Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)
1982-03-19 / 77. szám
1982. március 19., péntek Dunántúlt napló 3 Vetik a borsót Beivärdgyuiän A belvárdgyulai Közös Út Termelőszövetkezet 230 hektáros tábláján tegnap reggel megkezdték a borsó vetését. A Szigetvári Konzervgyárral kötött szerződés alapján zöld állapotban szállítják a borsót. Hektáronként 45 mázsás termést terveztek Erb János felvétele Világprobléma az éMmazés Éhezők és jóllakottak ár mindannyiunk előtt ismert a kifejezés: globális probléma. Tudjuk, számolni kell vele az élelmiszer, az energia, a környezetszennyeződés területén, s mégis néha az az érzésünk támadhat, hogy úgy élünk itt Magyar- országon, mint ha e problémák, vagy legalábbis egy részük nem is léteznének. Dr. Márton Jánost, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatóját az egyik ilyen átfogó gondról, a világ élelmiszer-helyzetéről, az éhezőkről és a jóllakottakról faggattuk. — Az élelmiszerkérdés az egyik legsúlyosabb globális probléma. Az emberiség élelmezési helyzete alig javul: úgy léptük át a 80-as évek küszöbét, hogy az éhesek még éheseb- bek, a jóllakottak pedig még Holtponton a brigád- mozgalom? Nagyon maguktól: megtorpant a szocialista brigádmozgalom. Hallani ezt újságíró—olvasó találkozón, üzemi párt- és szakszervezeti vezetőkkel beszélgetve, baráti körben — más és más apropóból, eltérő példákkal illusztrálva, különböző oldalról megközelítve, de egy konklúzióval: hullámvölgyben a szocialista brigádmozgalom. Ha az összetevőkről beszélgetünk, árnyaltabb lesz a kép, hiszen nem egyformán jelentkeznek a negatív vonások a három alapterületén a szocialista brigádmozgalomnak. A legkevesebb gondot — legalábbis új keletű gondot — a munka terén találni: a gazdasági vállalások egyre konkrétabbak, a versenymozgalomnak még mindig ez az alapja és a lendítője, noha itt is érzékelhető bizonyos átértékelődés. S ez természetes, hiszen a szocialista brigádmozgalom egyik feladata, hogy gyakorlattá, általánossá tegye a kívánatost. E folyamatot gyorsította fel a legtöbb helyen a nagyobb vállalati önállóság, s általában a gazdálkodásban bekövetkezett változások sora. Ám hogy nem feltétlenül kedvezően, arra legyen példa az anyagtakarékosság, ami majd valamennyi brigád vállalásai között szerepel. Amíg a múltban az anyagtakarékosság jobbára „brigádhatáskörbe” tartozott, az ma egyre inkább vállalati, üzemi „hatáskörbe" kerül át: egyre nagyobb érdeke a vállalatnak magának, hogy takarékosan használja a termeléshez szükséges anyagokat. Tehát mór nemcsak a brigádoktól várja az ötleteket és tetteket, hanem maga tesz intézkedéseket, hoz határozatot, teremt feltételeket az anyagtakarékosság érdekében. Ám ahol" ezzel párhuzamosan nem kárpótlódnak a brigádok új feladatokkal, ott szegényednek a gazdasági vállalásaikban és azok teljesítésében. A gondok, problémák zöme azonban a szocialista brigádmozgalom másik két területén jelentkezik igazán; a politikai-szakmai továbbképzés és az életmód vonatkozásában. Egyre inkább gyakorlati követelmény ugyanis a régóta hangoztatott kívánalom: olyan szakmai képzést és továbbképzést kell kialakítani, amely lehetővé teszi a munkásnak, hogy gyorsan alkalmazkodni tudjon a megváltozott munkakörülményekhez. Ott, ahol eddig tessék-lássék módon, a szocialista brigádmozgalom által „kikényszerítve” foglalkoztak csak ezzel, ott gyülekeznek a termelési és az emberi problémák: már nem egyszerűen munkaerőgondokról van szó, sokkalta inkább a kvalifikált, „konvertibilis” munkaerő hiányáról — ezt úyögi üzem, munkás is. A szakszervezet régen felismerte, hogy az érdekvédelem fontos része, ha segít tagjainak felikészülni a változó követelményekre: ne kelljen a termelés korszerűsítésekor szakembert keresni, s foglalkoztatni tudni az egy- szakmás munkásokat. Ahol ezt kellő időben tudták tudatosítani a műhelyekben és az íróasztaloknál is, ott kevesebb gondot jelent, mint ahol „ráérünk arra még” alapon halogatták a dolgot. A vállalat pénzgazdálkodás szigorúsodása azonban leginkább a harmadik, a szocialista módon élni kategóriájában érezteti hatását. Ma már nehezebb ingyenbusszal segíteni a brigádokat és az azok által patronált iskolákat, közművelődési intézményeket. Márpedig éppen a közös kirándulások, utak jelentették a harmadik tevékenység gerincét. S ugyanígy csökkennek az erre a részre fordítható pénzeszközök is. Kétségtelen, hogy az új gazdálkodási rendre való áttérés során kevesebb figyelem fordítódott a szocialista brigádokra, néhol szinte el is feledkeztek róluk, s ahol nem teljesen, ott is a kelleténél nagyobb hangsúlyt helyeznek az ún. „objektív körülményekre”. Pedig a brigádmozgalom megtorpanásában jelentősen részesedik, hogy megmerevedtek, sablonossá váltak a régi formák, módszerek. Évről évre ugyanúgy történt minden. Az ismétlődés azonban nemcsak a jó értelmű rutint alakította ki, de a fantázia, az újdonság keresése alól is kihúzta a talajt. Mindez azé? érdemel I IIIIUCZ. S2Óti mert a szocialista brigádmozgalomról éppen akkor nem szabad lemondani, amikor gazdálkodásunk jó oldalainak megszilárdítását, korszerűsítését, hatékonyságának növelését tűztük célul. Ebben a folyamatban nagyon sokat tehetnek a jó vállalati szakemberek, de nem ejthetik el a szocialista brigádok, a munkaverseny nyújtotta lehetőségeket sem. B. L. 85 ÉVES A VÁSÁRCSARNOK: A XIX, század végén a nagyvárossá fejlődött Budapest területén már nem lehetett fenntartani a nyílt árusítású piacokat. Szétszórtságuk nagy területet igényelt, ezért épültek a tágas vásárcsarnokok, amelyek külsejükkel is beilleszkedtek a városképbe. 1895-ben elkészült a Tolbuhin körút, a Pipa utca, a Csarnok- tér és a Sóház utca által határolt területen a főváros ma is egyik legforgalmasabb és igen közkedvelt Nagyvásárcsarnoka, amelyet naponta több ezren keresnek fel. Több Üdítő ital — bővülő választék Az előrejelzések szerint a tavalyi 530 millió liternél csaknem 10 százalékkal több szénsavas szeszmentes itallal oltjuk majd szomjunkat az idén, s a „fejadag” meghaladja az 55 litert. A korszerűbb táplálkozás nemcsak az üdítő italok fogyasztásában mutatkozik meg, hanem az igények változásában is. Korábban a kólák voltak a legkeresettebbek, most inkább a hazai gyümölcsökből készült italok iránt fokozódik a kereslet. Igaz, a választék is megnőtt, jelenleg mintegy het- venféle szénsavas üdítő ital közül válogathat a vevő. Emellett mind több a szénsavmentes, táplálkozásélettani szempontból értékesebb, magasabb gyümölcstartalmú nektárok aránya. A széles körű választék egyúttal a gyártók közötti piaci verseny fölélénkülését is jelenti, s most már a korábban kevésbé ellátott területeken — elsősorban az apró településeken is javul az ellátás. Mindezek ellenére a nyári csúcsidő- szakokban még így is előfordulhat üdítőhiány. Ennek megszüntetésére az idén két új üzem kezdi meg a palackozást. A Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat Tatán rendez be üzemet, ahol kólákat, citrusféléket, kristólykeserűt készítenek, s főként Esztergom és a Dunakanyar ellátását javítják. Szabadegyházán a helyi szeszipari üzem pedig Coca- Colát és a Sztár üdítőket palackozza majd, s a ráckevei üdülőkörzet jut ily módon több szeszmentes italhoz. Ruházati pari szakszervezeti pályázat Kilencven éve alakult meg a Budapesti Szabómunkások Szakegylete, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének jogelődje. Az évforduló alkalmából a szakszervezet nyilvános pályázatot hirdet, amelynek célja: a ruházati ipari dolgozók mozgalmának, a szak- szervezet fejlődésének bemutatása, feledésbe merülő emlékek, élmények, dokumentumok feltárása. A pályázat nyilvános, pálya- műveket benyújthatnak egyének és kollektívák, két kategóriában: 1. összefoglaló tanulmányok; 2. Interjúk, cikkek, riportok, visszaemlékezések.' A terjedelem 5-20 gépelt oldal lehet. A pályázat jeligés, a pályázók zárt borítékban csatolják nevüket és címüket. Beküldési határidő: 1982. június 30. Cím: Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete, Budapest VII., Almássy tér 2. 1077. A pályázattal kapcsolatos mindennemű felvilágosítást ugyanitt — a 423-707-es telefonon — megadnak. jóllakottabbak. Földünkön jelenleg 450 millió ember a szó szoiros értelmében éhezik, s további 500 millió hiányosan táplálkozik.- Évente mintegy 50 millióan halnak meg a rossz táplálkozás következtében. Ráadásul sokan úgy tekintenek erre a globális problémára, mintha megoldhatatlan volna. Pedig a számítások azt mutatják, hogy elég lenne a fegyverkezési kiadások csökkentése az 1960. évi szintre, s máris komoly eredményeket érhetnénk el. Ehelyett azonban a fegyverkezési kiadások nőnek... — Willy Brandt, az ismert nyugatnémet politikus éppen hazánkban nyilatkozott nemrégiben úgy, hogy már megért két háborút, amit éhínség követett, de most attól tart, eljöhet egy harmadik világháború, amit az éhínség előz meg. Aggasztó tények — Hogyan vélekedik erről? — Ebben a megfogalmazásban van némi túlzás, dramati- zálás, de igazság is. Már említettem, majdnem egymilliárd ember éhezik bolygónkon, és ez az egymilliárd ember napról napra valóban elkeseredettebb. De van egy közmondás: mit ér a harag hatalom nélkül? — A fejlődő országok a 70-es évek eleje óta megduplázták katonai kiadásaikat, s jelenleg háromszor annyi pénzt költenek ilyen célra, mint amennyi segélyt kapnak. Ezek is aggasztó tények, ha meggondoljuk. ■— Igen, bár én ezt mindjárt pontosítanám. A fejlődő országoknak csupán egy hányada fegyverkezik, az a hányada, amely valóban fejlődik. Elég megtévesztő kifejezés az, hogy fejlődő ország, fejlődő világ, A függetlenné vált országok önérzetének tisztelete honosította meg e kifejezéseket az ENSZ- ben. Valójában fejletlen államokról van szó, amelyek körében akadnak ténylegesen fejlődő országok. Most jöttem haza Mexikóból, amelyről nyugodtan állíthatom, hogy fejlődő ország. A kormányzat ott egy példátlanul széles körű, nemzetközi tapasztalatokra támaszkodó élelmezési programot dolgoz ki. De még ott is szentségtörés lett volna például arról beszélni, hogy fogják vissza a népesedést. A mexikóiak úgy érvelnek: hisz még csak 70 millióan vagyunk, mikor leszünk any- nyian, mint az Egyesült Államok lakói, hogy fölvehessük velük a versenyt? — A fejletleneken azonban a „mexikói modell” nem segít. Hiszen az éhezők, világában, a leginkább veszélyeztetett 35 országban vagy a fantasztikus méretű népszaporulat, vagy a mostoha természeti adottságok, vagy e kettő együtt okozzák — más tényezők mellett — az .élelmezési gondokat. Kiemelném még az eltorzult urbanizációt is. Sok országban a falusi lakosság az utóbbi évtizedekben föl- kerekedett, otthagyta a földet, amit addig, ha keservesen is, megművelt és beköltözött a városokba, ahol ma száz- és százezrek nyomornegyedekben élnek. Tehát ők is élelmiszer-fogyasztóként jelentkeznek, ráadásul már városi igényekkel. Ezek az országok elvben három dolog között választhatnak: vagy maguk termelik meg az élelmiszert vagy importálják, vagy a két módszert együtt alkalmazzák. Közép-Afrikában, Dél-Ázsiában és Latin-Ameriká- ban azonban jó néhány állom egyik megoldásra sem képes. Tehát a majd egymilliárd éhezővel ebben az évtizedben, sőt még az ezredfordulón is számolni kell. — Mi a helyzet a szocialista és a fejlett tőkés országokban? — Ezekben az államokban az emberiség egynegyede él, je. lentős részük túl jól él: általában a szükségesnél csaknem egyharmadával több kalóriát használnak fel. A világ gabona- termésének például több mint a felét ők fogyasztják el. Igaz, ma már általánosan elfogadott a tétel: ahhoz, hogy az élelmiszer-ellátás a fejlett ipari államok szintjén alakuljon, egy lakosra egy tonna gabona szükséges. A szocialista országok közül egyedül Magyarország az, amelyik az egy tonna/ egy fő gabonatermést rendszeresen túlszárnyalja, Csehszlovákia és Románia pedig időnként megközelíti. Néhol gyengébb a termőföld, mint Csehszlovákiában és az NDK-ban. Másutt az agrárkultóra .még nem kielégítő, ilyen Lengyelország, Románia és a Szovjetunió. Megint máshol kedvezőtlenek az adottságok a gabonatermelésre, főleg Bulgáriában és Jugoszláviában. Általában elég nagy az évenkénti termésingadozás. A Szovjetunió 260 millió lakosával évtizedek óta gabonahiánnyal küzd, 220 millió tonna fölé ritkán emelkedik az évi termés, de volt már 140 millió tonna alatt is. A hiányt a fejlett tőkés országokból pótolják. Közös érdekek — Tehát közös érdekünk, hogy a fejlődő országok gabonatermése is nőjjön. — így van. De van egy még fontosabb érdek is: az, hogy maguk a szocialista országok termeljék meg a számunkra szükséges gabonamennyiséget. Én nem mondom, hogy helyénvaló gcbonafegyverről beszélni. Ellenszenves a kenyeret fegyverként emlegetni Mégis megtörténhet, hogy a gabonát egyszeregyszer fegyverként használják fel ellenünk. — Vagyis elégedetlen a szocialista országok mezőgazda- sági fejlődésével? — Igen. Tudom, a gazdasági növekedés üteme világszerte meqtört, s ez a jelenség a szocialista közösséget sem kerülte el. Sajnálatos azonban, éppen előbb vázolt helyzetünk miatt, hogy a legtöbb szocialista országban az élelmiszer-gazdaság fejlődése is megtorpant. — Hazánk például jelenleg 13—14 millió ember számára képes magas színvonalú élelmiszer-ellátást nyújtani. Nem mond ez ellent elégedetlenségének? — Látszólag ellentmond. Büszke is vagyok eredményeinkre, hasonlóval még a fejlett tőkés országok közül is csak kevés dicsekedhet. De nem lehetünk elégedettek a föld, a földművelő ember hazai megbecsülésével. Mondhatja: törvényt hoztunk a föld védelmére; én amiatt vagyok szomorú, hogy ilyen törvényt külön kellett hoznunk. — Optimistán vagy pesszimistán szemléli a jövőt? — Feltétlenül optimistán. Az emberiség * 70—80 százalékának élelmiszer-ellátása javulni fog ebben az évtizedben. Viszont pesszimizmusra hajt, ha az egymilliárd éhezőre gondolok: az emberek, sajnos, mindig többet költöttek egymás elpusztítására, mint egymás megsegítésére. S ebben nem történt változás még most, a 80-as évtizedekbe érve sem . .. Kocsi Margit
