Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)
1982-03-11 / 69. szám
1982. március 11., csütörtök Dunántúlt tlaplő 3 Állami Hangversenyzenekart vezényli a POTE aulájában tartott A Redcliffe és az ÁHZ hangversenyéről Intenzív idegen nyelvi tábor Fenyvesen Harmadszor szervez a Baranya tpegyei Tanács művelődésügyi osztálya, valamint a Doktor Sándor—Zsolnay Művelődési Központ diákok számára intenzív idegen nyelvi tábort Ba- latonfenyvesen, 1982. június 28.—július 8. között. A tábort Baranya megye középiskoláinak normál és szakosított tantervű osztályaiban tanuló fiatalok számára szervezik angol, német és orosz nyelvből, középes haladó fokon. A tábor célja, hogy a már megszerzett ismereteket alkalmazva olyan nyelvi fordulatokat is elsajátítsanak a tanulók, melyek a mindennapi érintkezéshez, társalgáshoz nélkülözhetetlenek. Minderre az egész napot átfogó kötött, 5 x 45 perces kötött foglalkozások és a fakultatív közművelődési programok adnak lehetőséget. Ez utóbbiakat társas foglalkozások, sportversenyek, kirándulások, vetélkedők, filmvetítés és természetesen fürdés tölti ki. jelentkezni csak teljes időszakra lehet. A részvételi díj 1500 Ft, amit a jelentkezéssel egy- időben elküldött csekken kell befizetni. Ez a díj biztosítja az elhelyezkedést a 4 ágyas szobákban, a napi négyszeri étkezést, a foglalkozásokat a szakképzett pedagógusok vezetésével, továbbá a közművelődési programokat. Jelentkezési határidő: 1982. április 10. Jelentkezési lap igényelhető és beküldendő a Doktor Sándor—Zsolnay Művelődési Központ címére (Pécs, Felső- vámház u. 72. Tel.: 13-648.). A hónap műtárgya Kiállítások A hónap műtárgya címmel Petőfi Sándor kardját és kokárdáját láthatják a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításán, március 15-től. Az utazás 82. című kiállítás március 18-án nyitja kapuit a Néprajzi Múzeumban. Szintén március 18-tól láthatják az érdeklőtök Amerigo Tot kiállítását a Vigadó Galériában. A Fényes Adolf teremben lámpatestek címmel nyílik tárlat március 19-től. Ugyancsak március 19-től láthatják a miskolci múzeumban kiállított tárlatot, mely a Türelemüvegek címet viseli. A Salgótarjáni József Attila Művelődési Központban március 16-án, kedden nyílik Fábián Gyöngyvér festőművész és Tornay Endre András szobrász- művész kiállítása. Képünkön Giuseppe Pertone az koncerten K ét zenekari esttel folytatódott a múlt héten a pécsi hangversenyévad. Előbb, szerdán a csak modern műveket játszó angol Redcliffe- kamaraegyüttes mutatkozott be a Liszt-teremben, majd pénteken az Állami Hangversenyzenekar estjére került sor a POTE aulájában. A Redcliffe tehetséges, fiatal muzsikusokból álló csapata pályája kezdetén csak mai angol szerzőket játszott, s a legutóbbi időben nyitott horizontot a szigetországon kívüli modern zenére. Igen választékos, jó ízlésről tanúskodó műsoruk áttekintést adott az eszázadi zeneszerzői törekvések egy részéről. Hallottunk tőlük görögös hangvételű „programzenét” (P. Bedford: Kirke variációk), éterien finom gitárzenét Timothy Walker előadásában (L. Berkeley: Téma és változatok), hegedűgitár kettőst (P. Stanford: Szerenád). A változatos zeneszerzői törekvéseket igen ellentétesen példázták Lutoslawski Tánc- prelúdiumai, Thea Musgrave különös, a „zenei középponttól” elmozduló, de mindig visz- sza is térő elégiája és Sztravinszkij remek, sziporkázóén szellemes darabja, a Szvit a katona történetéből. Ez utóbbi mű és előadása önmaqában is hosszabb elemzést érdemelne, ezúttal azonban be kell érnem azzal, hogy a Redcliffe sikerének titkát, rokonszenves vonásait igyekszem összegezni. A hattagú együttes szólistái egyenként is kiválóak, nemcsak hangszereik mesterei, hanem elsőrangú kamarapartnerek is. A remek mezőnyből is kiemelkedik az együttesvezető Francis Routfi zongora-, Angela Malsburg telt, életerős klarinétjátéka és a törékeny Susan Lynn bravúros, minden árnyalatra képes hegedülése. Ennél is fontosabb azonban az a feltétlen, őszinte hit, az a könnyed derű, mellyel megszólaltatják ezeket az előadói és hallgatói szempontból egyaránt nem problémamentes kompozíciókat. A befejezésül elhangzó darab, az együttesvezető Concertója magyarországi ősbemutató volt. * N em dicsérhetem ilyen maradéktalanul az ÁHZ hangversenyét. Ez a koncert újólag igazolta, hogy az együttes, a közönség és a karmester mellett a helyszín is egy zenei esemény integráns, nagyon fontos része. Meghatározója, amitől nem lehet eltekinteni. Az együttes: zenei életünk talán „legprofibb”, sokat próbált élcsapata, akik „a pokol fenekén” is kiválót nyújtanak. A közönség: érzékeny volt, várakozásteli, mindenre reagáló. A karmester, Giuseppe Patane nem nyújtott ugyan mindhárom műben egyenletes teljesítményt, de végig biztos kézzel és ízléssel, megbízhatóan irányított. Már Richard Strauss Don Jüanjából, e változatos színekben, effektusokban bővelkedő szimfonikus költeményből kiderült, hogy a POTE aulája zenekari produkciók előadására nem alkalmas — nem is erre készült -, mert a belső tér kiképzése (a túl tágas tér, az árkádos földszint, a tagolt meny- nyezet stb.) szétszórja a hangot, tompítja és összemossa a hangszíneket, megváltoztatja a zeneművek gondosan kimunkált, kiegyensúlyozott alapvető hangzásarányait: egyszóval a hatás legfőbb összetevőjét. Még jobban megsínylette az alkalmatlan helyszínt Mendelssohn IV. (Olasz) szimfóniájának előadása. Ebben a törékeny szépségű, lendületesen dallamos műben az ÁHZ — egyébként kiváló, mindenütt megcsodált — vonóskara fénytelen. szinte szordinált maradt, nem érvényesült a fafúvók kü- lön-külön is plasztikus, egészében pedig még jellegzetesebb szépsége, csaknem teljesen elveszett az alapot adó basszus. Ez nem jeienti azt, hogy a szimfóniának nem akadtak szép pillanatai - mint pl. a második tétel középrésze, a negyedik iramossega —, de a mű jellegzetes, ifjúi és olaszos szépsége csak egy-egy pillanatra fénylett fel. Annál érdekesebb viszont, hogy Csajkovszkij VI., („Pate- tikus”) szimfóniájában együttes és karmestere mindezeket a nehézségeket fokról fokra leküzdötte, és az utolsó két tételben - a vázolt körülmények ellenére is — remek muzsikát produkált. Szerepe volt ebben annak is, hogy a szimfónia bővelkedik a hatásos, már-már bombasztikus effektusokban, és annak is, hogy a közönség — sportnyelven szólva - valósággal .kiszúrkolta” ezt a produkciót. A végső siker magyarázata, úgy érzem, leginkább mégis Patane tehetségében, akarásában keresendő: olaszos lelkesedéssel és energiával meg- küzdött a zenei anyaggal és előadásának nehézségeivel. Döntő része volt abban, hogy a mű utolsó két tétele meggyőző, nemes és ritka produkció volt, igazi, jelentős koncertélmény. Varga János Hogyan képezzünk müveit szakmunkásokat? A kísérletek már elég régen elkezdődtek, s évtizedek óta zajlanak a viták arról, hogy a szak. mai Iképzés során szerezzenek a tanulók több általános ismeretet, vagy inkább az iskolai oktatás bizonyos formáit töltsék meg jelentékenyebb szakmai tartalommal? Ne menjünk vissza a régmúltba, hiszen a napjainkban szakmunkásnak tanuló ifjú számára csupán történelmi érdekesség, hogy apja (méginkább nagyapja), úgy tanulta a szakmát, hogy közben ellátta a mester háztartásában a segítői teendőket is. Olyanok viszont szép számmal vannak szakmunkásaink között, akik az ötvenes években tanultak. Köztudomású, hogy akkoriban a „ló túlsó oldatára" estünk, s ennek megfelelően kevés szakmai tudnivaló került a tananyagba. Aki mégis akart tanulni, aki szerette a szakmát, később, a munkapad mellett sajátíthatta el a szükséges ismereteket. „Az idő pénz!” Következett a tanulmányi idő felemelése, majd az eleinte technikumot helyettesítő szakközépiskolák megnyitása. Aztán be kellett látni, hogy a szakközépiskola kevesebb általános ismeretet nyújtott ugyan, mint a gimnázium —, de szakmai tudnivalókból sem adott annyit, mint a szakmunkásképző. így jutottunk a jelenhez, amikor utolsó évesek az új rendszerű szakközépiskolák tanulói. Hogy mit tanultak, azt pontosan tudni lehet, hiszen a tankönyvekbe bárki belenézhet (és a szakközépiskolások szülei gyakran belenéznek, csakúgy, mint az egyes szakmák szakemberei.) Annál kevésbé tudjuk, hogy ezeket az ismereteket hogyan, mennyire lehet majd a gyakorlatban hasznosítani. Sőt azt sem látja előre senki, hogy többet, jobban tudnak-e majd a szakközépiskolát végzettek az egyes szakmákból, mint a velük párhuzamosan szakmunkásképzőben tanulók. Párhuzamosan — mondtuk. Annyi bizonyos, hogy a két intézménytípus közötti azonosságot legalábbis csökkenteni kell. Teljesen megszüntetni csak úgy lehetne, ha határozat mondaná ki: mit vár el a népgazdaság az egyiktől, s mit a másiktól. Óvatosan fogalmaz az ügyben a Művelődési Minisztérium is: elkezdte és folytatja az erre vonatkozó vizsgálatokat. . . Márpedig a vizsgálatoknak — amelyek szükségességét senki sem vonja kétségbe — az a természetük, hogy sok időt vesznek igénybe. Manapság pedig sokszorosan igaz az a régi mondás, miszerint „az idő — pénz". Igaz azért, mert a technika — de sokszor, sokan és sok helyen elmondják napjainkban, félő, hogy közhellyé válik — rohamlépésekkel halad. Az a gyár, amely a sok éven át begyakorolt technológiával dolgozik, aligha tud sokáig versenyben maradni. Nem kell tehát túl nagy matematikai készség ahhoz, hogy kiszámoljuk: a szak- középiskolából 1982 nyarán ki. kerülő ifjak legjobb esetben az 1980-as kiadású tankönyvből tanulhattak, amit két-három évvel korábban írtak, s így ismereteik legalább fél évtizeddel öregebbek a mai gyakorlatban alkalmazottaknál. Egy évtizeddel ezelőtt jóformán csőik a mérnökök, a termelés magasabb szintű irányítói ismerték a legkorszerűbb eljárásokat. Ma már ott tartunk “ és ezért helyes az elgondolás a szakközépiskolák létrehozásáról, művelt szakmunkások neveléséről és képzéséről —, hogy a szakmunkásoknak js állandóan lépést kell tartaniuk a technika fejlődésével. Eredményeket elérni, világszínvonalon termelni, a világpiacon verseny- képesnek lenni csak így lehet. Vannak olyan elképzelések, s nagy kár, hogy még mindig csupán elképzelések, hogy a szakmunkásképzés tervét megyei, regionális tervekre alapozzák. Végtére is: mindenütt a helyi szakemberek ismerik legjobban az egyes iparágak fejlesztési lehetőségeit. Beleértve természetesen a munkaerőszükségletet is. Reális alapról indulnak ki — s ma talán ez a legfontosabb. Ez az alap pedig: milyen iparágak vannak a megyében, milyen üzemek működnek és — milyen eredménnyel. S ahol az eredmények éppen a munkaerő tényleges hiánya, elsősorban a szakmunkásihiány miatt alacsonyak, ott sürgősen tenni kell valamit. Lépést tartani a követelményekkel S nemcsak egyszerűen „valamit". Mindenekelőtt fel kell mér- ni, hogy mire képes és képesít a szakmunkásképző és mire a szakközépiskola. Nem a tantervek és a hozzájuk fűzött elképzelések szerint —, hanem a mindennapi valóságban. Ehhez kell méretezni minden továbbit Gyermek ' ' Zágrábi folklórfesztivál gálaműsorában szerepel a pécsi horvát-szerb iskola zenekara Ha valahol, hát Pécsett igazán van múltja, kultusza és értő közönsége a gyermekzenekarok műsorainak. S ez nem csoda, hiszen éppen itt, Gyárvároson alakult közel negyed évszázada az ország első úttörőzenekara. Mozgalmat indítva, sikert sikerre halmozva. 'E mába terebélyesedő mozgalom nemes szelleme, a nemzetiségi kultúra megőrzésének dicséretes igyekezetével karöltve, most újabb gyermekzenekart hozott létre városunkban, a horvát- szerb iskola diákotthonában. Két és fél évvel ezelőtt nem kevés fáradozásába került Kotlámé Aladzsity Magdolna patronáló nevelőnek, amíg meggyőzte kollégáit, a szülőket és a gyerekeket, hogy a budapesti jugoszláv követségtől egykor ajándékba kapott tamburák komplett zenekari hangzással meg is szólaljanak. Megérte a fáradságot — mondja most meghatódottan, miközben a szeme a próbáló gyermekeket vigyázza, Krizsics Csaba prím tamburást, Vukovics Gábor harmonikást, Kustra Ágnes tamburást és a többieket. Mind a tizenhetet. A mesterről, Kovács József betanító tambura- tanárról szuperlatívuszokban beszél. S valóban, amikor meg- szólail a zenekar, jómagam is elámulok a precízen kidolgozott, választékos műsor hallatán. Kovács József pedig - mintha csak a helyi szórakoztató zenészek „Maci” becenevének hitelét igazolná — szerény egyszerűséggel nyugtázza elismerő szavaimat. Türelmes segítőkészsége szárnyakat ad az ifjú tehetségeknek. Keveset beszél, de mindig a lényegre tapint. Növendékei lelkesülten figyelik minden mozdulatát. Amikor a gyakorlat végén közösen eljátsszák az addig tanultakat, elégedettség tükröződik a kipirult kis arcokról. Az öröm pírjai ezek. Azé az örömé, amelyet csak a zene, a népdal, a jugoszláv tartományok táncaiból összegyűjtött csokrok dallamvilága varázsolhat közéjük. És azé az örömé, amelyért érdemes volt fáradozniuk a heti kétszeri, estébe nyúló próbákon, egészen a beteljesülésig. Az első nagy élményt ígérő szereplés, a hét végén megrendezésre kerülő zágrábi folklórfesztivál gálaműsoráig. Bornemissza Géza Tíz—húsz évvel ezelőtt még „bocsánatos bűn” lehetett egy-egy szakma szakemberszükségletének túl- vagy alábecsülése (noha következményeit ma is érezzük), ma már semmiképpen nem engedhető meg, hogy az egyik munkahelyen munkaerőhiány legyen, miközben a másikon — talán éppen a rokonszakmában, s okár a szomszéd községben — csak tessék-lássék dolgoznak, valójában a kapun belüli munkanélküliséget fedeznek. Minden téren észre kell venni, hogy a gazdasági élet jelenségei felgyorsultak és bonyolultabbá váltak. Ennék megfelelően: nem lehet a régi módon dolgozni, de tervezni sem. Még kevésbé: légvárakat építeni vagy meggondolatlanul a számok bűvöletébe esni. Sokszorosan áll ez a jövő szakmunkásaival kapcsolatos tervekre. Már most, az 1980-as években olyan szakmunkásokat kell (kellene) képezni, akik majd a XXI. században is megállják a helyüket az egyre élesedő versenyben. Szakközépiskola vagy szakmunkásképző? Esetleg a kettő együtt, egymás mellett, egymást kiegészítve? A kérdések döntésre várnak. Mégpedig sürgős döntésre, amely nem várhat mai tapasztalatok hosszadalmas leszűrésére. Várkonyi Endre
