Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)
1981-12-06 / 334. szám
Az értelmes életért Hírlapok és újságírók Mit olvasott a lakosság Baranyában? A sajtó története megyénkben Indokolt szerénység vezérel bennünket, ha a magyar sajtó napján nem önmagunkról, betűbillentyűkkel, mikrofonokkal, monitorokkal dolgozó újságírókról és nyomdászokról, rendezőkről és szerkesztőkről, hangmérnökökről és vágókról beszélühk, hanem az ügyről, amit szolgálunk és amelyre önkéntesen, nem formálisan, hanem szocialista kötelességtudattal felesküdtünk. Ez az ügy a szocialista tájékoztatás ügye. Volt, amikor talán okkal nevezték az újságírót hazánkban is hivatásos dilettánsnak, író-kisiparosnak, ólomlángos- sütőnek, mert maga a politika volt megkérdőjelezhető. Ma már hitele van hazánkban és külföldön a magyar szocialista tájékoztatásnak, mert hitele van pártunk és kormányunk politikájának. Szakadatlan erőfeszítéssel igyekszünk megszabadulni a szellemi konfekciózástól, amely rossz és használhatatlan sablonokkal, leegyszerűsítő, valóságidegen képletekkel próbálja megmutatni az egyáltalán nem egyszerű, formákba, dogmákba nem szorítható életmozgást. Miért beszélünk szakadatlan küzdelemről, amikor tudjuk, hogy a jó politika helyes tájékoztatáspolitikai elveket is vall: sehol és senkinél nem szívesség, hanem kötelesség a nyílt, az őszinte, a kellemetlen dolgokat sem megkerülő informálás, a beavatás. Azért, mert furcsa, elfogadhatatlan, de magyarázható módon még elég sokan vannak olyanok, akik szívesebben és könnyebben fogadják el a kényelmesen használható kész formulákat, semmint maguk is gondolkodásra kényszerüljenek. Jócskán akadnak olyanok is, akik kőnél keményebb anyagba, valami különleges acélba vésett tízparancsolatokat követelnek a szocialista élet, a szocialista munka, magatartás fejlesztése érdekében a politikától, az újságírástól, a tájékoztatástól is. Mintha az élet, a szocialista építés olyan egyszerű volna, hogy idézetekkel, örökkévalónak minősített tételekkel mindent megmagyarázhatnánk, mindent megoldanánk. Pedig így semmit. Ha Lenin ma élne, sok mindent tenne, de egy dolgot aligha, önmagát sohasem idézné. Éppen ő tanít bennünket arra, és ebben mutat leginkább példát a le- ninizmus, hogy a marxizmus nem más, mint tudományos válasz a kor új kérdéseire. Éppen Lenin emelte fel intőén az ujját: „A szocializmust nem szabad ünnepi színekkel festett szentképként kezelni". Népünk, pártunk éppen annak köszönheti az elmúlt huszonöt esztendő sikereit, hogy folyamatosan visszatért ahhoz, amit látszólag már elvégzett, alaposan megbírálva a kísérletek gyengeségeit, gyatraságait. Alighanem legfőbb vívmányunk, hogy feltárjuk hibáinkat és nyíltan beszélünk róluk, mert tudjuk: így, csak így van esélyünk a hibák leküzdésére is. Nincs szégyellnivalónk. Nem azért nem dicsekszünk, hogy ezzel pótoljuk vívmányainkat, ország-világ előtt nyilvánvaló sikereinket. Megteremtettük a hont, ahol „nem sír a bánat", ahol any- nyira a népé már az ország, a szocializmus, hogy „bárhová indul is, a cél felé halad". Tiszteljük ezeket a sikereket, de nem ragad el bennünket olyan mámoritó érzés, miszerint már tökéletesek vagyunk. Nem képzeljük, hogy nincsenek új és nagyon nagy gondjaink, szorítóan nehéz feladataink. Nem hisszük, hogy könnyedén átszökkenhetünk az új feszültséghalmokon és azt sem gondoljuk, hogy mi vagyunk a követendő csoda- modell. Tudjuk — és ennek szellemében tájékoztatunk —, hogy az halad előre, akinek van képessége, rugalmassága figyelembe venni a szüntelenül és nem mindig kedvezően változó körülményeket, az eredményekből származó új igényeket, a ma és a holnap reális lehetőségeit. Az tud érdemlegesen tenni, aki nem fojtja el vágyait, nem felejt el ember módjára álmodni, de aki soha nem téveszti ösz- sze a valóságot ábrándjaival. A korrekciós lépésekre, az önkontrollra a hatalom megragadásakor és a szocialista építés minden szakaszában ugyanúgy szüksége van a társadalomnak, mint az embernek a természetes mozgásra. Nem felejtjük el azt a történelmi tapasztalatot, hogy a baj akkor kezdődik, ha megakad a szocialista építés reformok útján való önfejlődése. A tájékoztatás is abból indul ki, hogy a szocializmus történelmi vitalitása az emberek tömegeiben, a szocializmusban egyenrangú szövetségesek gondolkodó, vitatkozó és alkotóan cselekvő sokaságában gyökerezik. Hogy a szocializmus igazi megtartója és fejlesztője az emberek jóra fogott ereje. Minél mélyrehatóbb a forradalmi átalakulás, minél nehezebb és szövevényesebb a feladat, annál több erőre, annál nagyobb demokráciára, tehát annál alaposabb, pontosabb és gyorsabb tájékoztatásra van szükség. De a tájékoztatás, a sajtó nem akar senki helyett gondolkodni. Korunk új kérdéseire együtt kell keresnünk a választ, a megoldáson együtt kell töprengenünk, fáradoznunk. A tájékoztatás sürgető és nehéz feladata segíteni, információkkal megalapozni, véleménycserével világossá tenni ezt a közös társadalmi gondolkodást, az okos és egységes cselekvés előfeltételét Hisszük, hogy a sajtó is sokat segíthet abban, hogy az emberek jól érezzék magukat társadalmunkban, a szocializmusban — beleértve a munkahelyeket is — és ennek eredményeként készek legyenek gondolkodni, cselekedni. Közös boldogulásunkért ne csak azt tegyék meg, amire kötelezik őket, hanem mindazt, amire lehetőségük van. Jól tudja minden újságíró, szerkesztő, tévé- és rádióriporter, nyomdász és hang- technikus, újság kézbesítő és tájékoztatási szervező, hogy a cikkek, műsorok önmagukban nem váltják meg a világot, de az élteti hivatástudatukat, hogy a hiteles, a jót pártoló szocialista sajtó, az emberközpontú tájékoztatás ki tudja tágítani az emberek életterét. És segítséget nyújthat ahhoz, hogy mindenki felkészültebbnek, egy kicsit erősebbnek is tudja magát napjaink próbatevő küzdelmeiben. így mindannyiunk élete érdekesebbé, értelmesebbé válhat. Soltész István, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese Baranyában az újságírás lassan 150 éves hagyományokra tekint vissza. Az első a Fünlkirchner Intelligenz Wo- chen-Blatt Knezevich István szerkesztésében 1832-ből. A rendkívül rövid ideig élő lap a politikát és az irodalmat teljesen száműzte, de figyelemmel kísérte a napi eseményeket, a természeti jelenségeket, az időjárást, a piaci árakat, sőt a haláleseteket is. Aztán 1848-ig még lapalapítási kísérletek sem történtek. A márciusi vívmányok között szerepelt a sajtószabadság is, amelynek eredményeként létrejött az első helyi politikai lap Presslreie Flugblätter néven Neuwirth Ernő Adolf szerkesztésében. Az újságot később Fünlkirchner Zeitung-gá keresztelték, amely Pécsi Tárogató címmel magyar nyelvű mellékletet is megjelentetett. A hetente kétszer, majd háromszor napvilágot látott lap szókimondó volt, de nem élhetett sokáig, ugyanis Jella- sich bevonulása Pécsre a szerkesztő menekülését vonta maga után. A szabadságharc leverése után 11 esztendőt kellett várni a helyi újságírás ébredésére, amit a Pécsi Lapok megjelenése testesített meg. A lap alapítója Bánffay Simon ügyvéd lett, aki a szabadságharc után a Pesti Naplót szerkesztette, és ebből az állásból 151 idézéssel és 4 törvényszéki tárgyalással tudták csak elmozdítani. A Pécsi Lapok a kortársak szerint szép kiállítású, elevenen szerkesztett újság volt, egy évi megjelenés után politikai sajtótermékké lépett elő, majd a viszonyok kedvezőtlenné válása miatt a kiegyezésig nem kerülhetett a közönség kezébe. A kiegyezés után a sajtóélet élénkülésével rövid életű lapok keletkeztek, mint a Baranya és Pécs, a Negyven- nyolczas Balpárt, vagy a Pécsi Közlöny. A szaklapok is a hatvanas években indultak útjukra, itt lehet kiemelni a Pécsi Iparlapok, a Népnevelők Kalauza, a Néptanoda címűeket, de még hosszasan sorolhatnánk. A Fünfkirchner Zeitung 1870-ben újra indult, most már hosszabb időt ért meg. A szerkesztést Gerlai Vilmos vállalta, de hamarosan Gutt- mann Joachim vette át a lapot, aki 15 éves működés után fiának, az első pécsi hivatásos újságírónak, Lenkei Lajosnak adta a szerkesztői széket. Lenkei 1906-ig vitte az újságot, amikor az beolvadt a Pécsi Naplóba. Az újabb jelentős előrelépés a Pécsi Figyelő című hetilap létrehozása volt. A NAPI SAJTÓ A megye első, minden nap megjelent újságja a Pécsi Napló, amely 1892-ben indult útjára, mint párton kívüli politikai napilap Várady Ferencz szerkesztésében. A kortársak a Pécsi Napló mérsékelt hangjáról és liberális felfogásáról emlékeztek meg legszívesebben. Ezután napilap lett a Pécsi Újság és a Pécsi Figyelő is. A Pécsi Közlöny 1893- ban látott napvilágot, kimondottan katolikus világnézettel, heti háromszori megjelenéssel. A lapot 10 éves fennállása alatt sokan szerkesztették, az első dr. Rézbányay János volt. A századforduló után napilappá alakult át, majd a függetlenségi és 48-as párt közlönyévé vált, de hamarosan ezután megszűnt. Alig két évfolyamot ért meg az Új Pécsi Újság, és nem lett életképes a radikális irányzatú Pécsi Hírlap sem. Az első világháború előtt az utolsó nagy vállalkozás a Dunántúl megjelel,tetése volt, amelynek első számába 1911-ben Zichy Gyula gróf megyéspüspök írta a vezércikket, közölve benne a keresztény és nemzeti irányelveket. 1918—1948 Az antant—szerb megszállás alatt a megyében 102 hírlap, folyóirat és alkalmi lap látott napvilágot — közölte Iglói Zoltán, e korszak sajtótörténetével foglalkozó bibliográfiájában. A szociáldemokrata párt helyi szervezetének hetilapja, majd naponta megjelenő újságja, a Munkás, valósággal élt ebben az időszakban. A Pécsi Újlap, majd utódja, a Pécsi Est az ellenforradalmi eszméket propagálták. De továbbélt a Pécsi Napló, a Dunántúl, majd betiltása utón az Új Dunántúl is. A demokratikus sajtótörvény megtette hatását. Átlagosan minden tizedik napra jutott egy-egy lap- alcpítási kísérlet. A megszállás után kevesebb újságot alapítottak, mint korábban. Ezek viszonylag rö- vic időt értek meg. Kiemelkedik közülük a Baranyai Magyarság Magyari Béla, majd Puskás Jenő szerkesztésében. A keresztény és nemzeti szellemű napilap mellett sorakozott fel a Pécsi Hírek a keresztény községi pártnak a városi politikában ellenzéki álláspontot képviselő szócsöve. A Református Egyházi Lapok, a Pécsi Kurir és az Új Magyar Élet is egy-egy politikai hitvallást képviselt. Kisebb megszakítással 1944-ig élt a Pécsi Napló, a Dunántúl ugyaneddig, helyét 1948-ig az Új Dunántúl vette át. Aztán 1948. április 25-én megjelent a Dunántúli Napló első száma. ... ÉS VIDÉKEN Az első mohácsi lap 1879-ben jelent meg Mohács címen Szebenyi Benő szerkesztésében. A hetilap a szabadelvűekhez állt közel és szépirodalommal, ismeretterjesztéssel, iparral és kereskedelemmel foglalkozott. Egy évvel később látott napvilágot a Mohácser Wochenblatt. Felelős szerkesztője Ullein József volt. Iparral, mezőgazdasággal, oktatással és hirdetésekkel foglalkozott. Mindkét lap hamarosan megszűnt. A Mohács és Vidéke alapításának éve 1881. Közel negyven éven át jelent meg. A Mohácsi Hírlap 1911-ben a függetlenségi és 48-as eszmék nyomán indult útjára és a második világháború idején szűnt meg. Első szerkesztője Schröder Béla volt. Siklós első lapja a Siklós és Vidéke 1888- ban indult meg, mint szépirodalmi és társadalmi hetilap. Első szerkesztője Rédei Károly polgári iskolai igazgató lett. hat év után indult a Siklósi Hírlap, majd később a Közvélemény nevet viselte. A Baranyai Polgár 1911-ben jött, örökét a Siklós vette át. Az utolsó próbálkozás a Siklós és Látása volt, de hamarosan az is megszűnt. Sásdon a Sásd és Vidéke című lapot kell kiemelnünk Albert István szerkesztésében, 1913-ban jelent meg, a Tanácsköztársaság helyi orgánuma lett 1919-ben, annak leverésével pedia megszűnt. Erdődi Gyula Erb János karikatúrakiállítása December 3-án nyílt meg Pécsett a magyar sajtó napja alkalmából, a Helyőrségi Művelődési Otthonban Erb Jánosnak, a Dunántúli Napló fotóriporterének karikatúrakiállítása. Képeink a kiállítás anyagából adnak ízelítőt. A hosszú élet titka. — Nem kell mellre szívni minden áremelést. Rab Ferenc fotókarikatúrája Lázár Ervin szoborkarikatúrája Leszerelés után
