Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)

1982-02-07 / 37. szám

1982. február 7., vasárnap Dunántúlt napló 3 vidd az ágyadat a KiSZ-be” A kerámia, pezsgő és az emlékek Bánkuti Antal Kardos Ferenc Pécsi László O ly furcsa, talán kissé hihetetlen is. Negyed­század után búcsúztak el az ifjúsági szervezettől. Bán­kuti Antal hóna alatt szoron­gatja az ajándékba kapott ke­rámiát, a pezsgővel nem tudja, mit kezdjen. Évek óta olyan érzékeny a bőre, hogy a ce­ruza is kihullik kezéből. Délelőtt még szerepelt Pécs-Bányaüzem Előkészítő KlSZ-alapszervezeté- nek névsorában, most az utol­só taggyűlés után a rokkant­sági nyugdíj lehetőségeit la­tolgatja. A harmadik fokozatú szilikózist is megállapították a szanatóriumban, hét esztende­je időnként begyullad keze, lába. Éjszakánként olyan belső tüzek kínozzák, mintha lángra lobbant volna vére. A hajnal azonban már a diszpécser- központban találja, a percen­ként csengő telefonban fel­hangzik a bányászok számára ismerős hang: halló!, itt a Bánkuti. Na mit akarsz te ör­dög? S aztán nincs a munkával kapcsolatos kérés amit ne in­tézne, pedig alig tudja tartani a telefont. Tanácstalanul hallgatunk egy darabig, talán ő is a pécs- bányatelepi kiszes évekre gon­dol, Kardos Feri is megáll mel­lettünk, olyan esetlenül szorít­ja magához az ajándékokat, mint ahogy hentes pólyásbabát tartana. — Nagyon lehajtottad fejedet amikor búcsúztattak .. . — Hát. . . Nagyon rendesek voltak. Kardos Feri. Naponta végig­rohant a telepen: — Szervusz! Kulturális forra­dalom! A „Viharok bolygója" című, fantasztikus filmet vetít­jük, már csak két jegy van, szombaton ibolyából, három­száz fő, jövő héten társadalmi munka a vidámparkban .. . Feleségével a KISZ-iskolán ismerkedett meg, ő is sokáig dolgozott az ifjúsági mozgalom­ban, egyszer azonban megelé­gelte a permanens kulturális forradalmat és kitört: — Vidd az ágyadat a KISZ- be! Pedig nem tudhatta, hogy sosem múlik el férjéből a lel­kesedés, igaz, már évek óta nem elsősorban az ifjúsági szer­vezetben csapolják kiapadha­tatlan energiáját. Most, negy­venkét esztendős korában szer­zett tanári diplomát az Egri Tanárképző Főiskola budapesti kihelyezett tagozatán. üzemi népművelőként dolgozik. Pécsi Laci szakvezető aknász, és már csaknem teljesen ősz. Siet a buszhoz. Éjszakás volt, 8 órára ért csak haza, délben indulnia kellett vissza a KISZ- taggyűlésre, két átszállással utazza végig a 12 kilométeres utat, talán két órája marad, hogy aludjon még egy keveset. Felrémlik egy sok év előtti vasárnap hajnal, amikor még nem voltak szabadszombatok, a négy műszakos termelés har­madik negyede éjjel fél kettő­kor szállt ki a bányából. Pécsi Laci csákányát, fejszéjét szo­rongatva aludt a felolvasó nagycsarnok kövén. A Szé- chenyi-aknai kiszesek vasárnap délelőttönként a "régi cassiáni házakat bontották társadalmi munkában, őket várta. A mun­kadíjból, a még használható és eladható építőanyagok árá­ból új KISZ-lakásokat építettek. Hárman egy nemzedékből. Jónéhány taggyűlésen elgon- dolgozva hallgatták, amint a náluk tíz esztendővel fiatalab­bak búcsúznak a KISZ-től. Munkahelyi elfoglaltság, tanu­lás, más jellegű társadalmi munka, a család ... Ők nem szólhattak már, arra gondol­tak, régebben kellett volna. Most, negyedszázad után az egykori alapítók már nem kellett, hogy mentegetőzzenek, a kerámiát majd odateszik az oklevelek, az aranykoszorús KISZ-jelvény, a KISZ Érdem­érem, a Pécs díszpolgára em­lékplakett mellé. A pezsgőt megisszák, talán néhány perc­re életrekelnek az emlékek is. Lehetséges, hogy jó néhány mostani fiatal habókosnak, leg­jobb esetben kiszes Hári Já­nosnak gondolja őket. A negyven és negyvenöt év közöttiek lekésték a nagy le­hetőségeket. Az ötvenesek már huszonévesen elfoglalták a ve­zető pozíciókat, a mögöttük levő helyeken pedig ott fész- kelődik már tettrekészen az új fiatat csapat. Kardos Feri, Bánkuti Antal, Pécsi Laci akkor dolgozott az ifjúsági mozgalomban, amikor az üzemi négyszög, a szocialis­ta demokrácia új jelensége ki­alakulóban volt. Úgy fogalma­zom ezt, miként akkoriban mondták, csak éppen nagyító­val keltett keresni a KlSZ-tit- kárt, aki bement az igazgató­hoz, hogy na, most mától kezd­ve kollektíván döntünk. Jó eset volt, ha a párttitkár megfogta a kezét, mielőtt az ifjú feneké­be rúgtak. Pécsbányán sem ment egyszeriben, az üzemve­zető bizony jónéhányszor fal­hoz csapta a székét, amikor Bánkuti Antal a szűkös lehető­ségek között egy-egy jót dol­gozó fiatalnak is lakást köve­telt, meg amikor a béremelé­seknél elnyikkantotta magát... Aztán néhány év múltán az üzemvezető addig egy „a" be­tűt sem mondott ki, míg a fia­talok képviselője nem volt ott. Persze a kiszesek egyetlen kérésre lebontották az üzem­ben a felesleges épületeket, kirabolták a feleslegessé vált vágatokat, havonta összeszed­ték az üzemi hulladékot, parko­sították az aknaudvart, utcát építettek a telepen (ma is Bánkuti utcának hívják), az üzem legfontosabb munkáin ifjúsági brigádok dolgoztak, a pártszervezet kizárólag a KISZ- ből kapta az utánpótlást. A kultúrházban havonta leg­alább húsz rendezvényt tartot­tak Kardos Feri népművelő te­vékenységének köszönhetően, társadalmi munkában, félmilliós értékű KISZ-házat építettek, fél­tucatnyi raktárból, vitlaházból, más épületből lakást alakítottak ki a fiataloknak . . . B ánkuti Antal Pécs városi Tanács végrehajtó bizott­ságának tagja, Kardos Feri is jónéhány évig vett részt a testület munkájában, miként mindketten a tanács tagjai is. Ő egyébként Pécs díszpolgára immár másfél évtizede. Kovács szakmunkás tanári diplomával. Pécsi Laci vájárként kezdte. Miként Bánkuti Antal is, mun­ka mellett végezték mindketten a bányaipari technikumot. Anti most a Borbálatelepi pártalap- szervezet titkára is. — Hát ez van — mondja. Or­vosok kezébe kerültem, a KISZ- ből egyenesen a nyugdíjasok közé megyek. Keserűen hang­zik, pedig olyan vidáman mond­ja. Amikor külön beszélgettünk mindhárman kimondták egyszer, a bánya legszebb mondatát: — Semmi különös nem tör­tént . . . Lombosi Jenő Játékfllmszemle — szemle Pótlólagos ünnepségen, tegnap délután szerkesztőségünkben vette át Banovich Tamás, a filmkritikusok ez évi diját, amit a Janesó-filrriek díszlettervezésével érdemelt ki. Képünkön Zay László, a filmkritikusi szakosztály titkára köszönti Banovich Ta­mást. A színészek a Mephistórél Az elmúlt év szinte legnép­szerűbb „magyar” színészévé vált Klaus Maria Brandauer, a Mephisto című film főszereplő­je. A film tegnap szerepelt a szemle programján, előtte be­szélgettünk vele és az egyik női szereplővel, Christine Harbot­tal. A tolmácsolásnál a film rendezője, Szabó István volt a segítségünkre. Mindkettőjüktől ugyanazt kérdeztük: milyen gondokat okozott számukra, hogy azonosulniuk kellett olyan alakokkal, akikkel az emberek többsége nem szívesen azono­sulna. Christine Harbort: Mindannyi- nyian nagyon jól tudjuk, mi zaj­lott le Németországban, s ez nagyon sok német embernek még ma is bűntudatot okoz. Számomra ez okozta az eslő problémát. Szakmailag pedig azért, mert Lotte Lindenthal va­lamiféle közvetítő Höfgen és a Tábornagy között, tehát min­denképpen mögöttük kell ma­radni. Ehhez kellett olyan esz­közöket választani, hogy se ka­rikatúra, se sematikus figura ne legyen a Tábornagy feleségé­ből ... Klaus Maria Brandauer: Mint magánember természetesen so­ha nem szeretnék azonosulni Höfgennel, de mint színésznek kötelességem, volt. Bár, időn­ként megrémülök magamtól, mert én, mint mindannyian, kompromisszumokat csinálunk az életünk során. Szerencsénkre, nem olyan időket élünk, mint ami a filmbéli, amikor egy gyil­kos banda uralkodott Német­országon. Mert kompromisszum volt Szabó Istvánnal dolgozni, eleinte figyeltük egymást, óva­toskodtunk, kétségeink voltak egymással, szándékainkkal szemben. De a forgatás során, s a film „utóéletében" megsze­rettük egymást — s ez egy ret­tenetes kompromisszum .. . A Nádor kávéház egyik asz­talánál kritikusok beszélgettek tegnap délelőtt, közöttük Bene­dek Miklós, az Észak-Magyaror- szág filmkritikusa. Ő Miskolc­ról, egy másik fesztiválvárosból érkezett, ott a magyar rövidfil­mek és tv-filmek versenyeznek egymással. Őt arról kérdeztük, nem zavarja-e, hogy a hétfői szakmai vitán a filmkritika szak- szerűsége kerül terítékre: — Általában a kritika mi­lyenségéhez jutnak el az alko­tók, ha művük nem éri el a várt sikert. Ez természetes is, hiszen könnyebb a kritika szakszerűsé­gét vitatni, mint olyan filmet készíteni, ami kiválthatná az igényelt eszmei kritikát. Külön­ben a pécsi, a veszprémi és a miskolci film- és tv-szemle (a budapesti sajnos nem) jó, mert nemcsak találkozik a szakma, hanem beszélget is. Emellett összességükben láthatjuk a ter­mést, s ez eredményezheti a ko­rábbi vélemények változását is . . . A Egy másik asztalnál Bán Ró­bert, a Fogadó az Örök Vilá­gossághoz című film rendezője ült: — Engem azért marasztaltak el, mert a Tíz kicsi négerre ha­sonlított a filmem, pedig az egy zárt, ez pedig egy nyitott krimi volt. Jobban örültem vol­na, ha a Vörös kocsmával tör­ténik az összevetés, mert azzal tényleges, vállalt kapcsolatban van az én filmem. Most egy olyan filmterven dolgozom, ami­nek Jávor Pál lenne a főszerep­lője. Természetes és sajnos, hogy vele már nem dolgozha­tok, ezért azt tervezem, hogy a korabeli Hímjeinek jeleneteiből készítek egy újat: saját cselek­ménnyel. Remélem, sikerül ka­lap alá hoznom. Bodó L. Egy brekit a bal kettesre! Ciprusi halsaláta, máltai le­rakott hal, ponty matrózosan, vörös boros mártásban ... Dervá/í László ételei. A fiatal szakács kiszállt a Budapest ten­gerjáróból, melyen hét hóna­pon át, másodszakácsként, ál­landó ínycsiklandozással igye­kezett jobb kedvre hangolni a tenger egyhangúságától szen­vedő matrózokat, s most beha­józott a Bikali Halétterem konyhájába. Abból az alkalom­ból beszélgettünk vele, hogy a kedvelt pécsi halétteremben hétfőn megkezdődnek az egy hétig tartó vacsoraestek.- Máltai lerakott hal meg egyebek... A hajón tanulta tudományát?- Velencéből indultunk, jár­tunk Algériában, Máltán, Cip­ruson, de halat alig ettünk. Hazafelé jövet a kapitány a Dunában fogott egy pontyot, azt csináltam meg halászlének. Mindnyájan nagyon ki voltunk rá éhezve.- Ki volt hát a tanítómester?- A pécsi Olympiában ta­nultam, Túrós Zoltán volt a mesterem. Eredetileg cukrász akartam lenni, de sokan jelent­keztek, nem jutottam be. Nem bántam meg. Közben több ét­teremben is főztem. A haléte­lek tudománya? Sok-sok recep­tet kipróbáltam már, aztán megkóstoltattuk a vendégek­kel, ami ízlett, az étlapon ma­radt. — Mire jók a vacsoraestek? — Ilyenkor új ízek, s a ponty mellett mindenféle más hal, harcsa, csuka, süllő, pisztráng kerül az asztalra, az ínyencek legnagyobb örömére. S hogy sok ilyen ínyenc van Pécsett, azt éppen ezek a vacsoraestek bizonyítják,! Otthon nemigen vállalkoznak ilyen ételek elké­szítésére. — Mint például lerakott hal­ra ... — Ez hekbgl készül, a halat rétegezve lerakjuk a tálba, be­borítjuk savanyított, párolt ká­posztával, burgonyapürével, megszórjuk sajttal, és sütőben kisütjük. — Tengeri halból mennyei fogás! — De még mennyire1 Sőt, a konzerv hal sem megvetendő. A ciprusi halsaláta füstölt, ola­jos halból készül, hozzá zeller, fejes saláta, fűszerek. Kitűnő előétel. Akarom is mondani, a háziasszonyok legyenek bát­rabbak a halkonzervekkel, csak fel kell javítani őket. Egy kis hagymával, borssal, citrommal, aztán ki lehet keverni vajjal, pirításra rákenni, sajttal meg­szórni, és meleg szendvicsnek megsütni. — Kedvenc étele? — Ikrapörkölt túrós csuszával. Habár a halbelsőség kevés, azt a törzsvendégeknek tartogatjuk. Mint például a haltejet is, ami kell a matrózos pontyhoz. A pontyot pirított gombában, haltejben megpároljuk, vörös borral leöntjük, burgonyaropo­góssal tálaljuk. — Kérdezte — kapcsolódott itt a beszélgetésbe Kotánczi József üzletvezető —, mire jók a vacsoraestek? Minden vala­mirevaló étterem, mely ad a hírnevére, nem lehet meg gasztronómiai rendezvények nélkül. Ilyenkor igyekszünk min­den nyersanyagot felhajtani, a vadkacsától a békáig. A Bikali Étterem február végén' vadász- vacsora-esteket, március köze­pén bécsi-budai esteket ren­dez, amikor Derváli Laci a hí­res mesterszakáccsal, Szabó Dezsővel dolgozik együtt. — A békát honnan szerzik be? — A bikali halászok fogják, hét forintot fizetünk párjáért. Jól jön nekik egy kis mellék- kereset. Megkóstolja? — Hm ... Béka .. Hát. le­gyen béka. Mire Kotánczi József a séf­hez: — Lacikám! Egy brekit a bal kettesre! Miklósvári Zoltán A hajószakács, immár szárazföldön, a bogrács mellett. Otthon is imád főzni, de azért — képünk tanúsága szerint - vigyáz a vo­nalaira. Szabad idejében a családdal kirándul, szeret úszni és korcsolyázni, s ha még maradnak felesleges kilók, azt otthon, a házi biciklin dolgozza le. Fotó: Erb János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents