Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)
1982-01-11 / 10. szám
NAGYVILÁGBAN Marjai József Berlinbe érkezett Vasárnap délután Marjai József miniszterelnök-helyettes vezetésével megérkezett Berlinbe az NDK—magyar gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság XX. ülésszakán résztvevő magyar küldöttség. A Schönefeld-i repülőtéren a budapesti vendégeket Wolfgang Rauchfuss miniszterelnök-helyettes, a vegyesbizottság NDK-tagozatának elnöke fogadta. A fogadtatáson jelen volt dr. Hermann Leihkauf, az NDK állami tervbizottságának elnökhelyettese, Dietrich Lemke külkereskedelmi miniszterhelyettes és több más magas rangú személyiség. Magyar részről megjelent dr. Szalai Béla nagykövet és a berlini magyar képviselet több vezető beosztású munkatársa. Az érkezés után a magyar delegáció szállására hajtatott. Az NDK—magyar vegyesbizottság hétfőn reggel kezdi meg tanácskozását, az ülésszak két napig tart. Czyrek Moszkvában Vasárnap este Moszkvába érkezett Józef Czyrek, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere. A vendéget a repülőtéren Andrej Gro- miko, a* SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter fogadta. ♦ + KAIRÓ: összeomlott egy háromemeletes ház szombaton Kairó egyik munkáskerületében. A szerencsétlenség következtében nyolc ember életét vesztette, három pedig megsebesült. + MOSZKVA: A szovjet kormány meghívására január közepén hivatalos baráti látogatást tesz a Szovjetunóban Abdel Halim Khaddam, sziriai miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter. Khaddam a két ország közötti barátsági és együttműködési megállapodás keretében tartandó konzultációk céljából érkezik a Szovjetunióba. ♦ WASHINGTON: A Richter skála szerinti hatos erősségű földrengést regisztráltak a geofizikai megfigyelő állomások szombaton az Egyesült Államok északkeleti térségében és Kanada délkeleti részén. A földlökés epicentruma Grands Falls ritkán lakott területe volt. Áldozatokról és anyagi károkról eddig nem érkezett jelentés. Hivatalos jelentések szerint az Egyesült Államok és Kanada határtérségében 1855 februárja óta nem mértek ilyen erősségű földlökést. + KAIRÓ: Január 24-én folytatódnak az eredetileg most vasárnapra ten/ezett háromoldalú (egyiptomi—izraeli—amerikai) „autonómia"-tárgyalások — jelezték vasárnap az egyiptomi külügyminisztériumban. A palesztinok „autonómiájáról" folytatandó tárgyalásokat azért halasztották el, mert kedden Kairóba várják Haig amerikai külügyminisztert. Allred Athertont, az Egyesült Államok kairói nagykövetét szombaton fogadta Hoszni Mubarak elnök és a diplomata a találkozó után kijelentette: Alexander Haig valószínűleg „új elképzeléseket" terjeszt majd elő Kairóban az „autonómia"-tárgyalások előmozdítására. + VARSÓ: Reagan elnök Lengyelország ellen életbe léptetett gazdasági szankciói következtében 26 lengyel halászhajónak és két kisegítő hajóegységnek kellett elhagynia az amerikai halászati vizeket. Az amerikai szankciók következtében mintegy 700 millió dollár veszteség éri Lengyelországot, emellett azok negatívan befolyásolják a hazai halellátást — mutat rá a PAP hírügynökség. ♦ Továbbra sincs érdemleges fejlemény a Dozier-ügyben, bár az olasz rendőrség változatlanul nagy erőkkel folytatja a nyomozást. Ugyanakkor Rómában bejelentették, hogy az olasz főváros egyik külvárosában letartóztatták a Vörös Brigádok egyik szellemi vezetőjének tartott Giovanni Senzani professzort (képünkön). Az őrizetbe vételre egy razzia során került sor. Újabb merénylet Iránban Vasárnap reggel ismeretlen gépkocsi állta el Ali Khamenei elnök fivére, Mohamed Khamenei autójának útját Teheránban. Az „útonálló" gépkocsi utasai tüzet nyitottak Mohamed Khamenei autójára, megölték az elnök fivérének két testőrét és az oldalán könnyebben megsebesítették Mohamed Kha- meneit is, aki maga nyomban visszalőtt a támadókra. Az ÍRNA hivatalos iráni hírügynökség szűkszavú jelentése szerint a támadók — autójukat hátrahagyva — elmenekültek. A hír- ügynökség „amerikai támogatást élvező terroristákat vádolt a merénylettel. Mohamed Khamenei — Mashhad iráni város képviselője — éppen a parlamentbe indult, és a támadás a lakása előtt történt. Az ÍRNA azt is jelentette, hogy a merénylet színhelyének közelében egy pokolgépet is találtak elrejtve, amelyet azonban sikerült hatástalanítani. ♦ ♦ HANOI: Az NDK katonai küldöttsége vasárnap befejezte látogatását Hanoiban, és Ho Si Minh-városba utazott. Heinz Hoffmann hadseregtábornokot, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagját, az NDK nemzetvédelmi miniszterét fogadta Pham Van Dong miniszterelnök, a Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja. Kulturális körkép Készülnek az ámyjátékok a játszóházban Játszóház a Do-Zso-ban Mintha számítottak volna az időjárásra a művelődési házak —, a fehérbe öltözött Dél- Dunántúlon a szép, havas hétvége „tiszteletére” csaknem teljesen eseménytelenek: csöndesek, szinte kihaltok voltak tegnap a művelődési házak. Több városból nem sikerült információt szereznünk, mivel senki nem vette fel a telefont. A mostoha látogatottság nyilván a népművelőket is a hangulatosdomboldalakra csalogatta. Egyedül néhány pécsi és a siófoki intézményből kaptunk néhány hírt. Pécsett, a város „Do-Zsó”- nak becézett művelődési központjában a gyerekeké volt a vasárnap délután. Szili Csilla vezetésével játszóházat rendeztek. A környék (összesen hat iskola) és a Berek utcai iskola tanulói közül mintegy 80, főleg alsó tagozatos kisdiák vett részt a színes, hangulatos foglalkozásokon. Folytatták a legutóbb elkezdett báb-mesejáték, a Mehemet és a tehenek árnyfiguráinak elkészítését. (A fekete kartonból kivágott és hurkapálcikával több irányban mozgatható bábok készítését a szentlőrinci gyermek bábegyüttestől tanulták. Minden anyagról a művelődési intézmény gondoskodott.) A kész figurákat a gyerekek hazavi hetik, s otthon a mesét eljátszhatják. Mások mozgatható szárnyú madarat vágtak ki papírból, ismét mások izgatottan vártók, mikor kezdődik a diavetítés. A játszó- ház hóemberépítéssel zárult. Legközelebb két hét múlva, ugyancsak vasárnap délután jönnek össze, amikor színes fonalakkal tanulnak meg játékot készíteni: gyöngyöt fűznek és természetesen diafilmekről mesét hallgatnak. Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban is elég gyérnek mutatkozott tegnap a látogatottság, A délutáni órákban kb. negyvenen ültek be olvasgatni: az idősebbek a nyugdíjas klubban kártyáztak, néhányon az intézmény új kiállítását tekintették meg. Január 8-án nyílt meg három fiatal somogyi fotóművész: Tóth Béla, Csonka Béla és Cyertyás László fotó- portré-kiállítása, amely mai emberek és mai életünk kapcsolataira kíván egy-egy sajátos pillantást vetni a mintegy 60 fotó segítségével. 17 ezer kilométer a levegőben Galamb- és díszmadárkiállítás Pécsett Úgy tudom, idén divatos a galambszürke szín. Ha valaki nem tudná pontosan, milyen is ez, a pécsi galamb- és díszmadár-kiállítást járva sem lesz okosabb. A galambok ugyanis a szürkének legalább ezerféle árnyalatában pompáznak, kékesfeketétől a hófehérig. A Banzingi keringő pedig egyenesen hattyúi jelenség: karcsú, hosszú nyakú, legyezőszerűen szétterülő farktoliakkal. A „legszebb galamb" kitüntető címet egy fiatal postagalamb birtokolja, ennek tudatában elég magasan hordja a csőrét — de hát ettől szép. Néhány ketreccel odébb látható a nagypapája: Dél-Dunántúl legjobb postagalambja. Már tizenegy éves és kilencévi versenyzés alatt harmincnyolc dijat nyert. Ezért összesen tizenhétezer kilométert kellett repülnie. Ha reggel Berlinben felengedték, késő délután már itthon volt. Előfordult, hogy nyolcszáz kilométert is megtett egyhuzamban, A jól megtermett, alig totyogó húsgalambok legjobb „tulajdonsága", hogy hat és fél dollárt kapunk kilójukért. A legnagyobb megrendelő Kuvait, olajjal fizet. S hogy miért nem szerepel saját vendéglőink menüajánlatai között a töltött galamb? Talán azért, mert egy adag kb. százötven forintba kerülne. A kiállításon fóliával elkerített — letakart „szobában" csiripel a díszmadársereg. A szép sárga kanárik, csak akkor énekelnek, ha egyedül vannak, s akkor is csak a hím trillázik csodálatosan. Meloxittacus on- dulatus: így hívják a legkedveltebb papagájfajtát, a hullámospapagájt. Valóban „ondo- lálva” van a toll a fejükön, s egyedül ők utánozzák a beszédet. Az aprócska zebra, ékfarkú, aranymellű pintyek, a kalitkák aljában összebújva ülnek. Egy kicsit fáznak, vagy talán a még nyitás előtt megszökött két ezüst csőrű társukat sajnálják? Müller Zsuzsa A Szigetvár és Vidéke ÁFÉSZ felvesz a mozsgói, 350 ezer forint forgalmú vegyesboltjába szakképzettséggel és gyakorlattal rendelkező boltvezetőt és eladót (Házaspár előnyben, lakás biztosítva) Jelentkezni lehet: AZ ÁFÉSZ KÖZPONTJÁBAN, Szigetvár, Szabadság u. 14. r-hPn O Chicagóban az elmúlt hetekben gyakori havas-viharos időjárás következtében nem kevesebb, mint 40 gépkocsi csúszott egymásba. Érthető hát, hogy képünkön a feltorlódott autóknak csupán egy része látszik. O Elena és Eutimio Perez, a Los Angeles-i házaspár kocsin igyekezett volna a kórházi szülészetre, ám az óriási forgalom miatt nem értek időben oda, a szülés megindult. A férj az autópálya szélére húzódott, s telefonáltatott a mentőkért. Az újszülött végül egy felcser segítségégével a gépkocsi hátsó ülésén jött világra. © Ázsia számos részén 1982-t a „kutya éveként" tartják számon. A csillagjóslás szabályai szerint az idén születő személyek becsületesek, emberségesek és kötelesség- tudóak lesznek. Rengeteg japán speciális kutya-bélyegzőt használt újévi leveleihez, jókívánságaihoz — képünk ezekből mutat néhány mintát, középen épp egy „szamuráj-kutyát". W. E.