Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-30 / 328. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! hé mi Dunántúli napló XXXVIII. évfolyam, 328. szám 1981. november 30., hétfő Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Iliül 'jálíúíÚé'jíá&$'/ Ük'*í ^*»*1v Fizesd és vidd! A nyugati kereskedelemben már bevált, nálunk a szükséges módosításokkal is újnak mondható „Cash and carry", azaz Fizess és vidd! módszer már bebizonyította életképességét. Az igény az áru útjának egyszerűsítésére kormányszinten is él, s ez szolgáltatta az alapot ahhoz a kezdeményezéshez, amelyről a HDN olvasóinak dr. Miseta László, a TRITEX Kereskedelmi Vállalat igazgatója számolt be. Mindössze pár hónapos a gondolat: alakítsanak a leginkább érintett nagykereskedelmi vállalatok társaságot, amely közös, önkiszolgáló nagykereskedelmi raktárt üzemeltethetne. Augusztusban született az ötlet, szeptember végén már az illetékes miniszterhelyettes asztalán volt az előterjesztés, s a napokban nyolc nagykereskedelmi vállalat vezetői írták alá a társaság megalakulásáról, működésének szabályairól rendelkező szerződést. — Kicsit hosszadalmas a felsorolás, de ha tájékoztatást szeretnénk adni az önkiszolgáló közös nagykereskedelmi raktár áruösszetételéről, akkor az együttműködő vállalatok említése mellőzhetetlen: az Amfora Oveg-, Porcelán-, Kerámia-, Műanyagkereskedelmi Vállalat, a PIÉRT Kereskedelmi Vállalat, a Dél-dunántúli Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat, a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat, a Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat, a FŰSZERT Baranya és Tolna megyei Élelmiszer és Vegyiáru Ncgykereskedelmi Vállalat, a Titán Dél-dunántúli Vas- és Műszaki Kereskedelmi Vállalat, illetve a TRITEX a részesei a közös vállalkozásnak. Mindez pedig azt jelenti, hogy jószerével teljes áruválasztékot tartunk a közös raktárban, legalábbis mindazt, ami egy-egy kisebb falusi bolt választékát jelentheti. A jövő évtől: önkiszolgálás a nagykereskedelem raktárából Fuvardíjtérítés egy százalék a — Vagyis a boltvezetőnek kell idejönnie? — Igen, de nem érdek nélkül. Ha vidékre viszi saját gépkocsijával az árut, a megvásárolt érték 1 százalékát megkapja fuvardíj térítés címén. Érdeke tehát, hogy minél többet vigyen, s minél többször, ennek pedig közvetlen hasznát látják a vásárlók is. A társaság azonban nemcsak a kisebb falusi boltok ily módon való ellátására vállalkozik, hanem a szerződéses rendszerben magánüzemeltetésre kiadott boltokéra, o magánkisiparéra is. Fizethetnek készpénzzel, csekkel is. Szovjet-amerikai tárgyalás Genfben Genfben megtörténtek az előkészületek az európai nukleáris fegyverzetek korlátozásáról ma kezdődő szovjet—amerikai tárgyalásokra. A küldöttségek a helyszínen tartózkodnak. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy kedvező légkörben találkozhat a szovjet és az amerikai küldöttség. Kvicinszkij szovjet nagykövet szerint megvan a reális lehetőség crz európai közepes ható- távolságú nukleáris rakétaállomány jelentős mértékű csökkentésére, és még hamburgi villámlátogatása előtt hasonló értelemben nyilatkozott az amerikai delegátus is — hozzátéve, hogy a jó kilátásokkal bíró megállapodás új fejezetet nyithat a kelet—nyugati kapcsolatok rendszerében. címén boltosnak A társaság 1982. január 1- től várja partnereit a közös raktárban, dr. Miseta László szerint mindössze öt új munkaerő alkalmazása mellett a karácsonyt követő napokban már teljes árukészlettel. Kísérleti jelleggel kezdik meg a munkát, s az sincsen kizárva, hogy más megyékből érkezett kereskedők élhessenek az önkiszolgáló raktár nyújtotta lehetőségekkel. A vidéken elsőként — a korszerűbb kereskedelmi magatartás jeleként - megalakult új vállalkozás neve: önkiszolgáló Nagykereskedelmi Raktárt üzemelő Társaság. Mészáros Attila Sport, sorokban Kellemetlen születésnapi ajándék Kovács Imrének * A játékvezető és a törött láb * Továbbjutott az MVTE az MNK-ban * A Forma-1 furcsaságai * Családosok sportnapja * Javítottak a PVSK kosaras lányai * Guczoghy vb-bronzérmes lólengésben Szánkózó gyerekek a Tettyén Havas hétvége - útakadály nincs Havazásra ébredt vasárnap az ország. Dél-Dunántúl négy megyéjében már szombaton leesett az idei első hó. Több helyről jeleztek apróbb koccanásos balesetet Sem az autósok, sem a gyalogosok nem szokták még meg a síkos, latyakos utakat. A hótakaró Tolnában a legvastagabb, helyenként eléri a 20— 25 centimétert. A szekszárdi mentőket tegnap nyolc lábtöré. ses utcai balesethez riasztották, a tűzoltóknak pedig egy Trabantot kellett „íkihámozniuk" Szekszárdon, egy hónyomástól bedőlt fa alól. *' Pécsett szombatról vasárnapra virradó éjszaka 4 hóekés sószóró kocsi tisztította meg 130 kilométer hosszan a városi és hegyi utakat, összesen 500 mázsa só fogyott el a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat készletéből. Éjszaka 60 hómunkás dolgozott, Uránvóros, Kertváros és Meszes kivételével megtisztították a fontosabb átkelőhelyeket, buszmegállókat. Hétfőn újabb 300 hómunkást vesz fel a vállalat. Reggel 6-tól 2-ig 110— 120 forint, este 7-től éjfélig 180 forint a bér. A megye útjain a KPM 24 hóekéje, szórókocsija dolgozott. Sózták a főutakat, homokkal, salakkal tették járhatóvá a mellékutakat. Mára virradóra mindenekelőtt a fontosabb főutakat és a hajnali bónyászjáratok útjait tisztították meg A megyében nem volt hóakadály, A Volán távolsági járatai 5—10 perces késéssel közlekedtek, a pécsi buszok menetrend szerint jártok, kivéve a 36-ost, amely reggel még nem tudott felmenni a Bálics-tetőre. Halálos közlekedési baleset Pécsett. Tegnap délután a Tüskésréti úton Hajtinusz Csaba 26 éves pécsi lakos személy- gépkocsijával elütötte a vele szemben, az úttest bal oldalán kerékpározó Balázs János 69 éves pécsi nyugdíjast, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. — Rné — Szakmai bemutatót tartottak, egyben háziversenyt vívtak tegnap a Pécsi Szolgáltatóiparí Vállolat fodrászai. (Tudósításunk a 2. oldalon. Képek: Szokolai István.) Fotó: Läufer László Megyeri tört be a 16-osra, de a következő pillanatban már felvágták a tapolcai védők. Fotó: Soós Mihály Mohács-VéméiHlBauxitbányász 3-0 (2-0) Mohács, 1000 néző. Vezette: Doni ény. MVTE: Antal — Ratting, Rótt, Hancz, Berki — Hrotkő, Dárdai, Megyeri (Grünwald a 60. percben) — Martina, Havasi, Markovics. Edző: Mathesz Imre. Bauxitbányász: Déri — Tóth, Bencze, Móricán, Mészáros — Nagy, Tendl (Ormai a szünetben), Major — Gosztola, Németh, Horváth. Edző: Németh Lajos. A hótól letakarított, de csúszós pályán a könnyebb súlyú hazaiak kezdtek jobban, a sorozatos mohácsi támadásokat csak szabálytalanságok árán tudták megakasztani a Bányász védői. A 12. percben 18 méterre a kaputól jutott szabadrúgáshoz a hazai csapat. Markovics Rótt elé pöccintette a labdát, amit a középhátvéd véd- hetetlenül lőtt a kapu jobb oldalába (1-0). Szinte állandóan a tapolcaiak térfelén pattogott a labda, minek következtében nagy nyomás nehezedett a védelemre. A 24. percben „zó- názni" voltak kénytelenek beállni a vendégek. A labda a bal oldalról indult el, érintett minden mohácsi csatárt és középpályást, a jobb oldalról Havasi fejeseként került vissza Hrotkő elé, aki úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a bal oldali kapufa tövéről perdült a hálóba (2-0). A második gólt követően mind egyoldalúbbá vált a játék képe: a Mohács támadott, míg a vendégek elkeseredetten védekeztek. Szünet után minden ott folytatódott, mint ahogy az a sípszó előtt abbamaradt A Duna- partiak kihasználva mozgékony^ ságukat, rendre felülkerekedtek a páros csatákban. A 62. percben Havasi indult el a bal oldalon, a középen felfutó Markovics elé játszott, aki kicsalta kapujából Dérit, Martina elé gurított, akinek csak az üresen hagyott kapuba kellett passzolnia a labdát (3-0). A háromgólos vezetés birtokában lefékeztek a hazaiak, még egyszer nekilódult a Bányász, de a középen vezetett támadások rendre Grünwald szabálytalanságain haltak el. Végül a hazai csapat azt is megengedhette magának, hogy figyelmen kívül hagyva az eredményt, a közönségnek játsszon. Az ezzel a győzelemmel az MNK legjobb 32 együttese közé jutott MVTE csapatában a védelemben a legjobb teljesítményt Rótt, a középpályán Dárdai és Hrotkő, míg a csatársorban Markovics nyújtotta. A vendégeknél Mészáros,, Major és Horváth érdemel említést. Kapu László