Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-27 / 325. szám

2 Dunántúli napló 1981. november 27., péntek „Nem bölcs dolog a sietség fontos döntésekben” Összeomlott a 12. arab csúcsértekezlet ■ V Dr. Pál Lénárd, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és Han Bjon Hi, a Koreai Tudományos Akadémia alelnöke aláír­ták a két ország tudományos akadémiái közötti együttműködé­si munkatervet. » ■ NAGYVILÁGBAN SD ÓRA ^■1 Szerda este hazaindultak Fezből a félbeszakadt tizenket­tedik arab csúcsértekezlet részt­vevői. Búcsúztatás és külön be­jelentés nélkül távoztak az első küldöttségek — mindössze né­hány órával azután, hogy II. Hasszán marokkói király üd­vözölte őket palotájában, majd megnyitotta az Arab Liga leg­magasabb fórumának idei ta­nácskozását. A szerda délutáni — elsőnek tervezett - négyórás ülést kö­vetően a csúcs házigazdája kö­zölte: „az értekezlet résztvevői magukévá tették az előkészítő külügyminiszteri konferencia Dél-Libanonnal kapcsolatos ajánlásait”, majd néhány mon­dottal odébb váratlanul beje­lentette: „az értekezlet egy ké­sőbbi időpontra halasztatott". Mint mondta, a „második sza­kasz” időpontját a külügymi­niszterek újabb tanácskozáson döntik majd el. A következő csúcsot szintén Marokkóban tartják. Egyes értesülések szerint a kudarc feledtetésére hivatott, ismételt előkészítő konferenciát az egészen közeli jövőben ösz- szehívják. Annak jeléül, hogy a szerdai eseményeket meg nem történtté kívánják tenni, a ren­dezők úgy tervezik: a követke­ző csúcstalálkozónak nemcsak a színhelye, sorszáma is válto­zatlan marad - az újabb is a tizenkettedik lesz. Noha arról az illetékesek hallgatnak, a leqkisebb kétség sem fér ahhoz, hogy a csúcs a Fahd-terven, a szaúd-arábiai trónörökös által megfogalma­zott közel-keleti rendezési for­mulán bukott meg. A korábban is vitatott javaslat — amely a Csütörtökre virradó éjjel el­térítették az indiai légitársaság egyik utasszállító gépét, amely Salisbury és Bombay között köz­lekedett, a Seychelle-szigetek érintésével. Leqfrisebb hírek szerint az eltérítés során egy személy életét vesztette, egy pe­dig súlyosan megsebesült. Az AFP francia hírügynökség úgy jellemzi a légikalózokat, hogy azok szembenállnak a Seychel­le-szigetek köztársaság jelen­legi kormányával. A Boeing 707-es, szerda dél­után indult el Zimbabwe fővá­rosából. A légikalózok a Sey- chelle-szigetekről való felszál­lás után kerítették hatalmukba a gépet. Az eltérített gép csü­törtökön a dél-afrikai Durban repülőterén szállt le azt köve­tően, hogy a johannesburgi re­pülőtér nem adta meg a leszól, lási engedélyt. A dél-afrikai hatóságok a durbani repülőtéren letartóz­tatták azőkat a léqikalózökat, akik eltérítették az indiai lé­gitársaság Boeing—707 típusú gépét — jelentette be csütör­tökön délelőtt közleményben Pik Botha dél-afrikai külügyminisz­ter. A közlemény elismerte, hogy a letartóztatottak közül néhá­nyon dél-afrikai állampolgárok. Sértetlenül kiszabadult a gép 65 utasa és 14 főnyi személy­zete. A dél-afrikai rádió egy meg nem nevezett seychelle-i sze­mélyiségre hivatkozva megerő­sítette, hogy a gépeltérítők a Mahé-szigeten lévő repülőteret megtámadó kommandó tagjai voltak. Hírügynökségi jelenté­sekből a következő kép rajzoló­dik ki: a Royal Swazi Airline egy menetrendszerű járatán a Seychelle-szigetekhez tartozó Mahé-szigetre érkezett fegyve­resek több túszt ejtettek, és tűz­harcban elfoglalták a repülő­téri irányítótornyot, öt órával később szállt le ugyanezen a repülőtéren az indiai légitár­saság menetrendszerű gépe A repülőteret megtámadó fegy­veresek közül néhányon — egyes források szerint hatan — elfoglalták a Boeing-ot. Az in­diai gép parancsnoka állítólag előzőleg utasítást kapott, hogy ne szálljon le, mivel a sziget puccskísérlet színhelye; az üze­palesztin állam létrehozása mellett Izraelnek az arabok ál­tal való elismerését is ajánlja — olyannyira megosztotta az arab államokat, hogy végül is csak a további ülésezés elha­lasztása maradt. Ezúttal az Arab Liga valamennyi érvényes tagsággal bíró állama megje­lent — nem úgy, mint a tavalyi ammoni csúcson —, számos ál­lomfő bojkottja folytán mégsem volt döntésképes a fórum. Hafez Asszad Szíriái elnök távolmaradása, a tény, hogy csak külügyminiszterével képvi­seltette magát, az utolsó pilla­natban derült ki, s a jelek sze­rint a végső lökést adta a ta­lálkozó összeomlásához. A kö­zel-keleti konfliktusban kulcs­szerepet betöltő frontállam el­lenezte a szoúdi kezdeménye­zést, mint ahogy Líbia és Irak is. Az utóbbi két állam elnöke sem ment el a fezi találkozó­ra, noha Szaddam Husszein iraki államfő megjelenésére kezdetben számítottak. Más okokból további hat arab or­szág vezetője delegált alacso­nyabb szintű küldöttséget. A rendező ország illetékesei megpróbálják elhárítani a -ké­zenfekvő következtetést, misze­rint a 12. csúcs elhalasztása mögött a szaúdi terv húzódik meg. Egy magas rangú marok­kói személyiség azt hangoztat­ta, hogy a jelenlegi igen ké­nyes közel-keleti helyzetben — utalt az amerikai—izraeli stra­tégiai együttműködési megálla­podásra, s a Közös Piac négy tagállamának döntésére, hogy részt vesz a Sínai-félszigeten felállítandó felügyelő haderők­ben — „nem bölcs dolog a siet­ség fontos döntésekben". net azonban feltehetően nem jutott el a pilótához. Dél-afrikai források szerint a mahéi repülőtéren, a támadás kezdete után tizenkét órával még mindig tűzharc folyt. Az amerikai külügyminisztériumtól származó értesülés szerint a tá­madók egyik csoportjának sike­rült a közeli erdős hegyvidékre menekülnie, a másik csoportot körülzárták a repülőtéren. A lé­gi kikötő közvetlen közelében ta­lálható a Seychelle-szigetek hadseregének egyik legjelentő, sebb laktanyája — A biztonsági erők és a hadsereg urai a helyzetnek — közölte az AP hírügynökséggel telefonon a szigetek rendőrfő­nöke. A .több mint kilencven szigetből álló, hatvanezer la­kosú országban azonban to­vábbra is érvényben van a ki­járási tilalom. A szigetek jelenlegi haladó és el nem kötelezett politikát folytató kormányának megbuk­tatására legutóbb 1979-ben tettek kísérletet. Kommentar Már eleve hiányosnak ígér­kezett a fezi arab csúcsérte­kezlet résztvevőinek listája - nem jelentek meg a legin­kább érdekelt országok leg­főbb vezetői: távolmaradt például Hafez Asszad szír el­nök is. A megnyitó után az elnöklő Hasszán marokkói király végül is kénytelen volt elnapolni a tanácskozást. Bár hivatalos közlés erről nem szólt, a fezi határozat nyilvánvalóan azért született, hogy ne kelljen döntést hoz­ni azokban a kérdésekben, amelyek jelenleg az arab vi­lágot leginkább foglalkoztat­ják. Tudott dolog, hogy az arab csúcsértekezlet közpon­ti témája Fahd herceg, sza­úd-arábiai trónörökös nyolc­pontos rendezési terve lett volna. Ezt az elképzelést tá­mogatósáról biztosította már ♦ BELGRAD: Szergej Krai- gher, a Jugoszláv Allamelnök- ség elnöke fogadta Jang Hjong Szob-ot, a Koreci NDK Legfelsőbb Népi Gyűlése Ál­landó Bizottságának elnökét, aki parlamenti küldöttség élén tartózkodik belgrádi látogatá­son. Megbeszélésükön Kraigher hangoztatta, hogy Jugoszlávia az eddigiekhez hasonlóan to­vábbra is következetesen támo­gatja a két Korea békés egye­sítésére ' kifejtett erőfeszítése­ket. A két politikus egyöntetűen hangsúlyozta az új világgazda­sági rend kialakításának szük­ségességét. ♦ HAVANNA: Teljes támo­gatásáról biztosította Kubát, Nicaraguát és a salvadori né­pet Miguel De La Madrid, a kormányzó Mexikói Intézményes Forradalmi Párt elnökjelöltje. Mexikóvárosban külföldi újság­írók előtt kijelentette: ellenez mindenfajta külföldi katonai beavatkozást Közép-Amerika és a Karib-térség ügyeibe. 4 DUBLIN: Az Ir Nemzeti Felszabadító Hadsereg vállalta magára a szerdai, a rajnai brit hadsereg egyik laktanyájának közelében, valamint a brit kon­zulátus ellen végrehajtott po­kolgépes merényleteket. A rob­banások következtében senki sem sérült meg.-*• BERLIN: Közös jegyző­könyv aláírásával fejeződött be Berlinben a Magyar-NDK Kul­turális és Tudományos Együtt­működési Kormányközi Bizott­ság 9. ülésszaka. A dokumentu­mot Korcsog András, a Művelő­dési Minisztérium államtitkára es dr. Herbert Krolikowski kül­ügyi államtitkár irta alá. 4 LONDON: Az Egérfogó című Agathe Christie dara­bot immár 30. éve játsszák egy­huzamban. A szerdán este Londonban 12 065. előadását megért mű a világon eddig a leghosszabb időn át játszott darab. a legtöbb konzervatív arab állam, így a Perzsa-öböl menti olajmonarchiák és Jor­dánia is. A Fahd-terv az egyiptomi vezetés tetszését is megnyerte. Igaz, Kairó nem kötelezte el magát egy­értelműen a szaúdi elképze­lések mellett, de nyilvánva­ló, hogy a szaúdi béketerv, amely Izrael hallgatólagos elismerését egybekapcsolta a palesztinkérdés nemzetközi­leg ellenőrzött rendezésével, elfogadható alap lett volna Egyiptom számára is. Annál is inkább, mert minden jel arra mutat, hogy Mubarak elkötelezettsége Camp Da­vid mellett csak addig tart, amíg az izraeliek ki nem vonulnak a Sínai-félsziget még megszállt sávjáról. A szaúdi tervet a haladó arab országok érthető fenn­+ HAVANNA: Hatalomvál­tásra készülődnek az argentin hadsereg vezetői. A három fegy­vernem főparancsnokaiból álló katonai junta rendkívüli ülésen vitatta meg az ország új elnö­kének kijelölésével kapcsola­tos kérdéseket. Hírek szerint a junta tagjai a Roberto Viola tá­bornok egészségi állapotáról kiadandó hivatalos orvosi je­lentést várják, s ezt követően döntenek az ország új katonai elnökének kijelöléséről. 4- PÁRIZS: Két francia pilóta csütörtökön öt órával megdön­tötte a meleg levegővel töltött léggömbbel repülés rekordját. Michel Arnould és Heten Do- rigny 29 óra 30 percet tartóz­kodott a Szemirámisz nevű léggömbön. Szerdán emelked­tek a magasba Írország észak- nyugati részén, és csütörtökön a reggeli órákban értek földet Franciaország középső vidékén. Még nem ismeretes, megdön- tötték-e a léggömbön való uta­zás távolsági csúcsát is, ami eddig 1139 kilométer volt. tartásokkal fogadták. A Fahd herceg előterjesztette nyolc pontban az amerikaiak közel-keleti politikájának új megfogalmazását látták, olyan törekvést, ameJy arra irányul, hogy a megfeneklett Camp David-i megállapodá­sok helyébe lépve biztosítsa Washington és általában a Nyugat pozícióit a térség­ben. Ezt a gyanút alátámasz­totta az a feltétlen támoga­tás, amelyben a Fahd-terv a Közös Piac országai részéről részesült, s az a jóindulat, amivel azt a Reagan-kor- mány fogadta. Ugyanakkor különböző okokból a Szilárd, ság Frontja nem kívánt nyílt szakadást Rijaddal és a terv többi arab hívével. (Ismere­tes, hogy a szaúdiak jelentős anyagi támogatást nyújtanak a palesztin mozgalomnak és más arab országoknak.) ♦- MANILA: Közel 150 em­ber halálát okozta az „Irma" nevű tájfun, amely kedden sö­pört végig a Fülöp-szigeteken. Több mint százan megsebesül­tek és 82 ezer ember maradt ledéi nélkül. A forgószélnek egy Manilától 300 kilométerre délre fekvő tengerparti hely­ségben volt a legtöbb áldoza­ta, ahol a házakra zúduló ten­gerár következtében negyven­hetén megfulladtak és 70 em­ber eltűnt. A 240 kilométeres óránkénti sebességű széllöké­sekkel elvonult „Irma" volt 1970 óta a legerősebb tájfun, amely végigsöpört a szigetországon. Tizenegy éve 500 ember halá­lát okozta a forgószél. 4 HÁGA: Az új amerikai kö­zép-hatótávolságú atomfegyve­rek telepítéséről szóló határo­zat hatálytalanítását, a nyugat­európai országok atomfegyve­reinek teljes felszámolását, az enyhülési politikához való visz- szatérést követelte egyebek között a NATO hét nyugalom­ba vonult magas rangú tisztje. Emlékiratukat a NATO-tagor- szágok külügy- és hadügymi­nisztereihez, valamint a NATO brüsszeli parancsnokságához juttatták el. ♦ MOSZKVA: Géniben vilá­goson megnyilvánult a szak- szervezetek törekvése, hogy hozzájáruljanak földrészünk bé­kéjének biztosításához — je­lentette ki Gáspár Sándor a minap véget ért IV. európai szakszervezeti konferencia ta­pasztalatairól a Trud című szovjet szakszen/ezeti lap tu­dósitójának. 4■ MILANO: összesen 231 év börtönbüntetésre ítélték a „Vö­rös brigádokhoz" tartozó „Wal­ter Alasia” csoport 19 tagját. Gyilkosságokban és egyéb bűn­cselekményekben való részvé­tellel vádolták őket. Az elítéltek között van a „Vörös brigádok” alapító tagjának, Renato Cur- ciónak a barátnője is, akit 17 évi szabadságvesztésre ítéltek. Az ítéletek között a legsúlyo­sabb 24 évi börtönbüntetés. A Fahd-terv megosztotta magát a Palesztinái Felsza- badítási Szervezetet is: Ara­fat, a PFSZ vb-elnöke több pozitív elemet vélt felfedezni a szaúdi elképzelésben, míg a mozgalom vezetésének és tagszervezeteinek nagyobb része határozottan elutasítot­ta az Izrael hallgatólagos elismerését tartalmazó pon­tot. A csúcs felfüggesztése jel­zi az ellentéteket, azt, hogy az arab országok ma nem tudnak közös álláspontot ki­alakítani a közel-keleti vál­ság megoldására. A fezi be­jelentés szerint most ismét konzultációk kezdődnek. Az idő, amit az arab vezetők kaptak, lehetőséget nyújt a vélemények egyeztetésére, a frontok tisztázására. Valószí­nűnek látszik, hogy a Fahd- terv nem kerül le a követ­kező ülések napirendjéről sem. Miklós Gábor Ma hazánkba érkezik Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének a meghívá­sára pénteken hazánkba érke­zik Szpirosz Kiprianu, a Ciprusi Köztársaság elnöke. ♦ Kiprianu életrajza C zpirosz Kiprianu 1932-ben Limasszolban született. Egyetemi tanulmányait London­ban, a gazdasági és jogi fa­kultáson végezte el. 1952 feb­ruárjában Makariosz érsek tit­kára lett Londonban. Két év­vel később kinevezték a ciprusi ethnarchia (ciprusi egyházi kor. mányzat) titkárságának tagjává. 1956-ban tevékenysége miatt kiutasították Angliából. Az ország függetlenségének elnyerése után Ciprus első kor­mányában, 1960 augusztusá­ban először az igazságügyi tár­ca élére került, majd néhány nappal később kinevezték kül­ügyminiszternek. E minőségben 1964 szeptemberében szovjet katonai segélynyújtásról írt alá egyezményt Moszkvában. 1972 májusában az athéni katonai diktatúra vezetőivel va­ló nézeteltérései miatt lemon­dott tisztségéről. A politikai életbe 1974-ben, a török invázió után tért vissza, mint a cipru­si ENSZ-delegáció tagja. 1976 májusában megalapította a de. mokrata pártot. amely 1976 szeptemberében megnyerte a parlamenti választásokat. 1976- tól, Makariosz elnök haláláig — 1977. augusztus 3-ig — a parlament elnökeként tevékeny­kedett. 1977. augusztus 31-én a haladó politikát folytató de­mokrata párt jelöltjét, Szpirosz Kiprianut választották meg a köztársaság elnökévé. Állam­iéi mandátuma 1983. február végéig érvényes. LAPZÁRTA Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével csütör­tökön hazaérkezett Genfböl a magyar szakszervezeti küldött­ség, amely az európai szakszer­vezetek IV. konferenciáján vett részt. * Urho Kekkonen volt finn elnök egészségi állapotában az utób­bi napokban javulás állt be — erről számol be az elnöki hiva­tal csütörtökön kiadott jelenté­se. Kekkonen, aki 1956, óta töl­tötte be Finnországban az el­nöki posztot, éppen egy hó­nappal ezelőtt kérte felmentését az államfői kötelezettségek alól. * Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának ve­zetésével Leningrádban tartóz­kodó magyar pártküldöttség csütörtökön a Szvetlána nevű, elektromos műszereket gyártó vállalat pártszervezetének ta­pasztalataival ismerkedett. Ez a vállalat régóta üzleti kapcsola­tokat tart fenn az Egyesült Iz­zóval. A magyar küldöttség a vállalat központi üzemegységé­ben találkozott a vállalat párt­ós gazdasági aktivistáival. * Lengyelországban december 1-től felemelik a szeszes italok árát. Mint az Állami Árbizott­ság csütörtökön este közölte, a tömény italok 75, a hazai bo­rok 80, az import borok mint­egy 40, a sörféleségek átlago­san 70 százalékkal drágulnak. Egyben azt is közölték, hogy a novemberre szóló italjegye­ket csak a hónap végéig lehet beváltani, decemberben már nem. Repülögep-elterítés A légi kalózokat Erzsébet angol királynő (középen) ebédet adott az Európai Gazdasági Közösség csúcsértekezlete résztvevőinek tiszteletére. A királynőtől jobbra Schmidt NSZK kancellár és Károly trón­örökös a feleségével. Balra: Mitterrand francia elnök. Félbeszakadt csúcs

Next

/
Thumbnails
Contents