Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)

1982-01-18 / 17. szám

Kalendárium hDn KRÓNIKA hDIl krónika! 1982. JANUAR 18. HÉTFŐ PIROSKA NAPJA Az év 3. hete A Nap kél 7.26 — nyugszik 16.24 órakor. A Hold kél 1.10 - nyugszik 11.57 óra­kor. Január 18., hétfő: 130 évvel ezelőtt, 1850. január 18-án született Szarvason Chován Kálmán zongorape­dagógus és zeneszerző, ze­neakadémiai tanár. 1876- tól 1889-ig a bécsi Horák- féle zongorqiskola tanóra, majd igazgatója volt. Sű­rűn megjelenő műveivel a nemzetközi zenei élet ko­moly tényezője volt. 76 éves korában, 1928-ban hunyt el Budapesten. Január 19., kedd: 1975- ben a közgazdasági Nobel- díjjal jutalmazták az 1912- ben, ezen a napon szüle­tett szovjet matematikust és közgazdászt, Leonyid Kan- torovicsot. Számos tudomá­nyos intézet, közöttük a Magyar Tudományos Aka­démiának is tiszteletbeli tagja volt. A közgazdaság- tudományban új fejezetet nyitott 1939-ben megjelen­tetett „A termelés szerve­zésének és tervezésének matematikai módszere" cí­mű tanulmánya. Január 20., szerda: Száz évvel ezelőtt, 1882. január 20-ón született Budapesten és 59 éves korában Hunyt el a libériái Monroviában Fuszek Rudolf orvos, a tró­pusi betegségek nemzetkö­zileg elismert szakértője. Dél-Amerikában mint hajó­orvos működött, az afrikai Kamerunban a vasúti épít­kezéseknél kitört járványt fékezte meg, 1911-ben. Monroviában 1931-től ha­láláig egészségügyi mi­niszter volt. Január 21., csütörtök: öt évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el 77 éves ko­rában Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas kóruskarnagy, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze, zeneszerző. 1924-ben nyerte el Kodály Zoltánnál diplomáját. 1942- től tanított a budapesti Zeneművészeti Főiskolán. Több népdalfeldolgozás! kantáta, tömegdal és gyer­mekkórusmű szerzője. Január 22., péntek: 130 évvel ezelőtt született Sze­geden és 87 éves korában, 1939-ben hunyt el Buda­pesten Csonka János neves gépészmérnök, feltaláló, a magyar motor- és gép­járműgyártás megindítója. 25 éves volt, amikor elké­szítette az első magyar gázmotort. Bánki Donáttal közös találmányuk a nevü­ket viselő benzinmotor. A világon elsőként szabadal­maztatták — 1893-ban — a benzinporlasztót, a karbu­rátort. Január 23., szombat: 1907. január 23-án szüle­tett és 1974-ben hunyt el Domanovszky Endre Kos­suth-díjas festőművész, ki­váló művész. Glatz Oszkár növendéke volt, 1929-ben már első bemutatkozásával sikert aratott. 1956-tól a Képzőművészeti Főiskola igazgatója volt. Január 24., vasárnap: 145 évvel ezelőtt született és 49 éves korában hunyt el Vaszilij Bogdanov neves orosz költő. A parasztság­gal, a városi szegényekkel rokonszenvező, hol inge­rült, hol pedig érzelmes hangú versek mellett elő­szeretettel írt szatírákat is. Ő a szerzője a később Ol- hin átdolgozásában nép­dallá vált Dubinuskának, amely Magyarországon a felszabadulást követően Bunkócska címen vált köz­ismertté. O Hal az atomerőmű hűtő­vizében. Halastavak létesítését tervezik Dunaszentgyörgy térsé­gében a leendő Paksi Atom­erőmű hűtővizének hasznosítá­sára — amint arról már koráb­ban beszámoltunk. A környe­zetre ártalmatlan, jelentős mennyiségű hűtővíz melegebb lesz, mint a Duna átlagos nyolc Celsius fok plusz hőmér­séklete. A hűtővíz halászati hasznosításának tanulmányter­vét elkészítette a Szekszárd- Paksi Vízitársulat. A tanulmány- tervet felülbírálták az illetékes hatóságok, szervek, köztük a Tolna megyei Tanács képviselői, szakértői, s az észrevételek sze­rinti módosításokra, pótlásokra az idei január 31-ig tűztek ki határidőt. Itt a farsangi szezon! O Dalszínház címmel, neves magyar operaénekesek — Mol- dován Stefánia, Pitti Katalin, Leblanc Győző és Bende Zsolt — lépnek fel a faddi művelődési házban ma, hétfőn este 7 órakor. A műsor második ré­szében Gyurkovics Zsuzsái, Já- szai-díjas, Edit Piaf sanzonokat és viliághírű musicalokat ad elő. A dalos műsort Csenged Judit vezeti. O A Pécsi Balett Dombóvá- rott. Január 18-án, hétfőn este a dombóvári Művelődési Köz­pontban vendégszerepei a Pé­csi Balett. Eck Imre koreográ­fiájával az Otelló című tánc­játékot mutatják be. A címsze­repet Lovas Pál, Desdemona szerepét Paronai Magdolna, Jógáét Hetényi János táncolja. MaiRádiőposta Pécsváradon, a körzeti mű­velődési központban az elmúlt szombaton este megrendezett nagy sikerű svábbállal meg­kezdődött Baranyában is a farsang korszaka. „Húshagyó keddig” egymást követik majd hétvégeken a különböző far­sangi bálok, ami nemcsak a fiatalok és idősebbek szórako­zásában nyújt kellemes időtöl­tést, de némi bevételt is jelent majd a mostoha költségvetésű kultúrházaknak. * A Tolna megyei Völgységre és a Bgranya megyei szomszé­dos nemzetiség lakta községek­re is kiterjedő bátyus svábbált rendeztek szombaton estétől vasárnap hajnalig Bonyhádon. A városi művelődési központ összes helyiségében tartott ha­gyományos mulatságra már előre megvették a jegyeket, s mintegy félezren vigadtak és táncoltak vasárnap hajnalig a művelődési központ Schmalcz Péter által irányított 16 tagú fúvószenekara, és a Völgység nevet felvett öttagú, Heim Pé­ter által vezetett sramlizenekor muzsikájára. A hagyományos bál műsorá­ban — amint azt Paksi András művelődési központ igazgatótól megtudtuk - Bonyhádról és környékéről tizennyolc féle né­met nemzetiségi tájjellegű nép­viseletet is bemutattak. Először szerepelt nyilvánosan ilyen nagy közönség előtt a negy­ven tagú új, német nemzetiségi kórus, Heim Péter vezényleté­Svábbál' Pécsváradon és Bonyhádon Klumpa volt a főnyeremény A pécsváradi svábbálon felvonulnak a párok a hangulatos nyitó tánchoz Fotó: Läufer László vei. Nem maradt el az éjféli tombola sem, amelynek főnye­reményeként klumpát sorsoltak ki. A nagy érdeklődésre tekin­tettel — sokan már nem kaptak jegyet — február 13-án, szom­baton megismétlik a svábbált a bonyhádi művelődési köz­pontban. (B. L.)----------------------- v ------------------------------------------------------------­M egérkeztek a fenyőrigók Kis dolgok, kis történések a hétköznapok kicsi eseményei húzódnak meg többnyire azok­ban a levelekben, melyeket a rádió pécsi stúdiója levelezési rovatának címeztek a hallga­tók, és melyekre ma 17 órától egyenes adásban válaszolnak a rádió munkatársai. Ám akadnak mélyebb élethelyzete­ket tartalmazó levelek is, eze­ket riportszerű feldolgozásban hallhatják majd. A zenés más­fél óra fő témája ezúttal a gyermekek állami gondozásba vétele. E témában szakembe­rek segítenek a szerkesztő mű­sorvezetőnek, Müller Istvánnak. A műsor telefonon is hívható 17.00 órától 18.30-ig a 10-424- es számon. O Földrészek párbeszéde. A Magyar Nemzet 1982. január 15. számában a világgazdaság legfontosabb kérdéseiről mel­lékletet jelentetett meg, az ENSZ szervezeteinek közremű­ködésével. A nemzetközi szer­kesztő bizottság nagy érdeklő­désre számot tartó négyoldalas összeállítása az új gazdasági világrend megismerésében segít eligazodni. Fenyőrigók tűntek fel az el­múlt hét végén Szekszárd bel­városának parkjaiban. A mesz- szi északról és a Kárpátokból a sarkvidéki fagyhullámban délre vonult, barnás színű, a fekete­rigónál is nagyobb vadmada­rak a szekszárdi dombvidék erdőiben, köztük Szálkán tar­tózkodnak napok óta. Az er­dőkben a fák és cserjék bo­gyóit, s a gyommagvakat csi­---------------------- * -------------------­p egetik. A növényeket betakaró hó és zúzmara, s a hideg azon­ban a védettebb városba kény­szerítette a vadmadarakat, s a fenyőrigók csapatai az el­múlt vasárnap is a megyei mű­velődési központ előtti őspark fáin tanyáztak egyebek közt, valamint a megyei tanácsháza melletti celtiszfák fekete bogyó­termését eszegették. O Marat halála. Nagy si­kerrel játssza a Kaposvári Csiky Gergely Színház De Sade—Peter Weiss Marat halála című drá­máját, immár december eleje óta. A darabot ezen a héten kedden Dunaújvárosban, szer­dán délután és este Szekszár- don, később Székesfehérvárott és Gödöllőn is előadják. Betörés után a fodrászhoz, frissen mosott hajjal a fogdába Csütörtökön pakoltak, pántokén lebuktak-05-07 Csendes hétvége volt Dél-Dunán- túlon. A megyék rendőrségi, mentő és tűzoltó ügyeletéről azt a tájé­koztatást kaptuk, hogy szombaton és vasárnap nem történt rendkívüli esemény. A mentőknek azonban volt dolguk, nagyon sok kéz- és lábtö­rést szenvedett embert, elsősorban idősebbeket szállítottak kórházba. Vidám este volt. sőt: egymást követő esték. Volt dohány, volt pia, persze ragadtak a haverok is, hol a Bölénybikában, hol más kocsmákban. Jenő azonban nem fért a bőrébe, fogyott a pénze is; megérlelték a „bal­hét": eldugott kis bolt a Nagy­hídi utcában . .. Január 8-án, csütörtökön este lefeszítették a zárat, felpakolták a cuccot: cső. kóládé, kolbász, kávé, cigaret­ta. ami készpénz volt, és persze ital. Alig múlt fél 10, már vé­geztek. * Péntek, déli órák, Pécs váro­si Rendőrkapitányság, bűnüldö. zési alosztály. Varga Jenő és Szabó László szeme véreres, még mindig ré­szegek. (Varga: pécsi lakos, 34 éves, elvált, a gyermektartási díjat nem fizeti, büntetett elő­életű, munkahelye nincsen: Szabó: pécsi, 28 éves, elvált, gyermektartási díj fizetésének elmulasztása miatt 8 hónapot ült börtönben, 1979 júliusában szabadult.) Varga: — Megmondom úgy, ahogy volt. Én mea akartam bukni, azért csináltam ezt a balhét. Tudtam, hogy elkapnak, de meg akartam bukni. Nemsokára sza. badul a bátyám, azt üzente, ki­nyír . .. Szilveszterkor felkötöt­tem már a ruhaszárító kötelet, 'hogy öngyilkos leszek. A Laci­val együtt.,. Még most is ott lóg a kötél, tessék kimenni, ha nem hiszi! A feleségem egy szemét, nem fizetek neki gyerek, tartást, nem én... — Miért nem kért az édes­anyjától pénzt, talán segített volna? — Megmondtam a mutternek is őszintén: én nem akarokkér- ni. Mert az szégyen! Varga is. Szabó is tudják, mi jár nekik. A betörés után reg­gel — újabb pár üveg Huber­tus gyors elpusztítását követően — elindultak a „megtisztuló” körútra. Először persze vissza­mentek a Bölénybe egy jó kis forralt borra, azután a tisztasági fürdő következett, majd a Ró­zsa cukrászda, a Napsugár, on. nan fodrászhoz, majd a Pálma. Otthon már azzal fogadta Sza­bót a nagyanyja: itt voltak a rendőrök, elvitték a kávét.. . Később persze Vargát és Sza­bót is. Frissen mosott hajjal. Hétfő, kapitányság. Szabó ke. zén égetett sebhelyek. — A kocsmában ... Az egyik elkezdte, kellett nekem is csi­nálni, mert akkor mindjárt rám­fogják: gyáva vagyok. Elnyom­tam a kezemen egy-két csik­ket ... — Nem akart kiszállni a bal­héból? — Otthagyott az élettársam december 23-án. Reggel elmen­tem dolgozni, azt mondta, siess haza husikám, főzök valamit ebédre. De közben meglé­pett ... Azóta vagyok én eb­ben a társaságban. Nem értem ezt a kávét sem ... Sohasem ittam! — Mennyi büntetésre számít? — Egy év, másfél év .. .? Tartja a kezét a bilincselés­hez. Mindkettőjüket betöréses lopás alapos gyanúja miatt elő. zetes letartóztatásba helyezte a rendőrség. Alig tartott tizenkét óránál tovább a nyomozás. Mészáros Attila Mecseki Tanbánya felvételre keres 0 föld alatti mozdonyvezetőt 0 aknaszállítót 0 külszíni segédmunkást • O targoncavezetőt 0 fürdőkezelőt JELENTKEZNI LEHET: MECSEKI TANBÁNYA, KOMLÓ, ANNA-AKNA, MUNKAÜGY. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 8-tól 17 óráig a 15-000 telefonszámon, ügyeletes újságíró: DÜCSŐ CSILLA Az automata telefonrögzítő . 16-tál 17 óráig hívható a 10-053 számon. Szerkesztőségi hírügyeletes: NAGY ISTVÁN 17-től 19 óráig, a 10-053 telefonon. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 6 614 Trabant Limousine (Győr) 5 587 Trabant Limousine (Debr.) 3“355 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 6 703 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 3 273 Trabant Lim. Spec. (Győr) 6 179 Trabant Lim. Hycomat 11 879 Trabant Combi (Budapest) 2 976 Trabant Combi (Győr) 2 927 Wartburg Limousine (Bp.) 6 637 Wartburg Limousine (Győr) 3 418 Wartburg de Luxe (Bp.) 7 335 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 Wartburg de Luxe tolótetős 1 214 Wartburg Limousine tolótetős 966 Wartburg Tourist (Budapest) 2 244 Wartburg Tourist (Győr) 1 591 Skoda 105 S (Budapest) 4 995 Skoda 105 S (Győr) 4 140 Skoda 105 S (Debrecen) 3 876 Skoda 120 L (Budapest) 6 120 Skoda 120 L (Debrecen) 3 426 Skoda 120 L (Győr) 4 410 Polski FIAT 1500 2 581 Polski FIAT 126 (Budapest) 11 487 Polski FIAT 126 (Győr) 3 941 Polski FIAT 126 (Debrecen) 1 074 Zaporozsec 32 991 Lada 1200 (Budapest) 14143 Lada 1200 (Debrecen) 9 441 Lada 1200 (Győr) 1 584 Lada Combi (Budapest) 3 891 Lada Combi (Debrecen) 1 552 Lada 1300 (Budapest) 6 498 Lada 1300 (Debrecen) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 252 Lada 1500 (Budapest) 6 887 Lada 1500 (Debrecen) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 876 Lada 1600 (Budapest) 2 603 Lada 1600 (Debrecen) 1 161 Dacia (Budapest) 4 755 Dacia (Debrecen) 4 129 Moszkvics 2140 11 192 HÉTFŐ: SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Óz, a nagy va­rázsló (du. f3 órakor). A balek (es­te 7 órakor) (Az előadás megte­kintése 16 éven aluliaknak nem aján­lott!) Szendrő-bérret. Kamaraszínház a MÉV Ságvári Művelődési Házban: Hetedik pararv csolat: ,,Ne lopj — annyit!’* (este 7 órakor) Sarkadi-bérlet. HANGVERSENY Komló, Ifjúsági Ház: Felnőtt bérlet II. hangversenye. Bódás Péter zon­goraestje (19 órakor). MOZI Petőfi: Csillagok háborúja (5, hn8). Kossuth: Csillagok háborúja (10, f6). Vágtató huszárosztag (2). Világ­vége közös ágyunkban (8). Park: Kettévált mennyezet (4, 6, 8). Gasztromozi: A Pannónia Szálló nagytermében: Száll a kakukk fész­kére (7). Tanárképző: Ahogy a macs­kafalviak ... (5), Luxusbordély Pá­rizsban (f£). Rákóczi: A holnap lo­vasai (5, 7). Fekete Gyémánt: Man­hattan (6). Jószerencsét: Egy zseni, két haver, egy balek (4, 6). Vasas, Május 1.: Fehérlófia (f6). Mohács: Vük (6, 8). Komló, Zrínyi: A kék lagúna (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Vámmentes házasság (f5, f7). * Szi­getvár: Hasonmás (6. 8). Dunaszek- cső: Severino (7). Harkány: Szele- burdi család (7). Boly: Árnyak Dub­rovnik felett (7). Pécsvárad: Csere­pek (7). Sásd: Vendégek Vadnyuga­ton (7). Sellye: Szabadlábon Velen­cében (7). Szentlőrinc: Zúgügyvéd zavarban (7). Villány: Lavina (7). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: ABBA (5), A macska rejtélyes halála (7). Szabad Ifjúság: Ton Ton, Hollywood megmentője (4), Mondd, hogy min­dent megteszel értem (6, 8). Dallos Ida Mozi: üzenet az űrből (6). Mozimúzeum: Filmbarátok köre: Húsz nap háború nélkül (f6). Siófok: A szeleburdi család (7). Marcali: Száll a kakukk fészkére (7). Barcs: Fe­hérlófia (7). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.40: Hírek. 17.45: Történetek Sha- kespeare-ből — gyermekműsor. 18.00: A Skokk-fiú — gyermekműsor. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Katapult — ifjú­sági műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 19.55: Reklám. 20.00: D. Di- mitrovski: Stojoe — dráma. 21.10: Reklám. 21.15: Kiválasztott pillanat. 21.20: Külpolitika. 22.05: Dokumen­tumfilm. 22.15: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Telesport. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: A tudomány és mi. 20.55: Reklám. 21.00: Zágrábi körkép. 21.15: Arc arc mellett — szórakoztató zene.

Next

/
Thumbnails
Contents