Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)
1982-03-18 / 76. szám
1962. március 18., csütörtök Dunántúli napló 3 Orvosok a háború ellen Beszélgetés Zsebek Zoltán orvosprofesszorral Egy nemzetközi orvosmozgalomhoz csatlakoztak a magyar orvosok a Magyar Tudományos Akadémián rendezett gyűlésen. Fiatal mozgalomról van szó, amelynek tagjai nem egyszerűen a békéért, a béke megőrzéséért, hanem kifejezetten a nukleáris háború megelőzése érdekében kívánnak cselekedni. E mozgalom időszerűségéről és jelentőségéről folytattunk beszélgetést dr. Zsebők Zoltánnal, a nemzetközi hirű orvosprofesszorral. — Professzor úr! ön orvosként tanulmányozta egy esetleges nukleáris háború semmihez, sem hasonlítható következményeit, emellett évtizedek óta tevékenykedik a békemozgalomban. Véleménye szerint mit tehet a magyar értelmiség a nukleáris háború megelőzéséért? — A magyar békemozgalomban nemcsak értékes hagyományokra támaszkodhatunk, hanem ezenfelül tekintélyes intellektuális érték és erő halmozódott fel. Hogy mozgalmunk ne legyen a papucsban, fotelban ülő, a régmúltat rezignációval, nosztalgiával szemlélő nagyapához hasonló, ehhez az együttérző miilliók aktív érdeklődését kell felkelteni. Az értelmiségnek azért tulajdonítok és szánok nagy szerepet a további munkában, mert az emberiség gyakorta .nemcsak fehérköpenyes csodatevőknek nézi a tudósokat, hanem olyanoknak, akiknek a jövendőről szólva hitelük van. Ha elmondják és tudományosan dokumentálják a tudomány emberei mindazt_ami ellen küzdünk, ami fenyegeti a világot, ezt megértik az emberek egy olyan korszakban, amikor éppen a tudomány eredményeinek felhasználásával vált lehetségessé, hogy átléojünk az egyik bolygóról a másikra . . . — De a tudomány tette lehetővé azt is, hogy elpusztítsuk a saját bolygónkat, s hozta létre azokat az eszközöket, amelyek nemcsak létünket veszélyeztetik, hanem egyúttal lehetetlenné teszik, hogy jobban éljünk . .. — Igen, ez igaz. Elkeserítő, hoav milyen óriási szellemi erő, értékes anyag és munka hever ezekben az eszközökben, haszontalanul elprédálva az emberiség közös^ vagyonát. Hadd mondjak két számot. A legmodernebb harci repülőgép gyártási költségéből egymillió tonna gabonát lehetne venni az éhezőknek, és egy Trident típusú rakétákkal ellátott atomtengeralattjáró árának egyhar- madából megszüntethetnénk a Földön a maláriát. — Ez a tény is azok közé az igazságok közé tartozik, amelyet sokszor hangoztatunk . .. — Sokszor, de nem elégszer. Sokszor elmondtuk, de nem elég alkalommal, hogy ma Európában kétezer-négyszázötvenkét interkontinentális rakéta száz- ötvenezer nukleáris töltettel áll bevetésre készen. Éppígy nem beszélünk róla elégszer, hogy ötszázöt stratégiai bombázó, huszonnégyezer harci repülőgép. kilencvenegyezer-kétszáz- hetven tank és ötvenhatezer- négyszáz ágyú van készültségben. Elrémítő, döbbenetes számok, és még nem szóltam az ezernyolcvanhárom tengeralattjáróra szerelt rakétáról, és a földrészünket körülölelő négyezer-ötszáz hadihajóról. És a NATO 1979 decemberr~határo- zata szerint ezt a borzalmas arzenált további ötszázhetvenkét tökéletesített közepes hatósugarú rakétával akarják kiegészíteni .. . Világgá kiálthatjuk-e elég hangosan, hogy Európa szinte egyetlen nagy fegyverraktár lett, hogy egy meggondolatlan indulat lángra lobbanthatja a gyújtózsinórt, amely pokoli erőket szabadít el, mely lerombolhatja világunkat és temetővé teheti Európát. Világgá kell kiáltanunk, hogy az Európában ma készenlétben llevő ötvenezer megatonnányi nukleáris hadianyag minden egyes európai lakos számára százezerszerese a halálos pusztító erőt képviselő robbanásnak!- Amennyire tudom, a professzor úrnak meggyőződése, hogy nem lesz nukleáris háború. Milyen jelentőséget tulajdonit annak, hogy éppen napjainkban, s hogy éppen az orvosok indítanak mozgalmat az emberiséget fenyegető tömeghalál megelőzése érdekében? — Az orvosok az átlagosnál nagyobb befolyással vannak a közvéleményre. Felelősségünk és lelkiismeretünk kényszerít az igazság kimondására. Terveink valóra váiltása tekintetében valóban optimista vagyok. De éppen ezért kell a már eddig csoportosult és még meghívandó tagjainknak hitvallókként is hirdetni sorsdöntő óráink igazságát. Hirdetni kell, hogy ismét válaszúihoz érkezett Európa és a világ, s az embereknek hatalmában van dönteni a tekintetben, hogy a háború vagy a béke irányába haladjunk, s hogy nem egyes csoportok joga a döntés az enyhülés, vaqy a feszültség fokozása kérdésében. Helyzetünk bizonyos tekintetben könnyű, hiszen a béke igazsáqa örökkévaló. Napjainkban az értelmes ember számára nem kétséges, hoqv a háború semmire se megoldás, s aki mégis ezt állítaná, azzall meg kell értetni, hogy a háborúval keresni az emberiség jobb sorsát otromba és aljas hazugság, s aki háborút akar, az menlevelet kér olyan gyilkossághoz, melyben az egész emberiség az áldozat. Azt kelti hirdetnünk, hogy a béke igazsága tőmondatos igazság. Egyszerű és természetes, mindenki számára felfogható, minthogy minden józan ember azt szeretné, hogy zavartalan békés évek jussanak osztályrészéül. És ez az igazság például az Allensbachi Demoskopiai Intézet néhány héttel ezelőtti reprezentatív felmérése szerint a nyugat-németországi emberek között, tehát egy NATO-ál- lamban is tért hódít. Az értelmiség szerepét növeli, hogy egyre nagyobb azoknak a száma, akik etikai kérdésként kezelik a háború és béke ügyét. Te- hetnek-e egyebet a magyar orvosok, mint hogy élő lelkiismeretként továbbra is a béke igazságát és oszthatatlanságát hirdetik? Aczél Gábor Országos diaporáma biennale A diósgyőri Vasas Művelődési Központban március 27-28-án rendezik meg a negyedik országos diaporáma biennálét. Ennek a még mindig kialakulóban levő amatőr művészeti ágnak egyre több művelője van hazánkban, így az elmúlt találkozókhoz hasonlóan Diósgyőrbe most is mintegy ötven résztvevőt várnak az ország különböző tájairól, a többi között Pécsről, Budapestről és természetesen Miskolcról. A rendezvényt március 27-én délután négy órakor nyitják meg, amit a benevezett művek vetítése követ, másnap pedig reggel & órától folytatódnak az országos bien- nálé bemutatói. Egy fordítás története Tüskés Tibor Magyarországkönyve szlovák nyelven A z elmúlt év végén jelentette meg a pozsonyi Mladé Letá könyvkiadó Tüskés Tibor: Magyarország című könyvét szlovák nyelven, Josef Frano fordításában. Tüskés Tibor könyve idehaza 1971 óta a negyedik kiadást érte meg. Sikerének titka talán éppen az, hogy az író szakit a földrajznak, mint szak- tudománynak és tantárgynak eddigi megközelitésével. Nem csupaszítja mondanivalóját adatok halmazává. Célja: úgy beszélni Magyarország tájairól, a földön és a földben lévő kincsekről, szellemi alkotásaikról, múltról és jelenről, ho§y elérje fiatal olvasóiban a szülőfölddel való, öly sokunk által óhajtott azonosulást. így idézi fel ma az író a könyv megszületése körüli vitákat: — Több mint tíz éve keresett meg a Móra Kiadó: volna-e kedvem könyvet írni a Képes Föld. rajz sorozatfoan Magyarortszfág- •ról?INem szerettem túlságosan a földrajzot mint iskolai tantárgyat, viszont az országot ismertem valamelyest. Vasutascsaládból származom, sokat utaztam mindig. Vállaltam a munkát, és egy nyilatkozatban elmondtam elképzeléseimet is a könyvről. Azt, hogy ma, amikor a tudományok annyira differenciálódtak, talán éppen a földrajz adhatja vissza az embereknek a világ egységben való látásának a képességét.- Több se kellett, a szakemberek felzúdultak, és két intézet is tiltakozott nyílt levélben. Még hogy a földrajz: mese! Hogy jön a kiadó ahhoz, hogy egy avatatlant bíz meg ilyen munkával .. Nem folytatom. Az időközben négy kiadást megért könyvben én földrajzi szemléletet, látásmódot, érzékelő képességet szerettem volna adni. Az ország középhőmérséklete meg az évi széntermelés összege valószínű, hogy ebben a könyvben is annyi, mint bármely más, tudományos munkában. Itt legföljebb valami többletről, írói munkáról is szó van ... A könyv végül eljutott most a szomszédos Szlovákia olvasóihoz is, ami azért is öröm, mert nekünk, magyaroknak mindig rendkívül fontos volt, hogyan látnak bennünket a körülöttünk élő népek, s hogyan láttatjuk mi magunkat. A könyv szlovák fordításának előtörténete példa arra is, milyen regényes egy ilyen közvetítői tevékenység kialakítása. A történetben szerepet kap a múlt, az előítéletek, de végül az ügy szép befejezést nyer: megszületik a szlovák nyelvű fordítás Tüskés Tibor Magyar- ország-könyvéről. Ő mondta el ezt a történetet: — Farkas Márta a háborús években Magyarországon tanul, majd 45 után visszamegy a Félvidékre, és ott felesége lesz egy Josef Frano nevű tanárnak. Ez abban az időben épp elég ahhoz, hogy az asszonyt a magyarok ne állják: miért ment egy szlovák emberhez? A szlovákok azért fordulnak el a tanártól, mert magyar asszonyt vett el, Családon belül úgy oldották meg a gondót, hogy gyerekeiket csak szlovák nyelvre tanították meg. Vagyis az anya, Farkas Márta nem adott anya- nyelvet a gyermekeinek. Idővel Josef Franoból a pozsonyi Comenius Egyetem professzora lett, elég jól ért magyarul, Farkas Mártában pedig fölébredt a gondolat: fordítani szeretne magyarról, segíteni szeretne férjének. Jelentkeztek a Mladé Le- tá kiadónál, a hölgy elkészítette a nyersfordítást, a professzor pedig formába öntötte a nyelvi munkát. Gállos Orsolya A kubai balett Pécsett Interbalett '82 A szocialista országokban egyre több művészeti találkozót, fesztivált rendeznek. E fórumok közül különösen azok emelkednek ki, amelyek a legújabb művészeti eredmények bemutatását szolgálják, miivel e művek bemutatásával és megvitatásával rajzolódhatnak ki a szocialista művészet fejlődésének körvonalai. A táncművészet, ezen belül a balett napjaink dinamikusan fejlődő művészeti ága, amely sokoldalúan, érzékenyen, minden nemzet számára közérthetően reflektál a jelenkor gondolat- és érzelemvilágára, A magyar és a szocialista országok balettművészetének jelentős esöménye lesz a Kortárs Balettművészeti Találkozó — közismert nevén Interbalett —, amelyet 1979. után ezúttal másodízben rendeznek meg Budapesten. Az Interbalett '82 cél. ja az, hogy elősegítse a táncművészetben jelentkező modern művészeti tendenciák megismertetését, hogy a legfrissebb eredményekből adjon ízelítőt, az egyes országok nemzeti koreográfusainak olyan műveiből, amelyek közvetlenőbbül szólnak a ma emberéhez. Célja az is, hogy tágítsa az alkotó- és előadóművészek szemléletét, adjon ösztönzést további humanista szellemű, mához szóló művek megszületéséhez, és szolgálja a kortárs táncművészet és a közönség kapcsolatának további erősítését. • Ennek érdekében az érkező vendégegyüttesek és Magyarország is öt évnél nem régebbi nemzeti balettekből állítják össze programjukat. A művelődési miniszter meghívására hazánkba érkező bolgár, csehszlovák, kubai, lengyel, NDK-beli, román és szovjet együttesek a Vígszínházban, illetve az Operettszínházban lépnek fel egy-egy előadáson. Ezenkívül Debrecen, Miskolc, Pécs, Győr, Szolnok, Székesfehérvár és Tatabánya közönsége otthonában is láthatja egy-egy balett-társulat műsorát. A szocialista országok együttesei mellett ezúttal az Aterbaletto elnevezésű olasz társulatot is vendégül látjuk. Magyarországot három balettegyüttesünk képviseli. A Pécsi és a Győri Balett bemutatkozásán kívül az Erkel Színházban tartják meg az Interbalett záróelőadását, melynek műsorában az állami Operaház balettegyüttese lép fel. Falutörténet, kérdőjelekkel K i őrzi meg, ki menti át az unokáknak a magyar falvak történetét? A Baranya megyei Levéltár kétségtelenül feladatának tekinti ezt. Szerzői-kutatói munkaközössége hat éve dolgozik egy megyei (háromrészes) hely- történeti lexikon összeállításán; az első kötet néhány év múlva megjelenik. Nagyszerű kezdeményezés! Valamennyi baranyai település legfontosabb gazdasági, néprajzi stb. adata, rövid története egyszer hozzáférhetővé válik. Egy lexikon speciális feladatkörén belül. De ott helyben, ott ki meséli tovább, ki jegyzi fel, mi történt a faluban 1914-ben, 19-ben és később, legalább a nagy történeti sorsfordulók környezetében? A tanácselnök? (Nem hatásköre.) A pedagógus? (Melyikük?) A plébános úr? (Részben igen.) A honismereti szakkörök? Van belőlük az országban legalább félezer. Baranyában har- mincegynéhány működik, s hozzá pár tucat ifjúsági is. Itt már lehet némi remény, bár a hely- történeti adatok gyűjtése náluk sem rendszerezett, ez nem is várható, s a munka általában a szakkörvezető érdeklődési körétől függ. (Van, ahol leginkább néprajzzal foglalkoznak.) Van egy-két nagyobb településen ún. várbaráti kör, itt is azzal az eséllyel, hogy talán valakik egyszer kézbe veszik a helység részletesebb történetének összeszerkesztését, legalább mogyoróhéjban. Vagy az egykori néptanító?... Létszámuk gyérül, erejük fogytán. Van, aki nekilátott közülük, hogy összegyűjtse, feldolgozza legalább azt a háromnégy évtizedet, amit jelenlétével ismer és szentesíthet, amit a faluja népével együtt, sorsukkal azonosulva megélt. Az ilyen falu szerencsésebb, " mert néhány tucatnyi gépelt papíron — habbyból?, társadalmi elkötelezettségből? — meg van írva a legfontosabb adatokkal, nevekkel és eseményekkel, hogy milyen is volt ez a falu például a két világháború között. Nagy kár, hogy bizony kevés ilyen akad. Az utóbbi tíz évben Baranya megyében tanácsi rendelet alapján mindenütt rendszeresen, évente jegyzik és összeállítják a községek krónikáját. Ezzel nincs baj, s egyszer, ha korszakká rendeződnek az évtizedek, majd csak lesz valaki, aki megírja községeink újabb történetének egy új fázisát. Persze legkevésbé sem kiadásra szánt kéziratokra gondolunk. Inkább 15—20 gépelt oldalnyi összefoglalásokra, amiket 4-5 példányban eljuttatnak a legfontosabb helyekre, illetve megőriznek a község dokumentumai között, ötven—száz év múlva eme összefoglalásoknak igen becses értékük lehet. Ahogyan pótolhatatlan értéke lehetne a most negyven-ötven évvel ezelőtti falutörténeti sum- mázatnak is — ha lennének ilyenek. Hiszen valamilyen helytörténete minden magyar településnek van. Némelyiké 2-300 évre, a másiké az Árpád-korig, esetleg Pannóniáig vagy még korábbra is visszanyúlik. Ezt az időszakot általában kellően megvilágította a tudomány. Vallanak a kövek, a csontok, a barázdából kiömlő pénzes köcsögök^ a várhegyek, a romok, a középkori s újabb kori birtoklevelek, periratok és okmányok a levéltárakban. De sajnos helytörténeti léptékekben jóval kevesebbet tudunk arról, mi is történt X. vagy Z. faluban a múlt század végén. Hogyan élt a nagybirtok szorításában; milyen volt gazdasági és társadalmi rétegzettsége; hogyan vészelte át a válságokat, hányán „tántorogtak ki” az Újvilágba megélhetésért? Milyen volt a falu nyelve, kultúrája; szokásvilága, viseleté; hogyan különült el, vagy miként fért össze a sváb a magyarral; a bosnyák, szerb, sokáé, horvát paraszt a kölcsönös gyűlöletet szító nagyhangú sovinizmussal vagy megfordítva? Hány embert vittek el tizennégyben; ki maradt özve- gyen-árván; ki lett vöröskatona, odaért e a fehérterror lincselő öldöklése; mi volt az a „bolet- tás világ"; hogyan változott szerkezetében, életében, szokásaiban a falu a negyvenes évekig? Volt-e iparosegylet, gazdakör, olvasókör, műkedvelő színjátszás. Gyöngyösbokréta, ezüstkalászos tanfolyam, szabadművelődési előadás a téli estéken? Ki volt a tanítója a falunak, aki generációkat nevelt? Fölvéssük-e, felírjuk-e a nevét valahová? Hogyan jelentkezett és mennyire hatott a német fasizmus eszmeáradata; volt-e SS-toborzás vagy szembeszegülés vele a faluban? S a legújabb korszakok: hogyan szabadult fel a falu s indult új élete felé? Negyvenes évek, ötvenes évek, tsz-szervezések . .. Kik vetették meg és milyen erőfeszítésekkel a mai fejlett mezőgazdaság alapjait? Följegy- zi-e a nevüket valaki ott, a faluban? Megannyi kérdés - hirtelené- ben, ami eszembe jutott. Még élnek néhányon, akik átélték az I. világháborút; még többen — az évtizedek közelségében egyre többen, — akik szemtanúk voltak később és szellemi frisseséggel emlékeznek is. Akikkel összevetni, kiegészíttetni lehetne a faluban történt események tényanyagát, adatait. Egyszer szólni kellene már, s szembenézni őszintén mindennel, ami történt, ott helyben is. És számot adni az objektív tények ismeretében, hisz ez a korszak ma már — történelem. S ha nem teszi meg ezt valaki? Lassan mindent elmos a feledés, a homályosuló emlékezet. S ha „stósz”-ban maradnak az egyébként felelősséggel a múltból jövőbe tekintő áldozatos jóakarat írott vagy íratlan helytörténeti cédulái, akkor a magyar falvak túlnyomó részében egyszerűen kiesnek történeti korszakok, anélkül, hogy bárki is pontos tényeket, adatokat tudna vagy olvashatna róla. F elelősség ez? Igen, az, mindenképpen. Korunk felelőssége. A mienké, akik ma élünk, s kisébb- nagyobb mértékben emlékszünk a szülőfalu közelebbi múltjára. Mert ötven—száz év múlva az utókor, közelebbről pedig már az ezredforduló is ránk kérdez majd. S mi még csak ott tartunk, hogy mi is kérdezünk: ki őrzi meg, ki menti át ott, a helyszínen a magyar falvak történetét? Wallinger Endre Huszonötödik utca A forradalmi ifjúsági napok eseményeként március 19-én megnyílik - a budapesti KISZ- bizottság rendezésében — a Huszonötödik utca. A korábbi VIT utcához, Barátság utcához hasonlóan két és fél napig kulturális, politikai, művészeti programokkal várják a fiatalokat, a belvárosban sétálókat. Március 19-én a KISZ Központi Művészegyüttesének fúvószenekara délután 4 órától térzenét ad a Vörösmarty téren felállított pódiumon. Az amatőr színjátszó együttesek 19 és 20 óra között lépnek a közönség elé, majd 20 órától táncházzal zárul — a Muzsikás együttes közreműködésével — a Vörösmarty téri program. Március 20-án és 21-én hasonló programmal várja a fiatalokat, az érdeklődőket a Huszonötödik utca.
