Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-17 / 104. szám

Orosz Ferenccel, a Baranya megyei Tanács pénzügyi osztályvezetőjével Szombati interjú a lakossági adóztatás tapasztalatairól, hasznáról Az adók egy része lakossági befizetésekből tevődik össze. Az alábbiakban a lakosság- adóztatásról beszélgetünk Orosz Ferenccel, a Baranya megyei Tanács pénzügyi osz­tályának a vezetőjével. — Mennyi adót fizet Baranya lakossága? — Megyénkben 1981-ben a lakosságtól származó adóbevé­telek összege mintegy 283 mil­lió forint volt, ebből Pécs város bevétele 92 millió forintot tett ki. Ez az összeg 13 adónem­ből tevődött össze, és magába foglalta az illetékeket is. Az egyes esetekben megállapított adók a legkisebb összegtől a százezer forintos nagyságren­dig terjedhetnek. — Éves szinten jelentős ösz- szegről van szó. Mi ennek a haszna, hová kerül felhaszná­lásra? — A lakosság által befizetett adók azt a tanácsot illetik, ahol azt megállapították és kivetették. Természetesen min­den tanács készít adóbevételi tervet; az ezzel1 szemben mu­tatkozó többlet-adóbevétel is az illetékes tanács eszközeit gyarapítja. Baranya összesített költségvetése 4,5 milliárd / fo­rint, Pécsé 1,9 milliárd. Az előbb említett adóbevételi ösz- szegeket ezekkel összevetve megállapíthatjuk, hogy a la­kosságtól származó bevételek a kiadásoknak mintegy a 7 szá­zalékát fedezik. — Milyen az adómorál? — A lakosság adófizetési készsége megfelelő. Ez a véle­mény az adófizetők 80 száza­lékára vonatkozik, a fennma­radó 20 százalékkal többször is kell foglalkoznunk. — Az utóbbi időkben több­féle adóztatási kedvezményt vezettek be. — Előtérbe került a lakossá­gi adóztatás úgynevezett ter­melést ösztönző funkciója. El­mondható ez pl. a háztáji és a kisegítő gazdaságok jövede­lemadójáról szóló jogszabályról is, amely szerint a termelési célok érdekében az adóztatási jövedelemhatár - az átlagos­nál magasabb árbevétel után — 150 000 forintra módosul. Ugyanakkor mentesítette a külön jövedelemadó megálla­pítása alól a szarvasmarha és a tej értékesítéséből származó árbevételt. A kisiparosok és magánkereskedők által fizetett általános jövedelemadónál, ahol az adókulcsok ugyan vál­tozatlanok maradtak, a . ked­vezmények mértéke és jogcíme A z adó pénzben fizetett hozzájárulásunk a köz* szükségletek fedezéséhez az állam fenntartási költségeihez anélkül, hogy ezért közvetlen és meg­határozott ellenszolgáltatást kapnánk. Az értelmező szótárból kölcsönzött tömör szómagyarázatból világosan megérthetjük az adófizetés fontosságát, tehát azt is, hogy az illetékes hatóságok miért fordítanak gondot ar­ra, hogy ez az állami bevételi forrás ne apadjon el. jelentősen változott. Az adó; köteles jövedelem utón járó adó 80 százalékáig 'is terjed­het a jogszabályban megálla­pított adókedvezmény. Ezen túlmenően az iparosok és kereskedők mintegy kéthar­madánál adózási módszervál­tozás is következett be; ez mentesítette őket lényeges ad­minisztrációs feladatok, pl. a könyvvezetési kötelezettség alól. Ezenkívül több évre alkalmas változatlan adóösszeget állapít meg az adóhatóság, ami nyil­vánvalóan kedvező hatást gya­korol a tevékenységükre. — Milyen fontosabb változá­sok vannak az illetékkiszabás­nál?- Az 1980. január 1-e után vásárolt vagy ajándékba ka­pott lakótelkek szerzése után nem kell fizetni illetéket, ha a szerző fél a telekre három éven belül lakóépületet épit. Tanácsi bérlakásnak személyi tulajdonban levő lakásra való cseréje esetén az illeték kul­csa 7 százalék lett, s a laká­sok általános vételi kulcsa is a korábbi 17-ről 12 százalékra csökkent. Komoly kedvezménye­ket határozott meg a Pénzügy­minisztérium az öröklési ille­tékeknél is. Ezek egy része szintén a lakásmobilitóst segí­ti elő. Ha ugyanis a lakástu­lajdon vagy a tulajdoni hányad örököse eqyben tanácsi bérla­kás bérlője, és e bérleti jogá­ról lemond a lakásügyi ható­ság javára, akkor az öröklési illeték alól teljes mentességet kap. — Mindezeket ' összegezve: milyen az adópolitikánk?- A pénzügyi kormányzat az adópolitikát a társadalmi elvá­rásoknak megfelelően alakítja. Nekünk a megyében az a kö­telességünk. hogy a jogszabá­lyokban és a tanácsi testület döntéseiben megfogalmazotta­kat betartsuk és betartas.suk. Kötelességünk biztosítani az azonos adóztatási elveket és a helyi sajátosságok értékelhető figyelembevételét. Fontos köte­lességünk messzemenően szem előtt tartani az állampolgári érdekeket. Ennek egyik meg­nyilvánulásaként megyei kez­deményezés volt a rendőrségen létrehozott illetékhivatali ügy­félszolgálat. Jogszabályi ren­delkezés szerint a gépjármű tulajdonjogának a forgalmi engedélybe történő bejegyzé­sére a rendőri szervek jogo­sultak, de az okiratot az ille­tékhivatalhoz kell benyújtani az illeték megállapítása végett. Az érintetteket megkímélendő, a hivatal egyik ügyintézője a rendőrségen végzi az illeték­megállapítással kapcsolatos feladatokat. — A megyei tanács végre­hajtó bizottsága fontos feladat­ként jelölte meg a számunkra a nem munkával szerzett jöve­delmek elvonását; itt elsősor­ban az ingatlanokkal való spe­kulációs törekvésekre kell a fi­gyelmünket fordítani. — Végezetül kérjük, hogy az adóhatóságok szerepéről tájé- ■ koztasson. — Az adóhatóságok munká­ját nem övezi nagy népszerű­ség, s nem is nagyon látvá­nyos. Feladataik ellátásakor hatósági ügyintézést, ellenőr­zést végeznek, nyilvántartáso­kat vezetnek. Elengedhetetlen bizalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az állampolgárokkal az adók megállapítása során tör­vényesen járjanak el. Munká­jukban sajnálatosan több az ütközési felület, mint a tanácsi igazgatós egyéb területein, hi­szen fizetni nem mindenki sze­ret. A jogszabályi változások az állampolgárok számára köny- nyebbségeket állapítanak meg, de ezek ugyanakkor az adó- igazgatásban dolgozóknak je­lentős feladatokat írnak elő. Egy példa: az illetékhivatalok­nál bemutatott ingatlan-tulaj­donváltozást tartalmazó szerző­déseket ún. hivatali kényszer­pályára terelte a jogszabály, ami azt jelenti, hogy az állam­polgár helyett az illetékhivatal intézkedik a földhivataloknál a bejegyeztetés végett. Külön kell szólni az első fo­kon dolgozó munkatársainkról, akik tetemes mennyiségű mun­kát végeznek, de abban vizs­gálataink során kirívó szabály­talanságokat mégsem észleltünk. H. I. Baranya hat napja Állnak a vetőgépek Hó borítja a Zengő csúcsát, az április közepén ritka termé­szeti jelenség a mezőgazdasági üzemekben mélységesen nyug­talanítja a szakembereket. Le­álltak a vetőgépek. Most mór nagyon nagy szükség lenne ar­ra, hogy a kukorica vetőmag a földbe kerüljön, bár még jó­vátehetetlenül nem késik a ve­tés, de egyre jobban zsúfolótf- nak a tavaszi mezőgazdasági munkák, amelyek a költségeket, a majdani terméseredményeket egyaránt befolyásolják Minden 100 hektáros területen 1 millió forint értékű termés érhető e1 kedvező esetben, jó esztendő­ben hazánk kukoricatermelésé­nek értéke megegyezik kitermelt ásványkincseink értékével. A héten hidegre fordult idő­járás olyan mértékben lehűtöt- te a talajt, hogy vétek lett vol­na a tengeri vetését erőltetni. A nyolc-tíz fokos talajhőmér­séklet, amikor a legoptimáli­sabb a vetőmagvakat talajba juttatni, a héten csak óhaj ma­rad. Sajnos! Baranya gazda­ságaiban, bár kisebb területe­ken elvégezték a vetést, a csak­nem 80 000 hektáros terület mindenképpen legalább két­heti munkát igényel. Még ápri­lisban, esetleg május elejére tehát elméletileg befejezhető lehetne a munka. Ebben az esetben még semmi baj nem lenne, a jó terméshez szüksé­ges egyik, igaz alapvető, feH tételt sikerülhet teljesíteni. A havas Mecsek azonban azt sugallja, hogy ezen a héten már aligha indáinak ki újból a vetőgépek, hacsak a szakem­berek nem mérlegelik, hogy a hideg talaj, vagy a kései vetés okoz-e nagyobb kárt? A döntés az övék, a végrehajtás azon­ban azokra a traktora sóikra vár, akik a hideg talajjal, a sürgető idővel küzdenek, miközben ügyelniük kell a vetés minősé­gére is, egyaránt ügyelve a sortávolságra, a vetési mélység­re, a tőszómra, s még féltucat­nyi fontos szempontra, amely a terméseredményeket csakúgy befolyásolja, mint akár az idő­járás, akár az optimális vetési idő, vagy a vetőmaavak minő­sége. Való igaz, hogy a mezőgaz­daságban egyik legfontosabb termelési tényező maga a ter­mészet Szerencsére az ember mór rég felismerte, hogy ellen­súlyozni lehet a mostoha idő­járást, csakúgy, mint más ter­mészeti viszonyokat. Az elkövet­kezendő hetek valószínűleg ép­pen erre késztetik Baranyában a mezőgazdasági üzemeket: a lehetőségek magas szintű elem­zésére némi kockázat vállalá­sára, jól összehangolt szervezé­si tevékenységre és nem utol­sósorban ismételt áldozatválla­lásra lesz szükség, amelyben a mezőgazdasági mérnököknek csakúgy osztozniuk kell, mint a traktorosoknak. Ügy tűnik, az idei április eb­ben az évszázadban a leghi­degebb. Néhány éve ugyan volt egy olyan bolondok hónapja, amikor tiz centiméteres hó esett, néhány óra múlva azonban is­mét akár félmeztelenre vetkőz­ve is lehetett sütkérezni. Az idén keményebb próba elé ke­rül a mezőgazdaság, képessé­geiket tekintve Baranya mező- gazdasági szakemberei nem kell. hogy dideregjenek a mos­tani legfontosabb feladatok­tól .. Lombosi Jenő Zöldség-gyümölcs társulás alakult Zöldség-, gyümölcsfor­galmazó társulás alakuló ülését tartották meg pénte­ken Budapesten. A Zöld- ker-központ szervezésével és a Városföldi Állami Gazdaság gesztorságával működő új szervezetnek 12 Zöldért-vállalat és az ÁG- KER KFT a tagja. A társa­ság a Bosnyák téri piacon nagybani vevőként-eladó- ként tevékenykedik majd. Az új kereskedőszervezet megjelenése a zöldség-, gyümölcspiacon várhatóan segíti a napi kereslet és a kínálat összhangjának ki­alakulását a fővárosban és vidéken egyaránt. A társaság közvetlenül1 a mezőgazdasági üzemektől, az áfészektől és a kister­melőktől, is vásárol, vagy akár — ha ilyen lehetőség kínálkozik — elad. Mind­ezek eredményeként elő­reláthatólag tovább javul a friss zöldség-, gyümölcs­ellátás, az árak is jobban tükrözik majd a termékek reális értékét. A társaság májusban kezdi meg működését. Á konzervativizmus esélyei a fejlett tőkés országokban E gészen a hatvanas évek végéig egyes felületes szemlélők számára úgy tűnhetett, hogy a második vi­lágháború után a kapitalizmus megoldotta alapproblémáit. Ko­rábban, a világháború előtt, a gyors gazdasági növekedés vál­ságokat eredményezett; most a tőkés állam beavatkozása ré­vén a rendszer kiküszöbölte a gazdaság működését megbéní­tó zavarokat: elkerülte a vál­ságokat, a nagyarányú munka- nélküliséget, az inflációt. Ko­rábban a termelés növekedése a munkások alacsony szintű fo­gyasztásán alapult; most ez a fogyasztás kibővült: a kapita­lizmus létrehozta a „fogyasztói társadalmat." Korábban a gaz­dagság felhalmozása a sze­génység, a nyomor felhalmozó­dása révén jött létre; most a növekvő gazdagság mellett ja­vultak a munkások munkakörül­ményei, életfeltételei, a munka­béreket szociális juttatásokkal egészítik ki. A nagy vagyonokra progresszív adót vetettek ki, be­vezették a munkanélküli se­gélyt, a betegbiztosítást, a csa­ládi pótlékot stb. - a kapita­lizmus megteremtette a „jóléti államot”. E folyamatok azután ellene hatottak a tőke és mun­ka közötti ellentét éleződésé­nek, alapjául szolgáltak a tár­sadalmi-politikai konfliktusok „kezelésének”. A társadalmi fejlődésnek ez az iránya Nyugat-Európában összekapcsolódott a politikai erőviszonyok átrendeződésével. A polgári pártokkal szemben megerősödtek, és több nyugat­európai országban hatalomra jutottak a szociáldemokrata pártok. S ez nem véletlen: a szociáldemokrácia a polgári pártokhoz képest energikusab- ban és következetesebben kép­viselte a kapitalizmus megrefor­málásának, az állami beavat­kozás kiterjesztésének program­ját, a „jóléti állam" megterém- tésének követelését. A szociál­demokrácia, amely jelentős munkásbázisra támaszkodott, jó esélyekkel rendelkezett a tőke és munka, a gazdaságpolitika és a szociálpolitika ellentétei­nek enyhítésére, a szakszerve­zetek és a tőke együttműködé­sének megteremtésére. Ezek az esélyek azonban szorosan kö­tődnek a gyors gazdasági nö­vekedés feltételrendszeréhez. A hatvanas években tehát úgy tűnhetett, hogy a kapitaliz­musnak a gazdasági, társadal­mi, politikai ellentétek közvetí­tésére, kiegyenlítésére törekedő modellje összességében sikere­sen működik, leküzdötte, meg­szelídítette ikorábbi, a rendszer egészét fenyegető ellentmondá­sait. Am a fejlett tőkés társa­dalomnak ez az önértékelése már 1968-ban, a diákmozgal­mak évében súlyosan megkér­dőjeleződött. A diákmozgalmak baloldalról kérdőjelezték meg a modern kapitalizmus rend­szerét, s kivitték az utcára a filozófiai magas kultúrának a „fogyasztói társadalom”, a ma­nipuláció felett gyakorolt elmé­leti kritikáját. Ez a mozgalom azonban végül is elszigetelő­dött, nem változtatta meg a po­litikai erőviszonyokat, nem for­gatta fel a kialakult társadal­mi berende?kedést. E kudarcot így a polgári és szociáldemok­rata reformizmus saját törekvé­seinek igazolásaként tekintette, annak bizonyítékát látta benne, hogy a radikális vagy szélső­séges antikapitalizmus prog­ramja nem rendelkezik megfe­lelő társadalmi bázissal, s hogy az előrehaladás egyetlen le­hetséges útja az állami beavat­kozáson alapuló tőkés társa­dalmi rendszer fenntartása. Ezt a politikát érte most már más, konzervatív irányú táma­dás a 70-es években. Az elmúlt évtizedben a fejlett kapitalista országokban hosszú idő óta először gazdasági válságten­denciák jelentkeztek: a növe­kedés lelassult, a munkanélkü­liség és az infláció együttesen és felerősödve jelentkezett. Az eddig oly sikeres reformista po­litika ezzel súlyos dilemmák elé került. Ha a kereslet növe­lése révén ösztönözni kívánja a termelést, hogy visszafogja a munkanélküliséget, _ akkor egy­úttal növeli az inflációt, ami visszafogja a termelés növelé­sét — s így a kitűzött cél nem érhető el. Ha az infláció lefé­kezésével kíván kilábalni a vál­ságból, akkor korlátoznia kell az összkeresletet, aminek kö­vetkeztében csökken a terme­lés növekedésének üteme, s to­vább nő a munkanélküliség. Ez pedig már önmagában ve­szélyezteti a tőke és a munka további együttműködését, ve­szélyezteti a reformista politika társadalmi bázisát. Sőt a gaz­dasági növekedés visszafogása kisebb vagy nagyobb mérték­ben aláássa a „jóléti állam” vívmányait, mivel csökkenti a szociális kiadásokra fordítható bevételek összegét. Ez pedig a társadalmi destabilizáció újabb tényezőjévé válik. A gazdasági válságtenden­ciák megjelenése tehát nagy­mértékben korlátozza a polgá­ri vagy szociáldemokrata refor­mizmus cselekvési körét, újra kérdésessé teszi a gazdaság- politikai és szociálpolitikai cé­lok összeegyeztethetőségét, fel­borítja a tőke és a munka, a munkaadók és a szakszerveze­tek közötti korábbi egyezséget, gyengíti a reformista politika legitim (törvényesen elfogadott) jellegét, társadalmi bázisát. A hatalmon lévő reformista pár­tok esetében azt is számításba kell venni, hogy a gazdasági válságjelenségeket, ezek követ­kezményeit a választók egy ré­sze a reformista politika ku- dcycaként értékeli, s elfordul a pártoktól. Mindez együttesen jelentős részben magyarázza azt, miért gyengültek a reformista, szo­ciáldemokrata pártok pozíciói a 70-es években, s miért erősöd­tek meg a konzervatív polgári erők, amelyek több országban kormányt is alakíthattak. A kon­zervatív politika a gazdasági nehézségek leküzdésére radi­kális kúrát ajánl. Ezt annál könnyebben teheti, mivel nem vagy kevésbé kötik meg a ke­zét a reformista pártok által vállalt társadalompolitikai érté­kek és célok. A konzervatív gazdaságpolitika az állami be­avatkozás visszaszorítását, a veszteséges üzemek bezárását, az állami támogatások korláto­zását, az állami tulajdon egy részének magántulajdonná való visszaváltoztatósát, a piaci ver­seny élénkítését tekinti felada­tának. A munkanélküliség és infláció elleni küzdelemben az utóbbit teszi meg az első szá­mú ellenségnek: az infláció korlátozását vállalja a munka­nélküliség növelésének árán is. Ez már önmagában élezi a tár­sadalmi konfliktusokat, de eh­hez még további feszültségek is járulnak. Az infláció megfé­kezése a kereslet csökkenését, a termelés visszafogását hozza magával. Ezt ellensúlyozandó a konzervatív gazdaságpolitika a magántőke termelési kedvét többek között az adók csökken­tésével próbálja növelni. Az adók csökkentése azonban a költségvetési bevételek csökke­nését eredményezi, amit a kon­zervatív kormányzat a szociál­politikai kiadások megnyirbá­lása révén egyenlít ki. Ez pedig ismét a dolgozó rétegek hely­zetének relatív rosszabbodását eredményezi. M indez már utal a konzer­vatív politika szabadsá­gának korlátáira is. A társadalom feltehetően akkor tűri el a fenti intézkedéseket, az életkörülmények rosszabbo­dását, ha az hosszabb távon a gazdasági növekedés megélén­küléséhez vezet. A konzervatív politika tehát - ha nem adja fel vagy nem módosítja eredeti programját — csak akkor szá­míthat a választók szavazatai­ra, ha a gazdasági folyamatok kedvező alakulását tudja szá­mukra felmutatni. Ha nem így lesz, akkor a konzervatív politi­kai irányzat esélyei arra, hogy tartósabban birtokolja a poli­tikai hatalmat a fejlett tőkés országokban, meglehetősen csekélynek látszanak. Gedeon Péter HÉTVÉGE 3.

Next

/
Thumbnails
Contents