Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-30 / 328. szám

Tolnay — lUlensäros — Hűsíti Pécsett a „Kedves hazug” A „szent eszmék ripacsa” túlélte barátnőjét Miért izgalmas a Nosztalgia kávéházból Ok ketten: Tolnay és Mensáros, egy korábbi kétszemélyes dráma, a Késői találkozás pécsi előadásai közben, délelőtti kávé­záskor. Kuba Eszter Sajóbábonyban Kesztyűtervező és keramikus Kemencéért lottózik A kertvárosi lakótömb 6. emeletén a lakás tele kerámia­tárgyakkal. Többségük figurá­lis dísztárgy a szekrénysor pol­cain. Népi hangvételű groteszk alakok: a Fazekas, a Juhász, a kilencalakos Lakodalmas, a Tükrös, a Tükrös-szíves, a Csi- csónénak három lánya. Másutt redők. Nemcsak az arcon, a ruhákon, hanem valahonnan belülről is. Az olvasóját mor- zsolgató öreg nénike szétterülő, hatalmas, ki tudja hányadik szoknyáján a mázas kerámia fényében megjelennek élete sorsfordító képei. S ugyanezek önálló figuraként is körülötte: a Menyegző, a Kukoricamor­zsoló, az Anyaság, a Gyász. Másutt a bábművészet hatásait érezni a figurákon (Pipás, Pa- pucsos, Bábringató). S hosszan sorolhatnám az ötletek, inven­ciók nem mindennapi termé- kenységű alkotásait. Készítőjük: Gadóné Kuba Eszter, a Pécsi Kesztyűgyár gyártmánytervezője, akinek ezen a héten nyílik meg első önálló gyűjteményes kis­plasztikái kiállítása Sajóbá­bonyban, az Észak-Magyaror­szági Vegyiművek művelődési otthonában. Hogyan lesz valaki amatőr keramikus? A kérdés, úgy gon­származó előadás? Bemard Shaw, a „szent esz­mék ripacsa” tíz évvel túlélte barátnőjét, de a hölgy, Mrs. Campbell most is együtt él ve­le — a színpadon. December 8-án Pécsre jönnek, Tolnay Klá­ri és Mensáros László kelti őket életre a pécsi óelváros köze­pén, a Fegyveres Erők Klubjá­ban. Pedig ha az esztendők számában nem is, de lelki ha­tásának terjedelmében olyan volt ez q szerelem, mint Szabó Lőrinc huszonhat évig tartó nagy szerelme. Csak a róla írott mű nem lírai, mint Szabó Lőrinc egy kötetbe irt százhúsz szonettje, hanem olyan, mint Bemard Shaw; fanyar, de izzó, öngúnnyal átszőtt, de lírai, kedves és hazug. Hiszen Jerome Kilty, aki a két ember leveleit most feldolgozta a Kedves ha- zug-ban, hűséges Shaw maga­tartásformáihoz. Nem is tehet mást, mert a huszadik századi angol szinháztörténelemben benne van ennek a szerelemnek a históriája. Shaw Mrs. Camp- bellnek írta számtalan darab­jának női főszerepét. Például a Pygmalion-ban Elizát is ő ját­szotta a világpremieren, 1914- ben Londonban. Huszti Péter szerint olyan volt ez a szerelem, mint az iszapbirkózás. Kibírha­tatlan, bilincsbe vert, fanatikus küzdelem. Kedves hazug ... ez a cím, ez a darab most sokszorosan izgalmas lett a magyar szín­házi életben is. A nyáron 120 forintért adták a jegyet a szentendrei Nosztalgia kávéház udvarán berendezett nézőtérre. Mégsem lehetett hozzájutni. A Madách Színház három művé­szének produkciója akkora si­ker lett, hogy a nagyszínházi évadra is átvették, s a Játék­szín keretében a Vigadóban játsszák Pesten, most meg Pé­csett. Ez volt Huszti Péter első ren­dezése. A Madách egyik vezető színészének nagy ifjúkori álma most, jót késve, de jól meg­érett művészegyéniség számára érkezett meg. Huszti elsőként rendező szakra jelentkezett, Várkonyi Zoltán azonban azt mondta neki: „Mielőtt rendez­nél, tanuld meg a színész mes­terséget is”. Megtanulta. így lett rendező, és a Kedves ha­zug kritikáinak elismeréseit ol­vashatta munkájáról. A Madách nagy hármasa, a színpadon annyiszor együtt játszott Tol­nay—Mensáros—Huszti hármas, most két színész — egy rendező csapattá alakult át. Nagy elő­adás lett belőle. Nem véletle­nül, hiszen az angol színházi lexikonok Mrs. Campbellt az angol színpad szentjének, Shaw — saját magát — „a szent esz­mék ripacsá”-nak nevezte. Iz­galmas, sokértelmű ripacsság ez, ahogy izgalmasan sokértel­mű a Kedves hazug is. De az izgalmak sorát más is növeli: Mensáros Lászlónak ez lesz az utolsó előadása, utána kórházba vonul, hónapokra. Tolnay Klári pedig Bécsbe megy egy időre. így Jerome Kilty da­rabja, Huszti Péter első rende­zői, a Tolnay—Mensáros szí­nészpár sokadik színészi bemu­tatkozása Pécsett — ritka alka­lom. Földessy Dénes A Kesztyűgyár 1. sz. telepe felvesz ♦ szerszámkészítőket és hegesztővizsgával rendelkező L WW J ♦ lakatosokat. JELENTKEZÉS A TELEPVEZETŐNÉL, PÉCS, EDISON U. Jövőre Indul a kísérleti adás llj laptárs - a képernyőújság A speciális tv-készülék gyártására a Videoton és az Orion készen áll A képernyőújság a fejlett or­szágokban immár polgárjogot nyert. Jó hír, nincs messze az idő, hogy mi sem nélkülözzük tovább ezt a mindennapi (és nem mindennapi) szolgáltatást. A Budapesti Műszaki Egyetem Híradástechnikai Elektronikai Intézetében hároméves munka után elkészültek a teletext-adá- sokhoz és a vételhez szükséges készülékek prototípusai, jövőre pedig indulhat a kísérleti adás. Nyolc-tízezer forint az adapter Mi a képernyőújság? Az em­ber kényelmesen elhelyezkedik televíziója előtt, s egy zsebszá­mológép-szerű készülék segít­ségével, gombnyomással lehív­ja és a képernyőn megjelení­ti a kívánt oldalt abból a több száz oldalnyi gépelt szövegből, amit képújságként folyamato­san sugároznak. Hogy mit? A hétköznapi élethez szükséges és hasznos értesüléseket, hogy például milyen időjárás várha­tó, milyenek az útviszonyok, ho­gyan alakulnak a valutaárfo­lyamok, de a rendszer alkal­mas arra is, hogy a süketek és nagyothallók számára felirato­kat közvetítsenek a különböző tv-műsorokhoz. A teletext egyébként az adás oldaláról nem igényel nagy be­ruházásokat, a vevő oldaláról viszont a mai készülékeket adapterrel kell kiegészíteni,' vagy pedig speciálisan a tele­text vételére is alkalmas készü­lékeket vásárolni. Ez utóbbiak gyártására a Videoton és az Orion készen áll. A külön adap­ter jelenleg mintegy 8—10 ezer forintba kerülne, de feltételez­hető, hogy néhány éven belül már ennek a feléért is meg le­het kapni. Mire jó a képkönyvtár? Lényegesen távolabb van a széles körű hazai bevezetés le­hetőségétől a képkönyvtár, melynek lelke egy központi szá­mítógép és a telefonhálózat. A hazai bevezetést éppen ez utóbbi gátolja, hiszen vétek lenne a már amúgy is túlter­helt hazai telefonhálózatot egy ilyen újabb szolgáltatással ter­helni. Hogyan vehetjük igény­be a viewdatát? Egy telefonhí­vás otthonunkból a központi számítógépben tárolt „infor­máció-szolgáltatók" egyikéhez, s ekkor televíziónk képernyőjén megjelenik az adott képkönyv­tár emblémája, majd az úgy­nevezett „keresőfa" első olda­la, amely közli, hogy amire kí­váncsiak vagyunk, annak a kér­déscsoportnak mi a kódszáma. Ezt azután a teletextnél emlí­tett, zsebszámológéphez hason­ló kis készüléken pötyögtethet- jük ki, s a válasz megjelenik a képernyőn. Hogy mi? Például a nyugat­német Quelle csomagküldő áruház, amely szintén rákap­csolódott a szövetségi posta képkönyvtár-rendszerére, teljes katalógusát hozzáférhetővé tet­te az előfizetők számára. A ve­vőnek nincs más dolga, mint­hogy odahaza bepötyögje a nyomtatott képes katalógusból kiválasztott áru kódszámát, a számítógép közli, hogy van-e a raktáron a kérdéses áruból, s ha nincs, akkor mit ajánl he­lyette. A rendelés befejeztével még egyszer megjelenik a kép­ernyőn a lista, amelyet még kiegészíthet vagy törölhet róla a vevő. Ezután, szintén gomb­nyomással, választani lehet a különböző fizetési módok kö­zött. Hamarosan magát a fize­tést is el lehet intézni a kép­ernyő előtt ülve. Tartalmazhatnak a képkönyv­tárak egészen másfajta infor­mációkat is. Az egyik amerikai hálózat például a teljes brit enciklopédia valamennyi cím­szavát tartalmazza, és a ha­gyományos lexikonokkal szem­ben az elektronikus lexikon le- hetővé teszi egy adott címszó­ra vonatkozó valamennyi — te­hát a más címszavak alatt kö­zölteket is — információ meg­jelenítését. Egyelőre házon belül Ami Magyarországot illeti: egyelőre arra van lehetőség, hogy úgynevezett házon belüli viewdata-rendszereket hozza­nak létre, elsősorban a sok te­lephelyű, országos vállalatok­nál. (A Világgazdaság híradásai­ból összeállította: M. Z.) dolom, kézenfekvő. A történet pedig nagy ívű, kacskaringós, bonyolult, mint maga az élet. Megpróbálom röviden. Egy aprócska kislány a bim- bin ülve gombfestékkel illuszt­rációkat készít a hallott me­sékhez. Iskolás korában olykor egy-egy falusi lagzi, búcsú ha­tása mély nyomokat hagy ben­ne. Zongorázik, festeget, rajzol és művészeti gimnáziumba ké­szül. Kerámia szakra. Nem ve­szik fel.., A pécsi Leöweybe jár, a „művészeti mellé”. Dél­utánonként Lantos Ferenc vi­zuális szakkörébe, politechniká­ra pedig a Zsolnay gyárba, ahol megismerkedik Kulutácz Mátyás népi keramikussal. Érettségi után képesítés nélküli óvónő vidéken, de édesanyja betegsége miatt Pécsett kell állást vállalnia. Akkor kerül be a Kesztyű­gyárba, ahol megismerkedve a gyártáselmélet és gyakorlat fá­zisaival, tervező lesz. Néhány év után már tervezheti a saját modelljeit is. Azzal a konok el­határozással, hogy amit a mű­vészeti gimnáziumban mások az órákon tanulhattak, azt megszerzi saját maga. 1976-ban kesztyűmodellje I. díjat; 1977-ben és 1981-ben III. díjat nyer az őszi BNV-n. A hetvenhatos díj sorsdöntő: megveszi belőle élete első fa­zekaskorongját. Fölkeresi Mohá­cson Kulutácz Mátyást, és meg­tanulja tőle a korongolást. Megtanulja a mázas technikát is, és csaknem valamennyi mű­vét evvel készíti. De nagyon szereti a kis terrakottákat is, amikből nagyobbára a mázas figurális plasztikák kialakulnak, mint vázlatból a mű. Egyelőre csak nyáron van önálló „műhe­lye”. Egyébként kemencéket bé­rel, ahol tud. Most .éppen Mo­hácson égeti ki elkészült újabb műveit. Bizony, nem olcsó „hobby” ez, ha valaki nem „piacra”, nem eladásra készít Babilonból eredő időjelzők Díszíthetné a homlokzatokat Napérék „Az ember az egyetlen lény, akit zavar az idő, és ebből a nyugtalanságából származik kifi­nomult művészetének nagy része, vallása java része és majdnem egész tudománya. Mert a termé­szet időszakos szabályossága — a felkelő Nap és csillagok, az év­szakok lassú ritmusa — vezetett a tőrvény és rend fogalmához, amely minden tudományok kezde­te'* — így irt Arthur C Clarice az időről. Az idő fogalma szorosan hoz­zátartozik mindennapi életünk­höz. A csillagászatban négy olyan jelenség kínálkozik, amely­hez természetes, jól megfigyel­hető mozgás kapcsolódik, és mindegyik más-más időmérő rendszerhez vezet: a nappal és éjjel váltakozása, a csillagok látszólagos napi mozgása, a Hold fényváltozásai, a Föld és a bolygók pályamenti mozgása. Mindezen tapasztalatok alapján az ókori babiloniak osztották fel a nappalt és az éjjelt 12—12, összesen 24 órára. Az időmérés kezdetei tehát a messzi múltba nyúlnak vissza. A történelem során az időmérő eszközök típusainak sokaságát dolgozták ki az emberek. Ezek közül is egyike a legrégibbnek a napóra Az évezredes talál­mány árnyékvető pálcával vagy finom nyíláson bevilágító nap­fénnyel működik. Amíg az elő­ször említett megoldást — a mesékből ismert pásztor földbe szúrt botjának mintájára — va­lamennyien kipróbáltuk, a má­sodik formával csak elvétve ta­lálkozhatunk manapság. Már csak azért is, mivel ennek is két fajtája van. Az egyik a belső napóra, amelynek régi típusait templomokban, csillagvizsgálók­ban használták, ahol a kupola kicsi résén betűző napsugár foltja ment végig a számokon. A harmadik megoldás, amely végül is e gondolatokat elindí­totta, ma is látható Mohácson a belvárosi templom déli falán. A felrajzolt számlap központjá­ból kinyúló vaspálca, azaz óra­mutató reggel 7 órától délután 4-ig mutatja az időt. Csakhogy az egyszerűnek látszó napóra beállításához bonyolult — a fel­állítás helyét, földrajzi szélessé­gét, a benapozás szögét figye­lembe vevő — számítások szük­ségesek. A mohácsi napóra — talán az egyetlen a megyében I — erede­tére vonatkozóan nem találtunk adatokat. Az azonban bizonyos, hogy a templom számtalan át­alakítása és renoválása után is pontosan mutatja az időt. Ép­pen ezért adta az ötletet, hogy példája nyomán nem élénkítheti nék-e képzőművészeink egyhan­gú, szürke beton lakótelepeinken lévő, hatalmas épületeink fal­felületeit művészien kivitelezett — nemcsak szép, de hasznos — napórákkal? Nem állíthatnánk-e fel a betonrengetegekben meg­búvó parkokban — a már ismert betontechnikával készített tér­plasztikákhoz hasonló — időjel­zőket? K. L Fotó: Arató Tamás kerámiákat, méghozzá egyedi műveket. Érthetően ragaszkodik hozzájuk. A szemem végigfut a polco­kon, a szekrénysor tetején. Va­jon melyik a legkedvesebb?... Talán ez a Gesztenyesütő néni, a leaelső, egy gyerekkori mese emléke? Vagy a kevés szavú, halk népi humor, a paraszti népélet kifejezői? Ez a pécsi motívum, a zöld dzsámi-kupo­lás hárem? Talán mind. Váz- latiüzeteket perget elém az öt­letek özönével. Kesztyűk és ke­rámiák skiccei, ma még csak rajzokban, békés egymásután­ban. Mindkettő: az élete. Ha nekilát, megszűnik az idő.. - Vannak-e álmai, mindezek után? - kérdezefn búcsúzában. „Egyszer, egy igazi műhely — mondja. — Kemencével. Ezért lottózom ...” W. E.

Next

/
Thumbnails
Contents