Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)

1982-02-27 / 57. szám

* Szombati interjú w Tóka Jenővel,, a MEV vezérigazgatójával Legfontosabb feladat a munka- és életkörülmények javítása Távirányítású, önjáró gépek a bányákban 1500 lakást biztosítanak az ötéves tervben A mostani gazdasági hely­zetben a vállalatoknak, ha talpon akarnak maradni, a termelésben, a termékszerkezet megválasztásában ís kialakítá­sában, a munkaerő-gazdálko­dásban, a piacpolitikában egy­aránt rugalmas, a mindenkori helyzethez igazodó magatar­tást kell tanúsítaniuk. A Me­cseki Ércbányászati Vállalat számára a termék, a termelés mennyisége, a piac (beleért­ve az árat is) meghatározott, államközi szerződésben rögzí­tett. Különleges helyzetükben éveken keresztül a termelé­kenység dinamikus növekedése enyhített gondjaikon a munka­erő-gazdálkodásban és a gaz­dálkodásban is. Most mór azonban valamennyi belső tar­talékukat, szellemi kapacitásu­kat maximálisan mozgósítani­uk kell ahhoz, hogy képesek legyenek talpon maradni. Er­ről, a MÉV helyzetéről és jövő­jéről beszélgettünk Tóka Jenő vezérigazgatóval.- Lehetségesnek látja ön, hogy kizárólag a termelés­ben elért eredményekkel biz­tosítsák a vállalat eredmé­nyes működését, dolgozóikról megfelelően képesek legye­nek gondoskodni? — Erre kényszerülünk. A vál­lalat fő tevékenységének ered­ménye egy termék, a vegyi koncentrátum előállítása. Sem szervezési, sem más szempont­ból nincs arra lehetőség, hogy gazdaságosabban előállítható, jó piacot találó termékeket, termékcsoportokat állítsunk elő. A mennyiségi termelés is azonos az elmúlt évivel. Az árat nem az önköltségre épí­tett, bizonyos nyereséghányddot biztosító árajánlat útján álla­pítjuk meg, hanem azt a világ­piaci átlagár és a KGST-árelv alkalmazásával, államközi szer­ződések alapján rögzítik. A ter­mék előállításához szükséges anyagok, az energia ára vi­szont rohamosan emelkedik. Nagy terheket ró ez a vállalat­ra. A termeléshez feltétlenül szükséges munkaerő biztosítá­sához alig-alig vagyunk képe­sek eredményes bérgazdálko­dást folytatni. Gondjaink elle­nére sincs azonban a MÉV re­ménytelen helyzetben. Olyan műszaki fejlesztési, munka- és üzemszervezési terveink van­nak, amelyek biztosítják a ter­melés eredményességét, lehető­vé teszik a munka- és létkörül­mények javítását dolgozóink számára.- A műszaki fejlesztésben általában nem lehet egyes lépcsőket kihagyni, a MÉV most mégis erre kényszerül. Miként lehetséges ez? — A VI. ötéves terv idősza­kában százmilliós nagyságren­dű állami támogatást kapunk műszaki fejlesztésre, pontosab­ban az önjáró, távirányítható bányagépek beszerzésére. Ter­mészetesen ezt is figyelembe kell venni, valóban különleges helyzetünk elemzésekor. Már érkeznek a gépek, sőt jó néhá­nyat már üzembeállítottunk. A termelés egyharmadát 1983- ban már ezek a korszerű, nagy­teljesítményű gépek adják. Az idei műszaki fejlesztési felada­tok is elsősorban a termelé­kenység növelését, az önkölt­ség csökkentését, az energia- és munkaerő-gazdálkodás javí­tását, a mostaninál lényege­sen biztonságosabb munka- körülmények kialakítását céloz­zák. Új fejtési technológiákat vezetünk be, tökéletesítjük a fúrási és robbantási eljáráso­kat, új biztosító szerkezeteket és módszereket alkalmazunk. Az egészséges munkakörülmé­nyek biztosítására korszerűsít­jük a munkahelyek szellőzte­tését, csökkentjük a munkahe­lyek porkoncentrációját, javít­juk a munkahelyek klimatizá- ciós viszonyait. — Az érc fizikai dúsítása és vegyi feldolgozása térért fej­lesztjük a technológiát, az alapanyagárak növekedéséből adódó feldolgozási költségeket mérsékeljük. Az új technológi­áknak a folyamat automatizál- hatóságát és a jelenleginél nagyobb termelékenységet kell biztosítania. Ugyancsak ' az 1982. évi műszaki fejlesztési ter­vünk célkitűzése a perkolációs ércfeldolgozási technológia in- tenzifikálása, az analitikai vizs­gálati módszerek és üzemellen- crzési folyamatok, valamint a műszerfejlesztési feladatok vég­rehajtása. Az idén műszaki fejlesztési feladatokra csaknem 23 millió forintot költünk. — A műszaki fejlesztési feladatok, de általában . a vállalat eredményes műkö­désével összefüggő dolgok is bizonyára szervezési, szerve­zeti változásokat is követel­nek. — Való igaz. Éppen ennek jegyében határoztuk meg a vállalót 1982. évi munka- és üzemszervezési programját, amely elsősorban az élőmunka hatékonyságának növelését, a termelési, feldolgozási és szol­gáltatási költségek csökkenté­sét, a gazdálkodás hatékonysá­gának növelését, a munkakö­rülmények javítását, a vállala­ti munka és a szervezet korsze­rűsítését, nem utolsósorban a vállalati eredmény növelését hivatott szolgálni. — Aligha tudom a mostani interjú keretei között részlete­sen elmondani, mit takarnak az elmondottak, néhány példá­ból azonban érzékelhetővé vá­lik, mit szeretnénk elérni. A nagy költséggel beszerzett fú­rókocsik, önjáró rakodó- és száliítógépek olyan feltárási és előkészítő x rendszer tervezését követelik, amelyben ezek a be­rendezések hatékonyan működ­nek, és a föld alatti fizikai műszakszám jelentősen csök­kenthető lesz. Az idén már üzemszerűen működtetjük a föld alatti diszpécser-szolgála­tot, amelynek technikai feltéte­leit még a múlt esztendőben megteremtettük. Célunk, hogy meggyorsuljon az információ- áramlás, csökkenjenek a vesz­teségidők. Az idén a VI. öt­éves terv számítástechnikai programjának részeként több részfeladatot kell végrehajta­nunk, amelyek végső célja, hogy létrehozzunk egy számí­tástechnikái központot, és ered­ményesen, hasznosan működ­tessük. * Fontos dolgunk a bányaüzemi földtani-műszaki információs alrendszer kidolgo­zása számítógépre. Ugyanis rendkívül nagy mennyiségű földtani adatot feldolgozni, nyilvántartani, naprakész álla­potban tartani csak így lehet-- séges. Korszerűsítésre szorul a vállalati (csakúgy, mint a bá­nyaüzemi és ércdúsítói) szerve- . zet, javítani kell az információ- áramlást, növelni az irányítás hatékonyságát. Nem titkolt cé­lunk, hogy a vállalatnál időn­ként és területenként felszaba­duló szellemi és technikai ka­pacitást a vállalaton kívüli, esetleg külföldi munkákra is felhasználjuk.- Tehát mégis csak van a MÉV-nek másik nyereséget eredményező terméke is . ■. — Tény, hogy nem mondha­tunk le szellemi kapacitásunk értékeinek kiaknázásáról. Van­nak törekvéseink, hogy külföldi munkákat vállalunk. jAlgériá- ban földtani és tudományos kutatásra, tervezésre, Mongó­liában pedig közvetlen termelő részvételre vannak esélyeink. Részt veszünk, ‘mégpedig ered­ményesen, bauxitfeldolgozás- kutatásban, és ismét felmerült annak a gondolata, hogy maj­dan a íl-es bányaüzem he­lyén leányvállalatot szervez­zünk, amelyben nukleáris mű­szereket gyártunk. Fő tevé­kenységünk azonban mégis csak a bónyászkodás marad, az elmúlt ötéves tervben jó eredménnyel folytattunk kuta­tást, az ezredforduló körül is­mét új bányát nyithatnak majd utódaink. A jövő tehát bizto­sított még azok számára is, akik egészen fiatalon, most ke­rülnek hozzánk. — Ha már szó esett a be­ruházásokról: a mostani le­hetőségekről szeretnék hal­lani. Különös évfordulóról számolt be nemrég egy idős pécsi néni. Egy éve történt: éjnek évadján lett rosszul, és egy fiatal há­zaspár, kiket az utcán szólított meg, segítették az orvoshoz el­jutni. A betegeskedés alatt gyakran gondolt a fiatalokra, hiszen azon az éjjelen köszö­netre sem futotta idő, nevüket sem kérdezhette meg. Aztán egy év múltán elmondhatta háláját ismeretlenül az isme­retlen jótevőknek-. Csak így nyugodhatott meg, így gyó­gyulhatott meg igazán ... Naponta hallunk hasonló történeteket, naponta kapunk hasonló köszönő leveleket. Hét­köznapi történetek ezek. Apró­ságok. Elmegyünk mellettük, oda sem figyelünk. Vagy mégis? Itt van Juhász Lajos törté­nete. Pécsett a Sallai utcában vesztette el egész fizetését. A keresgélés közben szólította meg egy férfi, és átadta a megtalált összeget. Mire levél­írónk a köszönő szavakba kezd­hetett volna, az ismeretlen „barát" tovább sietett. Aztán Acsádi Sándorné esete, aki el­veszti a tűzben holmiját, ha Eg­— Az V-ös bányaüzem építé­se, és az ehhez kapcsolódó munkák terv szerint haladnak. Megkezdődött az ÉDÜ rekonst­rukciója is. A feladat, hogy a termelés folyamatos fenntartá­sa mellett az erkölcsileg és fi­zikailag elhasználódott gépeket kicseréljük, mint erről már szó is volt, növeljük a jémkihoza- talt, mérsékeljük a feldolgozás költségeit. — A kétségkívül jelentős műszaki fejlesztési, szerve­zési tervek, a rekonstrukciók ellenére a munkaerő után­pótlása elengedhetetlen. Mi­ként lesznek képesek ismét vonzóvá tenni az uránbá­nyászkodást? — Ha a munkaerő-gazdálko­dásról van szó, egyik szemem sír, a másik nevet. Hosszú idő feszültséggel terhes problémá­ja oldódott meg január 1-én. Mi már korábban bevezettük az 5 napos munkahetet, tulaj­donképpen számunkra ez nem jelentett mást, mint hogy az új munkajogi szabályozás meg­oldja a szabadságok törvé­nyes rendjét, ugyanis a rövidí­tett munkahét és az egészség- ügyi szabadsággal dolgozók­ként 10—12 nappal nő a sza­badság. Ez egyértelműen örö­met okoz. Ugyanakkor nálunk eddig is nagyon alacsony volt a munkaidőalap, ami 5-6 szá­zalékos kielst okoz. Egy váj- végi dolgozó évente 190-195 műszaknál nem dolgozott töb­bet. Remélhetően azonban most majd csökkenni fog a táppénzes napok száma. Na­gyon sok a megváltozott mun­kaképességű dolgozónk, akiket nem tudunk ott alkalmazni, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk. Tehát mindenkép­pen gondoskodni kell az után­pótlásról, amely azonban na­gyon nehéz feladGt. Elsősorban kevesen jelentkeznek, közülük is sokan már az orvosi vizsgán alkalmatlannak minősülnek. Egyharmaduk halláskárosodás­sal, gerincbántalmakkal, vibrá­ciós érzékenységgel terhelt, al­katilag alkalmatlan, nálunk rövid idő alatt rosszabbodna állapotuk. — Két alapvető feladatunk van. Továbbra is kötelességünk gondoskodni, munkát adni a resiék nem segítenek az oltás­ban, mint Acsádiné írta, nem­csak hazafias kötelességből, egészségüket sem kímélve. És folytathatnánk a történeteket a hálát nem váró becsületes megtalálókról, az előzékeny autóbuszvezetőkről, segítőkész taxisofőröknől, az utcán bajba jutottakon segítő járókelőkről. Hétköznapi hősök ők. Nem vártak jutalmat, hálát, köszö­netét. Talán már el is felej­tették az esetet. Természetes, hogy akkor ott voltak. Tudták a helyüket, a lehető legtermé­szetesebb módon vállalták kö­telességüket. Személytelenek, csökkent munkaképességűek­nek olyan helyen, ahol képe­sek hasznosítani magukat, más­részt új, munkabíró embereket kell szereznünk. A VI. ötéves tervben minimálisan 1500 la­kást, de inkább többet kellene biztosítani ahhoz, hogy esé­lyünk legyen munkaerőt kapni. Olyan lehetőségeket kell terem­teni. hogy ne a dolgozóinknak kelljen a lakásépítés gondjai­val egyedül megbirkózni, mert többségük ebbe belebukik. Pél­dául felmerült annak lehetősé­ge, hogy kis vállalkozást hoz­zunk létre lakásépítésre, itt például a rehabilitáltak is hasznosíthatnák szaktudásukat, megmaradt munkaképességü­ket.- Továbbra is fontosnak tart­juk, hogy olyan egészségügyi létesítményeket hozzunk létre, ahol dolgozóinkról maximálisan gondoskodhatunk, munkaké­pességüket karban tudjuk tar­tani. Természetesen a mostani bérezést sem tartjuk elegendő­nek, az évi bérfejlesztési lehe­tőség az ösztönzésre is kevés, ezért is szeretnénk bizonyos fó­rumokon többletforrást kihar­colni.- Az önök számára sem­miképpen sem lehet közöm­bös a liászprogram. Milyen kapcsolat van Baranya két nagy bányavállalata között? S ha már a kapcsolatokról beszélünk: a Paksi Atomerő­mű és a MÉV, úgy érzem, egész sor dologban ugyan­csak eredményes együttmű­ködést folytathatna ■..-r- Talán előbb az utóbbiról: erősebb is lehetne ez a kap­csolat, bizonyára fejlődni is fog, ők most nagyon elfoglal­tak a beruházással. Segítséget tudunk nyújtani, szó is van er­ről, a kiégett fűtőelemek táro­lásában, szállításában, műsze­rek javításában, műszaki-tudo­mányos együttműködésben. A Mecseki Szénbányákkal erő­södni fognak a jövőben kap­csolataink, úgy érzem, a mi beruházásaink, gépesítésünk számos tapasztalatát ott is le­het majd hasznosítani, érlelő­dik is már az együttműködés gondolata . . . ismeretlenek maradtak. Lehet, hogy többen csodálkoznak is. Ügy ez? Hogy járhatna érte bármi? Csak hétköznapi tör­ténet. Aztán kapunk köszönő soro­kat a Gelkának, vagy a DÉ- DÁSZ-nak címezve, vagy né­hány szolgáltató céget dicsér­ve. A legutóbbi a szentlőrin­ciek levele: a Hámán Kató és a Lenin utcában a lakók kéré­sére a tanács intézkedett és a DÉDÁSZ egy hónapon belül bevezette a közvilágítást. Le­het, hogy már korábban ter­vezték, lehet, hogy éppen ez időben. Mondom, lehet. De a lakók azt érezték, hogy törődik Diákfarsang — Mama, lehetek én ga­lamb? — kérdezgette napokon keresztül kétségek között há­nyódva édesanyjától a hétéves Bálint, az iskolai jelmezbálok egy korábbi évadján. Valóban. Hogyan lehet Bálintból galamb a jelmezbál délutánjára, ho­gyan lesz huszadik hajdú a Lúdas Matyi szereplőgárdáját felsorakoztató jelmezbáli felvo­nuláson? Szombat délutánonként zaj­lottak és zajlanak a jelmezbá­lok az iskolákban. Érdekelt bennük minden 6—10 éves gyermek szülője, de főként az anyukák, meg az osztályfőnö­kök. Magyarországon ugyan nincsenek olyan elementáris erővel megnyilatkozó hagyo­mányai a farsangozásnak, mint német nyelvterületen, Velencé­ben vagy Rióban, ahol városok, sőt az egész ország életét for­dítja feje tetejére az önfeledt bolondozás. A mi* városaink, falvaink nem karnpváloznak egy emberként. Van viszont az iskolai, a kis­dobos- és az úttörőprogram szerint karnevál, amit változó kedvvel szerveznek meg isko­lák, családok, szülői munka- közösségek. Van, ahol igazi gyermekmulatság kerekedik belőle, s a gyerekek szája ízét nem rontja el részrehajló zsű­rizés, felnőtt-érzéketlenség, öröm, hogy van iskolai far­sang, hiszen ki más élvezné jobban az átváltozást, mint a gyerek, akinek lényege a já­ték, a „nem vagyok azonos önmagommal” helyzete, a sze­repjátszás, a más helyzetek felismerése, a beleélés. Hogy midocsa pedagógiai szerepe van a jelmezbe bújásnak, nem kell hangsúlyozni. Az iskolák sok helyütt a kol­lektív jelmezkészítést javasol­ják, mint pedagógiailag kívá­natos tevékenységet. KicsiknéT még szükség is van a segít­ségre. A tizennégy éves Kati azonban nem jön zavarba: ő hernyó lesz tizedmagával. A kamaszfantázia kimeríthetetlen. Tudjuk, az ötletes jelmezeket jutalmazza a többnyire szülők­ből alakult zsűri. Nos, a kicsik még kevésbé érzik át a diffe­renciálás igazságosságát. Ná­luk még elkél minden gyerek­nek egy apró jutalom, egy csoki, egy radír s egy dicsérő szó. Visszás helyzeteket te­remthet, és messze elcsúszhat céljától, ha a jutalmazásban, dicséretben éppen a pénzigé­nyes, netán kölcsönzőből szer­zett jelmezek részesülnek . . . És végül a gyermekbál be­vételéről. Tudjuk, ez fontos be­vétele az iskoláknak - az is volt mindig. És nyári táborozás idején esetleg éppen ebből a pénzből válik lehetővé, hogy a szegényebb családok gyerme­kei kevesebb hozzájárulással eljussanak a Balaton pártjává. G. O. velük a hivatal, fontos a gond­juk, a kérésük. Végül is mindenki teszi a dolgát, ott és úgy, ahogy ké­pességei a legteljesebben en­gedik. Ugye hisszük ezt sokan? Bízunk abban, hogy így le­gyen? Én tisztelem azokat is, akik írnak nekünk, kérik tegyük köz­zé köszönő soraikat. Erre gyak­ran nincs lehetőségünk, néha csak az elismerésre, csak egy későbbi cikkre, amelyben fel­idézhetünk egy hétköznapi történetet. .. .. . például egy egyszerű kis esetet, mint amilyennel a na­pokban jött hozzánk az idős néni. Egy hete elhagyhatta a sétabotot, s a felépülése után az első útja hozzánk vezetett. El kellett mondania valakinek a barna hajú, magas fiatal­ember történetét, aki akkor, abban a nehéz helyzetben az orvoshoz segítette. Köszönjük. Gáldonyi M. HÉTVÉGE 3. önjáró rakodó-szállító dízelüzemű gép az ércbánya IV-es üzemében Fotó: Csöndör László Lombosi Jenő Baranya hat napja Hétköznapi emberségeink

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents