Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-03 / 92. szám

1982. április 3., szombat Dunántúli napló 3 kiualőan uegzett munka eredménye Munka Érdemrend arany fokozata Illés István Fiatal emberként érte a be­tegség: korábbi álmai halomra dőltek. Éppenhogy tisztté avat­ták, amikor csont-TBC-vel kór­házba került, több mint egy évig begipszelve, ágyból tíarta orvosai jóslatának beteljesülé­sét: ven néhány százalék esély erra, hogy ismét járni fog . . . Féloldalason ül a fotelban Illés István, az MSZMP Siklós városi járási Bizottságának el­ső titkára. Az akkori műtét nem múlt el nyomtalanul. Ami meg­maradt: katonás határozottsá­ga, temperamentuma, és . . . — ... hitem az emberekben — mondja, s hozzá teszi: - Az ed­digi tapasztalataim azt mutat­ják, hogy sok szép dolog mel­lett. gmivel az életben talál­kozhat az ember, a legszebb mégis a közért, mindannyiun­kért élni . Huszonhárom esztendeje pártmunkás, a szó legszorosabb értelmében. Az obsitot kapott katonatiszt néhány évig a göd­rei termelőszövetkezet termény­felvásárlója, eztán 1959 áprili­sában a sásdi járási pártappa­rátusba kerül. A két munka kö­zötti „kitérő": Egyházaskozáron pártszervezőként dolgozik egy ideig. Aztán 1974-ben a sziget­vári járás következik — a párt- bizottság első titkára —, majd alig egy esztendeje Siklós. — A legszebb évek? Remé­lem sok lesz még, de ha úgy visszagondol az ember, akkor feltétlenül a hatvanas évek elejét említeném. — A mezőgazdaság miatt? — Feltétlenül. A termelőszö­vetkezetek szervezése: talpalás faluról falura, háztól házig. Sokszor csak éppen borotvál­kozni, tiszta inget váltani men­tem haza. Persze, így utólag igazán szép visszatekinteni. Most, hogy bebizonyosodott: értelme, haszna volt, s az élet igazolta mindazt, amit akkor csak reméltünk. S milyen gyor­san igazolta .. .? Illés István Sümeg melletti faluban, Gyepükajánban szüle­tett, tizenkét gyermekes paraszt- ember ötödik gyermekeként. Nyilvánvaló: korán kezdte a munkát, korán vette a startot. A szép családi háttér alapve­tően meghatározta egyénisé­gét, gondolkodásmódját. — Nem igen szeretem a so- pá'nkodást, a tehetetlenséget. Nem születtem pártmunkásnak, de amikor ezt a feladatot kop­tom, ezt kell csinálni, azon vol­tam, hogy tőlem telhetőén mi­nél jobban menjenek a dolgok. Tanult és dolqozott: mező- gazdasági technikumot végzett, esti egyetemre járt. politikai fő­iskolán kapott diplomát. És persze egy sor tanfolyam. De legtöbbet talán mégis az em­berek között, munka közben, a néha keserves, a néha örömte­li „élet iskolája" adta. — Néha hallom, hogy itt vagy amott az emberek szorgalma­sabbak, másutt lustábbak. Ta­pasztalataim azt mutatják, hogy csak a felületesen szem­lélődő mondhatia ezt. Ha va­lahol kevésbé jönnek a kívánt eredmények, szinte mindig a vezetőkben kell keresni az okot, azokban a vezetőkben, akik nem tanultak meg kellőképpen szolgálni. Szolgálni a pártot, a közösséget, élni a feladatért, amiért odaállították az embert. Aki nem ilyen, az nem való ve­zetőnek. Nyílt titok: itt Siklóson ma az egyik legfontosabb fel­adatom a kádermunkán javí­tani ... Szeretnék minél több, a jelenért tenni akaró és tenni tudó embert látni magam kö­rül, s őszinte, nyílt légkörben becsületes munkát végezni. Hátradől a fotelban, s hirte­len elmosolyodik: — De ki ne vágyna erre! K. F. Munka Érdemrend ezüst fokozata József Attila-díj Bertók László Tárgyak ideje című, tavaly megjelent kötetében szerepel egy vers, a Dédapám, március, amelyben epikai sodrással ka­punk híradást a költő őseiről, az apákról: aztán a szűkebb hazáról, Véséről, a somogyi szü­lőfaluról; a szűkebb és nagyobb család életének nagy esemé­nyeiről, márciusairól. Vése az indító évek színtere, melyről így beszélt Bertók László: — Ha a vései templomtorony körül egy harminc kilométer su­garú kört húznánk, elmondhat­nám, hogy abban éltem le első harminc évemet. Ezen belül van a csurgói gimnázium; első munkahelyem Marcaliban s a nagyatádi könyvtár. Ott éltem, amikor először láthattam versei­met a Makay Idával és Ga- lambosi Lászlóval közös kötet­ben, a Lengő fényhidakban. Első verseimet egyébként, me­lyek megjelentek,' a csurgói gimnáziumból tanárom küldte el Pécsre, a Dunántúlhoz, s mond­hatni, hogy annak szerkesztője, Szántó Tibor volt, aki „felfede­zett". Aztán Marcaliban 1955- ben egy író-olvasó találkozón hozott össze a sors Fodor And­rással, aki tanácsaival, vélemé­nyével a költővé érést hosszú éveken át segítette. Pécsre 1965-ben jött Bertók László, de előtte már évek óta megjeleni a Jelenkorban, részt vett pécsi irodalmi rendezvé­nyeken. A hatvanas évek végén szerepelt a fiatal költők két pécsi antológiájában. Aztán 1972-től megjelentek önálló kö­tetei: három verseskötet s két életrajz az így élt sorozatban Csokonairól és Vörösmartyról. — Átalakított a város érdes közege, más lett a hangom. Nehéz volt a beilleszkedés idő­be telt, amíg gyökeret eresztet­tem. De ennek a városnak a talaján akartam megállni, mi­után kiszakadtam a testmeleg­ből, amit szülőföldem jelentett. Hogy a volt és a jelen világot tárgyilagosabban láthassam, kellett ennek a városnak a né­ha korcos, nehezebb levegője; az Írók, szerkesztők, barátok jó szava és szigorú mércéje, az itteni kulturális légkör. A hetvenes évek közepétől Bertók László mint az írószövet­ség helyi csoportjának titkára, a Jelenkor szerkesztő bizottsó­L-iszt Ferenc-díj Tillai Aurél Dr. Szilasi Anna Dr Szilasi Anna dr. Nie- detzky Antalné Pécs városi Ta­nács egészségügyi osztályveze­tő főorvosa. — Sohasem tudtam, nem is akartam'elszakadni a gyógyító munkától — mondta. És ebből a szempontból mindegy, hogy milyen poszton, de mindig a beteg érdeke határozza meg az ember tetteit. Az általános iskola után — akkoriban ez így volt szokás - cipőipari tanulónak irányították. Nem tett le a régi vágyról, az orvosi pályáról. Sikerült, ha nem is gimnáziumban, de köz- gazdasági technikumban to­vább tanulnia. Egy országos ta­nulmányi versenyen negyedik lett, ezzel már bérelt helye lett volna a közgazdasági egyete­men. Ő mégis az orvosit vá­lasztotta. Sikerült a felvételi, s 1962-ben átvehette az orvosi diplomáját. — Az orvosi gyakorlatban a manuális munka lehetőségét kerestem. Sebész szerettem vol­na lenni, de beláttam, hogy ak­kor választanom kellene a csa­lád és a hivatás között, hiszen már férjem, gyermekem volt. Úgy érzem helyesen döntöttem, s ezt azóta is vallom: csak ki­egyensúlyozott, nyugodt, szere­tettel teli családi környezet se­gítheti az embert ahhoz, hoqv a munkáját is teljes értékű emberként lássa el. A belgyó­gyászatot választottam, első munkahelyem a POTE 1. sz. Belklinikája volt. Azóta is úgy megyek oda, mintha tegnap búcsúztunk volna a kollégáktól. Belgyógyász szakvizsgát tett, részt vett az egyetemi oktatás­ben mint tanársegéd, s tudo­mányos kutatásokat folytatott az izotópos vizsgálatoknál. 1968-ban a rendelőintézetben felülvizsgáló főorvos volt, két évvel később került a városi Ta­nács egészségüqyi osztályára. 1975-ben nevezték ki osztályve­zetőnek, azóta Pécs városi fő­orvosa. — Rengeteg tennivaló volt — emlékszik vissza. — Az egész­ségügyi intézmények integráció­ja csak papíron létezett, stabi­lizálni kellett a mindennapi munkát, elérni azt, hogy a betegek semmiképp se érezzék az intézményeken belüli fe­szültséget. Egy-két év alatt ez sikerült is. . — Úgy érzem, hogy a prog­resszív betegellátás ilyen szin­tű megteremtéséhez nagyban hozzájárult a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem vezetésével, kli­nikáival kialakított jó kapcso­lat. Az országban először Pé­csett vezettük be a komplex szűrést, és a szisztémás gondo­zást, mint a megelőző tevékeny­ség egyik leghatásosabb mód­szerét. (A módszer tudományos feldolgozásával nyerte el a kandidátusi címet. A szerk.) je­lentős eredményeket értünk el a szociálpolitikai célok megva­lósításában, elég ha a szociá­lis. foglalkoztatót, vagy az ér­telmi fogyatékos fiatalok foq- lalkoztatóját említem, de szép eredmény a diétás qyermekek étkeztetésének megoldása is. Mindezért köszönet illeti azokat is akik társadalmi munkájuk­kal, pénzükkel járultak hozzá e létesítmények. intézmények meavalósításához. Sokgyermekes, igen szerény jövedelmű munkás családból A mai fiatalok már nem is tudják, mi az a „kormos". Rég bezúzták, beolvasztották ezeket a 35 lóerős, vaskerekű traktoro­kat. Múzeumi tárgy lett a „kor­mos”, amelyre Qlávics György tizenhét évesen felült, hogy a kenyerét megkeresse. — Apám nyolctagú családot tartott el egyedül. Ahogy az is­kolából kinőttem, én is mentem a tsz-be dolgozni. Kapáltam, lovat vezettem, gyalogmunkás voltam. Dehát a munkaegység akkor keveset ért. Jelentkeztem Szegedre a mezőgazdasági gé­pész szakmunkásképző iskolá­ba, mert úgy toboroztak, hogy » indult el azon az úton, mely­nek szinte minden centiméte­réért keményen meg kellett dol­goznia. S most felszabadulá­sunk évfordulóján átadott ki­tüntetése szinte szimbolikus ér­telmet is nyer: a Munka Ér­demrend ezüst fokozatát kapta. hat szakmát lehet kitanulni. Én esztergályos akartam lenni. Csak a harmadik hét végén tudtam meg, hogy mi vala­mennyien traktorosok leszünk. Azonnal kirhentem a szegedi- repülőtérre, mert okkor még voltak belföldi járatok, hogy otthagyom az iskolát, hazajö­vök. De aznapra már elfogyott minden repülőjegy. Ez 28 évvel ezelőtt történt. Glávics György 1954-ben már a Sellyéi Gépállomáson dolgo­zott, mint traktoros és nem vá­gyott többé az esztergapad mellé. Az volt a szocialista me­zőgazdaság most úgy mondjuk Ódon épület folyosóján állok, hallgatom a teremből kiszűrő­dő kórusszólamok ölelkezését- szétválását. A latin szövegű dallamot magasba íveli a szop­rán; most kapcsolódik hozzá a maga szólamával a tenor, majd a basszus és a kitartott hang­zót alá záróakkordokat fűz a zongora. Mint később megtu­dom, Kodály Zoltán utolsó nagy műve, a Laudes organi (Az orgona dicsérete) befejező tak­tusaira érkeztem a Pécsi Ne­velők Háza kamarakórusa pró­bájára. Bent még elhangzik néhány instrukció, azután a kó­rus dalosai hazaindulnak. Este negyed tíz. Karnagyukat, Tillai Aurélt délben egy értekezleten láttam; tudom róla, délután egy másik kórusával próbált, s most lassan az ő számára is véget ér a nap. Próbájukat hallgatva az imént arra gondoltam, hogy ez a kórus egy év híján éppen ne­gyedszázada alakult meg. Több­ször leírtuk: eléggé mostoha körülmények közepette. Azóta ez az együttes az ország egyik legismertebb amatőr kórusa, kiemelt hangversenykórus minő­sítéssel. Egy másik együttes, a pécsi Mecsek kórus (a diplo­más fesztiválkórus kategóriá­ban) ez év őszén lesz 25 éves. A harmadik a volt Főiskola, je­lenleg már a pécsi Janus Pan­hőskora, s minden küzdelmessé- ge mellett megvolt a maga ro­mantikája. Most télen fűtik a traktorfülkét. Akkor fülke sem volt a körmösön. Az időjárástól pu- fajka, szőrcsizma, vattakesztyű, vászon köpeny védte a trakto­rost. De a köpenyre sokszor rá­fagyott az eső. A munkaidő 12 óra volt, az órabér 5,30. A pi­henőhely lakókocsi, távol a családtól. A munka sok, p trak­tor kevés. Ha a váltótárs nem jött — mert megbetegedett —, a földet akkor is meg kellett szántani. Glávics György ilyen­kor visszaült a gépre és folytat­ta. Ez ma már elképzelhetetlen. — Amikor 1963-ban kikért a magyartelek! tsz, első szóra jöt­tem, pedig 30 fillérrel kevesebb lett az órabérem. A feleségem is tsz-tag, három gyermekem van, s itt építettem házat 1969­nonius Tudományegyetem Ta­nárképző Karának vegyeskara ugyancsak hangversenykórus minősítésű. Mindháromnak Tillai Aurél a karnagya. A három együttessel eddig 14 európai országban 23 díjat szerzett; eb­ből nyolc f. helyezés. A tizen­négy országban eddig 32 hang- versenykörúton vettek részt. Megannyi sikersorozat a ma­gyar művészet elismerése: dí­jakkal, rádió- és tv-szereplések- kel, koncertekkel, lemezekkel. Benne a nemzetközi kórusélet áramában, ahol a három pé­csi együttes nevét az élvonal­ban jegyzik. Vajon gondolunk-e arra: hol mindennek a társa­dalmi haszna, ha azt ugyan­úgy lehetne mérni, mint bár­melyik exportcikkünket? S ha mércével, nem is mérhető, va­lahol mégis felfigyeltek arra, hogy mindez egy kitűnő zenei szakember és kórusszervező több mint negyedszázados munkájának köszönhető. Tillai Aurél voltaképp min­dent elért, ami maximálisnak tekinthető e három szépen és harmonikusan fejlődő kórus esetében. Elérte a legtöbbet, és eljutott a legnehezebbjéhez: tartani, megtartani az elért színvonalat. Hiszen a kórusok eredménye „védjegy" — a kö­zönség a megszokott nívót vár­ja el. Ezen túl mi az, amit sze­ben a tsz segítségével. Volt egy nagyon nehéz időszak, amikor a tsz-t szanálták és a bérünk 20 százalékát nem kaptuk meg. Szántani, vetni azért akkor is kellett. A vízrendezés aztán meghozta a hasznát, most a föld is jobban terem, 72 mázsa kukorica azelőtt itt ..elképzelhe­tetlen volt. Glávics György most 46 éves, 28 évet ült traktoron anélkül, hogy egy napot hiányzott vol­na. Nem volt táppénzen, nem ment üdülni. Bár a tsz-nek van üdülője a Balatonon, de a nyá­ri munkák dandárjából a lelki- ismeretes traktoros nem vonhat­ja ki magát; Tisztelet és meg­becsülés övezi vezetői és társai részéről. Ez az elismerés feje­ződik ki a kormánykitüntetés­ben is, amit — az 1969-ben ka­pott miniszteri kitüntetés után — most április 4. alkalmából vehetett át. — Rné — K. Gy. Munka Érdemrend bronz fokozata Glávics György gának tagja mozgatója is a helyi irodalmi életnek. Az elmúlt tíz év három verseskötete és a készülő negyedik sajátos, még­is kötetenként más és más vi­lágot tár az olvasó elé. A Déd­apám, március talán nemcsak súlyánál fogva határkő a tá­volodó múlt és a jelen között, hanem azért Is, mert Bertók László egyre inkább azoknak a gondoknak a megszólaltatója, melyek minden embert foglal­koztatnak, bárhol él a világon. G. O. retne még elérni az életben? — kérdezem tőle. Kicsit elgondol­kodva válaszol: — Szeretnék koncentráltabban dolgozni: kevesebbet, jobban... A zenei hangzás jobb megisme­résében, muzikalitásban; a ze­neművek mindig jobb megérté­sében; a kifejezőeszközök ár­nyaltabb feltárásában szeretnék fejlődni, előrelépni kórusaim­mal. És még néhány olyan bol­dogságot szeretnék, amilyen ma ért: egyik volt tanítványom gye­rekkórusát hallgattam, és utána a .hosszú vastapsot. Csodaszé­pen énekeltek. Ez az igazi pe­dagógiai öröm! . . . W. E.

Next

/
Thumbnails
Contents