Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-18 / 105. szám

1982. április 18., vasárnap PunäntQlt napló s lfHSflRIHflK»l i mnGnz ■ Hl Ősi nyugalommal őrzi a maga ősi almait Múzeum a dombtetőn megannyi láthatatlan „vonzatá- ról”, a hajdani készítők, tulaj­donosok keze nyomáról, látha­tatlan jelenlétéről még nem is esett szó. Pedig ez a lényeg. Mert itt vannak ők is körülöt­tünk, ezekben a tárgyakban, öreg falakban, itt hallgatják, mit beszélgetünk. A cseresznyefa alatt a kerti asztalon lassan kiürül az üveg. Leskovár Gábor elmagyarázza, mit láttunk az ugyancsak mú­zeumnak tekinthető uránvárosi lakásában egy jó órával ez­előtt. A panelház tizedik eme­leti helyiségei szintén tele van­nak cserépedényekkel. Ezek a gyűjtemény legszebb darabjait képezik. Van köztük 60 literes, zöld mázas, hüvelykezett mintá­jú lakodalmas fazék, post-ha- bán tányér... A polcokon kor­sók, fazekak, kanták, szilkék, csuprok, bokályok, bütykösök, tálak, tányérok, kuglófsütők, ré­gi konyhai használati eszközök sorakoznak. Néhány szép pósz- torfaragás egészíti ki a gyűjte­ményt, amelyhez szorosan hoz­zátartozik az a néprqjzi kézi­könyvtár, amelynek állandó ta­nulmányozása nélkül elképzel­hetetlen volna ennek az értékes gyűjteménynek a szakszerű ke­zelése, gyarapítása Leskovár Gábor gyerekei — Gábor és Kata — a kis szobában laknak. Nézem a polcaikat. Látom, ők is „megvannak fertőzve” már a szép néprajzi tárgyak szenve­délyes szeretetével. Cserép per­selyeket, kis korsókat, szilkéket fedezek fel polcaikon. A nagyobb szoba radiátora mellett egy szemes, zöld mázas, szétszedett cserépkólyha várja, hogy a tanyára szállítsák ... — Ezt a gyűjteményt — ha ma kezdené az ember — már szinte lehetetlen volna összeál­lítani — mondja Leskovár Gá­bor. A gyűjtés divat lett. Sajnos sokan csak az üzletet látják benne, kereskednek a tárgyak­kal. Itt van például ez a szép post-habán tányér. Ezért akár ötezer forintot is megadnának, de én semmiért sem válnék meg tőle. A szürkületbe merülő táj régi korokról álmodik. Az öreg prés­ház ablaktámlái is lassan lezá­rulnak. Ősi nyugalommal őrzi ősi álmait. Látszik az egész ta­nyán, hogy maga is érzi, jó ke­zekbe került. Bebesi Károly A rablólovag sasfészke A Mátra magas vonulatai lankákká szelídülnek, s az er­dőktől , koszorúzott Messzelátó- heggyel együtt őrzik azt a kis dombot, amelyre egykor Nána sokat emlegetett vára épült. Hajdani urai — a híres Aba- nemzetség tagjai és leszárma­zottai — akkora területet bir­tokoltak, amelynek határai egé­szen Eperjesig terjedtek. Talán a festői környezet csa­logatta őket ide, mindenesetre innen kormányozták hatalmas uradalmaikat, itt rendezték be fényes fészküket. Amikor az Árpád-háznak magva szakadt, többségük Csák Mátéra esküdött, ám a család egyik ága, a Kompolti nevet viselő, jó lapra tett, s az Anjou-király, Károly Róbert szolgálatába szegődött. A jutalom nem maradt el, s gazdaságuk még inkább gya­rapodott ... Az erősség helyén már a honfoglalás utón jobbágyok te­lepedtek meg. Ide épült — a XI—XII században egy kis mé­retű, kör alakú, román stílus­jegyeket őrző plébániatemp­lom. Körülötte temető húzódott, amelyet a régészeti kutatások feltártak. Az Abák, majd a Kompoltiak lehetőségeikhez mérten terjesz­kedtek, s védelmet nyújtó ott­honuk alapjait nem sokkal a tatárjárás után rakták le. Ez aztán lassan emberöltőről em­beröltőre formálódott, hamisítat­lan főúri rezidenciává. Nevéhez nem fűződnek fényes haditettek, a kis számú őrség nem állhatott ellen a messze- hordó tűzfegyvereknek, s a szemközti domb is komoly ve­szélyt jelentett, hiszen innen ágyúk serege vehette volna ostrom alá. Sosem erősítették meg külső tornyokkal, rondel­lákkal, bástyákkal. Magas és erős falai — a nyilak és a ha­jítógépek idejében — mégis biztos menedéket nyújtottak a váratlan támadások ellen. A Kompoltiakat a Losoncy család követte Az ő rokonuk volt az a hírhedt rablólovag, akit a mohácsi vész után or­szágszerte rettegve emlegettek. Móré László ugyanis gátlásta­lanul halászott a zavarosban, s kegyetlen csapatával egyaránt rabolta a magyarokat, a törökö­ket és a németeket. A krónikások szerint óriási vagyont harácsolt össze, egé­szen addig, amíg maga ellen nem haragította a budai ba­sát. Szorongattatva a nánai várba menekült fiaival együtt, a keleti főúr seregei azonban ide is követték, s a rablóvezér egy-kettőre rájött, hogy nem sokáig tarthatja, magát. Istvánffy Miklós, Jtorának mű­velt krónikása, egy Cselveté­sét is megemlíti. A támadók pénzéhségére gondolva, ara­nyakat szóratott közéjük. A tö­rök mégsem torpant meg: el­foglalta Móré sasfészkét, s öt — fogolyként — a konstantiná­polyi Héttoronyba hurcolta. Az igazi érték nem a rablott vagyon, hanem az erősség, amelynek feltárt romjai meg­őrizték a középkori, a XV. szá­zadi vár konstrukcióját, a ket­tős falgyűrűvel övezett, a pa­lotából, a kápolnából, a lakó- és gazdasági épületekből álló együttest. .. A török feldúlta, s ezután senki sem törődött vele. A haj­dan büszke falakat befedte a föld, a gótikus vártemplom s a belső kaputorony falai omla­doztak. A köveket a lakosság építkezéshez hordta el. Kárt okoztak a leventékből tobor- zódott amatőr régészek is. A maradványok megmentésé­hez a hatvanas években kezd­tek a község vezetői. Először csak erősítést kértek, mert az omlás veszélyeztette a környé- ' ken levő hózok biztonságát, s az alkalmi látogatók testi ép­ségét. Az Országos Műemléki Felügyelőség azonban sokkal többet tett: munkatársai 1962 őszén hozzákezdtek a teljes fel­táráshoz Ekkor bontakozott ki a részben alápincézett, emele­tes, két szobasorból álló palo­ta, faragott, gótikus kőtöredé­keivel, a téglapadlós, a kőbor­dás hálóboltozattal fedett rep­rezentatív helyiségeinek marad­ványaival, az északnyugati sar­kon meghúzódó ciszternával. Rátaláltak az udvaron elhelye­zett vörösmárvány domborműre is, amely a XV. századi faliku­tat díszítette. Előkerült igen sok használati tárgy is. 1968 augusztusától fogacjja a vár a- hazai és külföldi láto­gatókat. Pécsi István Ne „hivatalul”, hanem magyarul! A rádiót hallgatva, újság- olvasáskor vagy tévé nézése közben nemegyszer kapjuk föl fejünket bosszankodva egy- egy hivatalosnak szánt, de valójában hivataloskocíó, iiöz- helyekkel terjengős, ködösítő kifejezésekkel telezsúfolt mon­dat hallatán, olvastán. A ke­reskedelmi vállalat vezetője például igy nyilatkozik: „Az eladónak nem az a dolga, hogy könyveljen, hanem hogy értékesítési tevékenységet bo­nyolítson." Bizonyára azért választotta ezt a kacifántos megoldást, mert túlságosan dísztelennek, a hivatalos stí­lusba nem illőnek érezte az értékesítési tevékenységet bo­nyolítson helyett az egyszerű értékesítsen vagy a még egy­szerűbb eladjon formát. — Nagy példányszámú hetila­punkban egy vállalati igaz­gató válaszol egy panaszos levélre, többek között így: „ ... Os, meghibásodás elhárí­tását a mai napig nem tud­tűk rendezni". Úgy látszik, eszébe sem jutott a válasz­adónak egy olyan egyszerű, természetes megoldás, mint „a hibát mindmáig nem tud­tuk elhárítani" vagy „kijaví­tani" vagy ,.megszüntetni" stb. — Egy termosz haszná­lati utasításából való a kö­vetkező mondat: ,,A hőtár kemény tárgyhoz ütése, leej- tése a termék törését vonja maga után." Ha egy hotten­totta cég írta volna így. ta­lán nem volna jogunk meg­róni érte, de hogy egy ma­gyar gyárban adjanak ki ilyen körmönfonton megfo­galmazott ismertetőt, az még­iscsak túlzás. Sokkal egysze­rűbb, és sokkal világosabb lett volna a szöveg, ha az idézett tizenkét szó helyett mindösz- sze ezt írják: A hőtár töré­keny! Azt hiszem, nem szükséges tovább sorolnom a példákat, hiszen hasonlókkal mindegyi­künk naponta találkozik. Mindezek egy furcsa nyelv- használati kettősség ijesztő tünetei. Számtalanszor meg­figyelhetjük, hogy a magya­rul szépen, ízesen vagy leg­alábbis elég jól tudó embe­rek egyszeriben nyelvet vál­tanak, mihelyt hivatalos mi­nőségükben kell szólniuk vagy írniuk. Egyik közgazda- sági szakemberünk például baráti társaságban aligha­nem ezt mondta volna: ,,A lakosság „nagy részének nincs meg a közművesítés beveze­téséhez szükséges pénze." A televízióban azonban ugyan­erről a következőképpen nyi­latkozott: ,,A lakosság nagy részének nem áll rendelkezé­sére a közművesítés beveze­tésére szükségeltetett pénz­eszköz." Tehát nincs helyett nem áll rendelkezésre, szük­séges helyett szükségeltetett, pénz helyett pénzeszköz. A világos, természetes fogalma­zásé mondat helyett pedig egy mesterkélt, fontoskodó nyilatkozat. Az persze szintén nem vol­na jó, ha a magánélet és a közélet, a hivatali érintke­zés nyelve mindenestül egy­beesne. A társalgási nyelv, a magánélet nyelve olyan bi­zalmas szavakat is megtűr, amelyek a hivatalos nyilat­kozatokból csakugyan kiríná­nak. A nincs pénzünk helyett a barátomnak azt is mond­hatom: nincs egy vasunk sem. Ez nem hivatalos,: ha­nem magán használatra szánt forma. De bízvást mondhatom, ha erőnek ere­jével arra kényszerítenének, hogy a korábban idézett és az utóbbi forma közül vá­lasszak, akkor még hivatalos nyilatkozatban is inkább azt mondanám: nincs egy va­sunk sem, mint azt, hogy nem áll rendelkezésre a szük­ségeltetett pénzeszköz. Dr. Grétsy László Jócskán akad dolguk már a méheknek. Nemcsak a keserű­mandula, a cseresznye is virág­ba borult. Vajon a gazdák örö­mére, vagy csak a hajnalonta erre lopakodó fagyok foga alá virágoznak ezek a kötelességtu­dó fák? Kiderül hamarosan. A nagy csendben messzire szalad a gondolat, a lankákon köny- nyedén kószál az el-elámuló szem. A diósviszlói hegyen, a Csikorgó dűlő bal oldalán, a dombtető közelében vagyunk. Leskovár Gábor vendégeként üldögélek egy árnyékos kerti pádon. Előttünk üveg, poharak. — Ez egy boros hutaüveg — mondja. — Azért vannak gyűrűk a nyakán, hogy erősebb legyen, könnyedén vegye, ha az ember megbillenti a pintet. Három ilyen üvegem van. Régiek. Ma már szinte lehetetlen ilyesmit szerezni. Az üveg falán tükröződő táj most kezd éledezni. Nemcsak a téli ólmából, hanem a halálra- ítéltségéből is ... Néhány évvel ezelőtt parlagosodott el. Az öreg parasztgazdák lassan ki­haltak, és utánuk indultak* a szőlők, gyümölcsösök . . . Ügy látszott, nem kellenek a kutyá­nak se. Hiszen nem Badacsony, nem Tokaj, hanem csupán egy istenhátamögötti hely ez . . . A dolog azonban megváltozott. Ma már mindenfelé ott szor­goskodnak az újabb és a ré­gebbi gazdák, és a hegy, a táj megvan mentve. Leskovár Gábor egy régi gyűjtőútján tévedt erre. Régi paraszti tárgyakat keresett, az­tán talált is itt valamit. Megvet­te présházastul, kertestül. Nem volt drága. Legalábbis forint­ban. A munka viszont, amit az­óta végzett, pénzben aligha mérhető. Kiirtotta a kivénhedt tőkéket, restaurálta a romos présházat, egyszóval fölújította a domboldalt. Ma már géppel nyírja a gyepet, szakértelemmel kezeli a fáit, sót néhányat maga is ültetett. A „tanya” e nagy munkála­tok révén szemet gyönyörködte­tő, lelket melengető pihenőhely- lyé vált a család és a rokonság örömére. A lényegéről azonban még nem esett szó. Arról, hogy a megifjodott öreg présház tu­lajdonképpen egy kisebbfajta“ ormánsági néprajzi múzeum. Leskovár Gábor, a MÉV III-as üzemének fenntartó vájára ugyanis műgyűjtő Néprajzi em­lékeket, tárgyakat gyűjt. — A komolyabb gyűjtést nyolc—tíz évvel ezelőtt kezdtem el. A falusi élet, a falusi udvar ► rok, szobák mindig is tetszettek . nekem. Amikor aztán megnősül­tem, az apósomnál megpillan­tottam néhány korsót. Világéle­temben múzeumjóró ember vol­tam, így mindjárt észrevettem, hogy ezek érdekes dolgok. Apó­som látta, hogy csillog a sze­mem a látványtól... Adott is egy lakodalmas fazekat. Ez a fazék ma is megvan, mint a gyűjteményem első darabja. A gyűjtemény ma már mint­egy 600 darabból áll. A bara­nyai kollekció itt van a diósvisz­lói „tanyán”. _ A présház az 1860-as évek­ben épülhetett — mondja a ta­nyagazda. Négyoszlopos, „lo­pott tornácos", vályogtéglából emelt épület. Itt a pincében egy 1858-ban készült faorsós szőlőprés látható. Ez egy bara­nyai népi borászati eszköz, ami­nek ma már nem a használati, hanem az eszmei értéke nagy. A pinceberendezést jókora tölgyfakád és a pince homályá­ban sorakozó hordók egészítik ki. Van itt néhány cserépedény is. Amott egy rézüst és egy fa­litéka. A hajdani tulajdonos, családfő ebben tartotta apróbb, féltett tárgyait, iratait, pálinkás- butykosát, imakönyvét. Ez utób­biak egyelőre ideiglenesen vá­rakoznak a pincében a felújí­tásra, végleges elhelyezésre. A présház fenti bejárata mö­gött a szabadkéményes, sza- ■ badtűzhelyes konyha található. A falak mentén körös-körül használati eszközök, bevert, csillagos díszítésű fejszék, sze- kercék, edények, favillák, fage- reblyék, régi sarlók, kaszakő- - tok, faragott fa sótartó, három­lábú cserépbogrács és két — a szökröny-ősök közül való — szökröny sorakoznak. Ezek a szökrönyök a múlt század első harmadából valók. A szoba egyik legfőbb dísze az öreg — barna, baltával fa­ragott — parasztógy. Ritkaság a szobában levő öt faragott támlájú szék is a maga jelleg­zetes áttört faragásával. Szé­pek a jókora — hajdan has­toknak használt — tölgyfa asz­tal melletti sarokpadként beál­lított festett lócák is. Van egy régi kanalas (kanáltartó) _ is a szobában, továbbá egy szép ci­gányfogas. Ennek a lemezét a cigányok valamikor hidegen ko­vácsolták. A szoba eredetiségé­hez nagyban hozzájárul az, hogy az ágy felett függ az „át­vető rúd” Ezen valamikor ru­hákat tartottak. Nem sorolom tovább . .. Hiszen a tárgyak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents