Lecohnpt, a Francia Köztársaság budapesti nagykövete. * Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára hétfőn délelőtt az MSZMP KB székházában fogadta a Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára hétfőn fogadta Ffasszan Alit, az iraki Forradalmi Parancsnoki Tanács tagját, kereskedelmi minisztert, a magyar-iraki gazdasági együttműködési bizottság iraki tagozatának elnökét. A találkozón részt vett Marjai József miniszterelnök-helyettes. A nap folyamán az iraki politikust a Parlamentben fogadta Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke. Azzal a meggyőződéssel térünk haza, hogy azok a fontos teendők, amelyekről tárgyaltunk, meg is valósulnak Kádár János mondta ezt Helmut Schmidt kancellárnak 1977 júliusában, első bonni útja befejeztével. Most az MSZMP KB első titkárának NSZK-beli látogatása alkalmat kínál, hogy a két politikus megvizsgálja, igy történt-e. A mérlegkészítés, a további teendők meghatározása azért is fontos, mert két különböző társadalmi rendszerű államról van szó: egyikük a Varsói Szerződés, másikuk a NATO tagja. Mégis egyet lehet érteni a kancellárral, aki még régebben így fogalmazott: viszonyunk a körülményeket figyelembe véve, a lehetőségekhez mérten — példás. Mindkét fél a helsinki szellem megvalósulásának tekinti Magyarország és az NSZK kapcsolatainak ápolását, fejlesztését. Pedig ezt a nemzetközi helyzet az utóbbi időkben nem könnyíti meg. Francia Szocialista Pártnak Lionel Jospin első titkár vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttséget. A találkozón részt vett Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Berecz János, a Központi Bizottság tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. Ezt megelőzően a francia küldöttség megkezdte tárgyalásait az MSZMP képviselőivel. A magyar tárgyaló csoportot Óvári Miklós vezeti. Tagjai: Berecz János, Ballai László, a KB osztályvezetői és Verák Istvánná, a külügyi osztály munkatársa. Hosszan Ali találkozott Púja Frigyes külügyminiszterrel is. A magyar államférfiak és az iraki miniszter áttekintették a Magyar Népköztársaság és az Iraki Köztársaság kapcsolatainak legfontosabb kérdéseit és a két felet érintő nemzetközi problémákat. A szívélyes légkörű találkozón jelen volt Garai Róbert külügyminiszter-helyettes és Ismail Hamoudi Hussein, az Iraki Köztársaság budapesti nagykövete. Hosszan Ali hétfő este elutazott Budapestről. Tíz esztendő alatt kereskedelmi forgalmunk a tízszeresére nőtt. Az NSZK a tőkés világban első, világviszonylatban a Szovjetunió utón a második legjelentősebb partnerünk; mi pedig a Szovjetunió után második helyre léptünk elő az NSZK szocialista üzletkötéseit illetően. E cserekapcsolat nemrég lépte át az évi négymilliárd márkás határt. Érdemes megjegyezni, hogy éppen most, a nemzetközi gazdasági válság, a visszahúzódások, az értékesítési nehézségek idején növekedni tudott a magyar—NSZK forgalom, erősödött az ipari-pénzügyi együttműködés. S ha az ottani nagyvárosokban lezajlott sikeres magyar hetekre és a nálunk bemutatkozó nyugatnémet művészekre, tudósokra gondolunk, megállapíthatjuk, hogy jól fejlődnek kulturális kapcsolataink is. Ehhez mindA Svéd Baloldali Párt - Kommunisták küldöttségének magyarországi látogatása Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására április 19—25. között látogatást tett hazánkban a Svéd Baloldali Párt — Kommunisták küldöttsége, Bror Engströmnek, a párt végrehajtó bizottsága tagjának vezetésével. A vendégeket fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság tagja, a SZOT főtitkára. Megbeszélést folytattak velük Petrovszki István és Horváth Ferenc, a KB osztályvezetőhelyettesei. A svéd pártküldöttség tanulmányozta a magyar szakszervezetek tevékenységét és szerepét, a gazdaságirányítás kérdéseit és az egészségügyi ellátás helyzetét. Látogatást tett az MSZMP Fejér megyei Bizottságánál, a Vas-, Fém-és Villamosenergiaipari Dolgozók és az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezeténél, ipari és mező- gazdasági üzemekben. ♦ 4 BÉCS: Hétfőn délután Bécsben ismeretlen tettesek rálőttek a francia kereskedelmi kirendeltség épülete előtt szolgálatot teljesítő rendőrre. A bécsi rohamrendőrség elitalakulatához tartozó személy súlyosan megsebesült. Az elmúlt tíz napban több terrortámadást hajtottak végre Bécsben francia intézmények ellen. ♦ Jaruzelski- * Glemp találkozó Varsóban vasárnap este találkozóra került sor Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, miniszterelnök, a Nemzeti Még- mentés Katonai Tanácsának elnöke és Józef Glemp érsek, Lengyelország prímása között. A PAP hírügynökség rövid közleménye szerint az eszmecserén hangoztatták, hogy a továbbra is bonyolult belső helyzet rendezése, a nehézségek leküzdése érdekében a hatalom és a társadalom együttes erőfeszítésére van szükség. A nemzeti egyetértést — hangsúlyozták mindkét részről — a párbeszéd útján lehet elérni, s ebben fontos szerepet játszanak az állam és az egyház kapcsolatai. Mind a miniszterelnök. mind a lengyel katolikus egyházfő e kapcsolatok további építő jellegű fejlesztése mellett foglalt állást. két fél igyekezete, jóakarata és érdekeltsége kellett és kell ma is. Csakhogy a kétoldalú kapcsolatok nem légüres térben formálódnak, hanem a mindenkori általános nemzetközi légkör függvényeként. Márpedig az elmúlt években erősen lehűlt a kelet—nyugati viszony, az Egyesült Államok — az NSZK első számú szövetségese —, élesen szovjet- és kommunistaellenes vonalra tért. Fontos fegyverkorlátozási tárgyalások szakadtak meg, illetve topognak egy helyben. A szankcionálás és a bojkott módszere lett úrrá néhány nyugati kormány gondolkodásmódjában és gyakorlatában. Természetesen eleve különböző hazánk és az NSZK álláspontja is egy sor nemzetközi kérdésben. Ennek ellenére — sőt éppen ezért —, különös jelentőségű az újabb 4 BUDAPEST: Vasárnap hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett Boleslaw Faron, a Lengyel Népköztársaság közoktatási és nevelési minisztere Pozsgay Imre művelődési miniszter meghívására. 4 BUDAPEST: Magyar egészségügyi küldöttség tett látogatást Kuvaitban dr. Juszt Lajos egészségügyi miniszerhelyettes vezetésével. A delegáció megbeszéléseket folytatott a kuvaiti egészségügy vezetőivel a két ország közötti egészség- ügyi együttműködés elmélyítéséről. 4 BUDAPEST: Losonczi Pál, oz Elnöki Tanács elnöke táviratban köszöntötte Julius K. Nyerere köztársasági elnököt, a Tanzániai Egyesült Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. ♦ Hazánkba érkezett Fajek Warrad Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett Fajek Warrad, a Jordániái Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. ♦ 4 POZSONY: Pál Lénárd, a Magyar Tudományos akadémia főtitkára Vladimir Hajkónak, a Szlovák Tudományos Akadémia elnökének meghívására Szlovákiában tett látogatást. A két akadémia vezetője kölcsönösen informálta egymást az akadémiák előtt álló feladatokról; megvitatták a két intézmény együttműködési terveinek teljesítését, különös tekintettel az ökológiai és hidrobiológiái kutatásokra. Az MTA főtitkárát fogadta Józef Lenárt, a CSKP KB elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt KB első titkára. Margaret Thatcher brit miniszterelnök hétfőn az alsóházban elmondta, hogy a támadó brit erők vasárnap a déli Georgia-szigetek fő kikötőjét és egykori közigazgatási székhelyét, Grytvikent, majd hétfőre virradóra az onnan 15 kilométerre fekvő Leith kikötőt foglalták el. Hétfőn az argentin erők megadták magukat. A brit haditengerészet „körülbelül" 180 foglyot ejtett — ideértve a vasárnap megrongált argentin tengeralattjáró 50 főnyi legénységét is — akiket majd hazájukba szállítanak. Kádár—Schmidt találkozó. Minden véleményeltérés mellett az NSZK szociáldemokrata—szabaddemokrata kormánya olyan tárgyaló fél, amely helyesli „a megtorlások” politikáját, becsüli és meg akarja őrizni (saját érdekében is) az enyhülés, a kelet—nyugati együttműködés eredményeit. Magyarország pedig ott volt az európai enyhülés kezdeményezői között, s szocialista külpolitikájához híven továbbra is együttműködésre törekszik. Különösen most, a külpolitikai nehézségek és veszélyek közepette tartja ezt fontosnak. Hazánk kis ország, de mint a szocialista közösség tagja,, tekintélyt vívott ki magának. Feszültségektől terhes világunkban ezért is van jelentősége annak, hogy az NSZK és Magyarország vezetői építő eszmecserét folytatnak egymással, egyaránt szolgálva saját érdekeiket és a nemzetközi kapcsolatok erősítését. Tatár Imre Szovjet pártmunkásküldöttség látogatása Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására április 21—25. között szovjet pártmunkásküldöttség tartózkodott hazánkban Kirill Szimonovval, az SZKP KB póttaqjával, a közlekedési és szállítási osztály vezetőjével az élén. A küldöttséget fogadta Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A szovjet vendégek a két ország közlekedési és szállítási együttműködését érintő időszerű kérdésekről megbeszéléseket folytattak Ballai Lászlóval, a KB gazdaság- politikai osztályának vezetőjével, továbá Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszterrel. ♦ 4 ÚJ-DELHI: Hurrikán söpört végig vasárnap éjszaka India északkeleti részén. Az óránként 120 kilométeres sebességgel száguldó szélviharnak tizenkét halálos áldozata van, s ötven személy meqsérült. A vihar több száz házat megrongált és Asszam szövetségi állam egy részén elszakította a táviró és elektromos vezetékeket is. 4 PHNOM PENH: Hétfőn hivatalos baráti látogatásra küldöttség élén Phnom Penhbe érkezett Martin Dzur hadseregtábornok, csehszlovák nemzet- védelmi miniszter. 4 ÚJ-DELHI: Nilam Szand- zsiva Reddi indiai köztársasági elnök hétfőn fogadta Nguyen Co Thatch vietnami külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Új-Delhiben. Nguyen Co Thatch héttőn megbeszélést folytatott Nara- szimha Rao indiai külügyminiszterrel is. Thatcher asszony értésre adta, hogy a legtöbb reményt a diplomáciai rendezésre szerinte változatlanul Alexander Haig amerikai külügyminiszter közvetítő missziója nyújtja Bizakodásának adott hangot, hogy Costa Mendez argentin külügyminiszter „felülvizsgálja” vasárnapi döntését és mégis hajlandó lesz találkozni Haiggel. A miniszterelnök közölte, hogy ami kormányát illeti, a déli Georgia elleni támadás „semmiképp sem változtat abbeli eltökéltségünkön, hogy a válságot tárgyalóasztal mellett rendezzük”. A Fehér Ház továbbra is kitart az amerikai közvetítő misz- szió folytatása mellett. Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője ezt hétfőn, a déli Georgia- sziget Argentína által történt feladása után közölte, mondván, hogy „az összecsapás csak aláhúzza a diplomáciai fronton való előrehaladás jelentőségét és sürgősségét”. „Az Egyesült Államok kormánya elkötelezte magát a dél- atlanti-óceáni helyzet békés rendezése mellett” — jelentette ki a szóvivő. Nicanor Costa Mendez argentin külügyminiszter a maga részéről lemondta vasárnapra tervezett találkozóját Haiggel, a brit flottatámadás miatt. A kül- ügyminiszer ugyanakkor kijelentette: véleménye szerint az Egyesült Államoknak mem érdeke, hogy feladja eddigi álláspontját és az angolok mellé álljon, mint azt \A/pshingtonban sokan szorgalmazzák „Ne felejtsék el, hogy az Egyesült Államok jövője Latin-Amerikához kötődik" — mondta újságíróknak Nicanor Costa Mendez. Magyar vezetők üdvözlő távirata Az Afgán Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe, az 1978. áprilisi forradalom győzelmének 4. évfordulója alkalmából Babrak Karmait, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárát, az Afgán Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnökét táviratban üdvözölte Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Szultán Ali Kistmand-nak, az Afgán Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke küldött üdvözlő táviratot., Sah Mohammsd Doszt külügyminisztert Púja Frigyes külügyminiszter üdvözölte táviratban. * Az Afgán Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a Magyar Szolidaritási Bizottság, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Magyar Nők Országos Tanácsa, valamint a Magyar Vöröskereszt ugyancsak táviratban üdvözölte afgán testvérszervezetét. * Négy éve, hogy az afgán nép megdöntötte a reakciós Daud-rendszert, és az ország megindulhatott a felemelkedés útján. A győzelem azonban nehéz feladat elé állította a megalakult forradalmi tanácsot, Egyfelől szembe kellett nézniük a határokon kívül és belül szervezkedő ellenforradalommal, másrészt világosan meg kellett határozniuk a célt, amerre tartanak. Ezek közül első helyen a feudális viszonyok megváltoztatása, a földreform végrehajtása és a nép kulturális felemelése állott. S a nehézségeket árulás tetézte. A vezetést magához ragadó Amin és csoportja a forradalmi célok eltorzításával a bukás felé vezette az országot. Emiatt tört ki 1979 decemberében Kabulban a felkelés, amely eltávolította az árulókat. A közvetlen belső veszély elhárítása után azonban kívülről még mindig ellenforradalmi támadás fenyegetett. Ilyen körülmények között fordult a népi demokratikus erők élén álló Babrak Karmai — a két ország közötti egyezményeknek megfelelően — a Szovjetunióhoz segítségért. Megkezdődhetett az afgán forradalom második szakasza. Az azóta eltelt több mint két esztendő alatt az Afganisztáni Demokratikus Párt vezetésével, a változatlanul fennálló súlyos nehézségek ellenére jelentős eredmények születtek. Azokon a területeken, ahol a kormánynak sikerült terveit végrehajtania — így Kabul, Mazar-i Serif, Aibak és Siberghan város körzetében és másutt —, ott kielégítő az ellátás, orvosok és tanítók működnek, folyik a munka és az építés. S ahol a földreformot már sikerült végrehajtaniuk, a parasztok már nem hisznek az ellenforradalmárok csábításainak. Az ország vezetői hangoztatják: a demokráciát a szokásoknak, a nemzeti hagyományoknak, a különböző nemzetiségek, törzsek kultúrájának, vallásának figyelembevételével kívánják megvalósítani. Afganisztán külpolitikájában mindenekelőtt a Szovjetunióra, a szocialista országokra támaszkodik, de békés együttélésre törekszik a világ valamennyi országával, mindenekelőtt szomszédóival. Nem Kabulon múlik, hogy nincs béke a Hindukus-vidéken, Az afgán kormány a megbékélés szellemében szinte hetenként javasolja Iránnak és Pakisztánnak a kölcsönös be nem avatkozás elvén alapuló politikai tárgyalásokat. A jelek szerint azonban a fegyvernyugvásra még várni kell: az Egyesült Államok által támogatott ellenforradalmárok támadásai még mindig harcra kényszerítik az afgán forradalom védelmezőit. A forradalom évfordulóján a magyar nép változatlan szolidaritással kíséri az afgán nép harcát, és kívánja, hogy mielőbb élvezhesse a béke, a jólét és a társadalmi felemelkedés gyümölcseit. Befejeződtek a magyariraki tárgyalások A lakosság szolgálatában szombati fuvarozás 30%-os kedvezménnyel BELKERESKEDELMI SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT, Pécs, Megyeri út 63. (TUZÉP mellett). Együttműködés a békéért II brit kormány a tárgyalások mellett foglal állást