Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-11 / 309. szám

e Dunántúlt Tlaplo 1981. november 11., szerda Ismerjük meg jogszabályainkat Á tulajdon elleni szabálysértésekről A szabálysértési törvény megfogalmazása szerint, aki ezer forintot meg nem haladó értékre lopást, sikkasz­tást, jogtalan elsajátítást, ezer forintot meg nem ha­ladó kárt, vagy vagyoni hátrányt okozva csalást, szándékos rongálást, hűtlen kezelést, illetve tízezer forintot meg nem ha­ladó vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelést követ el, meg­valósítja a tulajdon elleni szabálysértést. KÖRNYEZETÜNK VÉDELMÉBEN: ahol a centrifuga, mosógép, autó és viztócsa áll, valamikor füvesített terület volt, jó ideje ilyen állapotok uralkodnak Pécsett, a Szigeti út 2. és 4-es szá­mú házak között. Szintén Pécsett, a Szigeti úton, de a 6. és 8-as szám között ké­szült a felvétel: az aknafedél évek óta hiányzik. Balesetveszélyes, de szeméttárolónak jó, legalábbis így vélik sokan. A felvételeket Baumgartner Sándor pécsi olvasónk készítette szerkesztőség postájából Választ kér az olvasó Lehetne udvarias a műsorsugárzás Szabálysértési szinten —gya­koriságánál fogva — a fentiek közül a lopás a legnagyobb társadalmi veszélyességű cse­lekmény, igy indokolt ennek a részletesebb ismertetése. A Büntető Törvénykönyv 316. §-a értelmében, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdo­nítsa, lopást követ el. Eszerint a lopás elkövetési tárgya lehet az a dolog, ami megfogható, tehát testi jellegű és az ember számára elérhető, valamint a villamos és a gaz­daságilag hasznosítható más energia is. A lopás célzatos cselek­mény, tehát csak akkor valósul meg, ha az idegen dolognak mástól elvétele jogtalan eltu­lajdonítás céljából történik, ennélfogva a lopás elkövetői­nek bűnösségi formája csak szándékos lehet, a gondatlan elkövetés itt fogalmilag kizárt. A lopás bűncselekményi és szabálysértési tényállása telje­sen azonos, a határ a kettő között az ezer forintos érték, ez alatt ugyanis a jogszabály- alkotó a cselekménynek cse­kély társadalmi veszélyességet tulajdonít, ezért a bűncselek­mények köréből kivette. Nem közömbös azonban az, hogy e cselekményt milyen módon, milyen körülmények között kö­veti el valaki. Az értékhatárra tekintet nél­kül nem szabálysértést, hanem bűncselekményt követ el az, aki a lopást pl. dolog elleni erőszakkal - helyiségbe vagy ahhoz tartozó bekerített helyre erőszakkal történő behatolás­sal, a megőrzésre szolgáló zár vagy készülék feltörésével —, közveszély színhelyén, zsebtol­vajlás útján, másnak a cse­lekmény elhárítására képtelen állapotát kihasználva stb. kö­veti el. Aki az említett — nem teljes igényű felsorolás — módon, vagy körülmények között ké­pes lopni, annak a személyé­ben rejlő társadalmi veszé­lyesség akkora, hogy az már nem teszi lehetővé — a vi­szonylag enyhébb — szabály­sértési megítélést. A szabálysértéseken belül leggyakoribb az önkiszolgáló boltban történő lopás. Az utóbbi évtizedekben kereske­delmünk nagymértékben fej­lődött, ennek egyik megnyilvá­nulási formája az önkiszolgáló rendszer széles körű elterjedé­se. A vevő közvetlen kapcso­latba kerül az áruval és a ke­letkezett kísértést naqyon so­kon nem tudják legyőzni. A lopást ezekben az esetek­ben akkor lehet megvalósult­nak, befejezettnek tekinteni, ha a vásárló az eladótérben eltett árut a pénztárnál nem fizeti ki. önmagában tehát az, hogy valaki nem a rend­szeresített bolti, áruházi kosár­ba rakodik, még nem jelent Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek résiére: Pécs varos: POTE Gyermekklinika, Sziget­vár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház : Gyermeksebészeti kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Me­gyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belklinika, II. kerület: Me­gyei Kórház (Belgyógyászat.! III. ke­rület: I. sz. klinikai tömb. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegse­bészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET: Felnőtt betegek részére: Korvin O. 23., tel.: 11-169. Munkácsy M. u. lopást — noha kétségtelenül gyanút keltő lehet — a másik — fontosabb — feltétel az, hogy a pénztárnál nem fizet, fize­tési szándékot nem nyilvánít, vagy éppen tagadni igyekszik azt, hogy az adott bolt eladó­terében eltett valamit. A le­leplezés után rendszerint jegy­zőkönyv készül, ezt követően pedig az elkövető feljelentésé­re kerül sor. A gyanúsítottat természete­sen a szabálysértési eljárásban is megilleti az ártatlanság vé­lelme, azaz a feljelentő köte­les a lopás tényét bizonyítani, a feljelentett nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására. A pénztár fizetés nélkül tör­ténő elhagyása után a lopást bizonyítottnak kell azonban te­kinteni, s bár helye lehet ilyenkor is a lopási szándék hiánya bizonyításának, ez ak­kor már a gyanúsítottat ter­heli, s rendszerint nem jár eredménnyel. A szabálysérté­si törvény megfelelő eszköz a társadalmi tulajdon ellen vétők megfékezésére, lopás miatt tízezer forintig terjedő bírság szabható ki, a Pécs m. város Tanácsa V. B. Hivatala igaz­gatási osztálya, mint I. fokú szabálysértési hatóság, a ta­valyi évben közel egymillió fo­rinttal bírságolta a tolvajokat, s hogy eredménnyel, azt bizo­nyítja a visszaesők igen kis száma is. Ha indokolt, a szabálysértési hatóság a tulajdon védelmé­nek, illetve a megelőzésnek a bírságoláson kívül más eszkö­zét is igénybe veszi, előfordul­hat a szabálysértő munkahe­lyének értesítése és a határo­zat nyilvános közzététele is. A jogerős határozatot — ha önként a bírságot az elkövető nem fizeti ki — a gyors végre­hajtás követi, ha a birságolt- nak munkaviszonya van letil­tással, ha munkaviszonyban nem áll, esetleg a bírság ma­ximum harminc napi elzárásra történő átváltoztatásával. Meggondolandó tehát, hogy érdemes-e legfeljebb pár száz forintnyi haszonért a komoly — sokszor több ezer forintnyi — bírságot, a környezet, a mun­kahely, a barátok, hozzátarto­zók megbecsülésének elveszté­sét kockáztatni. Ne lopj! Parancsolta a mó­zesi törvény, évszázadokkal ez­előtt hazánkban a tolvajt még megcsonkították. Mai viszo­nyaink között az elkövető csak a munkával szerzett személyi tulajdont vagy a köztulajdont dézsmálhatja, tehát közvetve mindannyiunk zsebébe nyúl, s bár kézlevágás nem jár érte, a társadalmi tulajdont sértők elleni küzdelem így nem lehet csak a büntető és szabálysér­tési hatóságok feladata, ez mindannyiunk kötelessége. Dr. Pozsárkó István Pécs m. város Tanácsa V. B. Hivatala rendelőintézel, ügyeleti bejárat, tel.: 12-812. Veress E. u. rendelőintézet, tel.: 15-833. Gyermek betegek részé­re: Munkácsy M. u. rendelőintézet, gyermekpoliklinika, földszinti bejárat, tel.: 10-895. Fogászati ügyelet: Mun­kácsy M. u. rendelőintézet, ügyeleti helyiség, tel.: 12-812. Minden este 7 órától reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8.« 10/52. sz. gyógyszertár; Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógy­szertár, Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár; Veress Endre u. 2. 10/7. sz. gyógy­szertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmen­tesen hívható a 12-390-es szá* mon — este 7-től reggel 7 óráig. Válaszolnak az illetékesek Javul a vetőmag­ellátás A Dunántúli Naplóban 1981. október 8-án megjelent „Sze­gényes a kínálat Baranya me­gyében" c. írással kapcsolat­ban az alábbiakat közlöm: Vállalatunk az ország mint­egy 4500 boltja részére évről évre 40—45 millió tasak vető­magot szállít ki. Az üzletek igényét készlet­helyzetünktől függően többszö­ri kiszállítással tudjuk kielégí­teni, ugyanis az új termésből származó vetőmagvak tisztítása és tasakolása decemberben fe­jeződik be. Ez évtől jelentős anyagi ál­dozatok árán, a tasakolási tech­nológia fejlesztésével elértük, hogy a vetőmagtasakok érvé­nyességi idejét 2 évre változtat­hattuk. Ezzel vált lehetővé, hogy a jövőben az üzletekben egész évben teljes körű lehessen a választék. Weckermann Sándor igazgató---------------------- A ---------------------­„ Az óvodások ebédje” A Dunántúli Napló október 13-i számában „Az óvodások ebédje" című cikkel kapcsolat­ban az alábbiakat közöljük. A tejbegríz főzésénél hibá­san alkalmazott technológia miatt fordulhatott elő, hogy a Türr István utcai óvoda részé­re kiszállított 40 liter ételbe egy tányérra való csomó került. Megtettük a szükséges in­tézkedéseket, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő. Köszönjük az észrevételt és a figyelmeztetést. Weinper József, a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat igazgatója I I. T. pécsi olvasónk az iránt érdeklődik, hogy a bérlő a la­kást milyen állapotban köteles visszaadni és van-e helyreállí­tási kötelezettsége? A lakás visszaadásával kap­csolatban az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 67. §-óban írtak szerint a bérlő a lakást és a leltárban feltüntetett la­kásberendezéseket a lakásbér­leti jogviszony megszűnésekor, illetőleg a lakás kiürítésekor tisztán és rendeltetésszerű hasz­nálatra alkalmas állapotban köteles a bérbeadónak vissza­adni. A lakás visszaadásakor meg kell állapítani a lakás és a la­kásberendezések tényleges ál­lapotát, illetőleg az esetleges hibákat, hiányosságokat; a megállapításokat írásba kell foglalni. A bérlő a megállapított hiá­nyosságokért és a karbantar­tási kötelezettségének elmu­lasztása következtében keletke­zett hibákért felel. A bérlőnek nyilatkoznia kell Azt hiszem, a világon min­denütt előfordulhat, hogy meg­hibásodik egy tv-adóberende- zés, esedékes karbantartási munkákat kell végezni és így tovább, ami az adás minőségét átmenetileg rontja. Azt hiszem, ilyenkor tájékoztatni illik a né­zőt: nem az ön készüléke hi­bás, elnézést kérünk, a hibát javítjuk! Nem először fordul elő húsz­egynéhány év alatt, hogy meg­lepetéssel észlelem: a kép na­gyon rossz. Szerelőt kell hív­nom? Aztán megindul a körte­lefon, és kiderül: más szobák­ban is ugyanaz a jelenség. Nos, a napokban „alulmúlta" magát a kép. Mintha negyed energiá­val sugároznának, szellemkép, pezsgős, homályos, életlen Egyre többen adnak az ed­dig megszokottaktól eltérő ne­vet gyerekeiknek — van is gondjuk elég. Olvasóink érdek­lődésére megkérdeztük, milyen szempontok alapján választják, vagy cserélik ki a naptárakban szereplő névnapokat. A Gon­dolat Könyvkiadó naptárosztá- !yán elmondták, hogy a min­denkori listát az MTA illetéke­sei állítják össze. 1982-re is várható néhány csekély módo­sítás (bekerült a Lídia és a Georgina), óm a jelentősebb változtatásokról háromévenként — legközelebb 1983-ban ta­nácskoznak. Felhívták a figyel­met, hogy sokakat megtéveszt, ha előjegyzési naptáraikon nem az őt terhelő hibák és hiányos­ságok megszüntetésének, ille­tőleg az ellenérték megtéríté­sének a módjáról és határide­jéről. Ha a bérlő a hibák és hiá­nyosságok megszüntetésére vagy az ellenérték megtéríté-' sére nem nyilatkozott, illetőleg a bérbeadó a bérlő nyilatko­zatát nem fogadta el, a bérbe­adó a lakás visszaadásától számított harminc napon belül a bíróságtól kérheti a bérlő fe­lelősségének a megállapítá­sát. Természetes, hogy a bérlő a saját költségén — bérbeszámí­tási igény nélkül — létesített lakásberendezéseket a lakás visszaadásakor, a lakás állagá­nak sérelme nélkül leszerelheti és elviheti. kép... Ez az, amit gyakran nyújtanak nekünk. Nos, illene akár a televízión keresztül (közlemény formájá­ban) vagy a helyt sajtó útján tájékoztatni a- jóhiszemű nézőt. Higgyék el, ez volna a tisztes eljárás — és nem a „titokzatos” hallgatás. Jó volna eljutni odáig, hogy a rossz minőségért elnézést kérnek. A közönség ezt inkább tudomásul veszi, mint a lekeze­lő hallgatást. Dr. Hegedűs Sándor 7621 Pécs, Déryné u. 16. (A panasz nem ritka, sok esetben a helyi erősítők hibái miatt. A meg­oldásra — értesíteni a tv-műsorért előfizetési dijat fizetőket — javasla­tunk nihcs, de talán az illetékesek válaszukban ezt megteszik. Szerk.) tclálják az ünneplendő dátu­mot. Nekik elmondhatjuk, hogy (mivel egy napra több névnap is eshet) több nevet — így pél­dául a Szandrát — csak a zsebnaptárak függelékében lé­vő összesített névnaplistán fe­dezhetnek fel. Ha kísérletezé­sük még mindig nem járt siker­rel (hiszen például a Martin sehol sincs), akkor szerezzék be Ladó János: Utónévkönyv című munkáját, melyben mindegyik, hazánkban polgárjogot nyert név napja szerepel. * Pécs egyik papírboltjában, a Sallai utcában érdeklődtünk, milyen választék várja a nyo­I H. D. siklósi olvasónk kérdezi, hogy szomszédja átjárását a telkén köteles-e tűrni? Polgári törvénykönyvünk sze­rint a telki szolgalom alapján valamely ingatlan mindenkori birtokosa más ingatlanát meg­határozott terjedelemben hasz­nálhatja, vagy követelheti, hogy a szolgalommal terhelt in­gatlan birtokosa a jogosultsá­gából egyébként folyó valamely magatartástól tartózkodjék. Telki szolgalmat átjárás, víz­ellátás és vízelvezetés, pince létesítése, vezetékoszlop elhe­lyezése, épület megtámasztása céljára vagy a jogosult számá­ra előnyös más hasonló célra lehet alapítani. Ha valamely föld nincs ösz- szekötve megfelelő közúttal, a szomszédok kötelesek tűrni, „Október 19-én, hétfőn, a késő délutáni órákban történt: kislányommal a Steinmetz Miklós Szakközépiskola felé jártunk, amikor hirtelen rosszul lettem. Két fiatal lány felka­rolt és megállított egy sze­mélygépkocsit. Az autó vezető­je kislányomat hazavitte, majd engem az ügyeletre, ahol a vizsgálat végéig várt, és haza is szállított volna, ha jobban nem érzem magam. Köszönöm az emberséget, a segítséget az ismeretlen gépkocsivezetőnek." Csicsek Lászlóné Komló, Április 4. u. 38. --------------- * --------------­Ü zen a szerkesztő Kovács T.-nénak javasoljuk, hogy terjesszen elő a lakóhelye szerinti Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugdijosztályánál igényjogosultság elismerési kérelmet. Ebben sorolja fel az összes munkaviszonyát, annak időtartamát. A szükséges eljárás le­folytatása után az igazgatóság jog­orvoslatot is biztosító határozatban tájékoztatja az elismert szolgálati időről. masztóan közelgő új év előtt a vásárlókat. Torma Nándorné, a bolt ve­zetője : — Tízféle zsebnaptárunk van, jóval többet kaptunk, mint ta­valy, s eddig még kevesen ke­resték. Az előjegyzési naptá­rak népszerűbbek, az egyik tí­pusunk (az úgynevezett „feles") el is fogyott. A közepes képes naptárakból is sokféle van még. A nagy, reprezentatív képzőművészeti naptárak közül figyelmükbe ajánlanám a Ko­vács Margit és a Markó albu­mokat, valamint a kódexeket ábrázoló gyönyörű naptárakat, ezek ára száz forint körül van. Bozsik L. hogy a jogosult földjeiken át­járjon. (Polgári Törvénykönyv 167. §-a.) Tudni kell, hogy a telki szol­galom gyakorlása során a szol­galommal terhelt ingatlan bir­tokosának érdekeit kímélve kell eljárni. Elbirtoklással szerzi meg a telki szolgalmat az ingatlan bir­tokosa, ha a másik ingatlan használata ellen annak birto­kosa tíz éven át nem tiltako­zott. Szívességből vagy vissza­vonásig engedett jog gyakor­lása nem vezet elbirtoklásra. A bíróság a telki szolgalmat megszüntetheti vagy gyakorlá­sát felfüggesztheti, ha az a jogosult ingatlanának rendelte­tésszerű használatához nem szükséges. A szolgalom megszűnik, ha a jogosult azt tíz éven át nem gyakorolta — bár ez módjá­ban állt — vagy eltűrte, hogy gyakorlásában akadályozzák. Kórházi felvételes ügyeletek * Jogi tanácsadó Olvasóink kérdezték Ritka névnapok és az új naptárválaszték

Next

/
Thumbnails
Contents