Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)

1982-02-26 / 56. szám

1982. február 26., péntek

Dunántúli napló

3

Kiemelt feladat a munkavédetem

A termelés társadalmi tényezői

Szociálpolitikai tervek a Mecseki

Szénbányáknál

A zobáki üzem dolgozóinak több éves jogos pa nosza nyert orvoslást tavaly nyáron, amikor átadták a 600 adagos éttermet. Az . üzem dolgozói 289 000 forint értékű társadalmi munkával járul' tak hozzá a megépítéséhez.

A munkahelyi gazdasági problémák orvoslásánál ma már egyre nagyobb szerepet kap a társadalmi tényezők feltárása. Az így kapott információk megerősítik, s egyben kiegészítik a munkaszervezési és ergonómiai vizsgálatok eredményeit. Vagyis például munkaerő-átcsoportosításnál, továbbképzésnél, vagy új technológia bevezetésénél a vezetőkön és szakértőkön kívül ajánlatos a munkások és közvetlen termelésirányítók megkérdezése, társadalmi helyzetük vizsgálata. Gergely Attila, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa a közelmúltban végzett hasonló kutatást egy nagyüzemben. Magától fogalmazódik az első kérdés: milyen tapasztalatokat szerzett?

— Mindenekelőtt abban a hitemben erősödtem meg, hogy az így szerzett ismeretek semmi mással nem pótolhatók. A munka közvetlen tárgyi feltételei önmagukban még csaktech„Kilencvenesek” születésnapja Corcsönyben

Együtt 541 evesek

I I atan ültek a hosszú asztal mögött, egy kicsit még feszé- * • lyezetten, kissé meghatódva, szemben a vendégekkel: három 90 éves néni és három 90 éves bácsi — pontosabban egyikük 91 éves. Közösen ünnepelték születésnapjukat a görcsönyi szociális otthonban. Hátuk közül öten bentlakók, egyikük pedig a faluban él, erre az eseményre hivták meg.

Bármennyire változott is Baranya megye iparának szerkezete az utóbbi másfél évtizedben, a Mecseki Szénbányák súlya, jelentősége nem módosult lényegesen. A termelés volumene, a foglalkoztatottak száma mellett a Mecseki Szénbányák szerepének meghatározó voltát igazolja az a tény is, hogy tulajdonképpen nemcsak néhány település — mégha olyan nagyságrendűek is, ívtint Pécs és Komló — életére sugárzódik ki hatása, hanem ma már 121-re. A hatás persze áttételes és településenként eltérő erejű, hiszen az előbb említett szám azt jelzi, hogy hány városban, községben élnek s járnak el onnan munkába a szénbányászok, a vállalat dolgozói.

Évtizedek óta ami a Mecseki Szénbányáknál történik, az az egész megye ügye is. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy amikor január végén a Mecseki Szénbányák vállalati szakszervezeti bizalmi testületé döntött az 1982-re vonatkozó szociálpolitikai tervről, ez a döntés tízezreket érint valamilyen formában Baranyában. Keszler Ferenccel, a vállalat szakszervezeti bizottságának titkárával, Dráb Gyulával, a vállalat szociális ellátási osztályának vezetőjével és Suhaj- da Tiborral, a szakszervezeti bizottság agitációs és kulturális ügyekkel foglalkozó munkatársával a Mecseki Szénbányák 1982. ,évi szociálpolitikai tervéről beszélgettünk.- Milyen lő célkitűzések szem előtt tartásával készült ez a terv?

KESZLER FERENC:

— A fő törekvésünk az volt, hogy a nehezedő körülmények ellenére az eddig elért szociálpolitikai vívmányainkat meg tudjuk őrizni, tartsuk a szintet, sőt bizonyos területeken előre is léphessünk. Ez utóbbira mindenképpen van lehetőség, de a megvalósulását csak a dolgozók kollektíváinak lelkesedése, a jó vállalati eredmények biztosíthatják. Az 1982-re vonatkozó szociálpolitikai tervek előtt mindenképpen szólni kell az 1981-es terv teljesítéséről, hiszen így látszik csak, hogy milyen szintet akarunk legalább tartani idén. Csak néhány legjelentősebb vívmányt emelek ki tavalyról: a Mecseki Szénbányák tért át elsőként az összes magyar szénbánya vállalat közül az ötnapos munkahétre, amely nálunk a dolgozók javaslatára 40 órás, ugyancsak mi tértünk át a bányavállalatok közül elsőként a munkraruha-juttatásról a védőruha-juttatásra, 1981-ben folyamatosan kiterjesztettük a szénjárandóságot valamennyi dolgozóra, az üzemi étkeztetés fejlesztésében nagy eredménynek könyvelhetjük el a zobáki korszerű üzemi konyha és étterem elkészültét, valamint azt, hogy az ötödik ötéves tervben 2134 dolgozónk lakásproblémáját tudtuk megoldani, sőt ha a vállalati lakásgazdálkodás kereteit is beleszámítjuk, akkor ehhez a számhoz még hozzá kell írni 670-et. Ami a munkahelyi bajesetek alakulását illeti, itt is mutatkozik javulás:

1980-ban 1540 volt, 1981-ben 1552, de az utóbbiban már benne van 78 közlekedési baleset is, amelyek tavalyelőtt még nem tartoztak ebbe a kategóriába. Valamivel alacsonyabb a balesetek súlyosságának mutatója is.

— Milyen rangsort állítottak a szociálpolitikai tervek készítésénél?

KESZLER FERENC:

— A sorrend a bányamunka jellegéből adódik: munkavédelem, a munka- és életkörülmények javítása és a lakásgondok enyhítése.

DRÁB GYULA:

— Üj szociális létesítmény építése nem szerepel az idei terveink között, annál többet fordítunk a meglevők felújítására, korszerűsítésére. Az ilyen munkák közül is kiemelkedik, hogy tovább folytatjuk üzemeinkben a fürdők korszerűsítését mintegy ötvenmillió forint értékben. Felújítjuk az alsóbélatelepi bányászüdülőt is.

— A lakásgondok megoldását is előkelő helyre sorolták a tervben.

DRÁB GYULA:

— Idén tovább folytatódik a bányászlakás-építési akció, az arányok azonban a magánlakás-építés irányába tolódnak el. A 6. ötéves tervben 500 tanácsi célcsoportos lakás, 410 OTP-lakás, 540 többszintes, csoportos családi ház, s mintegy 225 hagyományos családi ház megépítésével számolunk. A lakásigénylők száma jelenleg 1067, de természetesen a lakásgondok egy része folyton újratermelődik. A 6. ötéves tervben 1 éven belül lakáshoz tudjuk juttatni az új dolgozóinkat

is.

KESZLER FERENC:

— A magánerős lakásépítéseket kölcsönökkel és vissza nem térítendő segélyekkel is támogatjuk. Emellett több ütemünkben foglalkoznak azzal a tervvel, hogy építőrészlegeket hoznak létre a magánerős lakásépítés segítésére.

— S mi várható a kultúra és a tömegsport területén?

SUHAJDA TIBOR:

— Mind a kulturális területen, mind a tömegsportnál megfelelő bázisok állnak rendelkezésünkre. A közművelődésben egyre inkább arra törekszünk, hogy amennyire a körülmények lehetővé teszik a dolgozóinknak, helybe vigyük, akár kis községekbe is a színvonalas kulturális programokat. A kulturális célú létesítményeink közül egyedül a Puskin Művelődési Házzal vannak gondjaink. Ma már teljesen világos, hogy nincs értelme, csak pénzkidobás az ablakon, felújítani, mert ennek a régi épületnek az állaga annyira leromlott. Egy művelődési centrumra azonban Pécsett is szükségünk van, ezért tárgyalásokat folytatunk^ a városi tanáccsal arról, hogy a Mecseki Szénbányák átveszi a meszesi József Attila Művelődési Ház működtetését. Ha ez megvalósul, akkor nemcsak az ércbányászoknak lesz nívós kulturális intézménye Pécsett, hanem a szénbányászoknak is.

D. I.

Nem újdonság ez: Görcsöny- ben mindig megünneplik az otthon lakói egymás születésnapját, de hát ilyen nem mindennap fordul elő: egyszerre hatan érték el ezt a magas kort. Tulajdonképpen „hivatalosan" még nem kezdődött el az ünneplés, de az öregek nem csöndben várakoztak : arra lettünk figyelmesek, hogy zárt ajtókon keresztül is áthallatszott, közösen énekeltek. Végre megérkeztek az általános iskolások is, akik rövid műsorral, szép dalokkal köszöntötték az eleinte megilletődött idős embereket. A hosszú asztal földíszítve, mindegyikük előtt egy kis torta, rajta a név és éveik száma. S a hat ünnepelt, akiket egy-egy üveg borral vagy virágcsokorral köszöntött dr. Keresztes Tamás, az otthon igazgatója: Rajta István; Németh Lajosné, Mili néni; Németh Lipót; Lenkey Károlyné, Mária néni; Vác Ferencné, Aranka néni és Vas Ádám. Egyébként Mária néni az, aki már 91 éves, s Ádám bácsi, aki a faluban lakik.

Megszólalt a zene — s nemcsak régi, hanem egészen új számok is, lassú és gyors vegyesén, s lám, az ünnepeltek táncolnak! Orvossal, gondozókkal, egymással. Ádám bácsi vidáman kijelenti, hogy ő ma még bizonyosan megkéri valakinek a kezét. Mária néni egyelőre nem táncol, de már fölállt az asztal mögött, s kezével olyan mozdulatokat tesz^ mintha legalábbis a táncoló- kat vagy a zenét vezényelné. Ügy kell ellesni egy-egy pillanatot, hogy beszélgetni tudjak velük, amíg két tánc közt kifújják magukat. Először Mili néni mellé telepszem le, aki igen szívesen kezd el beszélni.

— A férjem tanító volt, Aba- ligeten éltünk, de azután én magamra maradtam, s nagyon sokáig voltam egyedül. Másfél éve jöttem ide be, most nagyon jól érzem magam. Három gyermekem van: két fiam, egy lányom, hat unokám és egy dédunokám is. A lányom Új-Zé- landban él. Hosszú idő után egyszer hazajött látogatni, s végül i« ő beszélt rá, hogy próbáljak ide jönni. Aggódott amiatt, hogy teljesen egyedül vagyok, nem is beszélve a csekély, 260 forintos nyugdíjról, amiből élnem kellett.

— Ez bizony kevés . . . De én mindig — még most is — horgolok, s ezzel igyekeztem valami kis pénzt keresni. Már kiállításra is vitték munkáimat. Elfoglalom én magam itt is. Tudja, mit szeretnék? Ha még így, egészségesen lehetne élni, legalább százéves koromig. Azt nagyon szeretném. — Ekkor jönnek, s fölkérik táncolni, Mili néni egy darabig szabadkozik, aztán enged a rábeszélésnek. Fekete ruháján lesimítja a fehér gallért, föláll, s nevetve mondja: — Na jó, hát akkor táncoljunk egyet!

Közben fél szemmel már régóta figyelem Ádám bácsit, vajon mikor lesz egy szabad pillanata, hátha kifárad egy kicsit, hadd beszélgethessek vele is. Akkor nyílik erre alkalom, amikor Ádám bácsi kimegy o folyosóra, rágyújtani egy szivarra. Nevet, viccelődik, megragadja a karomat, úgy magyaráz. Ő a termelőszövetkezetben dolgozott, már hat éve él egyedül. Van egy állandó gondozója, aki eljár hozzá, ebédet visz neki, s most is ott áll mellette, Ádám bácsi ragaszkodik a társaságához.

— Ha jó idő van, a kertben

szeretek dolgozgatni. Három gyerekem van, hívtak is magukhoz, de én ezt a falut már nem szívesen hagyom el. Valahogy nem tudnék másik helyet már megszokni. Két feleségem is volt, az egyikkel 25, a másikkal 35 évig éltem együtt. Hogy mit szeretnék? Ö, hát egy harmadik asszonyt.

Miközben Ádám bácsival nevetgélünk, észreveszem, hogy Mária néni egy ideje már igen kitartóan integet felém, hív magához. Valami nagyon fontosat akar mondani, megyek is hozzá. Ö is a vidám emberek közé tartozik. Már hetedik éve él a görcsönyi szociális otthonban, szívesen táncol, mondja, ha este meghall a rádióban valami jó zenét, akkor is gyakran táncra perdül, akár egymaga is. Napközben olvasgat, kézimunkázik.

— Kérni szeretnék valamit. Nekünk tévedésből írták a nevünket pontos „i”-vel, aztán végül is így maradt. Olyan bonyolult az ilyesmit elintézni. De a férjem családja a híres, 1848-as Lenkey családnak a leszármazottja, ha kérhetném, hogy legalább most ipszilonnal szerepeljen a nevünk, hiszen olyan büszkék voltunk rá . . .

Természetesen megígérem Mária néninek, azután elbúcsúzom tőle, hadd élvezze barátai társaságát. Még egy kicsit nézelődünk, olyan jóleső érzés látni, hogy milyen szeretettel bánnak az idős emberekkel. Ha egy intézmény nem is pótolja a családot, a közelebb vagy messzebb élő gyerekeket, itt azért mindent megtesznek, hogy meghitté, otthonossá tegyék az idős emberek napjait. S amennyire én egy délután láttam, jól is érzik magukat. Lassan félrehúzódunk, nem akarjuk az ünneplést zavarni. Különben is, nemsokára kész lesz az ünnepi vacsora, ami az ilyen jelesebb születésnapokra kijár.

Dücső Csilla

nikai problémákat teremthetnek, óm az mód, ahogyan, a gyakorlatban a problémák létrejönnek, vagy ahogy ezekre a termelés különböző résztvevői egyénileg vagy csoportosan reagálnak, az már a termelésnek társadalmi problémája is. Mert más dolog megnézni, hogy valamelyik műhelyben hány decibel a zajerősség és megint más, ha — mondjuk — tizenegy legfontosabb közvetlen tárgyi munkafeltétel közül a munkások éppen ezt kifogásolják a legjobban. A kettő között nincs semmiféle egyenes összefüggés, csak ha a társadalomkutatás eszközeivel kimutatjuk.

— Melyek azok a területek, amelyeket a munkaszervezés vagy ergonómia egyáltalán nem vagy csak érintőlegesen vizsgál?

— Ezek éppen a termelés üzemen belüli viszonyrendszerei és a gyár falain túli társadalmikulturális környezet. Előbbiekben megkülönböztetett jelentősége van a bérezés, az ösztönzés problémáinak. A munkások döntő többségének ez a kívánsága, hogy legyen érdemes többet és jobban dolgozni.

— Dehát a teljesítménybérezésben a nyugdijkort közelitő munkások nyilván nem képesek olyan teljesítményre, mint ereje tétjükben levő szaktársaik.

— Pontosan ez játszik közre abban, hogy mihelyt valaki a pályája plafonját elérte, egyre nagyobb valószínűséggel kerül azok táborába, akik az egyen- iősdit vallják. Én magam is azt tapasztaltam, hogy az idősebb, szakképzetlenebb munkások amondók, hogy „munkás és munkás között nem szabadna akkora bérbeli különbséget hagyni”. A közvetlen termelés- irányítók pedig azt hangoztatják, hogy a „bérezésnél jobban figyelembe kellene venni a társadalmi-politikai aktivitást és a szolgálati időt”.

— Az ellentmondás nyilvánvaló. Mi hát a kivezető út?

— Az adott munkástól vagy munkacsoporttól független tényezőknek a bérezésbeli szerepét kellene csökkenteni. Mert bármit is csinálnak, nem tudják csökkenteni más részlegek, csoportok selejtjét, késedelmét, a termelést hátráltató állásidőket, s egyebeket.

— A képességeknek a termelési folyamatokban való alakulása megint csak a szociológia eszközeivel érhető tetten.

— Sajnos nem egy képességnek potenciálisan ez utóbbi a sorsa. Gyakorlatilag elsorvadnak, mert a termelés jelenlegi rendszerében alig kell felhasználni őket. Azt még meg lehet érteni, hogy egy adott munkában a fizikái állóképesség, a gyors mozgás, a türelem és a kézügyesség fontos szerepet kap, azt azonban semmilyen technológiai, műszaki vagy gazdasági szempont nem indokolja, hogy nincs minden munkahelyen igény a szakmai fejlődésre, önálló döntésre, gondolkodásra, tanulásra, új feladatok elsajátítására, előrelátásra, tervezésre, kezdeményezőkészségre. Pontosan azokról a készségekről van, szó, amelyek a várható gazdasági, munkapiaci, műszaki fejlődési körülmények között éppen a kritikus tényezők lesznek. Természetesen ellenkező előjelű példák is vannak már. Korábban egysíkú, primitív képességeket igénylő munkákat úgy szerveznek át, hogy (azoknak a képességek fejlődésére kedvezőbben hat.

— Most már csak az a kérdés, hogy lelkészült-e a szociológia a bármely pillanatban felhangzó startjelre? Rendelkezik-e olyan készségekkel, kapacitásokkal, hogy a gazdaság segítségére siessen?

— Meggyőződésem, hogy a szociológia mint tudomány van azon a szinten, hogy konkrét társadalomfejlesztési programokat ajánljon és segítsen. És nemcsak a termelés, hanem akár a lakóterületi közösségek vagy a társadalom bármely más területén. Erre megvannak a maga technikái, eljárási, elméleti eredményei.

Kertész Péter