Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)
1982-02-27 / 57. szám
V Három új táncmű Nagy sikerű balettest a Nemzeti Színházban Tánckar a Vivaldi Concertóból Három új táncművel jelentkezett a Pécsi Balett február 13-án a Nemzeti Színházban. Ezúttal Vivaldi— Tóth: Concerto, J. Luciuk— Tóth: Medeia, és Mendelssohn—Eck: Szentivánéji álom c. kompozíciók sikeres előadását élvezhettük. A nézőknek percről percre fokozódó meglepetésben volt részük. Kezdetben a tánckar egységes, szép munkája tűnt fel, majd a szólisták magasfokú technikai megoldásai győztek, meg minden kétkedőt arról, hogy ilyen fokú alaposságról, igényes tánctudásról régen győzött meg bennünket az együttes. Vivaldi—Tóth Sándor Concerto c. szimfonikus balettje volt az est nyitótánca.' A szép jelmezben megjelenő tánckar változatos alakzatai, mozgása, gesztusai a nézőt a hétköznapok fölé emelték. Fokozták ezt az érzést Sólymos Pál szólótánca, lendületes ugrásai, forgásai; ezek biztos technikai kivitelezése, rugalmassága, könnyedsége. Hasonló érzésünk lehetett a lassú tétel nagyívű dallamai, nak tánci megjelenésekor Tamás Gyöngyi, Zarnóczai Gizella, Kuli Ferenc és Lovas Pál előadásában. Egységet alkotva az öt táncos Vivaldi zenéjét láttatta velünk. A már jól ismert szólótáncosok mellett feltűnt a pás de tro- iS-t táncoló Bauer József, Gombosi László és Váradi M. István. Táncuk nemcsak ifjúi vitalitással volt telített, hanem ismét a megoldás volt az, amely nagy meglepetést és elismerést vívott ki. Hármójuk egyöntetű mozgása, a földtől való elszakadást jelző ugrások, forgások egyidőbén történő megvalósítása, biztos befejezése a motívumok, a gondolatok azonosságát, egységét, megerősítését tudták tolmácsolni. Egy ilyen techni. kai bravúrokkal teljes nyitótánc után természetes, hogy nagy érdeklődés előzte meg a Medeia bemutatását, amely nem maradt adósa a várakozásnak. Julius Luciuk ma élő lengyel zeneszerző Tóth Sándornak adta át azonos című zenei kompozícióját balettfeldolgozásra. A bemutatott mű alapja az euripidészi tragédia, a féltékenység drámája. A varázserővel rendelkező aranyruha segítségével Medeia véres, gyilkos harcot folytat Jason szerelmének megtartásáért. E mindenáron való megtartás okozza végül 8. HÉTVÉGÉ mindkettőjük tragédiáját. Menczel Róbert díszletei első pillantásra is jelezték ezt a tragikus, drámai légkört. A megtört sziklák tömbjei, vonalai, ezek variálhatósága tette lehetővé, hogy a lejátszódó cselekményt perspektivikusan láthassuk, az egymástól térben távol eső cse- lekmények összefüggése érthetővé váljon. Ugyanakkor lehetőséget adott anra is e díszlet, hogy a távol, más helyszíneken levő szereplők azonos időben lejátszódó érzelmeik is kifejezésre juthassanak. így láthattuk például Medeia visszafogott, fájdalmas, lassú mozgásának okát, a távolban feltűnő Jason és Glauke idillikus szerelmi táncát. A koreográfus Tóth Sándor zenei jártasságát eddig már több műben bizonyította. A modern hangvételű művek ilyen elmélyült ismerete és ilyen egyértelmű megjelentetése a modern balettszínpadon — ritka érték. Medeia életrekeltője Uhrik Dóra volt. Alakításában a táncművész drámai készsége, kifejezőképessége átlagon felüli színészi adottságokkal is párosul. így volt képes arra, hogy a gyilkosságokig eljutó szerelmes asszony lelki átalakulását hiánytalanul érzékeltesse. Ez nemcsak szólóiban mutatkozott meg, hanem a cselekmény mögöttes szereplőjeként félrevonulva, apró rezzenéseivel is jelezni tudta érzelmeit, állandó jelenlétét. Hajzer Gábor Jason szerepében érett szólista képességeit mutatta meg. Technikai megoldásaival, meglepő könnyedségével, precízsé- gével nyújtott kellemes látványt. Sokoldalúságát is kellett bizonyítania itt, hisz a lírai kettősöktől a harcos, majd a vesztes önmagára- maradásáig a kifejezések sokaságát kellett megvalósítania. Méltó partnere volt Uhrik Dórának, nem kevésbé Tamás Gyöngyinek, aki Glauke szerepében nagyon szép lírai táncával a fiatal szerelmes hiánytalan képmását adta. E mély dráma után felüdülés volt Mendelssohn—Eck Szentivánéji álom c. mesejátéka. Az ismert történet Puck által összekuszált, majd elrendezett szerelmi szálainak, játékaiknak nagyon hangulatos színpadi képét kaptuk. Az együttes táncosainak sokféle egyénisége és tudása biztosította, hogy e sok és különböző karakterű szereplőt igénylő mű biztos sikert arasson. Más és más mozgásrendszerek révén világosan rajzolódott ki a tündérvilág Titánia és Oberon vezetésével; a földi szférát megjelenítő darabos mesteremberek csoportja és ezeknek ellentéteként az erdőn bolyongó két kedves ifjú szerelmespár. Külön említést érdemel az a játékképesség, amellyel a táncosok hozzájárultak ahhoz, hogy a mű ne csak életszerű legyen, hanem élő is. Titánia — Zarnóczai Gizella, Oberon — Hajzer Gábor, a szép kivitelezésű, elegáns uralkodói táncuk mellett remek játékot is produkáltak, a tündérvilág uralkodói voltak, majd őszintén emberek. A mesteremberek öregjei, Zuboly — Eck Imre — csoszogó, vaskos, de a fiatalokat sem megvető vén öreg figurát valósított meg. Az ideges, mindig rendezkedő Vackor — Tóth Sándor — látFotó: Cseri László Jelenet a Medeiaból szólag rendetlen ugrabug- rálásában a remek ritmika uralkodott. Az igazi meglepetés Uhrik Dóra férfiparódiája volt Dudás szerepében. A négy fiatal szerelmes megjelenítői a korábbi táncokban is kitűnő produkciót nyújtó Tamás Gyöngyi, Pa rónai Magdolna, Sólymos Pál és Lovas Pál voltak. Bretus Mária Puckjában a csínytevő, mindenre kapható Puck helyett a tudására büszke, hetyke figura jelent meg. Tánca, mozdulatai a Carmina Bura- na kocsmárosné figuráját idézték fel, holott képességei egy erőteljesebb, valódibb, ármánykodó ördögfióka megvalósítására adottak. Annak ellenére^ hogy a bemutatót záró Szentivánéji álom kissé hosszúra nyúlt, az esten bemutatott művek, táncosok megérdemelten arattak régóta nem tapasztalt kimagasló sikert. Az együttes közös és a szólisták egyéni munkája olyan szintre jutott el, amely a legszigorúbban figyelő nézőt is elismerésre készteti. Feltétlen része van ebben Ludmilla Markovina balettmesternőnek, akinek közel kétévi munkája most kamatozott igazán először. Fonay Zsuzsa Eck Imre a Szentivánéji álom című balettben Sopron. Kilátás a Bécsi dombról Ezerszínű utazás Egy könyv utolsó sorait olvasom : „Egy hosszú utazás végére értem. Sopronból indultam el, hogy a Fertőtől a Zala-tórrásig húzódó tájat bejárjam. A múltat, emlékeket kerestem, s hajdani félszavakra, tört mondatokra most kaptam választ, a félbemaradt beszélgetések lezárultak. Vagy inkább a múlt megismerése, az emlékekkel történt találkozások a jelenre nyitottak kaput, s a változó világot, a ma színeit tették gazdagabbá?" Becsukom a könyvet. Elgondolkozom. Petőfi Sándor szavai jutnak az eszembe: Magyar vagyok. Legszebb ország hazám az öt világrész nagy területén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, ahány a szépség gazdag kebelén ... A költő versben mondja el érzéseit hazájáról. A prózaíró sajátos stílusában, a maga eszközeivel fogalmazza meg élményeit, hazaszeretetét. Az író utazása számomra- is élmény volt. Egy kapu nyílt meg előttem. Múltunk kincseit és értékeit őrizve, a jelen valóságát láthattam, a jövő ígéretének tükrében. Alapos felkészüléssel, körültekintő megfigyeléssel mutatta meg azt, ami hozzánk, a hazához tartozik. Tanítói útmutatással vezetett a történelmünket hordozó ősi földön. Mint festő a színekkel, ő a szavak realitásával, hangulatával varázsolta elém az ezerszínű Magyarország nyugati részét, a nyugati kapu vidékét. A könyv sorait olvasva képzeletünkben megelevenedik a „leghűségesebb város”. Sopron különös hangulatát a házak, templomok, a gótikus ülőfülkék, reneszánsz mintázatú kapuk, barokk freskójú termek változatossága adja. A városban, a történelmi korok* nagy alakjainak emlékével találkozunk. Mátyás király, Luther Márton vagy Bajcsy-Zsilinszky alakja idézi a múltat. Fertődön az Esterházy kastély barokk-rokokó pompáját látjuk, s halljuk Haydn zenéjét. A szomszédos Nagycenken a Szózattal tisztelgünk a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István sírja felett. Kőszegen a Hősi kapu alatt emlékezünk Jurisics Miklósra és hős várvédőire. Cák, Kőszegszerdahely, Velem, Bozsok határőrközségek látogatása után az egykori Felső Pannónia központjában, Savariában, a romkertben csodálkozunk rá az ősi római kövekre. A püspöki palotában Dorfmeister és Maulbertsch freskóit találjuk^DerkovitsGyű-' la és Dési Huber István festményei múzeumfalak között emlékeztetnek a gazdasági és politikai elnyomás tragikus élményeire. Szombathely a múlt értékeit védő modern nagyvárossá lett. A városi forgatag után Doz- maton a falu szerénysége fogad. Regölők szójából halljuk az éneket a csodafiú szarvasról. Jókon a XIII. századi bencés monostor hatalmas méretei nyűgöznek le. A díszkapu felett álló apostolszobrok évszázados nyugalmat őriznek. Bent a templomban gregorián ének csöndül. A tisztán csengő ünepélye- sen zsolozsmázó dallamokat halljuk akkor is, amikor a ve- leméri templomban Johannes Aquila freskóit nézzük. A háromkirályok jelenetét. Szent László alakját, a Kálváriát, az évszázadokat ölelő idő színekkel festett emberi jelképeit. Tudatunk mélyén felsejlenek az ómagyar Mária-siralom ősi szavai ... A fenyvesekkel tarkított táj a történelem sorsfordulóit idézi a római kortól kezdve a jelenig. A régi kövek, a tárgyak és az emberek megvallattattak. Az író képzelete, akár egy lámpás, hol elmerülve régmúlt idők homályába, hol a közelmúlt töredékeit pásztázza megvilágosítani akaró sugaraival. Kézzelfogható dolgokat keres: eseményeket, történeteket, valamilyen fogódzót, ami bizonyossá teszi múltunkat, valósággá történelmünket. A töredékeket, az évszámok kö/é fonódott eseményeket színes fantáziájával egészíti ki. Talán így történt... De történhetett volna másképp is ... A képzelet eljátszik a lehetőséggel. A valóság mérhetetlen idő- útján már a jövő közeledik. A színes borítón fényképek. Alattuk az író neve: Tüskés Tibor. A könyv címe: A nyugati kapu. A Móra Kiadó gondozásában jelent meg az Ezerszínű Magyarország sorozatban. Aki elolvassa Tüskés Tibor könyvét, élményekben gazdagodik, hazáját, Magyarországot jobban megismeri és még jobban megszereti. Szatyor Győző Római út a szombathelyi Romkertben
