Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)
1982-02-13 / 43. szám
ÍREMKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT UTASSY JÓZSEF versei 97 ORAVECZ IMRE versei 98 KALNOKY LÁSZLÓ verse 100 * ESTERHÁZY PÉTER: A hely, aho! most vagyunk (elbeszélés) 101 SPIRÓ GYÖRGY-. Babilonban megdrágult a tej (elbeszélés) 105 NÁDAS PÉTER Lányok (fejezet egy emlékiratból, HL rész) 120 PAFF LAJOS verse 131 , HARS ERNŐ verse 132 LANCZ SÁNDOR: Képzőművészeti krónika 133 GALAMBOSI LÁSZLÓ versei 137 MAKAY IDA versei 139 VADERNA JÓZSEF verse 140 * TÜSKÉS TIBOR: Nagy László (tanulmány, II, rész) 141 POMOGATS BÉLA: Magyar költészet - ma 149 M. RÓNA JUDIT: A hungarológia régen és ma 15? GÖMÖRI GYÖRGY versei 161 THLNSZ GÉZA versa 162 BROGYANYI JUDIT: „Az ember szüntelenül helyzetben van..." {Pozsonyi beszélgetés Grendel Lajossal) 163 HAJNAL ANNA: Izzó nap (A verstől Lator Lászlóéal Domokos Mátyás beszélget) 169 V 1902 FIBRt/A'R A Jelenkor februári száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának lírai rovatában többek között Galambost László, Gömöri György, Kál- noky László, Makay Ida, Ora- vecz Imre, Thinsz Géza és Utassy József verseit olvashatjuk. A szépprózai írások sorában Esterházy Péter és Spiró György elbeszélése, valamint Nádas Péter regény- részlete kaptak helyet. A tanulmányok között Tüskés Tibor Nagy László-köny- vének új fejezete mellett figyelmet érdemel M. Róna Judit összefoglalója a hungarológia kérdéseiről, Pomogáts Béla mai költészetünk helyzetét elemző esszéje és Bro- gyányi Judit pozsonyi interjúja Grendel Lajos csehszlovákiai magyar íróval. — A ,,Versről versre" sorozatban Hajnal Anna Izzó nap c. költeményéről beszélget Lator Lászlóval Domokos Mátyás. A kritikai rovat élén Bélá- di Miklós Lackó Miklós tanulmánykötetét, Czine Mihály Móricz Virág Tíz év c. könyvét, Tatay Sándor pedig Thiery Árpád: Királynék városa c. Veszprém-szociográfió- ját elemzi. A számot Ficzek Ferenc rajzai illusztrálják. MAKAY IDA A tűz ítélkezik Füveket égetnek a kertben, a domboldalban, a réteken. Betelik most a végítélet. Bólint a nyárfa: Úgy legyen. Lobogás, láz, láz mindenütt. Megméretett és tűzre vettetik minden szerelmes ragyogás. Ezüst balták villognak a szélben. Közel az ősz. A tűz ítélkezik. UTASSY JÓZSEF Mikor nekivágtam Már őrségváltásra sorakoztak lassan az ötvenes évek, mikor rfekivágtam fényes toliammal a szavak sűrűjének. Augusztus fáradt-szép testére rátapadt izzadt zubbonyzöldje, s a zsendülö gondok az éveim ágát lehúzták a földre. és micsoda vágta volt, micsoda vágta! Elnéztem, hogy rohan: sisakos toliam s a sörényes gondolat boldogan, boldogan GÖMÖRI GYÖRGY Egy csokor Baranya Weöres Sándornak szeretettel Ág Csarnóta Garé Maráza Áta Személy Eilend Keszü Pereked Jógának Oroszló Bogád Kölked Pócsa Kökény Kisvaszar Gödre Feked Esterházy Péter A hely, ahol most vagyunk (Részlet) Városaink többnyire folyóparton terülnek el, kereskedelmi gócok voltak, gabonaszállító hajók jártak, szeszélyes tutajok, meg nagy gulyákat hajthattak errefelé, bár az is lehetséges, hogy csupán egy barokk úr kénye-kedve jelölte ki a helyet, a helyet, ahoi most vagyunk. Élt ebben a mi városunkban egy kopott ember: egy lakó férfi. Ne valami ágról szakadt figurára gondoljunk, akinek hosszú cérnaszálon lógóinak a kaibátgombjai, ne egy „szocialista klosár"-rat aki kedvenc hídja alatt azon dühöng, miért kalácsot lopott a gyulaihoz, ütik egymást. A helyzet nem romantikus, nem nagyon rossz és nem nagyon jó: van. Szegény ***! (Mert így hívták a fakó férfit.) Mint rendesen, ezen a napon is sietett haza a hivatalból, ahol a sok nemtelen indulatú fél mind csak egyet akar: néki kellemetlenkedni. De ez az érzése, dühe nem volt erős, inkább tartott az ügyfelektől, tiszteletteljes gyűlölettel, igyekezett elsimítani az állampolgárok simítani- valóját, és dehogyis mert volna türelmetlenül toppantva reájukripakodni, avagy tagadhatatlan hatalmával, úgymond, visszaélni, vagy csak játszadozni is, ahogy azt kollégái nemegyszer megtették; megjegyzés nélkül hallgatta az ebédlőben a hetvenkedő, ám, tudta, többnyire igaz történeteket, az asszonyságról, kit gágogásra kénytetve hajszoltak az íróasztal körül, vagy arról a férfiról, kivel újra meg újra új pecsétet hozattak a felettes szervektől, mert, fájdalom, éppen az új pecsét érvénytelenítette az előző pecsétet, és egy pecsét, mint ismeretes, nem elegendő pecsét. „Nem is tudjuk, hogyan lesz ennek végé”, sápítoztak nevetgélve az asztaltársak. Ismerte ő a hivatali utak zeg-zugait, ennek az egész képződménynek a természetét, azt, amit a fiatal és energikus kollégák úgy mondtak, hogy a hivatal nincs, csak ők, ők vannak, ők itt a szabadság, a tér, a lehetőség, tőlük függ minden, az ő jóindulatuktól, s ők bizonyíthatóan jóindulatúak — egykét, inkább mulatságos, mint valóban tragikus esetet kivéve, ***-t mindez nem érdekelte, félig levesébe hajolva szapul- ta azt. Tévednénk azonban, ha csak valami csalódott, kielégítetlen embert látnánk ***-ben, aki mindenben a rosszat veszi észre, hivatalával ugyan nem volt megelégedve, de lehetne rosz- szabb is, mondogatta, bár annyi esze azért volt, hogy ezt ne tekintse vigasznak; *** viszonylag műveltnek számított, szerette a francia és az orosz regényeket, Flaubert-t és T’ur- genyevet, Joyceról is hallott, a Dublini emberek-et tehetséges írásnak tartotta; azt meg kell hagyni, ízlése eléggé konzervatív volt, de hát istenem, kié nem az úgy igazán?! Szerette a dallamot, a csattanós történetet, Buxtehude-t hallgatott, és szűk körben bevallotta, hogy neki Bartók: magas. Elismeri, hogy egy zseni, de magas. Annál inkább kétségbevonta — kissé önmaga engeszteléséül —■ a kortársszerzők illetékességét. Ezek!, mondta enyhe megvetéssel, mintha futballistákról beszélne. — Bár néha kelletlenül ugyan, de megadta magát ezen új szerzők nem- istudja-mijének, mintha megdobbant volna a szíve, mintha hangot hallana, mely nem okvetlenül az övé, mely azonban akártia átfúrná őt, átszaladna rajta, mindenesetre közel van, mindezt kicsit gusztustalannak is érezte, nem linómnak, amit pedig joggal várhatunk el a művészettől — de tény, hogy más auktorok által nem jött ilyen bizarr kapocs létre. Végül is ezt aztán úgy magyarázta, hogy nincs többről szó, csupán arról, hogy a kortárs- művek szerzői élnek, ez idő szerint is levegőt vesznek, esznek, sírnak, szeretkeznek és ez meghat, elkábít és elnézővé tesz, mert úgy hisszük, magunknak kedvezünk így. *** gyáva se volt igazán, nem volt egészen megfélemlítve, mert akkor nem merte volna kis magánszámában főnöküket kifigurázni, „kitűnőséged felettébb bizonnyal”, suttogta s hajlongott ilyenkor, s mindenki dőlt a nevetéstől, „de jól eltaláltad, kedves barátom, a nemjóját”, veregették a hátát kollégái, és mindehhez kellett valóban némi kurázsi, *** tudta, a gépírókisasszony abban a sanyarú helyzetben van, hogy mindezeket jelentenie kell, s tudta azt is, hogy a főnöke erősebb, vadabb és kíméletlenebb, mint ahogy mutatni kényszerül, nem volna egyébként a főnöke. — E játékok után oda szokott hajolni a gépírólányhoz. „Szeret maga engemet egyáltalán?!" „Igen”, válaszol a lány, és gyorsan ad egy puszit. „Jól van, bólint ***, pedig tudom, hogy maga hazudik”. A lány hallgat. Sietett hát haza a hivatalból, megszokásból és nem reményből, hogy otthon tán jobb volna, házassága olyan volt, mint sokunké, célszerű szövetség, amely csak kicsit idegesítő, de ily mértékben kellemes is. Éles őszi szelek fújtak már, s ő valahogy mindig késve követte az évszakok változását, ilyenkor tehát állandóan fázott, nyűtt ballonában vacogott, és kevéssé kárpótolta, hogy majd márciusban ...: kitalálható. Mennyi ember!, gondolta dühödten, és szeretett volna mindegyikre személy szerint mérges lenni, és saját magára is, mert láthatóan ugyanolyan, mint amazok, nyilván ezeknek is okkal, ok nélkül korog a hasuk, dohogott tovább, de hallgatózván ismét csak a sajátjáról győződhetett meg. Fázott, és arra gondolt, hogy ez rossz, hogy ez így rossz, hogy minden rossz, rossz a foga, a korona lötyög, az epéjével is lehet valami, a térde is rakon- cátlankodik, ez egy rosszt testi, kiáltott majdnem fői, és ami meg jó, az annyira, de annyira érdektelen. Ahogy így állt nekikeseredetten, várva a jelzőlámpa színeváltozására — ez is micsoda! egy micsodaság, hogy csak úgy terelnek, mint a barmokat —, észrevette, hogy szemb'en véle, az út túloldalán egy lány merőn őt nézi. ***-t ez nem mozdította ki záp kedvéből, elő szokogatott ez fordulni, ilyen-olyan kimenetekkel, passzé; ám akkor a lány hirtelen ráöltötte a nyelvét, nevetve, kedveskedve, ki tudja, hogy — mindkettőjüket sodorta, ellenkezőleg, az emberár. Túlérve megállt, kereste a lányt, ott, ott tűnt el, haja lobbant. Topogott a járdaszélen, lassan elindult. . . milyen váratlan volt mindez! mennyire kiszámíthatatlan ... És hogy nyelvet ölteni . . . mennyire esetleges .. . Milyen sokféle ez itt, fűzte a lassú séta közben gondolatait, milyen gazdag, milyen bőséges. Már egy ilyen, semmilyen utca is...! Kicsit szédült. Mindez az enyém, és e túláradó gondolatra valóban szédülni kell ... Igen, vannak ritka, kitüntetett pillanatok, midőn városunkra úgy gondolunk: a miénk. A miénk, tehát szeretjük, ez nem elhatározás dolga. Szeretjük, de — ó be sokszor — nem kultiváljuk. Ellenséges utcákon iszkolunk ilyenkor, gonosz útfelbontások mentén, ahol lusta és trehány munkások dolgoznak a gazember művezetők irányítása alatt, s ha olyiknak a véletlen erőlködéstől elered az orra vére, a rosszarcú járókelők — mi — kárörömmel mutogatnak. Ilyenkor úgy érezzük, telefonjaink sajátosan kattognak, van is vonal meg nincs is, fiatal, csinoska és cinikus fiatalemberek hemzsegnek a szabad ég alatt és a mulatókban hosszú szárú poharakból színes leveket isznak, az asz- szonyok cekkerektől görbék, a férjek meg gondterhelten rági- csálják a körmüket. (Csak a gyerkőcök vidámak, az örök jövő, ha a tévé matinéja valami fordulatos történelmi, ifjúsági-feldolgozást kínál, kipirult arccal rohangálnak és boldogan kurjantanak egymás felé, „de jó kis izgi történelemhami- sitás volt", így kurjongatnak. Azt hiszik a bolondok, ez műfaj.) No, de nem minden nap ilyen — mert hol ilyen egy nap, hol nem. M. RÓNA JUDIT A hungarológia régen és ma (Részlet) A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság nemzetközi szervezet lévén hármas megközelítésnek termékeny együttélését, eayüttművelését valósíthatja meg: nevezetesen a hungarológia a magyarok számára továbbra is a nemzeti tudományok - vagyis a magyar irodalom, magyar nyelvészet és néprajz ösz^ szességét jelenti, amelynek művelése, elmélyült kutatása, a modern tudományosság eszközeinek ismeretével és felhasználásával elemi nemzeti érdekünk, önismeretünk egyik legfontosabb lehetősége. A magyar nemzetiségek és a diaszpórában élő magyarság számára az anyanyelv és az anyanyelvi kultúra megőrzését, a hagyományok továbbadását jelenti. Végképp mást jelent a hungarológia a nem magyarok számára. A belülről szemlélő, vizsgáló magatartást, módszert egészíti ki azoknak a nem ma; gyár tudósoknak és kutatóknak munkássága, akik a hungarológiához objektívebben, egy másik kultúra neveltjeként közelítenek, új szempontokat adván önmagunk hitelesebb, iga- zabb vizsgálatához is. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, a tudomány- szak nemzetközi képviselete, magáénak vallja mindhárom megközelítést, s talán legfontosabb szerepe abban rejlik, hogy egyetlen társaságon, tudományos közösségen belül segítheti elő találkozási pontok létrejöttét e szempontrendszerek között. Hogy milyen nagy jelentőségű ez a társaság, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1977- ben mintegy száz alapítótaggal indult, s néqy év után 800 tagot számlál. A tagságnak alig kevesebb mint a fele nem magyarországi hungarológus. ( . . !) A Társaság tudományos munkájának eredményét a kiadványok egyre növekvő száma is mutaja. Az alakuló közgyűlés többek között eqy magyar nyelvű tájékoztató folyóirat megindítását is elhatározta, amelynek ebben az évben már harmadik évfolyama ielenik meg. A Hungarolóqiai Értesítő eave- dülálló vállalkozás a tudomány- szak történetében: egy év magyar irodalom-, nyelv- és néprajztudományi bibliográfiáját közli, e tudományágak tárgyévben Magyarországon és külföldön megjelentetett könyveiről a teljesség igényével ad ismertetést, továbbá tájékoztat a hungarológia műhelyeiben folyó munkákról. A Társaság másik folyóirata, a Hungarian Studies a megjelenés küszöbén áll. Az elsősorban angol nyelvű, hosszabb tanulmányokat közlő szakfolyóirat évente két számban tíz-tíz ív terjedelemben jelenik meg 1983 januárjától. Ez az idegen nyelvű folyóirat publikációs lehetőséget akar biztosítani tudományszakunk külföldön élő művelőinek, akik írásaikat eddig csak más tudományágak szakfolyóirataiban tehették közzé. s egvben olvan nemzetközi színvonalú jelenlétet kíván teremteni a hungarológiának, amely a magyar nyelven nem tudók számára is vonzó, hozzáférhető lehet. Hasznos tájékoztató a magyar nyelv és irodalom felső- oktatási intézményeit felsoroló füzet, amelyből meqtudhatjuk, hogy a világon hetvennyolc tanszéken fo’vik magyar nyelv és irodalom oktatás. (...) A Nemzetközi Magyar Filo- láaiai Társasáa legnagyobb vállalkozása az 1981 auausztu- sában megrendezett első hun- gcrológiai konaresszus. amely a maavarsóqtudománvt művelők első nemzetközi sereaszem- léie volt. Újabb nagy előrelé- Dést jelent ez a tudomány és a Társaság fejlődésében. A konq- resszusnok csaknem háromszázötven résztvevője volt. akiknek egyharmada külföldről érkezett. HÉTVÉGE 9. Ficzek Ferenc rajza
