Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-22 / 109. szám

1982. április 22., csütörtök Dunántúlt Tlaplo 3 Tattól a családfői a pohärhox Művelődés a munkás­szállásokon Takarékosság miatt nem tesznek eleget a rendelkezésnek Az országgyűlés tavaszi idő­szakán a közművelődésről szóló beszámoló vitájában Medvetzky Antainé Baranya megyei képvi­selő egyebek között ezt mondot­ta: „Mindenhol érvényt kellene szerezni a közművelődési törvény végrehajtási utasításának, mely szerint az ezernél több dolgozót foglalkoztató üzemekben kell hogy dolgozzon közművelődési szakember. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy sok helyütt, a ta­karékoskodásra hivatkozva, nem tesznek eleget ennek a rendelke­zésnek. fgy aztán a munkásmű­velődés látja kárát a dolognak." Egybevágnak ezzel annak a vizsgálódásnak a tanulságai, melyet nemrégiben a Pécsi vá­rosi Tanács művelődési osztá­lyának egyik megbízottj'a foly­tatott pécsi munkásszállásokon. Való i^cz, hogy a munkásmű­velődésnek nem az egyetlen formáj'a, kerete az, ami mun­kásságunk műveltségének job­bításáért a munkásszállásokon történik, üzemeinkben számos helyen hoz eredményeket a szo­cialista brigádmozgalom, en­nek kulturális vállalásait a leg­különbözőbb közművelődési mozgalmak segítik; sok helyütt gondoznak értelmes, hasznos tevékenységeket az üzemi mű­velődési bizottságok. Mégis úgy tűnik — mutatnak rá az említett vizsgálat tanulságai is —. hogy a munkásszállásokon lakók mű­velődése, hasznos szabadidős szokásainak kialakítása érde­kében az utóbbi időben keve­sebbet teszünk, mint kellene. Pedig a munkásszállásokon lakók többségé többet érdemel. Hátrányos helyzetű, a legkü­lönfélébb okokból. Sok köztük az elvált, magányos, családi problémás ember; vannak köz­tük cigányszármazásúak és volt nevelőotthoniak. Hátrányos helyzetet teremt számukra már az is, hogy hetente utaznak száz kilométereket a korábbi otthonhoz és vissza. (A pécsi munkásszállások földrajzi „gyűj­tőköre" nemcsak Tolna, Zala, Somogy legtávolibb falvaiig ter­jed, hanem sok esetben Ko­máromig, Győr-Sopronig, s bi­zonyára így van ez Mohácson, Komlón és másutt is.) Zömük­ben értelmes, jobbra törekvő emberek, most élik a munkássá, városlakóvá válás korántsem problémamentes folyamatát. Közel hatszáz állandó olvasója könyvtárának. Céljuk: megkapaszkodni, lete­lepedni, új életet kezdeni. És ez nem megy simán. Jelzi a nehézségeket a munkásszál­lásokon elég nagy mértékű fluktuáció, meg az az állapot, amit a szállások vezetői, gond­nokai ezzel a szólással jelle­meznek: „Távol a családtól — közel a pohárhoz” . . . Kialakul egy sajátos munkásszállási élet­mód, melyet elsősorban a ha­zajárás és a többnyire három- műszbkos munka periódusai határoznak meg, kisebb mér­tékben pedig az, milyen bará­tokra talál az üzemben vagy a szálláson az illető, milyen mű­velődési lehetőségeket kínál ne­ki környezete szállón belül, és kívül. Tényleg: milyeneket? Előadá­sokat, találkozókat, klubesteket tehát viszonylag nagy létszá­mot igénylő csoportos alkal­makat, amelyek nemcsak mun­kásszállásokon, másutt sem si­keresek. Egy-egy üzemi — nem munkásszállási! — klub viszony­lag jól működik, a vállalatok célszerűen, hasznosan meg­szervezik a különböző át- és továbbképző tanfolyamokat, de a munkásszállásokon, szabad­időben^ délután s esténként zajló művelődésnek elvétve akad megfelelő' koncepciója, gyakorlata. Ami van: külterjes, tömege­ket igénylő-mozgató munka, de nincs „rétegmunka”, azaz nin­csenek egyéni célú, hasznú „szolgáltatások”; nincs bérlete- zés, program-ajánlat, magnós nyelvlecke, zenehallgatás; egyé­ni problémák gondozása, meg­hallgatása: társkeresés, a jog, a lélektan, a szexualitás prob­lémái stb Vagyis a művelődés alig segíti a szocializációt: a társadalomba való beilleszke­dést. Pedig van pénz a munkás­szállási közművelődésre: sehol, még kivételképp sem említettek ilyen gondot! Több helyütt je­lezték viszont: nem tudnak hol, megfelelő, otthonos környezet­van a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat munkásszálló Diákhangverseny a Liszt Teremben Régi, kedves hagyományt ele­venít fel két pécsi középiskola, a Nagy Lajos Gimnázium és a Janus Pannonius Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola. Szom­baton .este a Liszt Teremben — 6 órai kezdettel — ismét meg­rendezi külföldet járt és nagy­díjas együtteseinek diákhang­versenyét. Az 1964 óta kétéven­te ismétlődő eseményre ezúttal két együttest: a dunaújvárosi Münnich Ferenc Gimnázium vegyeskarát, valamint a szek­szárdi Garay János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola leánykarát hívták meg a pé­csiek; a dunaújvárosiak vissza­térő vendégeik több mint tíz év óta, a szekszárdiak most szerepelnek a pécsi közönség előtt először. A „hazai” gárdák közül különösen a Nagy Lajos Gimnázium diákjaira vár nagy feladat; ők nem kevesebb, mint öt együttesükkel lépnek fel, a vegyeskaron kívül vonószene- karral, vokállal, beat-együtessel és a Carl Orffról elnevezett csa­pattal. A műsor számos érdekességet kínál mind a régi, mind a mo­dern zene kedvelőinek, a hang­szeres muzsika és a szép ének barátainak egyaránt. Elhang­zanak majd Purcell, Palestrina és Lully művei, Orff több da­rabja, és számos alkotás meg­szólaltatásával tisztelegnek a dalos diákok Kodály Zoltán em­léke előtt. A két pécsi iskola közös együttese kuriózummal is szolgál: két amerikai pop-kórust mutat be, majd az összkar újabb Kodály-művekkel zárja a sort. ben összejönni, beszélgetni, nincs tér sportra, testedzésre. Olyan vadonatúj munkásszálló is akad, ahol megépítették ugyan a megfelelő művelődési helyiségeket, de más célra ve­szik igénybe. Az igazi gondok személyi és szemléleti természetűek. Van­nak, léteznek a munkásszállá­sokon folyó közművelődésért fe­lelős aktívák, megbízottak, de felelősségük csaknem minde­nütt névleges, korlátozott. A ki­sebb, száz, százötven fős szál­lókban egyáltalán nem alkal­maznak fizetett művelődési fe­lelőst, s még a nagyobbakban is csak olyat, akinek e munka feladatainak csak egy töredéke. Ebből a szemléleti hiba, a rossz gyakorlat egyenesen következik. Ha ugyanis nincs megfelelően fizetett szakember, akkor szak­értelem, ügyszeretet és számon­kérés sincsen, a munkásszállási közművelődés pedig megreked olyan fokon, amit a szállón kí­vüli népművelés már túlhala­dott. Bár a teljesség igénye nélkül ismertettem a vizsgálat tanulsá­gait, a feladatok általánosabb érvénnyel is megfogalmazhatók. A legfontosabb: üzemenként, vállalatonként, valamennyi ér­dekelt — és mindenekelőtt a munkásszállások lakóinak - együttműködésével felülvizsgál­ni a szállások művelődésének helyzetét, s érvényt szerezni a közművelődési törvény ama pontjának, amire képviselőnk is hivatkozott. Többet tenni (a kisebb üze­mekben is legalább tisztelet- díjas szakembert alkalmazni) lehet - kevesebbet nem. Mert arról is többször, hangsúlyosan esett szó a törvényhozók fóru­mán, hogy semmilyen gazdasá­gi helyzetben sincs kibúvó, „fölmentés” a közművelődési törvény és a többi érvényes mű­velődéspolitikai határozat vég­rehajtása alól. Varga János Bizalmat és tájékozódást kér az iskola A fakultáció tapasztalatai H armadik éve tanulnak választott tantárgyak rendszeré­ben a gimnazisták. A következő évjáratok, az érdekelt pedagógusok, szülők számára szeretnénk tájékozta­tást nyújtani az idei tanév hetedik hónapjában erről össze­gyűjtött tapasztalatok, benyomások csokrával. Kérdésünk ta­nárhoz, diákhoz, oktatásügyi vezetőhöz: - Hogy válik be a fa­kultáció? Milyenek a tapasztalatok? — Előrebocsátanánk —, mond­ja dr. Bárdi László, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályának középiskolai cso­portvezetője —, hogy~rna világ­szerte a középfokú iskolatípus a legmobilisabb. Ez hordozza a legtöbb problémát, konflik­tust, hiszen a középfokú tan­intézeteknek teljesíteniük kell a felsőfok igényeit, elő kell készíteniük a munkába állás­ra, és számba kell venniük az alsó fokú oktatás eerdményeit. Tehát ezen az iskolafokon kell leggyorsabban reagálni a kor kihívásaira.- Érdekes dolog ez — mond­ja a jónevű történelemtanár —, a gyerekek élvezik is a munkát a 12 fős csoportokban, de na­gyon nagy baj, hogy a tanár szinte alig kap segítséget eh­hez az új módszerhez. A fakultációs történelem­csoport tevékenysége a követ­kezőképpen fest: az igényes munkájáról ismert tanár a né­gyes, ötös tanulókat gyűjti cso­portjába, és heti plusz két órá­ban foglalkoznak történelem­mel. Nem a megtanult anya­got ismétlik, toldozgatják, nem is tart előadásokat újabb is­meretanyagból a tanár, noha ez lenne a legegyszerűbb. Vi­szont 12 tanulójával kikeres, közösen megbeszél 12 témát a feldolgozandó korszakból. De nem elég témákat adnia, iro­dalmat, forrásmunkákat is kell ajánlania. Van ugyan szöveg- gyűjtemény mindezekkel a kel­lékekkel fölszerelve, csakhogy az a tanár véleménye szerint R. Kiss Lenke kiállítása Pécsett R. Kiss Lenkét veszprémi szob­rászként tartják szómon, mint­egy három évtizedes művészi pályájának nagyobbik felét ott élte. A megyében 10-12 köz­téri szobra látható. Pár év óta Balatonalmádiban él. Április 22-én Pécsen, a Kép­csarnok Ferenc-termében nyit­ják meg R. Kiss Lenke kiállítá­sát. Az itt látható mintegy 30 szobor és plakett a művész utóbbi évtizedének terméséből való. Mi jellemzi munkáit? Egyik kritikusa ezt írta róla: „...egész munkásságát átjár­ja a föld, a szél, a víz, s nem utolsósorban az ember, a nagy betűvel írt Ember csodálata s mindezeknek művekbe való át- költése." A kiállítás látogatói igazolva láthatják ezt, ha felfigyelnek arra, hogy a szobrásznő milyen finom asszonyi gyöngédséggel, ugyanakkor férfias erőteljesség­gel fogalmazza meg bronzban, kőben a természet és az em­ber csodálatát. Talán érdekes annyit elmon­dani még a szobrászművész út­járól, hogy tizenhárom éves ko­ráig Nagyszalontán (Erdélyben) élt, ahol apja kovács-lakatos műhelyében érezte meg az anyag formálhatóságának nagyszerűségét. Később Buda­pestre költözött a család. R. Kiss Lenke 1951-ben került a Képzőművészeti Főiskolára. Mi- kus-tanítvány volt. Mesterének azt a tanítását, hogy „érdemes kínlódni. . .”, mindmáig a ma­gáénak érzi. Művészetét nem az öncélú, meghökkentő formakeresés jel­lemzi, emberalakjai a termé­szeti arcukat hordozzák, be­lülről sugározva a lélek mele­gét. Különösen lányalakjai, anyasággal áldott asszonyai fe­jezik ki az élet bensőséges örö­mét. Egy interjúban a szobrász­nő erről így beszélt: „Minden művésznek van egy emberi tar­tása. Én arra törekedtem, hogy munkáimban humán melegség legyen. Számomra egy a fon­tos: az, hogy a munkám em­beri léptékű legyen!... Nem érdekel, hogy divatos szobrász vagyok-e, vagy nem. Hiszek abban, amit csinálok . . Pécsi kiállítása olyan válo­gatása, mely példázza a mű­vész alkotói alapelvét. (A tár­lat megnyitása április 22-én délután öt órakor lesz a Kép­Johanna (bronz) csarnokban. Megnyitót mond dr. Csernay László egyetemi tanár.) B. O. nagyképű, nem gamnazistáknak való anyagokat kínál. Részle­tekbe vesző témaajánlatait egy-egy doktori disszertáció té­májául képzelhetné az ember. — A tanítványaim azért meg­tanultak ezeken az órákon cé- dulázni, pontosan dolgozni, így gyűjtötték össze témájukhoz az anyagot, megírták a témát, előadást tartottak belőle, és a hallottakhoz a többieknek kér­déseket kellett feltenniük. A Leöwey Klára Gimnázium­ban idén már úgy dolgoznak, ahogyan szeptembertől minden iskolában: ötnapos a munkahét és a fakultáció tapasztalatairól is így tudnak már tájékoztatni. E rendszerben tanulnak a né­met nemzetiségi gimnázium ta­nulói is. Bernáth Józselné igazgató: — Első félévben az ebédszü­net után 14 órakor folytattuk a tanítást, és minden rendez­vény estére tolódott. Ez ellen tanár, diák egyformán tiltako­zott, így most egyfolytában van mindenkinek 6 órája, vannak hetedik és nulladik órák is. Ez utóbbit reggel héttől szíveseb­ben vállalják a gyerekek. Az ötnapos munkahét miatt csök­kentek a fakultatív óraszámok, és ez legtragikusabban sajnos a második idegen nyelvet érin­ti: 10 nap alatt 5 órában lehet ezt tanítani. Mit választottak vajon a gye­rekek? Tizenkilences létszámú a két magyar fakultációs csoport, nyolcán járnak földrajzra, nyol­cán kémiára. Legnagyobb az érdeklődés a Leöwey olyan ha­gyományos arculata iránt, mint a biológia — itt 22 fős a leg­nagyobb fakultációs csoport. Kevesen választották viszont a gyakorlati tárgyakat, a gép­írást (9 tanuló), a könyvtárosi ismereteket (14 fő). Nehéz be­népesíteni a gyakorlati sávo­kat, és a gyengébb gyerekek is inkább elméleti órákon vesződ­nek, mivel nem mondtak le ar­ról, hogy majdan továbbtanul­nak. Vajon nem lenne jó szá­mukra a rég száműzött szabás­varrást föleleveníteni? — vetet­te fel egy nyugdíj előtt álló pe­dagógus. Varrást azonban csak népi díszítőművészettel együtt tanítanak ma a Komarov Gim­názium és Szakközépiskolában. — Három óra előtt sohasem érünk haza — mondják a pécsi gimnazisták. Hát a bejárók? Ök további egy, másfél órával ké­sőbb, és igen fáradtak -, de a tanárok szerint ez nem - az ötnapos munkahét, vagy a fa­kultáció, hanem a bejárás egyenes következménye. Szétbomlanak az eddig szi­gorúan megvolt osztálykeretek is a fakultáció rendszerében. A csoportbontásokkal a Leöwey- ben most az egész harmadikos évfolyam, mintegy 120 diák ta­lálkozik más, állandóan változó közösségekben. Egy negyedszá­zados tanári múlttal rendelkező osztályfőnök azt panaszolja, hogy ez a rendszer szétzilálta az osztályközösségeket. Ma nem lehet soha együtt találni az osztályt, viszont most a gyere­kek keresik az alkalmakat, hogy együtt lehessenek. Kirándulás­ra, osztályteára hívják mindun­talan egymást és osztályfőnö­küket. • És a diákok? Vajon a mos­tani harmadikosoknak mi a vé­leménye? Három- véleményt adunk közre: — Szerintem mindenki többet várt a fakultációtól, mint ami megvalósult. Azt gondoltam, többet tudok majd foglalkozni a tárgyammal, amiből majd to­vább szeretnék tanulni, de a plusz órákon sajnos csak kísér­letezgetünk, elismételjük a ta­nultakat — szóval ez nem jött be ... — Érdekes, hogy a tanárok a sima órákon is ugyanannyit kérnek számon, mint a fakulta­tív foglalkozásokon. Nem ve­szik figyelembe, hogy ott ke­vesebbet, itt többet tanulunk. És tulajdonképpen rossz, hogy az ember a fakultációval rááll két tantárgyra, de a felvételinél 6 tantárgy jegyei számítanak. — Ha igazán meg akarom tanulni a biológiát, nekem az orvos szüleim könyvtárából kell összeállítanom egy szinte tel­jesen új könyvet — erre megy el a délutánom. Rengeteget éj­szakázunk, és alig várjuk, hogy kialudhassuk magunkat. Dr. Bárdi László: — A szeptember óta érkező jelzések figyelmeztetnek, hogy a fakultáció korszerű elvei bi­zonyos előre nem látott, de or­vosolható problémákat hoztak. Kiderült, hogy háromféle-óra­tervet, tanmenetet kell készí­teni a különféle tanulócsopor­toknak, és mindent, ami ezzel jár. Kiderült, hogy a csoport- bontásoknak nagy a tanterem- és a személyigénye. Igaz, hogy a tankönyveknek „csak” a 20 százaléka késett, de az egyet­len tanárt és diákot sem vi­gasztalt meg. -Nagyrészt segéd­anyagok nélkül kellett megin­dítani ezt a gyökeresen új ok­tatási rendszert. Kétségtelen, hogy a gimnáziumokban na­gyon megnőttek a pedagógu­sok terhei. A rendszer apróbb fogyatékosságai azonban javít­hatók — éppen ezért kéri az oktatásügy az alaposabb tájé­kozódást és a bizalmat a csa­ládoktól, a pedagógusoktól is. Hogy idővel a fakultáció elő­nyei is megmutatkozhassanak. Gállos Orsolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents