Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)

1982-03-25 / 83. szám

■ Dunántúli napló 1982. március 25., csütörtök Éves program vagy kampány? „1982: az öregek éve — ol­vastam a Dunántúli Naplóban, s szerintem ez az írás félreve­zető lehet. Pedig a televízió „Életet az éveknek" műsorá­ban Bajor Nagy Ernő, a félre­értések elkerülése végett fel­olvasta az erre vonatkozó ha­tározat pontos szövegét, amely csak egy rövid idejű kampány­ról szól és nem az egész év­ről" — írja Ónozó Lajos nyug­díjas olvasónk. Meglepett olvasónk megrovó levele, hiszen távol áll tőlünk a szándék, hogy félrevezessük lapunk olvasóit. Ám ugyanígy nem szándékozunk kampány- feladatokat sem teljesíteni. Eb­ből adódhatott a félreértés, de talán megbocsájtható, hogy hozzánk hasonlóan számos kollektíva cselekszik „félreér­tésből" egész évben az öre­gekért. Kezdhetnénk a kereskedők­kel: számtalan kedvezményes akciót hirdetnek idén (decem­ber 31-ig) nyugdíjas vásár­lóinknak Pécsett is, s a legtöbb nagy áruházban, másutt is. Vagy sorolhatnánk a szocia­lista brigádokat, üzemi, válla­lati kollektívákat, amelyek a határozat ellenére hosszú táv­ra kötnek szerződéseket a szociális otthonokkal, vagy pat­ronálnak idős, egyedül élő em­bereket, napközi otthonokat. És folytathatnánk a vöröskereszt felhívásával, a különböző tár­sadalmi felajánlásokkal, mun­kaakciókkal. Azokkal a kezde­ményezésekkel, amelyek nyo­mán évekre megoldják egy-egy terület idős lakóinak gond­jait ... Bizonyára azért teszik ezt so­kan, mert nem kis ünnepségek sorozatából álló kampánynak tekintik az ENSZ figyelmeztető felhívását. Természetesen mi is várjuk nyugdíjas olvasóink le­veleit, kérdéseit, hiszen ügyeik­kel foglalkozó fórumunk már egy éve állandó rovata lapunk­nak. G. M. Munkaviszony - özvegyi nyugdíj Nőket foglalkoztató kérdésről írt Kovács Ferenoné pécsi ol­vasónk. Levele szerint férje után havi 2100,— Ft özvegyi nyug­díjat kap. Jelenleg takarítónő­ként ugyancsak 2100,— Ft kere­settel dolgozik. Nem tudja, hogy az özvegyi nyugdíja alap­ján nyugdíjasnak számít-e és évente mennyit dolgozhat. Választ az 1975. júliustól ha­tályos társadalombiztosítási jog­szabályokban találjuk meg. Az 1975. évi II. törvény saját jogú és hozzátartozói nyugellá­tásokat ismer. A törvény 36. § (1) békezdése szerint a saját jogú nyugellátások: az öregségi nyugdíj, a rokkantsági nyugdíj, az öregségi járadék és a mun­kaképtelenségi járadék. A (2) bekezdésben meghatározottak alapján hozzátartozói nyugellá­tások: az özvegyi nyugdíj, a végkielégítés, az árvaellátás, a szülői nyugdíj és az özvegyi já­radék. A nyugellátások folyósítására, illetve azok korlátozására vo­natkozó rendelkezéseket is a most ismertetettek alapulvéte­lével határozták meg. Korlátozó rendelkezések első­Köszönet a segítségért, megbecsülésért Szerelnék köszönetét monda­ni nyugdíjazásom alkalmából, a B. m. Tanács Kórház igazga­tójának, főorvosának, a MÉV egészségügyi szolgálat főorvo­sának, összes orvosainak, főnő­vérének. asszisztenseinek, mun­katársaimnak, ismerőseimnek, a szakszervezeti bizottságnak. Kü­lön köszönettel volt főnököm­nek és kolléganőimnek a sok szép évekért, segítségükért és megbecsülésükért, amit nekem a hosszú évek alatt nyújtottak. Hajdú Tiborné Pécs, Bihari János u. 3/A. sorban a sajátjogú ellátásokra vonatkoznak. A törvény 99. § (2) bekezdése szerint az özve­gyi és a szülői nyugdíjat, az ár­vaellátást és a baleseti jára­dékot — ha jogszabály kivételt nem tesz — keresetre tekintet nélkül kell folyósítani. Ez jelen esetben azt is jelen­ti, hogy az özvegyi nyugdíjban részesülő személykorlátozás nél­kül dolgozhat. Nem vonatkoz­nak rá az évi órakeret szabá­lyok (a folyósítási korlátozá­sok). Tájékoztatásul elmondjuk, hogy előfordul az is, hogy az özvegy saját jogon öregségi, vagy rokkantsági nyugdíjban ré­szesül és emiatt nem került sor az özvegyi nyugdíja folyósí­tására. Ilyen esetben, ha az özvegy munkaviszonyt létesít, akkor érvényesülnek a korlátozó szabályok a folyósításnál, ter­mészetesen a sajátjogú ellátás tekintetében. Ez esetben azon­ban mód van arra, hogy az öz­vegy megkapja az özvegyi nyug­díjat arra az időre, amíg a kor­látozó rendelkezések miatt a sa­játjogú ellátása szünetel. Tájékoztató Pótszabadság Tájékoztatjuk olvasóinkat ar­ról is. hogy a 74/1981. (XII. 29.) MT sz. rendelet értelmében an­nak a dolgozónak, aki öregsé­gi nyugdíjra jogosultságának megszerzése utón fizikai mun­kával teljes munkaidőben to­vább dolgozik, az első naptári évben három, a második és minden további naptári évben öt munkanap pótszabadság jár. Ugyanezen rendelkezés ér­telmében a vak dolgozónak is évi öt munkanap pótszabadság jár. szerkesztőség postájából Cikkünk nyomában „Virágok és vadhajtások" A Dunántúli Napló 1982. február 25-i számában a fenti címmel megjelent írásunk kap­csán több levél, észrevétel ér­kezett szerkesztőségünkhöz, me­lyeket szívssen fogadtunk és egyben megköszönünk. A véle­ményt kifejtók egy része egyet­értett írásunkkal, mások sérel­mezték annak hangvételét. A megjelent írásban egy tár­sadalmi jelenség káros hatásait kívántuk szóvá tenni, és távol állt tőlünk akár a szülők, vagy méginkább a pedagógusok megsértése, megbántása, hi­szen az utóbbiak nagy jelen­tőségű, szép és nehéz munká­ját mindig is tisztelettel elis­mertük. lopunk lehetőségeivel segítettük. Ismételten szeret­nénk megfogalmazni, hogy nem személyeket, vagy iskolákat állt szándékunkban elmarasztalni, példáink a közelmúlt évek egyes tapasztalataira, jelenségeire utaltak. Úgy véljük, hogy a hozzánk érkezett levelek, vélemények közlése, most a tanítási év be­fejezése előtt nem a kívánt eredményt érné el, ezért kérjük az érdekeltek megértését, hogy a lapban nem indítunk a té­máról nyílt vitát. Ugyanakkor készek vagyunk arra, hogy a következő tanév elején a cikk­ben érintett kérdésekről kerek- asztal-beszélgetést szervezünk — melyre a hozzánk véleményt eljuttatókat is meghívjuk — és annak tanulságait lapunkban készek vagyunk közreadni. Telefonszolgálat: Lesz meleg víz Lvov-Kertvárosban Rengetegen telefonáltak me­legvíz-ügyben, Ivov-kertvárosi olvasóink közül. Elmondták, hogy a Diana tér és az Olga utca környékén, főként a maga. scbb emeleteken nincs meleg víz, és a hideg is épphogy cse­peg. Megkerestük az ügyben érdekelt vállalatokat, s bizton reméljük, hogy megoldódik végre a hetek óta húzódó ügy. Kövesi Károly, a Távfűtő Vál­lalat ügyeletes diszpécsere sze­rint a helyzet azért is idege­sítő, mert egyre több helyről kapnak ők is telefonokat, ami arra utalhat, hogy a hiba foko zatosan továbbterjed. Vélemé­nye szerint a melegvízbióny okc a nem kielégítő víznyomás, s mivel nekik nincs nyomássza­bályozójuk, nem sokat tudnak tenni. Mindenesetre több ízben szóltak már a Pécsi Vízműnek. Hajnesz Jenő. a Pécsi Víz és Csatornamű Vállalat főmérnöke elmondta, hogy tudnak a prob­lémáról, s kedden kezdték meg a hiba kivizsgálását. Ennek alapján megállapították, hogy a vízhiányt minden valószínű­ség szerint az okozta, hogy a vízvezeték hálózati rendszerébe levegő került, s ezért csökkent, a víz nyomása. Feltehetően ez a magyarázata annak is, hogy fokozatosan terjed a vízhiány. Mindenesetre a légdugót meg­szüntették, s bíznak abban, hogy ezután lesz meleg víz Lvov- Kertvárosban. Megtudtuk azt is, hogy ezentúl hetenként ellen­őrzik majd a rendszert, és ki­derítik, hogy a hálózat „bele- vegősödésének” mi volt az oka. Megszépülnek a pécsi utcák, terek Dr Konkoly Theqe Mária pé­csi olvasónk panaszolja, hogy a pécsi parkok, játszóterek na­gyon piszkosak. A homokozók tele szeméttel, üveggel. így pél­dául a Barbökánnál, a Nagy Jenő utca mögött, a Madách utcában, ugyanis ezeken a he­lyeken rendszeresen jár kisgyer­mekével. A pécsi Kertészeti és Park­építő Vállalatnál megtudtuk: a homokozók homokcseréjét fo­lyamatosan végzik, a parkok, játszóterek takarítási munkáit május 1-ig befejezik. * Megkérdeztük a pécsi Köz- tisztasági és Útkarbantartó Vál­lalat szakembereit is. Elmon­dották, hogy az utcák tavaszi nagytakarítását március 9-én kezdték. A program szerint kör­zetekre osztották a várost: 4 seprőgép és négy mosókocsi 10 órás műszakban dolgozik. Már­cius 31-ig szeretnék befejezni az utcák tisztítását. Újabb szemétierakatra figyelt fel Pécsett, a Munkácsy Mihály utcában Kocsándi Miklós tudósítónk, akinek a szemétre hányt originált csomagolású cementeszsák tűnt fel. Ennyit ér ma egy zsák cement? Olvasóink írják Kocsma, vendéglő, avagy fodrászüzlet? Pécs, főpályaudvar. A vonat­tal érkező vendég átballag a MÁV-várócsarnokon. Amint ki­lép az ajtón, szembe találja magát a várossal. Az első lát­ványosság, a MÁV-épülettel szemben „ÉTTEREM" —, kívülről kocsma. Előtte romantikus vad­nyugati látkép. Pécs város „erős" fiai naponta itt vezetik le a vendéglőben gyűjtött fö­lösleges energiájukat. Reményt keltő benyomást tesz az új ven­dég számára ez az első lát­ványosság. Vendéglő...? Étterem...? A terembe érve mindkettő meg­található. Külön helyiségben a vendéglő kellékei: szépen ren­dezett, modern vonalú presszó­pult, pénztár, kassza géppel, söntéspult, és néhány rendezett asztal. A belső teremben étte­rem. A pincérek, kiszolgáló lá­nyok mindenütt kedvesek, ud­variasak. A pénztárnál csak italt lehet rendelni és fizetni. A presszópultnál egy személy végzi a kiszolgálást, és a pénz­beszedést. Kézzel rakja a cuk­rászsüteményeket, szendvicse­ket, lángosokat stb. a csoma­golópapírra, majd ugyanazzal a kézzel veszi át a pénzt a vevőtől. És jöhet a követke­ző... / Talán higiénikusabb lenne a kiszolgálás, ha a mű­ködő pénztár a presszó felé, vagy mindkét irányba dolgozna. Fodrászüzlet?... 1982. már­cius 12. 7 óra 30 perc. Bemen­tem a fent említett étterembe, hogy reggelire négy lángost vásároljak magamnak. A presz- szó előtt egy fiatalember vára­kozott kávéra. Mellé álltam, és segítettem várakozni. A pénztár­masina mögött a pénztáros hölgy ült a székében. Egy tö­rülközőkendő a vállaira volt te­rítve. Közben a presszós hölgy egy ollóval vagdosta a pénztá­ros hölgy hajtincseit. Ezalatt a pult végében az étterem sze­mélyzete közül négyen az étte­rem új foglalkozási ágáról fej­tegették egyéni véleményeiket: „Holnap kiteszünk egy új táb­lát, FODRASZÜZLET!" Kb. 8 perc várakozás után a presszós hölgy elkészült a mestermun­kával. Az ollót a pultra helyez­te a lángosok mellé, majd a fodrászmüvelet közben a pultra rakott hajcsomót jobb kezével a bal kézbe seperte, és a sze­méttartóba dobta. Aztán felénk fordult... Kiszolgálta a kávét a fiatalembernek —, majd én következtem... — „Mit paran­csol?" — kérdezte nyugodt mo­sollyal. — Négy lángost ké­rek ... — A hölgy papírt terített és rakni kezdte a lángoso­kat ... Rászóltam. Talán, előbb kezet mosna! — Hisz nem pisz­kos! — válaszolta. Ekkor sarkon fordultam, és távoztam ebből e különösen rejtélyes üzletből. Nagyváci János Pécs Dimitrov u. 9/1. Elismerés Szolnokról A közelmúltban egy irhaka­bátot vásároltam egy szolnoki üzletben és egy speciális kére­lemmel levelezési kapcsolatba Ikerültem a pécsi Univerzum Szövetkezet bőrruházat! üzemé­vel. Arra gondolva, hogy ne csak a rosszat, hanem jót is te­gyünk szóvá tapasztalatainkból, mondhassak köszönetét isme­retlenül a rendkívül udvarias, figyelmes, segítőkész magatar­tásukért, amely a vevők felé a lehető legjobb propaganda. További munkasikereket kívá­nok ennek a kollektívának és termékeiket a jövőben mindig nagy figyelemmel kísérem. Dr. Földy Dániel Szolnok, Vöröscsillag út 19. Jogi tanácsadó B. G. kérdezi, hogy az al­bérletet mikorra lehet fel­mondani? A hatályos jogszabályi elő­írások értelmében a bérlő az albérleti szerződést a követ­kező hónap utolsó napjára fel­mondhatja: a) olyan okból, amely miatt a bérbeadót felmondási jog illeti meg a bérlővel szemben; b) ha a lakást elcserélik vagy azt műszakilag megoszt­ják; c) ha az albérleti jogviszony létesítése után megváltozott családi vagy egészségügyi kö­rülmények azt indokolttá te­szik; d) ha az albérlő az általa kizárólagosan használt helyi­ségbe jogszabály tiltó rendel­kezése ellenére más személyt befogad. Az albérlő a határozatlan időre kötött albérleti szerző­dést a hónap tizenötödik vagy utolsó napjára felmondhatja. A felmondási idő tizenöt nap. Takács I. az iránt érdek­lődik, hogy miként történik a tanulmányi szabadság elszámolása munkahely- változás esetén, illetve mi­kor köteles azt visszatérí­teni? A 6/1981. (XII. 29.) ÁBMH. sz. rendelet 17. §-a értelmében, ha a dolgozó munkaviszonya a tanévre előírt összes vizsga si­keres letétele előtt szűnik meg, akkor a ki nem adott tanulmá­nyi szabadságot a dolgozó „munkavállalói igazolási lap”- jára fel kell jegyezni. Ugyan­itt kell feltüntetni, hogy a dol­gozó e címen hány munkanap­ra kapta meg átlagkeresetét. Munkahely-változtatás ese­tén a dolgozót a korábbi mun­káltatónál ki nem adott tanul­mányi szabadság új munkahe­lyén illeti meg. A rendelet szerint a dolgozó a tanévben igénybe vett tanul­mányi kedvezmények idejére ki­fizetett átlagkereset, illetőleg költségtérítés összegét köteles megtéríteni a munkáltatónak, ha a) tanulmányi kötelezettsé­gének igazolatlanul nem tett eleget (pl.: a vizsgán igazolat­lanul nem jelent meg, vagy a tanév közben a kötelező fog­lalkozásokról igazolatlanul tá­vol maradt, és ezért nem bo­csátották vizsgára) és emiatt tanulmányait nem folytathatja, vagy b) tanulmányait saját hibá­jából abbahagyja anélkül, hogy az oktatási intézménytől évkihagyásra, illetőleg a mun­káltatótól a tanulmányok ab­bahagyására engedélyt kapott volna. A tanulmányi szerződés meg­szegése esetén a támogatós­nak megfelelő összeg megté­rítéséről külön jogszabály ren­delkezik. H. G. kérdezi, hogy mi a tartási szerződés? Polgári Törvénykönyvünk 586. §-ában meghatározottak értel­mében a tartási szerződés alapján az egyik fél köteles a másik felet megfelelően eltar­tani. Tartási szerződést kötele­zettként jogi személy is köthet. A tartási szerződést írásban kell megkötni. Jogszabály a szerződés érvényességét ható­sági jóváhagyáshoz kötheti. A tartás kötelezettsége a gondozásra, a gyógyításra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed. A szerződés a jogosult ha­láláig áll fenn; a tartási köte­lezettség — az örökhagyó tar­tozásaiért való felelősség sza­bályai szerint — annyiban száll át, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás az el­lenszolgáltatást nem fedezi. Üzen a szerkesztő Fortuna jeligére üzenjük sás- di olvasónknak, hogy sajnos nem az ő nyereménybetétkönyve nyert. A kérdéses betétkönyvet Mohácson váltották 1974-ben. Nyugdíjasok fóruma

Next

/
Thumbnails
Contents