Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)
1982-04-19 / 106. szám
Verona és Pécs Indiában libb tucat lemeze jelent A modern terror és a modern operaszínpad Vághelyi Gábor, az elegáns Scarpia könnyedén nézi a bűnjelet, o legyezőt. Fotó: Tér István Kozma András India minden nagyobb városában koncertezett már; együttesével hazánkban mintegy négyszáz hangversenyt adott. Hogyan kell gonosz rendőrfőnököt játszani? A pécsi opera az oxfordi lexikonban Kirobbant a mammut a löszfalból Ősállatok sírjai Tolnában Hogyan kell gonosz rendőrfőnököt énekelni? Operaszínpadon, bariton hanggal, rangos partnerekkel, színpadi játékkal megfesteni egy elnyomó hatalom képviselőjét?! — Puccini megrendítő-szép zenedrámájában, a Toscában mindig lehetőség van ilyen énekesi-színészi alakításra. Mégis — Scarpia, ennek az operának a rendőrfőnöke lényegében egyforma. Szinte végig a zenemű előadásainak történetében, nyomasztó alak módján él a színpadon. Külföldön is, de idehaza is: Svéd Sándortól — aki a New York-i Metropolitan opera tagja lett — a legfiatalabb Scarpia alakításokig. Még Tito Gobbi, az egyik legnagyobb Scarpia- énekes is úgy tartja jónak ezt a szerepet, ha a rendőrfőnök fölényes minden emberrel, minden tárggyal szemben és úgy járkál, hogy lenézi a világot, néha szinte undorodik mindentől. Egyértelmű volt ez a szerep- felfogás, hiszen Scarpia a szabad római köztársaság egyik elnyomója, kegyetlen, gonosz, erőszakos. Ez a hatalomkép élt évszázadok során a történelemben, ahol az ölnyomók mindig fegyverrel és ijesztő módon jelentek meg. Az életben is, és az életet ábrázoló színpadon is. Másfél éve azonban megtört ez a hatalomkép a nemzetközi rendezőművészetben. A Veronai ünnepi Játékokon, a világ legtekintélyesebb nyári operarendezvényén történt, ahol Verdi társadalmi föltetű operáját, az Aidát mutatták be, az egyik ,,új Callas”-szal, Maria Chiara-val a címszerepben. Előtte szokás szerint kiadták a műsorfüzetet, centi vastag, sokszínnyomású, remek könyvet, ennek a veronai rendezvénynek a történetével. Ott állt az Aida hagyományos színpadképe is, az addigi előadásokat idézve. Hiszen ezt az operát majd minden évben előadják Veronában. Az Aida, az egyiptomi hatalom karmaiban szenvedő királylánynak, s egy nagy szerelmi háromszögnek a zenedrámája, ahol a háttérben a fáraók uralma súlyosodik a világra, a lelkekre. Ránehezedik a színpadképre is, hatalmas szfinkszek állnak a háttérben, kiáltó, nyomasztó jelképei az elnyomásnak. De az új előadáson hiányoztak a szfinkszek, nem nehezedtek az aréna hangulatára. Helyettük öt kígyóhosszú stilizált kép nyúlt be a játéktérbe, alattomosan, mintha kúszna és halkan, ijesztgetés nélkül, orvul fojtaná meg áldozatait. A modern társadalom egyik jelensége került ezzel a modern operaszínpadra: a pszichológiai módszerek, a rejtett magnók korának fasiszta és ahhoz hasonló elnyomó rendszerei. Hiszen a modern elnyomó hatalmak álarcot viselnek és a társadalmat ábrázoló művészet jelrendszere is ezt követi. A pécsi Tosca-felújításban most örömmel fedeztünk fel ilyen modern hatalomábrázolást - Scarpia szerepében, akit Vághelyi Gábor alakít. Olyannyira modern színészi eszközökkel, hogy premierjét nyugodtan feljegyezhetjük a pécsi és talán a magyar operajátszás egyik dátumának. Az elnyomó rendőrfőnök most nem robosztus, félelmetes jelenség, hanem karcsú, elegáns férfi, aki gyakran és készségesen mosolyog. Sima modorral, gáláns mozdulatokkal járja körül áldozatát, Tos- cát, könnyedén játszadozik a megtalált bűnjellel, a legyezővel — álarcot visel a lelkén. Aljassága rejtett, nehezebben felismerhető — modern aljasság. Ettől a pécsi opera már ismert két remek énekese: a címszereplő Németh Aliz és a Cava- radossit éneklő Albert Miklós remek, modern játékú partnert kapott. Kicsit ezzel is méltó lett a pécsi opera arra, hogy az együttes neve és adatai a világ egyik legrangosabb könyvében, az oxfordi egyetemi kiadású, öt földrészen terjesztett operalexikonban szerepelnek. Tolna földje sok állati maradványt rejt bolygónk őskorából. Mammut- és őstulokcsontok is utalnak erre. Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám Múzeumban található például az a mammut- lélet, amelynek feltárásában Sárdy János néhai énekművészünk, akkor még dunaföldvári tanító is részt vett az 1930-as években. Szekszárd környéke is bővelkedik hasonló emlékekben. A városból a Bati-tetőn át az Óriáshegyre és a Sötétvölgybe kiránduló turisták jnég egy évtizeddel ezelőtt láthatták a szarvas szurdok löszfalából ki- fehérlő mammutagyarcsonkokat, melyeket sikerült valakinek később kivájni. Tizenöt éve a szőlőhegyi Benedek szurdoknál a löszpartfdl robbantásánál hatalmas ősállati csontok, így mammutagyar töredékek kerültek felszínre harmincöt-negyven méter mélységből. S a földmunkák közben nemcsak emlős, hanem jégkorszaki apróállat maradványokat, köztük csigákat is leltek. 1968- ban a szekszárdi Lisztesvölgyben került napvilágra hatalmas mammutagyar Ezeket megelőzően, 1966-ban szintén Duna-* földváron mosott ki az esőzés mammutcsontokat. A Duna melletti löszhegyen egy őselefánt anya és borja koponyáját ásták ki a szekszárdi muzeológusok' — dr. Rosner Gyula régész és Bu- csányi Kálmán restaurátor. Megállapították, hogy sok-sok évezreddel ezelőtt az ősemberek vadásztanyája lehetett e helyen, mert tűzhely üszkös maradványait is találtak. Valószínű, hogy a folyó felé eső szakadékba hajtották az állatokat, s úgy ejtették el azokat. A legújabb lelet január végén — a paksi téglagyár Különleges agyagbányájából bukkant elő. Ez állítólag Közép-Európa legmagasabb löszfala — Zombai László üzemvezető szerint 46 méterre emelkedik a környék fölé. A szokásos agyagkitermelést végezték robbantással, amikor a kemence szocialista brigád tagjai — élükön Tenke Mihály brigádvezetővel — felfigyeltek a meredek löszfalból kiálló agyarra Azonnal szóltak üzemvezetőjüknek, aki értesítette a szekszárdi múzeumot A muzeológus dr. Zálai Gaál István régész vezetésével, igen nehéz munkával és a brigádtagok segítségével bontották ki a veszélyes és nehezen hozzáférhető helyen levő óriás agyart. Ez azonban több nagyobb és sok apró darabra esett szét, ezért támasztékot kerestek összetartására. Készülnek a koreográfiák, díszletek, jelmezek a Pécsi Nyári Szjnház idei előadásaira. A Kodály-évforduló jegyében két egészestés produkcióval emlékeznek a XX. századi magyar zeneművészet nagy alakjára. Eck Imre koreográfiáival, ünnepi Kodály-est keretében a Pécsi Balett három korábbi restaurálás A múzeum laboratóriumában Bucsányi Kálmán különleges eljárással — poliésztergyantás átitatással restaurálta az őselefánt agyarát, amely 230 centiméter hosszú és a tövénél hatvan centi kerületű. Egy hónapig tartott a helyreállító munka, s különösen a sok apró lehullott külső lemezke visszarögzítéséhez kellett nagy türelem. Végül is sikerült a restaurálás, már csak az utolsó simítások vannak hátra az agyaróriáson, amelyet kiállításon mutatnak majd be. A paksi őselefánt korát tizen- öt-harmincezer évesre becsülik a régészek Vajon, mennyi mindent borítanak még a löszdombok Tolnában? Erre újabb leletek adnak választ. sikeres produkcióját újítják fel (Nyári este, Szonáta, Felszállott a páva); a másik Kodály- mű a Székely fonó, amit az Operaház szólistái, a Pécsi Balett, a Baranya Táncegyüttes és két pécsi amatőr kórus közreműködésével Bagossy László rendezésében láthatunk. Földessy Dénes A MODELL — Hány éves? — Huszonhárom. — Szépnek tartja magát? — Nem. — Milyen a jó képzőművészeti modell? — Azt hiszem ideális modell az, aki az alaphelyzetet tartani tudja a meghatározott ideig, ami' 45 perc. — A szülei tudják, hogy mivel foglalkozik? — Nem. Ha tudomásukra jutna, hogy milyen módon keresem a kenyerem, többé nem léphetném át a házuk küszöbét. Viszont nagyon szeretem őket, ezért nem árulom el nekik. Sajnos hazudnom kell a családi békességért. — Talán alantas munkának tartják? — Nézze, kár szépíteni, a köztudatban is az van, hogy aki meztelenül odaáll több ember elé, az kurva. Akik ismernek, tudják, hogy nálam erről szó sincs, de minden embernek ezt nem tudja kü- lön-külön elmagyarázni. Sajnos az előítéletek ellen nincs mit tenni... — S önt nem zavarja a mezítelenség? — Mikor kezdtem, akkor ezért nem, mert sokáig más gondom volt, később megszoktam. De egyébként sem vagyok álszemérmes. S mikor megismerkedtem, hogy a gyerekek mivel foglalkoznak, még érdekesnek is találtam a munkát. — Csak találta? — Most úgy érzem, hogy ez nem komoly munka, s az sem megoldás, hogy az ember eszköz. Nincs sikerélményem, kívülálló vagyok. — Mennyit keres havonta? — Portréért 25, félaktért 30, aktért 40 forintot kapok óránkként. Havonta olyan 3000 forint körül jön össze. — Miért vállalják olyan kevesen ön szerint ezt a munkát? — Az előítéletek miatt, s talán azért, mert nem munkakönyves mnuka; ha beteg vagyok, táppénzt sem kapok. Az iskola még csak szerződést sem köt a modellel. A személyigazolványom alapján munkanélküli vagyok. — S. ha a rendőrség igazoltatja? — Szerencsére még nem történt ilyen. — Hogyan képzeli el a jövőjét? — Tanulni szeretnék, legalább az érettségit szeretném letenni. Az interjúalany Sárközi Ká- rolyné elvált, Pécsett albérletben élő asszony, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola modellje. Roszprim Nándor Ballabás László Előkészületek a Pécsi Nyári Színház előadásaira Kozma András, Shankar tanítványa Pécsett Mit mondjak a szitárról, a tanpuráról és a tábláról, az indiaiak eme ősi, ám ma is szépen szóló hangszereiről? Mihez hasonlítsam? Mi itt Európában el vagyunk kényeztetve kicsit: megszoktuk, hogy hozzánk alkalmazkodik, idomul a világ, s meglepetéssel tapasztaljuk, hogy — kicsinek vélt, legalábbis Ázsiában annak számító — negyven— ötvenmilliós népeknek is sajátos, mélyen gyökerező, eleven, élettől duzzadó kultúrája van. Hát még a földrésznyi Indiának!... Mit mondjak az indiai zenéről a magyar Calcutta együttes IH-ban rendezett koncertje után, mikor legfeljebb azt mondhatom, amit az egyszeri kisgyerek: „Van egy ugyanilyen kék ceruzám, csak sárga ...” „Calcuttáék” zenéje klasszikus zene — de indiai fogalmak szerint, vagyis jóval közelebb áll a népzenéhez, mint a hazai; de mégse népi, mert vallási fogantatású és egészen különleges szabályok szerint meghatározott. (Pl. mást és mást kell játszani nemcsak bizonyos évszakokban, hanem reggel és este is...) Az indiai zenedarabokat ragoknak hívják, ami nagyjából darab-ot jelent, de mégse egészen pontosan, mert hatalmas szerepe van bennük a rögtönzésnek, de mégse akkora, mint a nekünk sokkalta ismerősebb dzsesszben ... Mert egyrészt a rógák zenei anyagának mintegy 60 százaléka kötött, de ezt is szabadon díszítve lehet s kell tolmácsolni, másrészt viszont a maradék 40 százalék „kötött” ugyan, de ezt a kötöttséget megintcsak szigorú zenei parancsok szabályozzák. És a hangszerekről még nem is szóltam ... A tanpuráról, amely majdnem úgy hangzik mint a „tambura”, de csak a perzsa eredetű név hasonló a mi tamburánkhoz, a hangszer egészen más; a szitárról, amely olyan, mint a gitár, csak jóval bonyolultabb, két csapat húrozása és két rezo- nálószekrénye van (az egyiket úgy kell rá fölcsavarni .. .), és itt van a tabló, ami olyan, mint a dob, de nem egy, hanem kettő, különleges, koncentrikusan ráfeszített bőrökkel, amit kézzel, ujjal ütnek-vernek, kopogtatnak a táblások. Olyanok, mint az indiai Shri Anthony Dass, vagy a magyar Szalai Péter, aki barnabőrű kollégájához ugyan még nem fogható virtuozitást, ámde máris tiszteletreméltó tehetséget árult el tabla-ügyben. Hogy ne feledjem: a tablóhoz táblás ház is volt az IH- ban a múlt csütörtök este. Az együttes mozgatója, technikusa Molnár András, esze, szíve és lelke pedig Kozma András, aki nemcsak egy csodálatos, szépművű hangszert mondhat magénak, hanem azt is, hogy az első, Indiában is köz- és elismert európai mestere az ottani zenének. — Mennyit ér ez a gitár? — kérdem Shankar tanítványát. — India egyik legjobb hangszerkészítő mesterétől kaptam; ennek nincs ára ... Varga János Pécsi rendezők Leningrádban Tóth Sándor, a Pécsi Balett igazgatója néhány napi itthon tartózkodás után a hét végén visszautazott Le- ningrádba, ahol a Leningrádi Zenés Színházban a Kálmán Imre-centená- rium jegyében felújításra kerülő Mórica grófnő c. operett koreográfiáját készíti és tanítja be a mintegy 50 főnyi tánckamak. A darabot négy szereposztásban játsszák majd, előreláthatólag legalább 6—8 évig. A felújítás rendezője: Sík Ferenc.
