Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-30 / 328. szám
Paks-Dunaszentgyörgy-Fadd háromszög Kóstolót rendeznek Hal az atomerőmű hűtővizében Szendvicssajt a láthatáron Ez ideig idehaza és külföldön is csak lágy és ömlesztett sajtokat gyártottak ízesítéssel, natúr félkemény sajt — a köMesszemenően üdvözölhető elképzelés született a Szekszárd-Paksi Víztársulat asztalán: halat kell termelni a Paksi Atomerőmű hűtővizében! Előre- bocsótva: még csak tanulmány- tervről van szó, melynek eldöntésében a MÉM, az Ipari Minisztérium, az OVH és még több tárca érdekelt. Nézzünk utána Kelemen István, a Tolna megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezési osztálya helyettes vezetőjének segítségével, hogyan szeretnék halászati célra felhasználni az erőmű vizét szomszédaink? Többször megírtuk már: az atomerőmű hűtését a Duna vize biztosítja, s ha minden tervezeti reaktor beindul, szinte az egész Duna átfolyik majd az erőműn. Az erőműből kikerülő, 8—12 Celsius fokkal felmelegedett víz hasznosítása - népgazdasági érdek. A tanulmányterv lényege: ezt a meleg vizet nem közvetlenül kell visszavezetni a Dunába, hanem a visszabocsátás térségében - Paks, Dunaszent- gvörgy és Fadd háromszögében halastó-rendszert lehetne kialakítani. E tavakban aztán, nagy területű koncentrációban, magas fokú üzemszervezettséggel, az állandó minőségű temperált víz rendkívül nagy meny- nyiségű tenyészhal előállítását tenné lehetővé. Az elképzelések szerint a halak tenyésztésitakarmányozási ideje — a meleg víz hatására — 40—60 nappal meghosszabbodna, amely szintén rendkívül nagyjelentőségű. Hazánkban Százhalombattán üzemel a FAO modellgazda- sága, Oi Temperáltvizű Halszaporító Gazdaság, amely keltető kapacitását tekintve a magyarországi ivadékellátás szempontjából meghatározó. Keltetőházában gyakorlatilag az év bármelyik időszakában előállítható lenne nagymennyiségű haszonhal-ivadék, de e kapacitás kénytelen a természetes ívási időszakokhoz alkalmazkodni. Amennyiben Paks térségében létesülne egy temperált vizű gazdaság, adottságainál fogva lényegesen korábban fogadhatna halivadékot, végezhetné az előnevelést. Halszaporítás szempontjából külön ki kell emelnünk a növényevő halak kategóriáját — fehér busa, pettyes busa, amur — melyek csak mesterségesen szaporíthatok, s piacuk egész Európa. Baranyai érdekeltség: a Bikali Haltermelési Rendszer feldolgozó kapacitása több száz tonna növényevő hal feldolgozását tenné lehetővé, de ehhez a termelés felfuttatására volna szükség. A megvalósítandó intenzív üzemű ivadéknevelő- qazdasáq biztosíthatná eqész Dunántúl egynyaras és előnevelt ivadékszükségletét a növényevőkből, s íqy jelentős tófelület szabadítható fel egyéb — étkezési haltermelés céljára. A Paks, Dunaszentgyörgy, Fadd környéki halastó-rendszer végső formájában közel 600 hektáros lenne — 30—60 hektáros részegységekben —, s egyébként mezőgazdaságilag másként nem hasznosítható területeket foglalna el. Hasznosítani lehetne továbbá néhány dunai holtágat is. A költségekről még nem érdemes beszélni, hisz a megvalósítás formáira több — Temperált vizű halastó-rendszer Tolnában? - Tanulmánytervet készített a Szekszárd- Paksi Yíztársulat szakaszos — elképzelés van. Konkrétan még azt sem tudjuk, hogy a térségben milyen meny- nyiségű és értékű áru állítható elő, csak viszonyíthatunk. A Temperáltvizű Halszaporító Gazdaság évente közel 300 millió halivadékot állít elő — 35 hektáros előnevelő kapacitás mellett. Ennél több mint húszszorta nagyobb lenne szomszédcink temperált vizű halastórendszere! Kozma F. ményes kivételével — nem készült. A Központi Élelmiszer- ipari Kutató Intézet enzimoló- gioi osztályán most paprika, bors, fokhagyma, torma és más ízek felhasználásával újfajta félkemény sajtokat állítottak elő. A legjobban sikerült ízesítésű, szendvicssajtnak nevezett készítményekből hamarosan kóstolót rendeznek, hogy megismerjék a fogyasztók véleményét. Kedvező fogadtatás esetén a termékeket felajánlják gyártásra a tejiparnak. Csendhábarítúk a törvény elült Évente 2500 írásos és szóbeli feljelentést teszünk - Zajból szomszéd háború — Melyik nem képviselői kérik gyakrabban sérelmeik törFapapucs-csatár ozások vény es orvoslását? — Általában a nők. Otthon Ismerősöm panaszkodott, a vasárnapi pihenőnap számára kész gyötrelem. A fölötte lakó ilyenkor éli ki barkácsoló-szenvedélyét, hol kalapács kopog, hol az ütvefúró vájja fülsértő hangon a betont. Igaz — jegyezte meg ironikusan —, lehet, hogy a szomszéd így adja vissza a vélt kölcsönt. Már többször figyelmeztette hajnalban munkába induló férjemet, hogy felébred, ha a ház előtti parkolóból indítja az autót. Sajnos, máshogy nem tud munkába indulni, bárhogy is haragszik érte ... — Vajon hol a halár, mikor válik a szomszédbosszantás hivatalosan is büntethető szabálysértéssé? — kérdeztük dr. Pozsárkó Istvánt, a Pécs városi Tanácsi Hivatal igazgatási osztályvezetőjét. — Rendelet van rá, mely szerint: aki lakóhelyen, lakott területen, tömegközlekedési eszközön indokolatlanul zajt okoz, mely mások nyugalmát sérti, szabálysértést követ el, és mint ilyen, 3000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A kormányrendelet általánosan, míg a Pécs város Tanácsa 1980. évi 2. rendelete a lakóházak házirendjét illetően részletesen szabályoz: a bérlőknek a nap minden szakában, de különösen este tíz és reggel 6 óra között tartózkodnia kell a rádió, tv, magnó, éneklés, kopácsolás, fúrás, autótúráztatás és más zajok okozásától, mely a lakótársak nyugalmát zavarja. Ebbe beletartozik a bérlő és vendégei által hangosan ünnepelt családi esemény, vagy az álmatlan háziasszony éjjeli takarítása is. Aki ezt megszegi, szabálysértést követ el és 3000 forintig terjedő bírsággal büntethető. — Sokat panaszkodunk egymásra? — Évente 2500 feljelentés fut be hozzánk, írásban és szóban. Szinte nincs olyan hét. hogy csendháborítással kapcsolatban ne tépnének bejelentést. Különösen a lakótelepen élők között gyakori a torzsalkodás. — Mi az ellenségeskedés forrása? — Születésnap, névnap, (még akkor is, ha előzőleg az ünneplők engedélyt kértek rá!), a fenti lakó fapapucsának csattogása, korán keléskor ajtó- és bútorcsapkodás, a WC-öblítő gyakori lehúzása, a ház előtt parkoló jármű hajnali indítása. Általában az is befolyásolja a feljelentőt, hogy ki okozza a zajt, szimpatikus, vagy antipati- kus a szomszéd. Természetesen azon is múlik, hogy a feljelentő mennyire egoista, és mit vár el a környezetétől. van gyesen, nyugdíjas, táppénzes ... még ha dolgozik, akkor is jobban utána jár vélt, vagy jogos igazának. De megfigyelhető, ha férfi a feljelentő, akkor is asszony áll a háttérben. Természetesen vannak notórius feljelentők is; van, aki grafo- mániás, van, aki magányos, és ezért keres fel gyakran bennünket. — Általában kisebb összezördülések előzik meg ezt, mielőtt önök elé kerülnek az egymásra acsarkodók. — Ez igaz. Szerintem sok múlik azon, hogyan beszélnek egymással a szomszédok. Mert ha udvarias hangnemben kérik meg a felső lakót, ne használjon fapapucsot, mert nem lehet tőle pihenni, az biztos hajlik az engedményre. De ha felrohan és úgy kezdi: „Maga gyilkos...!”, akkor beláthatatlan következményei lehetnek. A felső lakó továbbra is csattog és zörög, az alsó felkopog a radiátoron, veri a mennyezetet a partvissal, és így tovább fokozva. A végén mindketten lakáscserére gondolnak, mert teljesen belerokkannak a szomszédháborúba. Egyedüli megoldás nem a lakáscsere, hanem a kompromisszum. Én nem zajongok, hogy a szomszéd se zajonghasson. Talán, ha ezt betartják, kevesebb esetben kell a törvény segítségét kérni. Ádám Erika A DÉLVIÉP II. SZ. FÖÉPlTÉSVEZETŐSÉGE felvételre keres ♦ hegesztő ♦ nehézgépszerelő és ♦ géplakatos szakmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Engel János u. 15. A POSTAIGAZGATÓSÁG MAGASÉPÍTÉSI ÜZEME FELVESZ: O kőműveseket O bádogosokat O segédmunkásokat. MINDEN HÉTEN SZABAD SZOMBAT, bérezés MEGEGYEZÉS SZERINT. Jelentkezni lehet a Posta Magasépítési Üzem, Pécs, Rákóczi út 60. sz. alatt, az üzem vezetőjénél. Reggel 7.00—16.00 óráig. A Zalai Kőolajipari Vállalat 658 millió forintos rekonstrukciójának második ütemében épül fel Zalaegerszegen az új atmoszferikus vákuum-desztillációs üzem. Az évi 400 ezer tonna kőolajat feldolgozó üzemet 1984 decemberében‘adják át. Képünkön: a szakemberek helyére emelik a 25 méter magas, csaknem 3 méter átmérőjű atmoszferikus lepárlótornyot. Törmelékes tészta, kocsányos cigaretta Fináncláb az egriek új ko- porsószeg-féleségeiben, törmelék a száraztésztában, visz- szafagyasztott gyorsfagyasztott ... íme, a főbb kifogások a Megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet szokásos havi gyorsjelentéséből. Lássuk a részleteket. Rendszeresen törmelékesek a Tolna megyei Sütőipari Vál. lalat dombóvári üzemében ké. szült száraztészták. Az intézet ezért már figyelmeztette, sőt fegyelmi eljárást is kezdeményezett a gyártók ellen. A javaslatok ellenére a csomagolás mit sem változott, pedig az egyébként szabályos alakú tészták éppen a csomagoláskor töredeznek meg Ezúttal szabálysértési feljelentést tettek. Egyúttal elrendelték, a dombóváriak cérnametéltje és nagykocka-tésztája csak másod osztályú készítményként, a rövidmetélt pedig értékcsök- kentve hozható forgalomba. Ugyancsak törmelékessége miatt kifogásolták a Zamat Kávé- és Kekszgyár félkilós Tere-fere vaníliás teasüteményét. Miután korábban már figyelmeztetés ment, ezúttal fegyelmi eljárást kezdeményeztek. A csomagolás miatt gyűlt meg a baja a Győri Keksz- és Ostyagyár jánossomorjai üzemének is az intézettel. A bűnbak a Limo narancsízű üdítőitalpor. Ugyanis a gyűjtőcsomagolásban az alufólia tasa- kok annyira összeragadnak, hogy sérülés nélkül nemigen lehet szétválasztani őket. A kiskereskedelemben is többször elhangzott a panasz, hogy az árut gyakran át kell csomagolni. Az üdítőitalpor feltehetően az üzemben kerül a tasakok felületére, majd nedvesség, nyomás hatására ragad. A gyártól figyelmeztették. A minőség őrei ismételten olyan gyorsfagyasztott élelmiszerekre bukkantak a kereskedelemben, melyeket felengedés után visszafagyasztottak. A Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat 119-es boltja hűtőpultjában több mint ezer forint értékben találtak ilyen visszafagyasztott mirelit árut — cseresznyét, kékszilvát, zöldbabot, zöldborsólevest, eper- és málnakrémet, bélszínroiót. A termékek forgalomból való kivonását a helyszínen elrendelték, az üzletvezető ellen pedig fegyelmi eljárás lefolytatását javasolták. Felszólították a vállalatot, központilag intézkedjék a hasonló hibák megakadályozására. Az Egri Dohánygyár újabb koporsószeg-féleségekkel örvendeztette meg a dohányosokat. A Novus és a Super elnevezésű, gyártmánykülönlegességeknek minősített s ezért nem olcsó cigarettákról az intézet ellenőrei megállapították, valóban különleges- séqeknek számítanak, ugyanis az előírtnál több, nagy méretű kocsányt tartalmaznak, töltési hibák is előfordulnak, vagyis alulmúlják a szabványt A gyártót figyelmeztették. Miklósvári Zoltán Elegánsan az Eleganciából! AJÁNLATUNK: 0 Pézsmabundák 32 040—53 000 Ft-ig, 0 nutriabundák 37 400—48 000 Ft-ig, 0 perzsabundák 39 600 Ft-ért, 9 rövid perzsabundák 26 500 Ft-ért, % rövid nutriabundák 20 250 Ft-ért, 0 panofix bundák 8800—10 100 Ft-ig vásárolhatók! TEKINTSE MEG A VÁLASZTÉKOT! VARJUK!