Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-15 / 102. szám

1982. április 15., csütörtök Dunántúlt napló 3 összkomfortosak-e a lakótelepek? A lakótelepi közm űvetődésről M agyarországon több mint egymillióan él­nek lakótelepeken. Nemcsak a fővárosban, a vidéki nagyvárosokban is tízezrével zsúfolódnak össze az emberek. Káposztásme- gyer tervezett létszáma egye­nesen százezer. A lakások összkomfortosak, de össz­komfortosak-e maguk a lakó­telepek? Nem az orvosi ren­delőkre, az óvodákra, az is­kolákra, az üzletekre gondo­lunk, hanem a kultúrára. Az óvodák meg a többiek ter­mészetesen alapvető dolgok, sőt szintén a kultúra részei, de mi van a közművelődés­sel. Mit tehet a közművelő, hogy az emberek az egész lakótelepet összkomfortos­nak érezzék? Az építész álma töredéke­sen valósul meg. Az egyik budapesti lakótelep tervező­je azt mondta egy újságíró­nak, hogy ott bizony nem szívesen élne. Kompromisszu­mokat kíván a gazdasági helyzet, az érvek mögé bújó emberi kényelem és restség. Tehát egy „józanabb” terv születik, s aztán felépül a város, a lakótelep. No, nem mindjárt az egész, először csak a lakások, az utak, né­hány élelmiszerbolt, a leg­fontosabbak. A többit kicsit elhalasztjuk. Néhány év be­letelik, mire a teljes alapel­látás úgy-ahogy meglesz, s hol vannak akkor még a kü­lönlegesebb igények: a szak­orvosi rendelő, a szaküzlet stb. Ez a logika mintha ter­mészetellenes volna. Mintha először az emberi test külső határai alakulnának ki, s csak jóval később a belső szervek: a tüdő, a vese, az idegrendszer, az agy. A tu­datról már nem is beszélve. De egy kicsit előreszalad­tunk. Egy lakótelep pusztán mér­nöki konstrukció? Az építé­szek szerint a házak fölhú­zása után meg kell szervez­ni, föl kell építeni, működ­tetni kell a városrész társa­dalmát. A városépítés ily mó­don sohasem fejeződik be, társadalma, urbánuma foly­tonosan fejlődik, alakul, vál­tozik. Pontosabban alakulnia, fejlődnie, változnia kellene, ami elsősorban már nem a gazdasági helyzet függvé­nye ... És ebben talán töb­bet tehetnek a népművelők, mint az építészek. Magyarország lakótelepei sehol nem alkotnak önálló egységet, általában egy ré­gi városhoz csatlakoznak. Az „őslakók” úgy érzik, megrö­vidítik, az újak, hogy elha­nyagolják őket. A működte­tők nem végeznek alapos, feltáró elemzést a lakótele­pekről, pedig a tervszerű munkának ez volna az alap- feltétele. Az emberek háló­helynek, alvóvárosnak, s nem sajátjuknak tekintik, hiány­zik belőlük az igazi ottho­nosság érzése, nincsenek szálak, amelyek odakötnék őket. A kötődésnek feltételei vannak. Csak kettőt említek. Az egyik, hogy ki tudnak-e alakulni egy városrész sajá­tos hagyományai, s ezzel a mozaikszerűen összetevődő népességből szerveződhet-e valamilyen határozott arcu­latú egység. Magától nem. Akkor pedig lehet-e kívülről, tudatosan szervezni, segíteni a szokások, hagyományok ki­alakulását? Igen. Ekkor jöhet a közművelődés. A népszerű szabadtéri rendezvények mozgósító hatásukkal már sok lakótelepei? hagyomány- nyá kezdenek válni. Jó példa rá a fővárosban évek óta si­keres „színházalási” akció. Amatőr művészeti csoportok előadásokat tartanak a tere­ken, a parkokban összegyűlő tömegnek. De ugyanilyen hatásuk van a sportrendez­vényeknek, gyermekprogra­moknak is. Egy másik fontos feltétel, hogy a telepen élők tényle­gesen részt vehessenek sa­ját sorsuk intézésében, az őket érintő döntésekben. Ha a lakosság felajánlásait, kez­deményezéseiket, javaslatai­kat komolyan veszik, az nagy­mértékben hozzájárulhat a lokálpatriotizmus kialakulá­sához: sajátjukként vigyáz­nak a parkra, büszkélkednek a tornacsarnokkal. Már szóltunk arról, hogy a kiegészítő intézmények egy része vagy nem, vagy csak több éves késéssel készül el. Például a játszószoba, a klub, a művelődési ház, a könyvtár. A más célú helyi­ségek azonban vállalhatnak közösségi, kulturális funkciót. Nem új találmány, a leg­gazdagabb nyugati országok is igyekeznek az egymást nem taszító funkciókat ösz- szevonni. A lépcsőházak, a kerékpártárolók, a szárítóhe­lyiségek, az iskolák, a párt­házak közművelődési célra is használhatók. F ontos, hogy a kulturális munka a helyi viszo­nyokhoz, a szociális összetételhez igazodjék. Ta­lán nem az avantgarde- irodalom terjesztése, hanem az olyan kultúra terjesztése a fontosabb, amely a csalá­dokat a mindennapi dönté­sekre készíti fel, például a gyermeknevelésben, a lakás- kultúrában, az öltözködés­ben, a táplálkozásban stb. Az emberekkel manapság sok intézmény foglalkozik — az egészségügytől a jogse­gélyszolgálatig —, amelyek gyakran elszigetelődnek egy­mástól. A lakótelep kulturális szervezője vállalhatná, hogy élő kapcsolatot teremtsen az egyes ágazatok között, s ez­zel segítsen az embereken, akiknek egyszerre vannak egészségügyi, nevelési, jogi és kereskedelmi problémáik. Péterfi Ferenc Tanácsadó szolgálat A Baranyai Művelődés új száma Pécsett már elkezdődött A Kodály-év baranyai programjából Várfesztivál, nyári színház, tv-műsor, világzenekor, gyermekkórusok Szülői tanácsadó szolgálatot szervezett az értelmi fogyaté­kosok országos érdekvédelmi szekciója. A szolgálat munká­ba helyezési, jogi, egészség- ügyi kérdésekben nyújt felvilá­gosítást a hozzájuk fordulók­nak, s nevelési tanácsadással is igyekszik segíteni a szülő­ket. Az érdekvédelmi szervezet munkatársai a szekció hivatali helyiségében (Budapest V., Október 6. utca 22.) várják minden hét péntekjén' 13 és 16 óra között az érdeklődőket A tavaly megalakult orszá­gos érdekvédelmi szekció célul tűzte az értelmi fogyatékos gyermekeket nevelő családok, illetve a velük foglalkozó pe­dagógusok társadalmi össze­fogását, azzal a szándékkal, hogy a fogyatékos emberek speciális továbbképzésével elő­segítsék munkába állásukat. Emellett szervezett kulturális és sportlehetőségeket igyekez­nek teremteni az értelmi fo­gyatékosoknak, hozzájárulva szabad idejük hasznos eltöl­téséhez. Érdekvédelmi tevé­kenységük során a családi problémák megoldását, az érintett fiatalok családi és társadalmi beilleszkedését kí­vánják szolgálni. Néhány írás kivételével a Baranyai Művelődés új száma csaknem teljes egészében a pécsi egyetem történetével, múltjával, jelenével foglalko­zik. Krisztián Béla a pécsi' egyetem keletkezéséről, fenn­maradásáról; Vastagh Zoltán a januárban létesült új egyete­mi kar koncepciójáról; Havasi János a pécsi felsőoktatás Dél-Dunántúlra kisugárzó ha­tásáról szól elemző cikkében. Dr. Sándor Mária újabb adato­kat fűz az első magyarországi egyetem topográfiájához. A szám válogatott részleteket ad közre Ravasz János nemrégen elkészült monográfiájából, Fe­jezetek a Pécsi Tudományegye­tem történetéből a két világ­háború között és a telszabadu­Reggel fél nyolc, hétköznap. Gyermekét kíséri előttem egy fiatalasszony a kertvárosi Ne­velési Központ 3. sz. óvodája felé. — Ne nyafogj, kislányom, az óvodában nyafoghatsz ele­get.. . Mi jut eszünkbe a szóról: „óvoda”? Néhányunknak az, hogy kevés az óvodai hely; so­kunknak egy-egy ködlő gyerek­kori emlék s talán legtöbbünk­nek, hogy van egy hely, egy in­tézmény, fedél, amely alatt gyermekünk eltölti a napját. Egyébre aligha gondolunk, hi­szen mi sem egyszerűbb, mint a nap egy adott szakában gye­rekeket gondozni, játékra taní­tani . . . így van-e? Az „oviban", a legkisebbek csoportjában Szabó Zoltánná óvónő fogadja a gyerekeket. Javában játszik már velük, de fogadja is őket, egyenként, fennszóval, derűsen; köszönté­se nem közömbös az aprósá­goknak: a szíveslátást, a befo­gadást is jelenti. Érkezik Dezső, Melinda, Miklós... S közben kéri a gyerekeket: „Cseréld át a tornacipődet a benti cipőd­re, hogy ne izzadjon bele a lá­bad ...” Egy félreeső helyre, egy pici székre ereszkedem, hogy ne za­varjam a csoportot. Az aprósá­gok nem is jönnek oda hoz­zám — rögtön. Megvárják, míg az egyiket megszólítom. Ám ez jeladás arra háromnak, négy­nek is, hogy odajöjjön, s kitün­tessen őszinte, tiszta érdeklő­désével, ahogy érdeklődni csak a 3—4 évesek tudnak. Egyikük a jegyzetemre bök: — Mit írsz?- A másik: — Az anyukám ne­kem reggel adott egy képet! - A kis barna, hosszú hajú Gróf Melinda azt mondja: — Te olyan vagy, mint egy apuka!... A fiatal óvónőt, harmincegy — a hiányzókkal együtt 42 — apróság Edit nénijét nem za­varja a „rendbontás”. Rajtunk lás után címmel. Szita László ugyancsak a két világháború közötti időszakban ismerteti az Erzsébet Tudományegyetemen folyó nemzetiségtörténeti ku­tatásokat különös tekintettel a hallgatók tudományos mun­kásságára. Füzes Miklós az egyetem három karának szer­vezési kísérleteit mutatja be a felszabadulást követő években. Békés Sándor a körzeti te­levíziózás tapasztalatairól szá­mol be; Havasi János „ideig­lenes zárszót” ad a korábbi számokban kibontakoztatott általános műveltség vitához. Földiák András, illetve Eszik Zoltán-Kiss Tamás írásának té­mája a közművelődési szak­emberképzés. kívül még négy kis társaságra kell figyelnie. Az egyik csapat szemüvegformát vág ki nagy zöld és ezüstpapírból — ők ra­gasztanak és vágnak is —, a többiek a szomszéd asztalnál festenek vízfestékkel, a harma­dik csoport önfeledten legózik, a negyedik pedig — zömmel fiúk — elszántan dömpereznek a helyiség közepén. „Minden­kinek van szemüvege? Dezső, tessék, neked is hozok. Addig énekeljük el a farsangi nótát, hogy mindenkinek jókedve le­gyen. Segítetek nekem énekel­ni? ..." Irányít, mozgat, segít, néha fegyelmez is („Nézd, La­li milyen szomorú, hogy össze­romboltad a játékát!"); szer­vez, gondoz, lelkesít, mind­egyik csoport mindegyik tag­ján rajta a szeme. Hogy csi­nálja? Nem tudom, s próbá­lom a titkot megfejteni. Az prámra nézek, s egy percig pon­tosan követem, „strigulázom", hányszor avatkozik be, szól. cselekszik. Egyetlen perc alatt nyolcszor — ennyit tudok a tit­kából megfejteni. (Könnyű utánaszámolni, mennyi „inter­akciót” kíván ez egy nap alatt...) — A legósok és dömperések azért nem játszottak együtt a többiekkel, mert a kiscsoportok­ban játékos tevékenység folyik, de a foglalkozás nem kötelező- magyarázza az óvónő. — Leg­többet azokkal foalalkozunk, akik „középsősök”. Tőlük bi­zonyos értelemben követelni kell, de a többieket csak köz­vetve, nagy türelemmel igyek­szem bevonni a közös munká­ba. .. Egy apró lányka hozza és mutatja művét, a papírszem­üveget, boldogan. — Te mit szeretsz csinálni? — kérdem. — Festeni vagy vágni. — Hol laksz? — Egri Gyula nyolcvanhat. Ta­más azt szokta mondani: Egri Gyula nyolcvanhat, töröld meg az orrodat!... — Tamás kicso­A Bartók-év hivatalosan már­cius végén fejeződött be, pár nappal később már a Kodály- év kezdetéről számolhattunk be a X. országos kamarakórus- fesztivál eseményei alapján. Kapcsolódásuk — Bartók és Kodály munkásságának alap­vető vonásait ismerve — jel­da? A bátyád? — Nem, hanem a testvérem I Pála Józselné vezető óvónő csatlakozik hozzánk; az udva­ron beszélgetünk tovább hár­masban. Nagy gondjukat, az óvoda zsúfoltságát — joggal — az első helyen említik. Tudják és elismerik, hogy nagy ered­mény a pécsi óvodai ellátott­ság magas százalékaránya, de az is tény, hogy ennek a kapu­kon belül zsúfoltság az ára. A csoportokban, ahol az érvényes normák szerint 25 gyermeknek kellene lennie, 43—45-en van­nak. A csaknem kétszeres több­letlétszám rengeteg többletmun­kát jelent. Épp az egyéni foglalkozásra, az egyéni bánásmódra nyílik így kevesebb lehetőség — mondja Póláné. — A gyerek, persze, ezt nem érezheti meg, s nem is érzi, mert az óvónők •megpróbálnak többet adni, többet teljesíteni. De végered­ményben a gyerek egyénileg mégis kevesebbet kap, s az óvónő is többet őrli magát, mert többet és intenzívebben kell tennie... S mindezt egy alig több mint egy éve működő intézményben kell megoldani. Fiatal, lelkes, de gyakorlatlan, nemegyszer más munkaterületről érkezett gárdába kell lelket önteni, igé­nyességre szoktatni őket, s az apró, de biztató sikerekre rá­mutatva sarkallni újabb válla­lásra, feladatokra. — Mi ebben a szép, óvó néni? — A gyerek úgy jön ide, hogy alig tud járni, étkezni, beszélni, ám itt eljut odáig, hogy verset mond, szépen be­szél, mintáz, dalt énekel. S en­nél is fontosabb az egymáshoz való viszony. Az együtt dolgoz­ni, játszani tudás; az együtt- lét, a közösség-érzés öröme. Amikor reggel egy apróság pajtását így fogadja: „Hát megjöttél! De jó, hogy itt vagy!...” Varga János képes kézfogásnak is tekinthe­tő, Az országos emlékbizottság koncepciója jegyében — amit a megyei emlékbizottság is ma­gáévá tett — Kodály Zoltán szü­letésének 100. évfordulóját nem a rendezvények mennyiségének fokozásával; nem a nyilvános koncertek özönével, hanem a megemlékezések és hangver­senyek bensőségével, Kodály szellemének kisugárzásával ün­nepelhetjük meg a legméltób­ban. Lehetőség szerint súlypon. tozva, kiemelt időszakokban. Baranyában a Kodály-cente- nárium programjának öt, illet­ve a kamarakórus-fesztivál után négy fő pillére van: a siklós? várfesztivál és fúvószenekari ta­lálkozó; a Pécsi Nyári Színház: a televíziós emlékműsor, végül a komlói nemzetközi gyermek- kórus találkozó. Ezeken kívül természetesen számos iskolai, kórusmozgalmi és egyéb zenei rendezvény lesz megyeszerte. A főiskolák, egye- temekl zenei intézmények is elkészítik a maguk programját. A Kodály-centenárium jegyé­ben rendezik meg a hagyomá­nyos mohácsi népdaléneklési versenyt, s az Éneklő Ifjúság, a helikoni diáknapok megyei hangversenyeit, A megyei em­lékbizottság felhívta a felnőtt és ifjúsági énekkarokat, hogy az évforduló környezetében, te­hát december tájt rendezze­nek helyi Kodály-hangversenye- ket. A siklósi várfesztiválon sze­replő fúvósegyüttesek kötelező száma Kodály Honvéd diszin- dulója. Az összkar a Háry Já­nos Toborzáját fogja előadni. De a szabadon választott mű­vek között is jó néhány Kodály- mű átirata szerepel majd a műsoron. A július 3-án kezdődő Pécsi Nyári Színház idei műsorában — a fő műsorok között — két Kodály-est szerepel (több elő­adásban) A Pécsi Balett há­rom ismertebb műre készített Eck Imre-koreográfiát mutat be (Nyári este, Szonáta, Fel­szállott a páva). A másik a Székelyfonó, amit az Operaház szólistái, a Baranya Táncegyüt­tes, valamint pécsi kórusok köz­reműködésével, Vidákovics An­tal koreográfiájával állit szín­padra Baaossy László. A nyári színház időszakában, a nemzet, közi ifjúsági zenei tábor záró­eseményeként Pécsett szerepel a Jeunesses Musicales szervezet Világzenekara és nemzetközi kórusa. Kodály Budavári Te Deumát adják elő Hiroyuki Iwa- ki (Japán) vezénylésével. A Magyar Televízió 1982. de­cember 21-én nagyszabású Ko- dály-emlékműsort sugároz Bu­dapestről, Pécsről és Szeged­ről. Pécsett az összkarok hang­versenyén öt ének-zenei tago­zatú általános iskola mintegy 400 kisdiákja énekel A női ka­rok műsorában a pécsi C)obó István úti Gimnázium: a Janus Gimnázium; a Művészeti Szak- középiskola női kara, valamint a pécsi Janus Pannonius Női Kórus szerepel. A vegyeskarok (Nevelők Háza Kamarakórusa: a kaposvári Vikór Béla Kórus: a szekszárdi Szövetkezeti Mad­rigálkórus és a veszprémi Liszt Ferenc Kamarakórus) öt Ko­dály-művet adnak elő. Az események sorát a komlói VI. nemzetközi Kodály gyermekkórus-fesztivál zárja le 1983 júniusában. Néhány fontosabb esemény az elkövetkezendő időszakból: a Leöwey Gimnáziumban ez év őszén emléktáblát, Mohácson decemberben Kodály-szobrot — Borsos Miklós alkotását — lep­leznek le, s a tervek szerint 1982 október 1-én a zenei vi­lágnapon avatják fel Komló új ha ngversenytermét. W. E. Az együttlél, a közösségérzés öröme Mi ebben a szép, óvó néni?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents