Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)
1982-04-25 / 112. szám
I Ú. Dózsa-PMSC l-l (0-0) Heti jegyzetünk „ Titkos ” pénzek Érdekes, hogy „begyűrűzött” a közgazdasági szemlélet a labdarúgásba is. Azaz legyünk pontosak: egyelőre inkább csak a labdarúgás iránt érdeklődök, köztük szurkolók is,' riporterek is teszegetik a kérdések kérdését. Ez pedig a pénz. Az a pénz, amelyik látszatra nem létezik, de mégis szóbeszéd tárgya, különösen az átigazolások időszakában. Na szóval arról van szó, hogy ideje volna legalizálni azokat az ügyleteket, amelyek ma még legalábbis félhomályban köttetnek, sehol el nem könyvelt összegekkel fi- nasziroznak, és egészen egyszerűen csak átigazolásoknak neveznek. A pénznek még az említése is tiltott ez ügylet kapcsán, hivatalosan tehát semmilyen összeg nem fordítható úgymond játékosvásárlásra. Milyen pénzek forognak tehát mégis (ha ugyan hinni lehet, nem is kis összegek)? Dugipén- zek, egy bizonyos feketepiaci árfolyam szerint. Miért? Erre keresi a választ Zsolt Róbert a Magyar Nemzet szombati tárcájában is. Választ ugyan nem talált erre a kérdésre, de a jelenlegi helyzet visszásságainak fontos csomópontjaira irányítja az olvasó figyelmét. Például: a külföldre szerződött játékosáért kapott pénzt egyik klub sem fordíthatta játékosvásárlásra. Más egyébre igen, de az eltávozott kulcsembereket csak másik jó játékossal, vagy játékosokkal lehetne pótolni Természetesen a bázisok hivatalosan átutalt támogatása sem jöhet szóba ilyen célra. Ilyen célokra csakis „fekete” pénzek használhatók fel. A „fekete" pénzek pedig ellenőrizhetetlenek, követhetetlenül csordogálnak a rejtett csatornákon, ki tudja merre és hová? Ezért is ziehéz megérteni, miért tartanak attól, hogy ezek az ügyletek váljanak nyílttá, pénzügyi oldala pedig ellenőrizhetővé. Ha a csapatok, illetve egyesületek gazdálkodhatnának azzal a pénzzel, amit játékosaikért kapnak, tervszerűbbé válhatna szinte mindenütt a csapatépítés. A „kicsiknek” is érdemessé válna a nevelő tevékenység. És mindenekelőtt a pénz nem veszne el. Követhetően a labdarúgásban maradna. Megszűnne a feketepiac, a néha felesleges titkolózás és találgatások, no meg a zsebből fizető vezetők lelepleződéstől való rettegése Jól hangzó ellenvetés, hogy a pénz nem válhat nálunk a labdarúgás főszereplőjévé. De ta- lajdonképpen arról van szó, hogy a már gyakorlattá vált anyagi természetű ügyeket továbbra is kezeljük „titkosan”. Tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, hogy a labdarúgás, a csapatszervezés, erősítés, igazolás bálunk is pénzbe kerül, csak éppen a fizetés ténye nem lát- < ható. Jó ez? Ha nem, akkor hajtsuk el a titokzatosság ködét, legyenek nyíltak a „kényes” pénzügyek is. A titkolózás helyébe lépjen a gazdálkodás. —K— (Kiküldött munkatársunk tele- tonjelentése) Megyeri út, 2000 néző. Vezette: Szávó. Ú. Dózsa: Kollár — Herédi, Tóth, Kovács B., Ju- rácsik — Kolór (Bodnár, a szünetben), Kisznyér, Steidl — Szűcs, Birkás, Kiss. Edző: Temesvári Miklós. PMSC: Katzirz — Kincses, Torna, Róth, Schul- teisz — Lutz, Morvái, Dárdai (Nagy, a 74. percben), Lőrincz — Mészáros, Dobány. Edző: Kovács Imre. Az újpestiek kezdtek frisseb- ' ben, ügyesen adogattak. Az első lövés a 3. percben ment a pécsi kapura, Katzirz könnyen védett. Két perc múlva Kovács B. nagy'erejű bombája zúgatt el a kapufa mellett. Kialakultak a párok: Mészárost Jurácsik, Dobányt Herédi, Lőrinczet Ko- lár követte árnyékként. Eseménytelen percek után a 12. percben Mészáros már csak Kollárral állt szemben, de a kifutó kapusba lőtte a labdát. Óriási helyzet volt. A 17. percben a második újpesti szöglet okozott zavart a pécsi kapu előtt, de aztán alig-alig akadt említésre méltó esemény. A PMSC számára elsősorban a védekezés volt a fontos, azt kisebb hibáktól eltekintve, jól csi- ■ nálták. Szünet után rögtön Kiss cselezte be magát a pécsi 16-os- ta, szögletre szerelték, a beívelt labdát Katzirz szépen védte. Felcsattant az első taps, de nem a védésnek, hanem, mert a díszpáholyban megjelent Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Az 59. percben Róth becsúszó szerelését a játékvezető szabálytalannak ítélte, Kovács B. 25 méteres szabadrúgását üggyel- bajjal hárította Katzirz. Ismét eseménytelen percek következtek, az újpesti közönség Szend- reit, a tartalékkapust követelte — csatárnak. A 65. percben Kiss lövésénél a pécsi kapus nagy bravúrral mentett. Két perc múlva újból Kiss és Katzirz volt a főszereplő: a PMSC kapusa reflexmozdulattal és némi szerencsével ütötte szögletre a csatár perdítését. A 70. percben Tornán fennakadt Kiss. A megítélt szabadrúgást Tóth- nak gurították le, akinek lövése a pécsi sorfalon felperdült, a labda a tehetetlen Katzirz felett a pécsi kapuba jutott. (1-0). A 75. percben ment az első jó pécsi lövés az újpesti kapura, Dobány labdáját nehezen védte Kollár. A következő pécsi támadásnál ugyancsak nehezen hárított Kollár. Megélénkült a játék. A 80. percben Dobány lerázta Heré- dit, a jobb szélen elfutott, középre gurított, és a túlsó kapufánál a leálló védők mellett Mészáros a kapuba kotorta a labdát (1-1). A másik kapunál a mérkőzés utolsó eseményeként Birkás kapáslövését védte Katzirz. Sajnos, csak a szerencsétlenül bekapott gól után (amelynél veszélyesebb lövéseket védett ki Katzirz) döbbentek rá a PMSC játékosai, hogy ők is képesek gólt lőni. Talán, ha - különösen a második félidőben- bátrabban támadnak, győzhettek volna a nagyon idegesen és sok hibával játszó Újpest ellen. Jók: Katzirz, Róth, Lutz, Lőrincz, illetve Tóth Steidl, Kisznyér. ._ Lombosi Jenő Az országos döntőbe jutás és annak főnyereménye, a mundiál-repülőjegy volt a tétje a Magyar Ifjúság Kupa kispályás labdarúgó-tornájának amelynek megyei döntőjét Pécsett a Ho Si Minh parkban rendeztek tegnap. Az induló csapatok közül a nőknél a Tanácsi Építők, a férfi ifjúságiaknál a komlói Kun Béla Gimnázium, míg a férfi felnőtteknél a MÉV együttese lett az első, és jutott az országos döntőbe. Ugyanennek a kupának a határőrségi döntőjét Siklóson bonyolították le szombaton. A 14 részt vevő együttes közül itt az első jutott az országos döntőbe, ez pedig az orosházi ha- tárőrkerület KISZ-szervezetének csapata volt. Képünkön sötét mezben a védekező MÉV, a későbbi győztes. Csak két napig. S Megyebajnoksóg: Bere. mend—Szigetvár 0-1 (0-0), Steinmetz SE—Sásd 5-0 (1-0). április 26., 10-18 óráig, 27., 9-15 óráig baüagásra ékszerárusítás a helyi zálogfiókban Különleges gyűrűk, fülbevalók, karkötők, láncok és más ékszerek várják vásárlóinkat. Cím: Pécs, Kazinczy u. 2., BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ Vállalat Tel.': 10-443 AZ NB I. TOVÁBBI EREDMÉNYEI SZEOL AK—VOLÁN 2-2 (2-1). Czabán Samu tér, 400 néző. V.: Büki. Góllövők: Kun (2), ill. Seres, Hámori. CSEPEL—DVTK 2-0 (0-0). Diósgyőr, 4000 néző. V.: Divi- nyi. Góllövők: Varga, Vincze. NYÍREGYHÁZA— BÉKÉSCSABA 1-1 (1-0). Nyíregyháza, 10 000 néző. V.: Hartmaná Góllövők: Cséke, ill. Kanyári. TATABÁNYA—ZTE 2-2 (1-1). Zalaegerszeg, 5000 néző. V.: Nagy B. Góllövők: Weimper (2), illetve Takács, Simon, RABA ETO— DEBRECEN 8-1 (5-0). Győr, 15 000 néző, v.: Tompa. Góllövők: Szentes (3), Hannich (2, egyet 11-esből), Hajszán, Burcsa, Gyurmánczi, ill. Nagy II. BP. HONVÉD—VASAS 1-0 (1-0). Fáy utca, 4000 néző, v.: Ja- czina. Góllövő: Esterházy. AZ NB I ÁLLÁSA 1. Rá bő ETO 2. FTC 3. Tatabánya 4. Ü. Dózsa 5. Videoton 6. Honvéd 7. PMSC 8. Csepel 9. Vasas 10. ZTE 11. Békéscsaba 12. DMVSC 13. Haladás 14. Nyíregyháza 15. DVTK 16. Volán 17. SZEOL AK 18. Ózd 31 19 30 19 31 14 31 13 30 16 31 14 31 14 31 10 31 12 31 9 31 9 31 11 7 12 13 9 12 10 8 12 9 12 11 12 10 13 11 16 3 21 5 20 95-45 44 70-40 40 56-41 40 48- 33 38 45-39 37 49- 37 36 47-40 33 35-33 33 54-48 31 31-43 31 38-42 30 42-53 30 35-40 27 33-46 27 44-56 26 40-56 19 31-69 17 35-67 15 Magyar Ifjúság Kupa A Haladás—Özd és a Videoton— FTC mérkőzést vasárnap játsszák. A 32. forduló (április 28., szerda) műsora: Tatabánya- Haladás, SZEOL AK-ZTE, Csepel—Volán, Békéscsaba—DVTK, Debrecen—Nyíregyháza, FTC— Rába ETO, PMSC—Videoton, Bp. Honvéd—Ü. Dózsa, Ózd—Vasas. NB I. ifjúsági bajnokság Ú. Dózsa—PMSC 5-2 (1-1). Megyeri út, 1000 néző. Vezette: Tátrai. PMSC: Lukács — Kófiás, Czérna (Tóth,) Vuk- mann,» Pauska - Csoboth, Uhrik, Szabó Gy. (Lőrincz) — Udvardi, Hüber Gajár (Pillin- ger). Edző: Garami József. Góllövő: Bárány (3), Marosi, Fatári (11-esbőf), illetve Uhrik, Hüber. A PMSC legjobbjai Hüber és Udvardi voltak. Bíró László aranyérmes Bíró, továbbá Szalonjai Imre után Szabó, Szalontai Zoltán és Rovnyai is döntőbe került a várnai 25. szabadfogású birkózó EB-n. Szereplésük minden előzetes elképzelést felülmúlt, így újabb három finalista helyhez jutottak általuk a magyar birkózók. Bíró László a fináléban is kitűnően birkózott, két vállra fektette szovjet ellenfelét, s aranyérmes lett. A két Szalontai később vereséget szenvedett és ők ezzel ezüstéremhez jutottak. Szabó és Rovnyai vasárnap már az elsőségért birkózhat. Kézilabda PMSC-Goldberger 26-20 (13-10).. NB I. B női mérkőzés, Pécsújhegy. . L. d.: Balázs- né (11), Vad (5), ill. Magyar (7), Horváth (6). Felvételünkön — amelyet Arató László készített — fehér mezben Deák, a PMSC szélsője tör kapura. PMSC-HÓDIKÖT 23-19 (11-7). NB I. P férfi mérkőzés, Hódmezővásárhely. A pécsiek legjobb dobói: Füzesi (5), Ben- kő és Hegedűs (4—4). Komlói Bányász-Solymári PEMÜ 26-26 (13-12). NB I. B. férfimérkőzés, Komló, A komlóiaknál Perger (8) és Steer (7) volt a két legerédménye- sebb játékos. P. Kesztyűgyár—Mözs 18-14 (7-7), PBTC—Ajka 29-10 (13-3), KÖFÉM-Mezőgép 18-16 (11-10), NB II. női mérkőzések, Pécs. U. PEAC-Győri Magasépítők 33-23. NB II. férfimérkőzés, Pécs. Samaranch Budapesten A Magyarországon tartózkodó J. A. Samaranch, a NOB elnöke tiszteletére szombaton kibővített ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. Buda István, a MOB elnöke meleg szavakkal köszöntötte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, majd áttekintést adott a magyar olimpiai mozgalom eredményeiről, múltjáról, jelen és jövőbeli törekvéseiről. Hangsúlyozta: a MOB mindig tiszteletben tartotta és magáénak tekinti a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapelveit. A MOB-ülés szép eseménye volt, amikor J. A. Samaranch átnyújtotta Kárpáti Károly volt olimpiai bajnoknak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által adományozott Olimpiai Érdemérem bronz fokozatát. Az ülést követően a NOB elnöke baráti beszélgetést folytatott olimpiai bajnokokkal és sportvezetőkkel. Délután a NOB elnöke baráti találkozón vett részt az asztalitenisz szövetség Budapesten tartózkodó, újjáválasztott vezetőivel. Vasárnap megtekinti az EB egyéni döntőjét és látogatást tesz a Sportmúzeumban. Asztalitenisz Pénteken a késő esti órákban a párosok után a női és férfi egyesekkel folytatódott az asztalitenisz Európa-bajnokság. A magyarok közül a férfiaknál Gergely, Klampár és Jónyer is biztosan vette* a harmadik fordulóban az akadályt, így mindhárman továbbjutottak. A nőknél is sorra győzelmet arattak a magyarok, Szabó, Urban. Oláh és Magos is nyert, úgyhogy folytathatták a versenyt. A férfi egyesben egy meglepetés volt: a svéd Waldner 0-2-ről győzött az angol Douglas ellen. A szombat délelőtti vigaszverseny után a Jónyer—Gergely páros a csehszlovák Broda-testvérek ellen játszott az elődöntőbe jutásért. A magyarok küzdöttek jobban és bekerültek az elődöntőbe, ahol a Secretin, Bi- rocheau (francia) párossal mérkőztek. A Magos—Szabó női párosunk is vette ezt az akadályt, az elődöntőben a Vriesekoop. de Kruiff (holland) kettőssel játszottak. Lapzártakor érkezett: Urbán és Magos továbbjutott a női egyes nyolcaddöntőjében, Oláh és Szabó viszont kiesett. A férfiaknál Jónyer, Klampár és Gergely is biztosította helyét a negyeddöntőben, mindany- nyian nyertek szombaton késő este. TÚRA Április 25-én, vasárnap a Pécs városi Természetbarát Szövetség első ízben rendezi meg a Keleti-Mecsek Kupa túraversenyt. Rajt és cél a zobák- pusztai Gyopár kulcsos turistaháznál lesz. Nevezni a helyszínen is lehet. A rajt 9 óra, eredményhirdetés 14.30 óra. A szervezők ezúton értesítik a részt vevő csapatokat, hogy az odautazás reggel 7 órakor a 9-es kocsiállásról induló (Bacsó B. u.), Pécs—Mázaszászvár—Budapest autóbusszal történik. Visz- szautazás Zobákpusztáról 14.40-kor és 15.10-kor induló buszokkal, egyénileg. LABDARÚGÁS NB II.. mérkőzések : Komlói Bányász—Keszthelyi Haladás, Komló, 16.00. Dombóvár— Mohács-Véménd TE, Dombóvár, 16.00. Bakony Vegyész—PVSK, Veszprém, 16.00. Területi bajnokság: P. Zsolnay—Kiss J. SE, Porcelángyár-pálya, 17.00. Boly—Sely- lye, Boly, 17.00. PBTC—Latinca SE, Bőrgyár-pálya, 17.00. Siklós—Mázaszászvár, Siklós. 17.00. Megyebajnokság: Somberek—U. PEAC, Somberek, 17.00. Vajszló—Villány, Vajszló, 17.00. Drávafok—P. Kinizsi, Drávafok, 17.00. Szentegát— Kesztyűgyár, Szentegát, 17.00. Ge- resdlak—P. Postás, Geresdlak, 17.00. Országos ifjúsági bajnokság: PMSC—MVTE, Kovácstelep, 10.00. Komlói Bányász—Szekszárd, Komló, 14.00. PVSK—Dombóvár, PVSK-pá- lya, 11.00. RÖPLABDA. NB II., férfiak: Steinmetz SE—U. PEAC. vasutas torna- csarnok, 11.00. Mezőfi SE—Pécsi VM, Kecskemét, 13.00. NB II., nők: Gyomai TK—Pécsi VM, Gyoma, 10.00. Mohács-Véménd—U. PEAC, Mohács, 11.00. KOSÁRLABDA. NB II., férfiak: P. Postás—Győri Közlekedési Főiskola, KomarOv Gimnázium, 10.00. SAKK. Országos I. osztályú csapatbajnokság, férfiak: PMSC—Vasas. MÉV-központ 9.00. MODELLEZÉS. Hajómodellek országos bajnoksága, pécsi résztvevőkkel, Dorog, 8.00. AUTÓSPORT. Duna Kupa országos meghívásos szíalomverseny, Mohács, bútorgyári parkoló 10.00. TÖMEGSPORT. „Futakomló” kocogóverseny. Cél: Komló, Lenin tér, 9.30. Dunántúlt nouio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft. fél évre 2ü4,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007