Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)
1982-03-31 / 89. szám
e Dunántúlt napló 1982. március 31., szerda Egy zongoratanárnő emlékére A hír hallatára figyeljünk fel egy pillanatra — március 21-én Pécsett 81. évében meghalt Weininger Margit zongora- tanárnő. Több muzsikus nemzedéket, zongoristák egész sorát tanította, tanítványai között ott van a világjáró zongoraművész Jandó Jenő, a Salzburgi Mozarteum tanára, Losonczy Andor. Weininger Margit a régi Baranya déli szögletében, Karancson született. Apja ott tanító volt, jó muzsikus, a 10-es évek idején meghívták Pécsre orgonistának. Weininger Margit Pécsett kezdett zongorázni Oprifia Máriánál, Budapesten olyan tanárai voltak, mind Braun Paula, Molnár Antal, Weiner Leó, Adóm Jenő, Kokai Rezső. Közben külföldön ismételten hallgatta Fischer Edwin nyári tanfolyamait, aztán a főiskola elvégzése után visszajött Pécsre. Évtizedekig tanított. [Kiváló, lelkiismeretes nevelő-oktató volt, zenei műveltséget adott tanítványainak, akik szinte családtagjaivá váltak. Nevezetes otthon volt a kicsiny, Zetkin Klára utcai ház, művészek otthona. Az effajta ember bármikor beléphetett a kapun, jósziwel fogadták Az idősebb fivér — immáron 60 esztendeje külföldön, New-Yorkban élő Andor műegyetemet végzett, aztán Weimarban és Dessauban a Bauhausban dolgozott, ma nemzetközi hírű és értékű építész-festő. Képzőművészek, muzsikusok otthona volt a Weininger-ház, tenyérnyi udvarán körtefa, szőlőlugas, sokfajta virág, meg madarak. „A házam” — így mondta mindig, de mi lesz zongoráival, könyveivel, a festményekkel, a régi bútorokkal, q régi családi fehérneművel a szekrényekben, amit nemzedékek gyűjtöttek és féltőn őrizték máig. Mert az okos, művelt Weininger Margit igazán szegény maradt, aki mégis, mindenkor szenvedélyesen adott, ajándékozott. És mivé lesz emléke? — hiszem, városunk zenetörténetében a megőrzött lapokon tartózkodón, szerényen megmarad. Nékem gyermekkori pajtásom volt. Martyn Ferenc Dél-Dunántúl 1900—1930 A szerb nemzetiséi számának alakulása A szerb nemzetiség útjának és sorsának alakulása, a magyarsághoz való viszonya a történelem folyamán igen ellentmondásos volt. A kiegyezés, annak következményei a magyar és a szerb állam viszonyában korszakhatár. Anélkül, hogy tételesen bizonyítanánk, e viszony mindig meghatározója volt a Dél-Dunántúlon élő szerb nemzetiség hangulatának. Az is világos, hogy közülük igen sokan kötődtek elsősorban érzelmi síkon Szerbiához. A dualista módon berendezkedett Osztrák- Magyar Monarchia nemzetiségek elleni politikája, a nagyszerb törekvések felerősödése súlyos ellentétekbe csapott át. A legsúlyosabb összeütközés, az első világháború után a belgrádi fegyverszüneti egyezmény következett, amely a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megszállása alá helyezte Dél- Dunántúl területben és népességben jelentős részét. A megszállás alatt történteket, Trianont, majd a Horthy-rendszer politikáját már nem foghatjuk fel hangulati tényezőknek. A Dél-Dunántúlon (Baranya, Somogy, Tolna és Zala) szerb nemzetiség száma a századfordulóhoz képest 1930-ra több mint 90 százalékos csökkenést mutat. Ennek oka nemcsak a terület-elcsatolásokban keresendő. A számok Baranya megyében is megdöbbentőek, hiszen a szerbek elvándorlása 1920- ban 65 százalékos, 1930-ra 84 százalékos. Somogy megyében a csökkenés 1920 és 1930 között figyelhető meg, valamivel kisebb, mint Baranyában. Hasonló helyzet állt elő Tolna megyében is. Zala megyében a szerbek száma nem volt jelentős, de az előzőekben leírt tendencia itt is érvényesült. Baranyában a baranyavári járás elcsatolt terület lett. Az ennek következtében elkerült szerb nemzetiség száma alig volt több mint a következő évtizedben elvándoroltaké. A többi járásban, a siklósiban, a mohácsiban,, a pécsiben, a pécsváradiban több szerb távozott dél felé, mint amennyi automatikusan az új államalakulatba került, kivéve a szent- lőrinci járást, ahol stagnálás figyelhető meg A hegyháti járásban már o századfordulón megkezdődött a szerbek délebbi járások felé való lassú húzódása, majd később az ország elhagyása. Tehát nemcsak az elcsatolt területeken élőkkel kell számolnunk, hiszen a békeszerződés megkötése után gyors elvándorlási folyamat indult meg a szerbek körében az anyaország felé, amely nagyobb lélekszám-csökkenéssel járt e nemzetiség szempontjából, mint a területek elvesztése. Tolna megye járásaiban is hasonló a helyzet. A központi járásban, a völgységiben, a si- montornyaiban a szerbek száma 1920-ig lassan csökkent, 1930-ra viszont robbanásszerű elvándorlás figyelhető meg. Ugyanez érvényes a többi járásra is, kivéve a tamásit, ahol a szerbek igen minimális számban laktak. Tolna megyét a békeszerződés területileg nem érintette, a szerbek kivándorlása az 1920-as években zajlott le. Somogy megye járásaiban a békeszerződés szinte érintetlenül hagyta a szerb lakosságot. Ugyanezt állapítottuk meg 1930-ig a tabi, a nagyatádi, a marcali járásokra, sőt a csurgói területen emelkedett is számuk. Nagyobb csökkenés figyelhető meg a barcsi, az iga- li és a lengyeltóti járásokban. Vissza kell kanyarodnunk néhány mondat erejéig az antant -szerb megszállás időszakára. A megszállók a területén élt szerbekkel optálási nyilatkozatot írattak alá, amit az egyes családoknak 1930-ig kellett végrehajtaniuk. Emellett a későbbi propaganda is hatással voit az elvándorolni szándékozókra. Sok esetben a megszállók még az erőszaktól sem riadtak vissza. Tény az, hogy ha számszerűleg nem is, de arányaiban a békeszerződés után 1930-ig többen vándoroltak el a szerbek közül mint Trianon idején. A Horthy-rendszer külön délszláv szakreferenset nevezett ki. A magyarosító törekvések felerősödése is ismert. A referensnek azonban ellensúlyoznia kellett a délről érkező propagandát is. Jelentéseiből kitűnik, hogy az elvándorlók többsége igen rossz körülmények között élt, viszont remélték, hogy máshol jobb helyzetbe kerülnek. A teljességhez tartozik az is, hogy 1930 és 1940 között, bár igen csekély mértékű visszavándoriás figyelhető meg. Erdődi Gyula Jubileum Vörösmarton Harmincéves a Magyar Képes Újság Harminc esztendővel ezelőtt, 1952. március 15-én hagyta el a nyomdát a Magyar Képes Újság első száma, s jelent meg a Horvát Szocialista Szövetségi Köztársaság területén élő magyar nemzetiség lapja, az akkori jugoszláviai magyar sajtó egyetlen képekkel is hirt adó újsága. Alapítója a Horvátországi Magyarok Szövetsége, első főszerkesztője és egyben újságírója Malusev Cvetko, aki Kis Flórián néven írta cikkeit, és még a nyomdai előállításnál is közreműködött. A nemrég megjelent jubileumi szám — címlapján Petőfit és Titót megjelenítő grafikával, a jugoszláv és a magyar nemzeti színekkel — válogatást közöl a harminc évvel ezelőtti napoknak nemzetközi sajtójából: folynak a koreai háború fegyverszüneti tárgyalásai és megkezdődött a vita a Truman-terv- ről. A lap a későbbi években is mindig teret szentelt a külpolitika eseményeinek, hiszen lényegesnek tartja a magyar anyanyelvű olvasóközönség sokoldalú tájékoztatását. A Magyar Képes Újság indulásakor az első főszerkesztő levélben kereste fel Sinkó Ervint, továbbá a jugoszláviai magyarság többi íróját, s kérte támogatásukat. így működött közre a magyar nyelvű illusztrált lap készítéséhél a Hid című folyóirat munkatársi gárdája és a jugoszláviai magyar irodalom más képviselői is. Ez év március 26-án szerény ünnepség keretében emlékeztek meg a jugoszláviai Baranyában, a Drávaszög magyar községének, Vörösmartnak kul- túrházában az évfordulóról. A megemlékezésen jelen volt hazánk belgrádi nagykövetségének képviselője, a Szlavónia- Baranya régió társadalmi-politikai vezetői, a jugoszláviai magyar lapok munkatársai, a Magyar Képes Újság olvasói. Ott volt a jugoszláviai magyar szellemi élet olyan képviselője, mint Fehér Ferenc vajdasági költő. Megemlékezésében Tausz Imre felelős főszerkesztő elmondta, hogy az Eszéken készített lap elsősorban a horvátország- beli, tehát Szlavónia és Baranya területén élő magyarság számára készült, de számos olvasójuk van a Vajdaság területén — sőt Magyarországon is. A szerkesztőség sokoldalú kapcsolatot ápol a szlovéniai magyarokkal, ugyanakkor pedig az anyaország életével és a délszláv kultúrával is. Ilyen módon a Magyar Képes Újság az eltelt három évtizedben fontos fórum volt a jugoszláviai magyar irodalom, képzőművészet számára, fontos szerepet játszott a horvátországi magyarság néprajzi értékeinek dokumentálásában, közzétett magyar szellemi termékeket, s felhívta a figyelmet a falvakban zajló kulturális élet eredményeire. MAGYAR A jubileumi számban visszatekintő írást olvashatunk az első és a mostani főszerkesztő tollából. Faragó Árpád újvidéki színész két cikkéből az amatőr és a hivatásos színjátszás közti szoros kapcsolatra találhatunk példát, olvashatjuk Pena- vin Olgának, az újvidéki egyetem Hungarológiai Intézete munkatársának cikkét a harminc évvel ezelőtti és a mai Kórógyról, riportot a helyi járulékokból összeadott, megújított művelődési házakról, a néprajzkutató tanár, a laskái Lábadi Károly szemléjét, a Magyar Képes Újságnak a Drávaszög néprajzi kincseit feltáró missziójáról. Magyarországi, pécsi írás is van kettő a Magyar Képes Újság jubileumi számában, Tüskés Tibor tollából. Az egyik a drávaszögi Baranya kutatóját, Baranyai Júliát, a hetvenhat éves korában meghalt tanárt, írót, tudományos kutatót búcsúztatja, s kérdezi, ki folytatja tovább a tanárnő munkáját. Másik írása mellett ott szerepel Martyn Ferenc rajza is. A Magyar Képes Újság ma 4500 példányban jelenik meg havonta két alkalommal. Mihelyt a lehetőségek megengedik, szeretnék elérni a heti megjelenést. Több hivatásos újságíróval, fotóriporterrel és mint említettük, számos jugoszláviai és magyarországi külső munkatárssal, szépíróval dolgozik ma a szerkesztőség. Célja az egyre igényesebb lapkészítés, mivel ma jóval többen tanulják a magyar nyelvet Jugoszláviában és ezen belül Horvátország területén, mint 30 évvel ezelőtt. G. O. Királyi haigyakurlatak Baranyában B aranya földje földrajzi helyzeténél fogva már a vármegyék kialakulása előtt is fontos szerepet töltött be országunk életében. Megyénk területén a 12. században a baranyavári és a koaszti várispánság hasonnevű települései voltak a közigazgatás és a honvédelem központjai. A mocsárral körülvett Baranyavár alkalmatlan volt a jelentősebb fejlődésre, ezért a hajdani alsópannóniai székhellyel, Sopianaeval, vagyis Péccsel szemközti dombokon, a mai Misleny (Kozármisleny) határában fekvő Koaszt vára és városa látszott alkalmasabbnak arra, hogy Dél-Dunántúl legjelentősebb központjává fejlesszék. A két várispánság Szent László és II. Géza idejében 2000 embert szolgáltatott a magyar haderőhöz. Koaszt vára, mint kitűnő harcászati pont,, ncgy hadgyakorlatok színtere is volt, amelyen királyaink is részt vettek. Hivatkozik Németh Béla az 1184. évi párizsi kódexre, amely a magyar királyok jövedelmei között említi, hogy a hadgyakorlaton részt vett királyt a várispán tartozott megvendégelni és a lakoma alatt néki 100 márka ajándékot adni. (gy e vidéken nemegyszer láthatták Árpád-házi királyainkat fényes kíséretükkel. A tatárok 1241. évi betörése előtt Koaszt vára és városa annyira fejlődött, hogy hivatva látszott Baranya vármegye helyett Koard vármegyét alkotni — mondja megyénk jeles történésze. Ezért rombolták le a tatár hordák úgy, hogy ott kő kövön nem maradt. A növekvő törökveszély köze- ledtén, 1521-ben II. Lajos Mohácson tartott csekély hadával hadgyakorlatot. Állítólag a jelen levő Szathmáry György pécsi püspöknek a király keserű szemrehányást tett, hogy nem adtak mellé olyan kormányzót, ki a hazát megvédené, sem őt ilyesmire nem tanították. Szath- máryt azért illethette ilyen vád, mert fondorlatos módon megakadályozta, hogy a kiskorú, beteges király mellé nem országkormányzót neveztek ki, mint egykor Hunyadi- Jánost, hanem helyette egy országos tanácsot állítottak fel, melynek Szathmáry is tagja volt. Ezen minőségében meg tudta akadályozni, hogy politikai ellenfele, Zápolyai János kormányzó vagy nádor legyen. Ugyanis a hercegi rangot kapott Perényi Imre nádor, mint jó hazafi a reneszánsz új szellemi áramlatának befogadásával igyekezett az országot a mélypontról kivezetni és azzal, hogy a déli országrészen Siklós várának ura ■lett, katonai védelmi tervei is lehettek. De ő 1519-ben meghalt. A Siklósi várban csak özvegye, Kanizsay Dorottya maradt. A Perényi család hazaszeretetre nevelésének bizonyítéka, hogy a mohácsi csatában három fiú vett részt, akik közül csak Péter maradt életben. A mohácsi hadgyakorlatot emlékezetessé tette Szathmáry pártjának azon határozata is, hogy Héderváry Kontot és 29 -társát az ország romlásának okaiért felelősségre vonják. Budán végre is hajtották rajtuk a halálos ítéletet. Ha Szathmáry György megelégszik az egyházi hatalommal és lemond a világiról, ezzel bizonyára igen jó szolgálatot tett volna hazájának. Mint dúsgazdag főúr, az építkezések terén sokat áldozott Pécs városának fejlesztésére. Két püspöki palotát is építtetett, mert a csodálatos tettyei romok is az ő emlékét őrzik. Kulturális vonalon is maradandó emléket állított magának, midőn nagy elődje, Janus Pannonius irodalmi műveit a saját költségén Bonnban kiadatta. Anyagi jóléte megengedte azt a fényűzést is, hogy jártában-keltében 200 lovas kísérte hosszú kocsisorát. (Pazarlásairól és tivornyáiról a velencei követ küldött haza lesújtó jelentést, aki arról is írt, hogy a gyengekezű király és udvara milyen megalázó nélkülözéseket szenved.) Végűi Szathmáry legmerészebb álmai is valóra váltak, midőn Bakócz Tamás 1521-ben bekövetkezett halála után ő lett az esztergomi érsek. Szathmáry György három évvel később távozott az élők sorából, de ekkor már idő sem volt a mohácsi vészig rendet teremteni abban a káoszban, cmelyet nem utolsósorban ő idézett elő, és amely kaotikus zűrzavarra jellemző volt az is, hogy a pécsi püspöki székbe kerülő közvetlen utódja, Móré Fülöp — aki később a mohácsi csatában áldozta fel életét 300 pécsi diákkal együtt — nem tudja megakadályozni testvérének, a dúsgazdag Móré Lászlónak az ellenség muzulmán hitére való áttérését, melyre vele együtt több magyar főúr is kész volt. Ilyen előzmények után a szintén pécsi püspökké lett Brodarics kancellár az 1526 augusztusábdri újra Mohács felé menetelő sereg pihenője alkalmával a dunaszentgyörgyi ,,PüsDÖkdomb”-ról azt írja az aggódó királynénak: „Higyje meg Felséged, hogy minden késő, s bármit mondjunk, a végső veszedelemben vagyunk.” 1901. szeptember 14. és 18. között Görcsöny vidékén voltak nagy hadgyakorlatok, melyen részt vett az Osztrák—Magyar Monarchia uralkodója is. Erről az eseményről Molnár József görcsönyi plébános készített feljegyzéseket. Miután a görcsönyi uradalmat 1859-ben Benyovszky Lajos vásárolta meg, a hadgyakorlat alkalmával feleségével, Ocskay Erzsébettel ők voltak a házigazdák. A király méltó fogadásához rendkívül költséges beruházásokat eszközölitek. Először kegyúri kötelezettségből restauráltatták a templomot, óriási összeget szánva erre. E költséghez Hetyei pécsi püspök csak egy kevésbé jelentős ösz- szeggel járult hozzá. „A hadgyakorlat idején I. Ferenc József király és Ferdi- nánd trónörökös a (jezsuiták által a 18. században épített) kastélyban laktak, amelyet Benyovszkyné személyes tapasztalatai alapján a bécsi Burg császári lakosztályának mintájára rendezett be, hogy a magas vendég itt-tartózkodását otthonossá tegye. A plébánia házban Ferdinánd román trónörökös lakott. Erre az alkalomra 2500 korona költséggel alakították át és tataroztatták . . . A pécsi püspöknek Soós Mihály polgár házában készítettek lakást.” „A hadgyakorlat alkalmából Benyovszky két fia, Móric és Rezső grófi rangot kaptak, Wa- nis Sándor főszolgabíró a Ferenc József rend lovagkeresztjét, a kántor 50 koronát, Szau- ter plébános pedig királyi mo- nogramos órát, a községi bíró arany érdem keresztet. A hadgyakorlat emlékét egy pasztellkép őrzi a plébánia épületben." A hagyomány szerint ekkor épült a hadgyakorlat vezérkara számára a harkányi gyógyfürdőkórház régi épületszárnyának kétemeletes része is, miután Benyovszky Lajos a siklósi uradalmat a várral és a harkányi gyógyfürdővel együtt 1873-ban szintén megvásárolta. Kecskeméthy Zoltán dr.