Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)

1982-02-15 / 45. szám

ti lD n (krónika n lD n kronikaI r Az első pécsi vállalkozó(k) Rostás Zoltán a vállalkozási ötlet szerzője Sokat olvastunk, hallunk immár hónapok óta vállal­kozási lehetőségekről, arról, hogy zöldutat adtak szelle­mi energiák, eddig szunnya­dó ötletek felszabadításához, vagy eddig valamilyen szol­gáltatás hiányának pótlásá­hoz. Pécsett legelső vállalkozók a DÉDÁSZ-nál dolgozó négy fiatal mérnök, Krenyácz Béla a zárlatszámítás és védelem­beállítás szakembere, Balogh Tamás irányítástechnikai szakmérnök, Jandó József épületvillamossági tervező és érintésvédelmi szakember és Rostás Zoltán, a védelmi rendszer, vezérlés, automati­ka szakértője. Nekik már ak­kor a kezükben volt az en­gedély, mikor a többiek még jóformán föl sem eszméltek, még csak latolgatták, hogy mit is lehetne, és már ezen a héten hirdetésükkel nyil­vánosság elé is lépnek és munkát vállalnak. — Már akkor elkezdtünk a témán gondolkodni, ami­kor először szóba került, hogy érvénybe lép egy ilyen rendelkezés. A múlt év vé­gére készen volt a terv, és a pontos leírás. így az év legelső munkanapján, január 3-án mindjárt beádtuk a ta­nácsra engedélyeztetni, és amikor január 23-án készhez kaptuk a jóváhagyást, még mindig mi voltunk az elsők — mondja Rostás Zoltán, akitől az alapötlet szárma­zik. Mire is vállalkozott a négy fiatal mérnök? — Az ötlet onnan adó­dott, hogy munkánk során többször tapasztaltuk, milyen sok olyan elektromossággal kapcsolatos igény van, ami­vel kis volumene miatt nem gazdaságos nagy cégnek foglalkozni, vagy nem tarto­zik a DÉDÁSZ hatáskörébe. Például egyes vállalatok bel­ső villamos energiájának el­látottsága, sok esetben nincs olyan állapotban, hogy az egyre korszerűsödő technoló­giát biztonságosa^ ellássa. A korszerűsítendő hálózatot meg is kell terveztetni. Egyes új berendezések beüzemelé­séhez a későbbi időnkénti ellenőrzésekhez szintén ma­gasabban képzett villamossá­gi szakemberekre van szük­ség, ilyenkor nem eJég a vil­lanyszerelő szakmunkás. Ám eddig a vállalatoknak nem volt hová fordulni ilyer ügyekben. Ezt szeretnénk mi most megoldani. Az első vállalkozó csoport tehát vállalja, például vál­lalatok részére energiaellátó rendszerek felülvizsgálatát és beállítását, különleges autó- matikák, vezérlések, automa­tikarendszerek üzembe helye­zését, ellenőrzését, továbbó villamos vezérlések tervezését. A vállalatokon kívül lakos­ság részére is készítenek elektromos hálózattervezést, ha erre valakinek igénye van, es egy héten egyszer ingye­nes tanácsadást is adnak bárkinek. (Hogy hol és mi­kor, az a holnapi újságban megjelenő hirdetésből meg­tudható.) A kis cég a VATTÉSZ ne­vet kapta, amely tulajdon­képpen tevékenységük rövi­dítése: villamosság, automa­tika, tervezés, tanácsadás, érintésvédelem, szabványos­ság. — Ügy érzem, mi egy eddig meglévő hiányt póto­lunk — mondja Rostás Zol­tán —, nagy segítségére le­hetünk vállalatoknak, és azt sem tagadjuk, hogy ezért a többletmunkáért többlet jö­vedelemre számítunk. S. Zs. O Két pár üstökös récét fe­deztek fel szombati kutatóútju- kon a sumonyi tavaknál a Ma­gyar Madártani Egyesület pécsi csoportjának tagjai. A nálunk csak elvétve, az átvonulás so­rán felbukkanó vízimadár tő­lünk keletebbre, leginkább Ázsióban honos. Baranyában mostanáig nem láttak üstökös récét a kutatók. O Felújítás a pécsi vidám­parkban. Idén április 3-án 12 órakor nyitja meg kapuját a Mecseki Kultúrpark vidámpark­ja, s ugyanekkor indul e| első útjára az úttörővasút kismoz- donya is. A játékokat most, nyi­tás előtt mintegy félmillió forint értékben újítják fel. Az úttörő- vcsút pályáját a MÁV Pécsi Igazgatósága Pécsi Vontatási Főnökségének brigádjai javít­ják társadalmi munkában. O Szekszárdon vendégsze­repei ma este a Bartók vonós­négyes. A neves együttes hang­versenye 19.30 órakor kezdődik a Babits Mihály megyei Műve­lődési Központban. Mit? Hal? Olcsóbban! Komlón, a Zengő Áruházban férfi- és fiú pamutolsó, női és bakfisblú- zok és garbók, férfidzseki és nyak­kendők árengedménnyel kaphatók. * A pécsi Centrum Áruházban női féfműbőr kabát több fazonban rek­lámáron, 960 forintért kapható. O Ginzeng nestea. A mosta­ni meghűléssel fenyegető idő­szakban nagy forgalmat bonyo­lít le a pécsi Gyógynövény-szak- üzlet a C-vitamint tartalmazó teákból, szörpökből. A tavaszi fáradtság ellen is akad hatásos szer, amely szintén sláger mos­tanában: az élénkítő hatású, kávét pótló Ginzeng nestea. Előre csomagoltan kapható, s csak fel kell oldani meleg víz­ben. így tavasz előtt az arcbőr felfrissítésére pedig különösen jó hatású a Ginzeng arckrém. O Halpástétom és halru­dacskák. A Halértékesítő Vál­lalat új termékekkel jelentkezik mától, amelyek a nagyobb pé­csi ABC-áruházakban kapha­tók: a Balatoni Halgazdaság különlegesen fűszerezett hal­pástétoma, valamint a Bikali Állami Gazdaság mélyhűtött termékei, a natúr pontyszelet és a panírozott pontyszelet és az elsősorban gyerekek számá­ra készített halrudacskák. O Újabb természeti értékek kerültek védelem alá Zala me­gyében: a Surdi-park tiszafái, oregoni ciprusai, piramistöl­gyei, a pölöskei ősbükkös, a szentpéterföldi feketefenyő-er- dő, valamint a kallósdi kerek templom környéke. O CB-rádió. A fuvarozás gazdaságosabbá tételére CB- rádióval szerelik fel a decsi termelőszövetkezet valamennyi gépkocsiját. Előzetes számítá­sok szerint az egyébként nem olcsó CB-rádiók ára fél év alatt megtérül. Orvosmeteorológia Fronthatás nem várható A hét végén, a jövö hét elején lé­nyeges időjárás-változásra nem szá­míthatunk. Időjárásunkat az időszak legnagyobb részén felhőoíszlató és szárító hatású leszálló légmozgások alakítják. Az időszak jelentős részén kellemes és altatóban napos idő vár­ható. A hőmérséklet napközben több helyen kissé meghaladja az évszak­nak megfelelő értéket. Főként a hét végén érdemes kirándulást, hosszabb sétákat szervezni, ugyanis a szabad­ban eltöltött idő előnyös biológiai hatással van szervezetünkre. Jelentő­sebb hőmérsékleti változás, illetve fronthatás a következő időszakban nem valószínű. Mivel még mindig jelentősen váltakozik a hőmérséklet a nap folyamán — a többnyire hűvös éjszakákat kellemesen enyhe nappa­lok követik —, ezért továbbra is fi­gyeljünk az öltözködésre, többnyire rétegesen öltözködjünk, ugyanis eb­ben az időszakban még nincs a nap­nak erősen melegítő hatása. Ebben az időszakban a tavasz beköszöntő­vel létrejöhetnek átmeneti anyagcse­re-zavarok. Ezért, hogy a tavaszi fá­radtságot elkerüljük, a megszokottnál többet törődjünk szervezetünk kellő, mértékű vitaminellátásával. Különösen fontos az A- és C-vitamint tartalmazó ételek kiválogatása, fogyasztása. Az utóbbi évekéhez képest hidegebb volt az idei tél, igy a tavaszt jelző első virágod va­lamivel később nyílnak, mint korábban. Néhány pécsi kert­ben azonban már kinyílt a tél­temető virág, és erről kaptunk hírt a Balaton-part közeléből, az aszóföi völgyből is. A Közép- Mecsekben már bimbózik az illatos hunyor, Szársomlyón pe­dig nyílik a magyar kikerics, amely botanikai érdekesség, mert hazánkban csak egyedül Szársomlyón fordul elő. Hal­ványlila vagy fehéres virágú Ez volt az első növény, amelyet Magyarországon törvény által védetté nyilvánítottak. Képün­kön a magyar kikerics. O Tovább korszerűsítik a 6-os főutat. A KPM Pécsi és Szekszárdi Közúti Igazgatósága közös beruházásban idén to­vább korszerűsíti a 6-os főutat, Kakasától a hirdi elágazásig terjedő szakaszán. A mintegy 60 millió forintos útépítés tavasz- szal kezdődik. Meghosszabbít­ják és kiszélesítik a kapaszko- dósávokat és valamennyi cso­mópontnál külön sávot létesíte­nek a balra kanyarodok számá­ra. O Gitárhangverseny Komlón. Kedden este 19 órai kezdettel rendezi meg az Országos Fil­harmónia Komlón az Úttörő- és Ifjúsági Házban Ágay Karola operaénekesnő és Szendrei- Karper László gitárművész kö­zös hangversenyét. Bikát kínáltak autóért A Lada a sláger Sok eladó, kevés vevő a pécsi autóvásáron Szokatlanul népes volt a tegnapi pécsi autóvásár, mindezek ellenére kevés ko­csi talált új gazdára. Az új és egyre rohamosabban fel­felé kúszó árakkal ismerked­tek az érdeklődők, abban a reményben, hogy tavaszra majd úgyis mérséklődnek. Nem tudni, honnan ez az op­timizmus, hiszen az utóbbi egy—másfél évben az autó­árak emelkedése tendencia­jellegű. Tavaly még a Wartburg és a Trabant volt a népszerű­ségi lista slágere, az ez évi vásárok viszont a Lada csa­lád előre törését jelzik. Nem kellettek a ZI, ZH rendszámú Wartburgok 68—73 000, az IE rendszámú Fiatok 37— 45 000 forintért, de ugyanígy drágállották a hatéves Zsi­guliért a 65—72 000 forintot. Egyébként a kétütemű, hasz­nált kocsik iránti érdeklődés hanyatlóban és nem vásárol­ják már az 1600-as torinói Fiatokat sem. Az alsó órha- tárok lassan egy fél Trabant értékének felelnek meg; 20— 30 000 forint között mozog­nők. Valószínű, hogy vásári árcsúcsot állított be az 504- es Peugeot, 140 000-ért kí­nálta a gazdája. Sok kíváncsiskodó felneve­tett, amikor a hangszóróban bemondták, hogy vemhes üszőért és egy 5 mázsás bi­káért cserélnének gépkocsit. Az adás—vevésnek ez az új formája kezd elterjedni. Cs. J. O Miniszerviz Keszthelyen. A Magyar Autóklub zalaegerszegi szervezete miniszervizt nyitott Keszthelyen. A Bondor János ut­cában található segélyállomás egyelőre hétfőtől péntekig 9— 13, illetve 15—19 óra közöt áll a helyi és átutazó klubtagok rendelkezésére, az idegenfor­galmi idényben azonban már minden szombaton 8—15 óráig is nyitva tart, s a hibafeltárás és -javítás mellett 20 kilométe­res körzetben a „sárga angya­lokhoz" hasonló feladatokat is ellát. O Univerzális gázbojlerek gyártását kezdte meg magyar szabadalom alapján a Tabi Építő- és Vegyesipari Szövetke­zet. A 150 és 200 literes készü­lékek 82 százalékos hatásfok­kal működnek, és maximum 70 fokos vizet adnak. Az elektro­mos gyújtású, energiatakarékos bojler főként a nagyobb fo­gyasztók számára előnyös. Hét közben Á fészek Egy közeli ismerősöm családi házat épít. Renge­teg utánjárással, figyelem­mel, nem kevés utazgatá­sokkal tudja elérni, hogy a tavasz közeledtére, amikor a munka új lendületet kap­hat, rendelkezésére állja­nak azok a nélkülözhetet­len építési anyagok, szerel­vények, melyek a ház lak­hatóvá tételéhez nélkülöz­hetetlenek. Csak tisztelettel tudok ránézni, amikor egy- egy szép, új fürdőszoba­csempét megmutat, vagy arról számol be, hogy sike­rült valahonnan az Alföld­ről tetőcserepeket szerez­nie, sőt már egy közeli községben tárolja a nyílás­záró-szerkezeteket. A lakásgondok enyhíté­sében mind nagyobb sze­repe van a magánház­építéseknek, melyhez az állam egyre több kedvez­ményt, támogatást igyek­szik nyújtani az-arra vál­lalkozóknak. Amikor lapunk munkatársai közelebbről megismerkednek azokkal, akik belefognak ilyen épít­kezésekbe, győzik hallgatni a panaszokat, melyekben az anyagbeszerzések kálvá­riájáról számolnak be. Gondok, bosszúságok, mér­gek kísérik a vállalkozáso­kat, nemegyszer hallani a keserű kifakadást: „...ha ezt tudtuk volna előre, be­le sem fogunk a házépí­tésbe!” Ezért is néztem oly nagy- érdeklődéssel az elmúlt hét végén a Tv-híradó tudósí­tását, melyben arról szá­moltak be, hogy Szolnokon Fészek Áruház néven egy új üzlettípust nyitottak meg. Jelentősége abban van, hogy a magánépítke­zők, a lakáskarbantartással és -felújítással foglalkozók ott mindent, amire szüksé­gük van, egy helyen meg­vásárolhatnak. A felvillanó képeket — az avatáson jelenlevő belkereskedelmi miniszterrel együtt — elé­gedetten és örömmel néze­gettem, s arra gondoltam, hogy ez valóban segítség az építkezőknek. Valószínű­leg sokan remélik velem együtt, hogy a gazdag kí­nálat, a nyitás után is tar­tósan megmarad — elté­rően néhány olyan nagy propagandával beharan­gozott és várt üzlettípustól, melyből bizony elég hamer eltűnt az ígért áruk bősé­ges választéka! Szolnok persze Pécstől, a Dél-Dunóntúltól bizony elég messze van, de öröm­mel fedeztem fel a hír­adást a hétvégi újságok­ban, hogy talán, mi sem maradunk mostohák, mert többek között Zalaegersze­gen és Pécsett is tervezik — mégpedig, mint írják a közeljövőben — hasonló áruház megépíté­sét! Bár így is lenne, so­kak örömére . .. M. E. miUMEAfíHíiomS- f> Gasztronómiai hetek 1981/82 1982. FEBRUAR 15—19-IG „régi idők konyhája” a Pannónia Étteremben. ELFELEDETT ÉTKEK ÉS SZOMJOLTÓK, A MA ASZTALÁN ... ASZTALFOGLALÁS: 13-322

Next

/
Thumbnails
Contents