Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)
1982-02-05 / 35. szám
e Dunántúlt napló 1982. február 5., péntek Egységes nyúlfelvásárlási árak A Nyúltermelési és Külkereskedelmi Társaság igazgató tanácsa a kistermelők részére kifizetésre kerülő felvásárlási árakat 1982. évre az alábbiakban határozta meg: téli ár 1982. január 1-től május 31-ig és december 1-től december 31-ig kilónként 46 forint. A nyári ár 1982. június 1-től november 30-ig kilónként 39 forint. Ezek az árak kizárólag a szerződés alapján felvásárolt nyulakra vonatkoznak. A szerződésen kívüli nyűiért a társaság 10 százalékkal kevesebbet fizet. Nyitás előtt a szaporítóanyaglerakatok Február 15. és 20-a között nyitnak a szaporítóanyag-lera- katok a megyében. A pécsi Pannónia ÁFÉSZ Nagyárpádi .úti, Tiborc utcai és mohácsi lerakatában 2 millió forint értékű gyümölcs és szőlő szaporítóanyag-készlettel várják a kistermelőket. Van elegendő bogyós gyümölcs, málna, piros és fekete ribiszke, pöszméte. Kevés az oltott dió, de bőven van mandula, mogyoró, és többféle alma, körte, kajszi, őszibarack. Ezeket a Siófoki Állami Gazdaságból szerezte be az áfész. A Balatonboglóri Állami Gazdaságtól 8-féle borszőlő- és 12-féle csemegeszőlőoltványt szerzett be és forgalmaz a kistermelőknek a Pannónia. Könyvhónapi újdonságok kistermelőknek A februári mezőgazdasági könyvhónapra a Mezőgazdasági Kiadó 32 művet jelentetett meg 359 300 példányszámban, köztük több olyan is található, amelyet a kistermelők is haszonnal forgathatnak. ízelítőül néhány cím: Baromfitenyésztők kézikönyve, szerkesztette Horn Péter, Basa János-Gelei István: Gazdaságos sertéstartás a ház körül 2., javított kiadás; Csikváry László: Az angóranyúl tenyésztése; Holdas Sándor: A csincsilla tenyésztése. A népszerű kertünk, házunk, otthonunk sorozat 14 kiadványa kapható most a könyvesboltokban. Változó tehéntej A tejben levő oldott kalcium tavasszal ugrásszerűen csökken, amikor a teheneket először engedik ki a legelőkre és táplálékuk megváltozik. Az angliai Agricultural Research Council kutatói szerint a tej kalciumtartalma a zsírszintézissel kapcsolatos. A kutatók szerint a tejképző sejtekben egy speciális enzimrendszer szállítja a kalciumot a sejthártyákba, ahol a fém kazeinhez, fehérjéhez és citráthoz kötődve halmozódik fel. A citrát összefügg a zsírképzéssel. Mialatt az állat szervezetében zsír szintetizálódik és felhalmozódik, a tejképző sejtekben növekszik a citráttartalom, és egyidejűleg a tej kalciumtartalma is magasabb. Jő hírek a háztáji termelőknek Új, termelési segítő szolgáltatások az Agrokernél Februártól gépkölcsönzés, házhoz szállítás Permetező berendezés, kerti kisgépek és gépfűrészek az Agroker szolgáltató boltja előtt Márciustól MIZ traktor és autódaru is bérelhető Szolid árak, vasárnap is mennek---- ■ ■■■" —■ -K — ■■ ..................1 981-ben már egymillió ft S» -- — • * m * * : * >■**:* • ' mm A szigetvári Zöldségszaporító és Hajtató Közös Vállalat telepéről eddig a palánta szerződések alapján uborkából 17 020, paradicsomból 17 700, paprikából 28 és fél ezer, káposztafélékből 31 000, karfiolból és karalábból egyaránt 6000 palántát adtak át a szövetkezeti, illetve a magántermelőknek. A legnagyobb tétel, ami eddig csak 28 és félezer palántát jelent, a salátából adják el. A képen osztályozzák a tápkockás paprika palántákat. Fotó: Erb János Háztáji oltványtermesztés Villányban A háztáji gazdák és kiskerttulajdonosok termelői kedve töretlen, legalábbis így látják a Baranya megyei Agrokernél, ahol új szolgáltatások bevezetését tervezik. Erről adott tájékoztatást Römer András, az idén önállósult vállalat közgazdasági főosztályvezetője. ROTÁCIÓS KAPA, PERMETEZŐ, fűnyíró, láncfűrész Az Agroker új szolgáltatásként bevezeti a háztáji kisgépkölcsönzést. Elsősorban olyan gépeket és eszközöket kölcsönöznek, melyekhez egyelőre nehéz hozzájutni, vagy a magas ár miatt egyes kistermelőknek nem volna kifizetődő megvásárolniuk. Az időjárástól függően, február második felétől az Agroker gazdaboltjában lehet bérelni rotációs kapát, motoros háti permetezőt, motoros fűnyírógépet, kisebb-nagyobb láncfűrészeket. A bérleti díjakat még most kalkulálják ki, mindenesetre Römer András szerint szolid, elfogadható díjakat szeretnének felszámítani. A szolgáltatást egész héten, szombat délig igénybe vehetik a kistermelők, s előzetesen telefonon érdeklődhetnek a bérelni kívánt gép iránt. Természetesen a közieteknek is rendelkezésre állnak. HÁZHOZ MEGY A MŰTRÁGYA Ugyancsak február második felétől új szolgáltatásként biztosítják a házhoz szállítást. Elsősorban a két mázsát meghaladó műtrágya házhoz szállítására vállalkoznak. A megrendelőnek elég csak egy telefon, a cím és az időpont közlése, indul a műtrágya a megadott címre, s a helyszínen lehet fizetni. A szolgáltatás februártól szeptemberig vehető igénybe, s mód van arra is, hogy a szombat délben megrendelt árut szükség esetén vasárnap is szállítják. Tervezik, amennyiben igény mutatkozik rá, a műtrágyával együtt a nagyobb tételben rendelt növényvédőszert is házhoz szállítják. A szállítási díjtételeket most dolgozzák ki, az ígéretek szerint olcsóbban fuvaroznak, mint a tehertaxi. „ÁLLAMI” NAPSZÁM EKÉVEL, PÓTKOCSIVAL Az Agrokernél foglalkoznak azzal az elképzeléssel is, hogy megpróbálkoznak nagyobb teljesítményű gépek és eszközök kölcsönzésével, melyekhez ők adnának embert. Vagyis bérmunkát, amolyan „állami” napszámot vállalnának. Márciustól kísérletképpen, mintegy igény- felmérésként az Agroker a nagyobb földterülettel rendelkezőknek MTZ traktort biztosít ekével, kívánság szerint pótkocsival is — terményszállításra. Ezt a szolgáltatást is igénybe lehet venni hét végén is, s szolid árakkal szeretnének dolgozni. Tervezik továbbá, hogy — magánosoknak és közületeknek — kölcsönöznek autódarút is. Ennek a szolgáltatásnak elsősorban az építkezők veszik jó hasznát, a bérelt autódaruval, melyhez az Agroker természetesen darukezelőt is biztosít, hat tonnáig mindenféle anyag mozgatható. A tervezett szolgáltatások beindításáról, amikor esedékessé válnak, a vállalat részletes tájékoztatást ad. Aminthogy a gazdabolt részletes tájékoztatással szolgál, amikor megkezdődik a gépkölcsönzés. A bérbe vett gépeket természetesen előzetesen kipróbálják, kezelésükre útmutatást adnak. MEGOLDÓDIK A ROBI KIS- TRAKTOROK ALKATRÉSZ- ELLÁTÁSA Végezetül még egy jó hír a háztáji termelőknek és a kiskerttulajdonosoknak: a Veszprémben gyártott Robi kisdoktorokhoz szükséges alkatrészek ellátását ezentúl az egész országban a Baranya megyei Agroker vállalta. Ezek a kistraktorok egy-két éve jöttek ki, egyes alkatrészeik kopása, meghibásodása immár várhatóan bekövetkezik. Bőséges ellátást ígérnek. A szükséges alkatrészek megvásárolhatók a gazdaboltban, vagy megrendelhetők levélben a vállalatnál. M. Z. öt esztendő alatt több mint háromszorosára növelte az előállított oltványok mennyiségét a Villány-Mecsekaljai Borgazdasági Kombinál villányi gazdasága a háztájj gazdaságokon keresztül. 1977-ben, kezdéskor, még csak 300 000 kész oltványt vettek át, 1981-ben pedig már egymilliót. Két áfésszel és egy tsz-szak- csoporttal állnak kapcsolatban, mintegy háromszázan vesznek részt a termelésben. Az igényeknek megfelelően több szolgáltatással segítik a termelőket, természetesen megfelelő díjazás ellenében. Segítenek a talajmunkákban, permetezésben, öntözésben. Az előállított oltványok jelentős része exportra kerül, az alapanyagot ezért is csak a villányi gazdaságon keresztül, szigorúan ellenőrizve szerezhetik be a termelők. Év közben a Szaporítóanyag Felügyelőséggel közösen ismételten ellenőrzi a gazdaság. A háztáji gazdaságok az eredési százaléktól függően alapárat és felárat kapnak az oltványokért. A piaci lehetőségek figyelembevételével a mostani szinten állítanak elő a jövőben is szaporítóanyagot a háztáji gazdaságok közreműködésével.-----------------------------------------------------------------------------------------------------------* Zöldséget fólia alatt Salátát húsvétra Azt mór világosán látni lehet, hogy a fólia alatti munkák egy hetet késni fognak. A nagy hideg miatt a fóliavázakat nem lehetett a földbe beásni. Ezért úgy kell a munkákat előkészíteni, hogy minden készen álljon, amikor a talajra rá lehet menni. A retekmag-ragasztást már el lehet végezni. Veszünk selyempapírt, és amilyen nagy az ív, olyan nagy táblát vágunk ki farostlemezből. A farostlemez sima oldalát megvonalazzuk 4x4 vagy 5x5 centiméteres négyzetekre. A négyzetek négy sarkát beszínezzük úgy, hogy ha a selyempapírt ráfektetjük, a pontok jól látszódjanak. A selyempapírt négy helyen egyszerűen rácsíptetjük a lemezre. Veszünk dextrint (vadgesztenyeport), feloldjuk — ez lesz a ragasztó. Egy-egy csöppet teszünk a négyzetek sarkaira. Ezután minden cseppbe egy retekmag kerül. Ráfektetünk egy másik ív selyempapírt, elsimítjuk és vetésig hűvös helyen tároljuk. Amikor a fóliaház áll, rotációs kapával kétszer átdolgozzuk a talajt. Ha ősszel nem került rá a sor, akkor előbb kiszórjuk a kombinált műtrágyát. Ha rotációs kapánk még nincsen, akkor felássuk a talajt, elgereblyézzük, hogy porhanyós legyen. Az első növény, amely fólia alá kerül - a retek. Az íveket elővesszük, és ráhelyezzük a földre, ügyelünk arra, hogy a négyzetek sorai egymáshoz csatlakozzanak. Két- három centiméter vastagon rostált komposztos földet szórunk rá kézzel szép egyenletesen. Ezután langyos vízzel megöntözzük. A papír négy-öt nap alatt szétfoszlik, és a retek szemenként kikel. A szemen- kénti vetéssel vetőmagot takarítunk meg, biztosítjuk a megfelelő sor- és tőtávolságot, hogy a növény egyenletesen fejlődhessen. A salátát, karalábét, karfiolt a szigetvári nevelőből szerezzük be, és a salátát a a retek után rögtön elültetjük, 25x20 cm-re. Salátából a holland Deciminort és a Panvitot ajánljuk. Mindkettő kapható Szigetváron. Salátamagvetésre már nincs idő, annak már tápkockában kell lennie, illetve tűzdelni kell. A karalábét 20x20 cm-re ültetjük. ültetés után beöntözzük c salátát. A föld legyen mindig nedves, de ügyeljünk arra, hogy túl ne öntözzük, mert a saláta egyik napról a másikra el fog rothadni. Ha a salátát február 20. és március 1. között elültetjük, hét-nyoic hét múlva 10— 12 dkg-os salátafejekre számíthatunk. Török Ferenc Pályázati felhívás A pécsi IX. országos kisgrafikai találkozó alkalmából a Pécs m. város Tanácsa, a Baranya megyei Művelődési Központ, a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal és a MÉV Ságvári Endre Művelődési Ház Kis- grafika Barátok Klubja PÁLYÁZATOT hirdet olyan kisgrafikai alkotásokra (ex librisek, alkalmi grafikák és egyéb kis méretű, 200 mm-t meg nem haladó méretű grafikák), amelyek a város és megye történeti, népilíjzi, kulturális és gazdasági értékeit ábrázolják művészi formában. Eredeti grafikai eljárásokkal (fametszet, linómetszet, rézkarc, rézmetszet, kőrajz stb.) és reprodukálásra alkalmas rajzokkal lehet pályázni. Pályadíjak: I. dij 5000 Ft II. dij 3000 Ft III. díj 2000 Ft valamint két különdij Minden művész 12 különböző grafikai alkotással vehet részt, amelyek még pályázaton díjazást nem nyertek. A müvek 2—2 példánya a következő címre küldendő: Ságvári Endre Művelődési Ház Kis- grafika Barátok Klubja, 7633 P£cs, Hajnóczy J. u. 41. Tel.: 12-478. Beküldési'határidő: 1982. április 15. A beérkezett pályaműveket a Boraranya megyei Tanács művelődési osztálya által kijelölt zsűri bírálja el. A meghirdetők nevében: a KBK vezetősége niiMim PÉCS. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Bártfai Zoltán és Vass Mária, Szász László és Keresztesi Rita, Hodnik Tibor és Friedszám Erzsébet, Lévai Albert és Antal Katalin, Haniberger József és Szilágyi Tünde, Martyin Balázs és Kovács Anikó, Papp Károly és Benkö Judit, Jobbágy Csaba és dr. Kovács Zsuzsanna, Gazdag Ferenc és Vida Csilla, Bierkenstock János és Panta Csilla, Szerémy Péter és Várnai Piroska, Kovács János és Ikotin Jolán, Csuka Tibor és Polai Ildikó, János Ernő és Somogyi Ágnes, Boris József és Knapp Erika, Folk- meier Károly és Bauer Erzsébet, Szikszói Zsolt és Bákuty Zsuzsanna. t SZÜLETTEK: Máté Attila, Kovács Krisztián, Szászi Zoltán, Róth Tünde, Kiss Ildikó, Kobelák László, Szabó István, Pap Péter, Beck János, Richter Dorottya, Bánovics Klaudia, Major Ivett, Beleznai Ágnes, Boros Krisztina, Gorsics Anett, Horváth Petra, Péter-Szabó Rózsa, Kis Balázs, Joó László, Freitag Krisztián, Hüber Gergely, Kremniczki Péter, Szilvási Ágnes, Vakán Andrea, Andor Tamás, Almási Gábor, Hegedűs Viktória, Bakonyi • Zoltán, Ács Boglárka, Schrott Mónika, Amrein Ágnes, Sebestyén Zoltán, Béni Tibor, Végh Nikolett, Cserdus Adriána, Erdélyi Zsuzsanna. MEGHALTAK: Steiner Antalné Rapp Erzsébet, Kreil Nándor, Somogyi Jolán, Kiss József, Kollár Mihály- né Nett Mária, Sipos Istvánná Bíró Gizella, Fink Béla, Hagyó Antalné Möglich Ilona, Kordé Józsefné Wilhelm Mária, Székely Ferencné Usp- rung Teréz, Varga Lászlóné Gyömbér Erzsébet, Ács Zoltánná Lehöc Ilona, Csecskó Pálné Echter Katalin, Szekeres Sándor, Füzér József, Szűcs Ferenc, Neperga János, Keller József, Horváth László Istvánná Friebed Katalin, Horling János, Kovács Józsefné Kremzer Emilia, Mátyás Ferenc, Pataki Jánosné Szabó Anna, Martyin Ferencné Wiesenberg Klára, Vajda Károly, Kudlács István, Módos Istvánná Csamári Anna, Pfeifer János, Hasszán Györgyné Lang Ilona, dr. Kopeczky Tivadarné Benczen- leitner Róza, Mihály Ferenc, Balatoni Istvánná Hunyadi Julianna, Izsák Sándor, Kis Imre, Boda Jánosné Farkas Mária, Graics János, Róth Antal, Maracsik Jánosné Szabó Ágnes, Vadlek Nándor, Kőváry Ágnes, Kiss Jánosné Édes Etel, Groiz András, Baán Józsefné Tasi Anna, Kálmán Ferencné Tóth Anna, Istókovics Antal, Nagy Sándor, Veres Jánosné Oskó Etel, Nyári Józsefné Mérei Zsuzsanna. SIKLÓS. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Orf József és Szilágyi Timea, Vörös Viktor és Balogh Judit. SZÜLETTEK: Torbó Melinda, Torbó Edina, Jovánovics Milorád, Kiss Szilárd, Kubicza Bernadett, Törő Árpád, Miklós Krisztián Pál, Józin Katalin, Bánfi Eszter, Budchbach Gergely, Nagy Mihály, Ostrosics Lídia, Hídvégi Zsanett, Baski Csaba Norbert, Kosztics József, Bogi Zsolt János, Szalai Noémi, Csonka Renáta, üjj László. MEGHALTAK: Kásádácz Pál, Páp- rádi Sándorné Nagy Erzsébet, Málo- vics Ida Mária, Finta Mária, Lukics Mihályné Janyics Mária, Kemsei Anna, Balogh Ferencné Aják Ilona, Szalai József, Bertalan Lőrinc, Mester István, Makai András.