Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-11 / 309. szám
1981. november 11., szerda Dunántúlt napló 3 Baranya kit cipőipari szövetkezetinek egyiittműködise Viszonylag olcsón A közös szakmai képzésben részt vevő első éves cipőgyártó szakmunkástanulók szakmai gyakorlaton a B. m. Cipőipari Szövetkezet tanműhelyében Fotó: Proksza László Diétás ételek az Eszékben Beteges emberek régi pécsi gondja: nincs, avagy alig van diétás étel a vendéglátóiparban. A Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat féléves sincs, Eszék étterme most segít a gondon: a napokban elkezdte a diétás ételek rendszeres készítését. Most már mindennap szerepel ennek a gyorsan népszerűvé lett étteremnek az étlapján olyan étel, amely alacsony szénhidrátértékű. Egy példa az ízekről és az árakról: a diétás fogás egyik nap paradicsomlevesből, 9 dekányi rántott májból, burgonyaköretből és 1 zsemléből állt. Ára? — Huszonhat forint 70 fillér. Mindennap van egy diétás fogás az étlapon, természetesen mindennap más. A változatos összeállítású ételről még azt is elmondja az étlap, hogy mennyi egy ilyen fogás szénhidrátértéke. Az említett ebédé például 123,4. A kezdetben napi egykét vendég most már szaporodik, s Pécs egészségügyi és közélelmezési ellátása is gazdagabb ezzel a szolgáltatással. Kis Károly, az Eszék étterem vezetője azonban másról is tájékoztatta lapunkat: — Szeretnénk, ha az üzlet méltó lenne nevéhez a konyhában és az étlapon is. Eredetileg arra gondoltunk, hogy eszéki és környékbeli horvát ételkülönlegességeket készítünk. A Magyarországi Délszlávok Demdkratikus Szövetsége azonban felajánlotta, hogy megszerzi nekünk szőkébb hazánk, Baranya délszláv népi ételeinek receptjét. így reméljük, nemsokára ilyent is tálalhatunk majd vendégeinknek. Termelési kooperáció tsz, ipari szövetkezet és gyár között B aranyában rendkívül kevés az utánpótlást jelentő cipőkészítő szakmunkás: az idei tanévre például csak hatan jelentkeztek a pécsi 508-as számú Tarr Imre Szakmunkásképző Intézetbe. A súlyos gond enyhítésére együttműködik a Baranya megyei és a Pécsi Cipőipari Szövetkezet. A Baranya megyei Cipőipari Szövetkezet a szolgáltatás színvonalát, a termelés hatékonyságát is javítani akarja az együttműködések kínálta lehetőségek felhasználásával. így tsz-szel, ipari szövetkezettel, állami gyártó és kereskedelmi vállalattal kooperál, ami döntően a termelőkapcsolatot érinti. A szövetkezet átlag 260— 280 000 pár gyermeklábbelit készít évente, de ezt a mennyiséget, illetve termékösszetételt tovább növeli és a kedvező eredmények megszületését 1983-ra várja. A Pécsi Cipőipari Szövetkezettel közösen iskolázzák be a cipőgyártó tanulókat, együtt vállalják a gyakorlati képzésüket három éven át és a majdani szakmunkások a „baranyá- soknál” a kézi munka, míg a pécsi, Madách utcai szövetkezetnél a nagyüzemi gyártás „fogásaival" ismerkedhetnek meg. Szintén a szakma népszerűsítését szolgálja egy másik, de még kiforróban levő kapcsolat is. amelyet a Berlini Iparkamara jóvoltából egy ugyancsak berlini cipész szövetkezettel alakíthat ki a Baranya megyei Cipőipari Szövetkezet, és amelynek a megvalósítása attól függ, hogy az illetékes hazai minisztériumok miként reagálnak a szövetkezet kérelmére. A kínálat csábító, hiszen a berliniek 3-5 szakmunkástanulót szívesen fogadnak NDK-beli ortopédcipész szakmunkásképzésre és már a jövő szeptemberi tanévkezdéskor tudnák fogadni a magyar tanulókat. Egyébként az NDK- ban népszerű és anyagilag, erkölcsileg is elismert a cipész szakma, megfelelő a szakember-utánpótlás, sőt válogatni tudnak a jelentkezők között. Az együttműködés ugyanilyen intenzitással terjed ki a lakossági szolgáltatásra is, és ezen a téren a legkészségesebb partnernek a Pécsi Tempó Ipari Szövetkezet ígérkezik, amely szeretné azt elérni, hogy a vidéki cipész javítóműhelyekben meg lehessen rendelni egyebek között esküvői meghívók, névjegy- kártyák nyomtatását és meghibásodott esernyők javítását. Még idén a komlói cipészműhelyben bevezetik ezt a kibővített szolgáltatást és a tapasztalatok figyelembevételével szeretnék szélesíteni a Tempó szolgáltatásait a Baranya megyei Cipő- ipöri Szövetkezet meglevő ügyfélhálózatára alapozva. A Pécsváradi Építőipari Szövetkezet mecseknádasdi üzemegységében régóta bérel egy helyiséget a megyei cipész szövetkezet javítás céljából, de az utóbbi időben a megüresedett helyre nincs jelentkező, aki elintézze a megrendelésfelvételt. Mert ahogy cipőkészítőnek, ugyanúgy cipőjavítónak sem jelentkeznek az emberek. Most az a megoldás született, hogy a jövő évtől az építőipari szövetkezet egyik alkalmazottja veszi át a cipőjavítási megrendeléseket és továbbítja egy másik, de működő javítóüzletbe. A termelés fellendítésére jónak ígérkezik egy újabb együttműködési forma is, amelyet a Dunántúli Cipőnagykereskedelmi Vállalat ajánl, hogy a szövetkezet országos hiánycikket, vagyis a 31— 34-es méretű leány- kccipők pótlását vállalja. Ezért cserében a CNV hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönként fejlesztési alapot ad át főként gépi fejlesztésre; idén mór ebből a célból félmillió forintot utalt ót. Ezen kívül nyersanyagokat, többek között bőrt, talpat szerez be és tárol. Az 1986-ig szóló szerződést aláírták és most vizsgálják az együttműködés további lehetőségeit a CNV-vel, a szolgáltatás területén is, amely egyébként a szövetkezet termékeinek a 80-85 százalékát értékesíti évek óta. ígéretes kooperációs törekvés van alakulóban egy budapesti cipőgyárral, valamint egy baranyai tsz-szel, hogy ennek keretében egyebek között a tűzö- dei kapacitás, a felsőrészkészítés bővüljön. Ha sikerül, akkor valamelyik kapcsolatból évente 60-70 000 pár felsőrészt remélnek. Csuti J. Egy fiatal bányamérnök Antalffy Zoltán (jobbra) munkakezdés előtti megbeszélést tart Fotó: Läufer László Antalffy Zoltán Alapos szakismeret nélkül elképzelhetetlen a jó döntés * A feleség nyitja ki csengetésemre a pécsi, Ivov-kertváro- si lakás ajtaját, férje Antalffy Zoltán bányamérnök a legkisebb szobában fejhallgatóval a fülén egy Hl- Fl-torony összeállításával foglalatoskodik. Legutóbbi találkozásunk óta leborot- váltatta szépen sarjadzó szakállát, dús bajusza azonban maradt. A magas, vállas fiatalember három éve dolgozik a Mecseki Szénbányáknál, . jelenleg Pécs-Bányaüzemben körlet- vezető-helyettes. — Nem bányamérnöknek készültem. hisz Debrecenben, ahol felnőttem, nem sokat tudtam a bányáról — mondja az ízlésesen berendezett nagyszobában, miközben kellemes, hűs fröccsöt kortyolgatunk. — Édesapám unszolására jelentkeztem Miskolcra, a Nehézipari Műszaki Egyetemire, ahol 1978-ban végeztem bányaművelés szakon. Még egyetemi évei alatt társadalmi szerződést kötött a Mecseki Szénbányák Vállalattal, üzemi gyakorlatait is itt végezte, úgy hogy „bepillanthatott" a mecseki szénbányászatba. Ez nagy segítséget jelentett az indulásnál,, hisz ismerősként könnyebben kezdhette a gyakorlati munkát. Saját kérésére István-aknára került. — Lehet, hogy furcsán hangzik, de nagy szeretettel fogadtaik, ami elsősorban a főmérnöknek köszönhető, aki nagyon pártolja a fiatalokat. Egy évig az volt a dolgom, hogy megismerjem a bányát, az embereket. S hogy ez nem volt elfecsérelt idő, azt most látom igazán. Az egy év eltelte után aknász lettem, 20—30 ember tartozott hozzám, s itt már feladatokat kellett megoldanom. — A beosztottak hogyan fogadták a huszonéves főnököt? — A bányászok nagyon eszesek, engem is kipróbáltak nemegyszer, sokszor be is dőltem. De amiben biztos voltam, hogy jó, azt következetesen végigvittem. Először mindenkit kértem, ha nem volt hajlandó megcsinálni, akkor felemeltem a hangomat. El is neveztek üvöltő Liliomfinak. de nem találtam sértőnek. Ezek az emberek nagyon sok „svindlire" megtanítottak, úgy hogy hálával tartozom nekik, s az az igazság, hogy hosszú távon a gyakorlat még a bányászokat igazolja. Emberileg úgy érzem, elfogadtak, azonban szakmailag ezen a szinten nem sokat tudtam adni. Azok az emberek ott lent nagyon értik a bónyászko- dást... Valóban értik, s ahhoz, hogy valakitől tanácsot fogadjanak el, legyen kis vagy nagy főnök, bizonyítania kell, hogy nagyon ismeri a szakmát. Bányajórá- sunkkor érződött, hogy a bányászok nem a mérnök urat látják Antalffy Zoltánban, hanem azt a szakembert, akinek a tanácsát, vagy ha úgy tetszik utasítását érdemes elfogadni. A döntő szempont nem az élet. kor... — Mennyiben változott a munkája, miután körletvezetőhelyettes lett? — Most már összefüggésekben, távlatokban kell gondolkodnom, dolgoznom. Több mint 400 ember munkáját irányítjuk főnökömmel, s ez bizony nem kis felelősség. Itt már az egyetemen tanultakat is hasznosíthatom, de őszintén szólva, minket magasabb szintű bányaművelésre képeztek ki, mint, ami jelenleg is folyik István-aknán. S meggyőződésem, hogyha néhány éven belül nem tudjuk emelni a technikai színvonalat, akkor egyre nehezebbé válik a termelés. Antalffy Zoltán - mindennap több órát a bányában tök, hisz mint mondja, a döntéshez elengedhetetlenül szükséges az alapos bányaismeret, hisz a bánya mindennap más, állandóan változik. Annak ellenére, hogy nem erre a pályára készült, megszerette a bányát, s úgy érzi, jó hivatást választott. — Mit adott a bánya? — Mindenekelőtt ezt a háromszobás lakást, viszonylag jó fizetést. Elégedett vagyok, nincs okom panaszkodni. Egyébként feleségem, aki kémia—fizika szakos tanár, szintén Pécs-Bányaüzemben dolgozik a geológiai csoportnál, úgy hogy az életünket a bányához kötöttük, s jövőnket is itt képzeljük el. — Mivel töltik szabad idejüket? — Feleségem, Gabi, közgazdaságtudományi egyetemre jár, így ő főleg tanulással, én mindennap hajnali négytől délután fél négyig távol vagyok az otthonunktól, de azt a kevés időt, ami marad, barkácsolással, zenehallgatással, nyelv- nulással töltöm. Roszprim Nándor Tüzesetek! S zomorú hónap járt a gépjárművekre és a mezőgazdasági gépekre októberben. Pécsett menet körben Skoda gyulladt ki elektromos zárlat következtében. Hogy miért? Mert a 60 filléres biztosítékot, egy húszfilléres pénzdarabbal helyettesítette a tulajdonos! Rosszul értelmezte a takarékosságot — 2000 forintja bánja... Ladósök, figyelem! Pécsett is- més két Lada gyulladt ki menet közben, miután a benzincső csonkja kicsúszott a karburátorházból. A tűzeset tanúsága szerint elég gyakori ez a gyártási hiba különböző gépkocsitípusoknál. Hogy lehet megelőzni, vagy időben észlelni? Fogas kérdés .., Két Ikarus busz elöregedett üzemanyagvezetéke engedte a gázolajat a forró mo. torra. Szerencsére egyik esetben sem történt jelentősebb káreset — sem tragédia — mi.- vei a vezetők időben észlelték és fékezték meg a lángokat. Lippón munka közben gyulladt ki a traktor: a meghibásodott olajszűrőből az olaj a kipufogóra folyt. Az anyagi kár 30 000 forint. . . Szajkón a nyergesvontató jobb hátsó defektes gumiköpenye a súrlódás következtében fogott tüzet... A legnagyobb, 300 000 forintos kárt a sellyei kombájn szenvedte el. Munka után beálltak vele a színbe, reggelre már kiégve találták. Az akkumulátor rossz műszaki állapota miatt elektromos zárlat keletkezett. .. A z októberi tűzkár-statisztika Baranyában 49 riasztást és 39 tűzesetet rögzít 800 ezer forintos tűzkárral és három' személy sérülésével. Leggyakoribb tűzökok: elektromos zárlat 12, műszaki hiba 7 esetben. Megkezdődött a fűtési szezon, sokan a tűz kapcsán jöttek rá, hogy nyáron elfelejtették megvizsgáltatni a tüzelőberendezésüket. Gyújtogatás 1, gyermekjáték 3 és a szabadban való tüzelés 7 esetben okozott tüzet. Pécsett a Tanácsház közben a kapu alatt söröztek és dohányoztak. Az égő csikkek kukákat égettek ki, a kár 5000 forint ... A Fekete gyémánt téren építési területen a gyerekek az otthagyott és éghető építőanyagot, hulladékot gyűjtötték össze. Tábortüzet raktok . . A Kesztyűgyárban két tűzeset is történt: a bőrgyalu kését köszörülték, a gyalun lévő bőrhulladék a szikrától lángra kapott. .. Műszaki hiba következtében gyulladt meg az irodagép, a közelében tárolt papírok, irodaszerek éqtek, 2000 forintos a kár... Pellérden az Ördögvölgyben ittas férfi gyújtotta fel a farakást. A tűz nem terjedt tova Mohácson ittasan ágyban dohányzó férfi különösebb baj nélkül úszta meg, szerencséjére csak a heverő és az ágynemű égett. . . Pécsett, a Munkásőr utcában meggyulladt a pb-gáz, égett a berendezés és a tulajdonos ruházata, A szakértők meaálla- pítása: a szerelvény műszaki hibája . . . Oroszlón az olajkályhából kifolyó olaj qyúitotta meq a szoba'berendezést. A háziak és a szomszédok gyors köz- beavatkozásának eredménye: csak 17 000 forint értéket semmisítettek meg a lángok. A nagypapa és a kisunokája füstmérgezést szenvedett Hullanak a levelek, elégetésüknél legyünk óvatosak! Zen- gővárkonyban a tavalyi gallyakat égette a gesztenyésben a férfi, a tűz átterjedt az erdőre... T öbb mint százezer forintos kárt okozott a karbantartás hiánya Hidason. A szalmaszecskázó elektromos szerelvényei meggyulladtak, a tűz martaléka lett a szecskázó és a szalmakazal. A technológiai fegyelem betartásával megmenthették volna a 48 ezer forint értékű szénakazlat Mohácson, ha ellenőrzik a belső hőmérsékletét. Nem tették. Az öngyulladás megbosszulta a feledékenységet. Murányi László