Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-23 / 321. szám

1981. NOVEMBER 23. H ÉTFÖ KELEMEN NAPJA Az év 48. hete A Nap kél 07.00 — nyug­szik 16.00 órakor. A Hold kél 03.24 — nyugszik 15.01 órakor. A Hold csütörtökön 22 órakor lesz földtávol­ban. A HÉT ÉVFORDULÓI: HÉTFŐ: 90 éve született Rodcsenko szovjet-orosz fes­tő, szobrász- és fotómű­vész, a mozgó szobrok irányzatának úttörője. 130 éve született Bayer József tanár, A nemzeti játékszín története című munkája az első magyar színháztörté­neti mű. KEDD.: A Zairéi Köztár­saság nemzeti ünnepe. 150 éve számolt be az elektro­mágneses indukcióra vo­natkozó kísérleteiről Fara­day angol fizikus. SZERDA: Suriname — az egykori holland Guayana 300 éves gyarmati uralom után 6 éve nyerte el füg­getlenségét. Az alkotmány napja Paraguayban. 90 éve született Magyar Lajos író, újságíró. Feltűnést keltő cikkeivel hozzájárult az ok­tóberi polgári demokratikus forradalom előkészítéséhez: a forradalom kitörésekor a Nemzeti Tanács tagja volt. A Tanácsköztársaság idején a Népszava szerkesztősé­gében dolgozott. CSÜTÖRTÖK: 57 éve alakult meg a Mongol Népköztársaság. PÉNTEK: 280 éve szüle­tett Anders Celsius svéd fi­zikus és csillagász, aki 1742-ben elsőként osztotta be a hőmérő skálájának a két alappont (a víz fagy­pontja és forráspontja) közötti részét 100 fokra. SZOMBAT: 21 éve füg­getlen a Mauritániái Isz­lám Köztársaság. 100 éve született Stefan Zweig oszt­rák elbeszélő, esszéíró, köl­tő. Prózája a freudiz/nus legjellegzetesebb irodalmi megnyilvánulása. VASÁRNAP: A palesztin néppel való szolidaritás napja. Albánia felszabadu­lásának napja. 36 éve ala­kult meg a Jugoszláv Szö­vetségi Népköztársaság, mai nevén, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztár­saság. 90 éve született Ke­len Jolán, a magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom kiemelkedő harcosa. 75 éve született Roman Kar­men Lenin-díjas szovjet filmrendező. hDn KRÓNIKA! non kronikaI Süli Jancsi és a vasútmodellezők A TV Híradó adta hírül: vasútmodellezők nemzetközi kiállítása nyílt Budapesten, a Keleti pályaudvar kultúrter­mében, s a legfiatalabb kiál­lító a pécsi 12 esztendős Süli János. Mint később kiderült, a hfr egy kicsit sántított, ugyanis a pécsi Szabó István Üttörőház szakkörének 9 ha­sonló korú modellezője „állí­tott” ki Budapesten, s ami­ben közülük Jancsi kiemelke­dik, első díjat kapott. Nagy szó egy nemzetközi kiállításon való részvétel, s ennél már csak egy első díj elcsípése a nagyobb. Szatori János pedagógus, az úttörőház egyik szakkör­vezetője: — A vasútmodellezés világ­szerte hódít, s külön öröm, hogy a nemzetközi szervezet — a MOROP — elnöke a ma­gyar Szegő Ferenc. Nyáron Pécsett volt az országos kiál­Telefon: 10-424 Rendőr-főkapitányok a mik­rofon előtt! címmel közvetít ma műsort a Magyar Rádió pécsi Körzeti Stúdiója. A 17.05 perc­kor kezdődő egyenes adásban Orbán István a Baranya me­gyei, dr. Böröcz István a So­mogy megyei és dr. Adrián Zsigmond a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság vezetői válaszolnak a kérdésekre. A műsor telefonszáma: 10-424; hívható 16 órától. O Rajzolásra, festésre, sok­szorosított grafikák készítésére várják az érdeklődő felnőtteket minden hétfőn 17—20 óra kö­zött a pécsi Nevelési Központ­ban működő Komplex Képzőmű­vészeti Műhelybe. A foglalkozá­sokat az 1. számú Általános Is­kola 4. termében rendezik, az Apáczai Csere János körtér 1. szám alatt. O Paksi statiszták a tévéfilm forgatáson. Gyurkó László re­gényéből, a Faustus doktor bol- dogságos pokoljárásából forgat tévéfilmet Jancsó Miklós. A té­vés stáb megszállta Paksot, láz­ba hozta a helyieket és sokuk­nak alkalmi munkát is adott: a tömegjelenetekben a paksiak statisztáltak. O Meghosszabbított sípálya várja a szekszárdiakat a Reme­te Kápolnánál. A társadalmi munkában épített, s az ugyan­így meghosszabbított sípálya már csak az igazi havat várja és akkor kedvükre sízhetnek a téli sportok szerelmesei Időben szóltunk... reméljük nem hiába. MECSEK ÁRUHÁZ MINDEN OSZTÁLYA ünnepi áruválasztékkal várja kedves vásárlóit Vásároljanak időben — kényelmesen — válogatva, nagyobb áruválasztékból. # ELÉRHETŐ A VAROSBÓL: 10, 20, 28, 32 és 40-es buszokkal, Kertvárosból: az 1-es autóbusszal, lításunk, most a fővárosban az összes KGST-ország és né­hány nyugati meghívott — Ausztriából — vett részt. Süli Jancsi a Petőfi úti is­kola 7. osztályos tanulója. Mint mondja: „Amióta az eszemet tudom, érdekel a vasút. Itt a szakkörben há­rom éve dolgozom . . — Mivel nyerted az első dí­jat? — Egy diorámával. Ez ma­gyarul terepasztalrészlet, ilyen részletekből áll össze egy nagy-nagy, csodálatos terep­asztal. — A modellezés játék? — Több annál. Kell érteni a fa- és a fém-megmunká­láshoz, elektronikához, s nem árt az esztétikai érzék sem. A Vasútmodellezők Orszá­gos Egyesületének 7-es szá­mú „felnőtt” köre tömöríti a pécsi modellezőket — van köztük büntető bíró, nyugal­O Trapper Marcaliból. Közel százezer Trapper márkájú ma­gyar farmert varrnak december közepéig Marcaliban, a Május 1 Ruhagyár Levi’s üzemében. A keresett termék a hazai bol­tokba kerül, de jut belőle Finn­országiba és Etiópiába is. O Iskolaszárny-bontás. Élet- veszélyessé vált a szekszárdi Bezerédi István Kereskedelmi Szakközépiskola egyik épület­szárnya, ezért lebontják. Az is­kolaépület nagyobbik, megma­radó részét januártól az épí­tők foglalják el, megkezdik a teljes felújítását. Vásárnaptár November 24., kedd: országos állatvásár — Tamási (Tolna), november 25., szerda: országos állat- és kirakóvásár — Hő- gyész (Tolna), Mágocs (Bara­nya). November 29., vasárnap: országos kirakóvásár — Nagy­atád (Somogy). — Autóvásár: Nagyatád (Somogy), Zalaszent- grót (Zala). '^«ss&jrz'-í 'Ji' Vasútmodellezö diákok szakköri foglalkozáson a pécsi úttörőházban Fotó: Proksza L. mázott vasúti tanácsos és asztalosmester is —, az ifjú­sági kör pedig 2 éve hivata­losan, 20 éve pedig mint vasútmodellezö szakkör, az út­törőházban várja a fiatalokat. — Milyen érték ilyen modell? egy-egy — Csak egy példát — mondja Szatori János. — A nemzetközi kiállításra egy osztrák tagtárs az 1800-as évek végének egyik mozdo­nyát hozta el. A vámnál 150 000 schillingre értékelték. K. F. Mit? Hol? OlcsóbbanI Centrum Áruház, Pécs: Centrum hétfő alkalmából olcsóbban kapha­tó mintás jersey, bútorvédővászon. Grácia hajlakk, Bac desodor, alma habfürdő, valamint férfi és fiú géz­ingek, A Baranyaker pécsi és vidéki vas­műszaki boltjaiban: egyes vas-műsza­ki cikkek engedményes áron kapha­tók november 23-tól december 5-ig. Domus Aruház, Pécs. Engedményes bútorszövetvásárt rendeznek, amíg a készlet tart. 45 A lakástextilbolt, Pécs, padlósző- nyeg-maradékvásárt, bútorvászon- vásárt és ágyneműgarnitúra-vásárt rendeznek, amíg a készlet tart. Konzum-expo, Fécs: Nagy- és kis- botelemek, szólőprés, szőlózúzó, len­gyel zománcozott edény, horgany­zott vödör, függönykarnis, konzervek és savanyúságok, gyermekpólók és harisnyanadrágok vásárolhatók ked­vezményes áron. O Paudits Béla színművész nosztalgiaestjére kerül sor ma, hétfőn este 6 órakor a Mozgal­mi Hájban, 8 órakor pedig a Pécsi Helyőrségi Művelődési Házban. tcsúítatt a tejszévei Majdnem halálos pásztorincidens Talán a közismerten vérpezs­dítő nohabor tette, talán a fél­tékenység, talán a bosszúvágy. Egyelőre csak találgatni lehet, a tárgyaláson majd minden kiderül. Mindenesetre ami szo­morú tény marad: azon az ominózus napon vér folyt a kisasszonyfai pásztorházban. Pedig kezdetben minden olyan idillinek tűnt. A helybeli Bogdán és a Lajtman família a békés egymás mellett élés íratlan szabályainak engedel­meskedve tengette napjait a közös fedél alatt. Idővel aztán a két családfő között megrom­lott a viszony, a közös foglal­kozás (mindketten pásztorok voltak) sem jelentett már ösz- szetartást, bár a feleségek és a gyerekek azért összejártak. Július 27-én Bogdán Sándor feleségével és egy másik falu­belivel munkavégzés közben körülbelül 4 liter nohát ivott meg, majd a két férfi még a kocsmában is rátett erre a mennyiségre valamicskét. Bog­dánéit otthonában folytatódott a kellemesnek indult este, ami­kor hazaérkezett a szomszéd, Lajtman Mihály, aki feleségét vonta kérdőre, miért jár át hoz­zájuk, mert lám, most is „be­mutatkoztak”. Ráadásul meg is gyanúsította az asszonyt, hogy jóban van a túlsó család fejével. A oivakodásban Bog­dánná neve is elhangzott, ama, rossz ízű K-betűs jelzővel együtt. Bogdán bekiabált Lajt- manékhoz, ahonnan a férj ki­jött és erre veszekedés támadt. Lajtman Mihály a cirokseprő nyelével érvelt, majd a keze ügyébe került kisbalta eldobá­sával adott nyomatékot szavai­nak. „Most nem mersz kijönni?” — kiabált be a baltás ember a szomszédba, s Bogdán kijött. Csakhogy egy 2,8 kg súlyú, egy­méteres nyelű fejszével, amely­nek fokával fejbe ütötte kihí­vóját. A sértett eszméletét vesz­tette, többszöri koponyacsont­törést és agykéregzúzódást szenvedett. Csak a gyors orvosi segítségnek köszönheti életét. Tette után Bogdán elfutott a kukoricásba, mert félt a hirte­len összegyűlt helybéliek ha­ragjától, majd egyik rokona dobinapusztai lakásán fogták el a rendőrök. A csaknem halállal végződött pásztorincidens ügyében no­vember 25-én lesz a bírósági tárgyalás. Bogdán Sándort em­berölés bűntettének kísérletével vádolják. H. L. O Hetvenen hétezret. A Lil­la és az Éden franciaágy, va­lamint a Léda sarokgarnitúra szerkezeti elemeit készítik Nagy. dorogon, a Fővárosi Vegyes­ipari Szolgáltató Vállalat asz- talosüzemében A hetven dol­gozó évente hétezer ülő- és fek­vőgarnitúra asztalosmunkáit végzi el. O Új telephelyen a KSZE. Szekszárd ipari negyedében épített új bázisára költözik a Szekszárdi Állami Gazdaság növénytermelési rendszere, a KSZE, Az új bázison december 1-től minden együtt lesz: gépát­vevő- és -átadó állomás, javító­bázis, raktár, korszerű oktatási központ, irodák és a nyomda. O KPM-es KISZ-klub. Társa­dalmi munkában alakítottak ki maguknak KISZ-klu'bot Szek- szárdon a KPM Közúti Igazga­tóság fiataljai, akik ezután ked­denként találkoznak az új klub- helyiségben, a Pollack Mihály utcában. O Facsemeték Zalaegersze­gen és Kanizsán. A zalaeger­szegi vásártéren alma, körte, szilva és más gyümölcsfacse­metéket, valamint szőlőoltvá­nyokat vásárolhatnak a kiskert- és szőlőtulajdonosok. Újabban Kanizsán, a mezőgazdasági szaküzlet is kínál gyümölcsfa­csemete, szőlő és bogyós sza­porítóanyagot. O 30 tonna virslit ígér szil­veszterre a Zaldhús nagykani­zsai gyáregysége. Az ígért mennyiség majd egyötöde már hűtőházban várja, hogy szilvesz­ter előtt kiszállítsák az üzletek­be O Ifjúsági garzonházak ter­ven felül. Zalaegerszegen két, egyenként 60 lakásos, Nagyka­nizsán és Keszthelyen egy-egy 60 lakásos, egyenként 33 négy­zetméteres lakást magában fog­laló garzonházak építésében ál­lapodott meg a tanácsokkal az OTP Az építést jövő évben kez­dik. ' O Dorottya a nászutasoknak. Az egy hónapnál nem régebbi, valamint az aranylakodalmán túl lévő házaspároknak féláron kínálja az üdülést, pihenést a kaposvári Dorottya Hotel. A kedvezményes akciót március 15-ig lehet igénybe venni. O Somogyi fenyőfák. Decem­ber elején kezdik árusítani So­mogy megyében — Pest, Fejér, illetve Bács-Kiskun megyében is — a somogyi erdőgazdaság­nál kitermelt fenyőfákat. O Ars poetica. Az íróként Pécsről indult Kopányi György- gyel, a Magyar Rádió Jászai- díjas dramaturgjával beszélget ma, hétfőn délután 5 órakor a Megyei Könyvtár olvasótermé­ben Csorba Győző József Attila- díjas költő Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 5 347 Trabant Limousine (Győr) 4 527 Trabant Lim. (Debrecen) 2 676 Trabant Lim. Spec. (Budapest) 6 067 Trabant Lim. Spec. (Debrecen) 3 273 Trabant Lim. Speciál (Győr) 5 640 Trabant Lim. Hycomat 11 699 Trabant Combi (Budapest) 2 631 Trabant Combi (Győr) 2 413 Wartburg Limousine (Bp.) 6 146 Wartburg Limousine (Győr) 3A18 Wartburg de Luxe (Bp.) 6 725 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 Wartburg de Luxe tolótetős 1 074 Wartburg Lim. tolótetős 862 Wartburg Tourist (Budapest) 2 244 Wartburg Tourist (Győr) 1 368 Skoda 105 S (Budapest) 4 995 Skoda 105 S (Győr) 4 140 Skoda 105 S (Debrecen) 3 876 Skoda 120 L (Budapest) 5 365 Skoda 120 L (Debrecen) 3 426 Skoda 120 L (Győr) 3 829 Polski FIAT 1500 2 488 Polski FIAT 126 (Budapest) 11 136 Polski FIAT 126 (Győr) 3 251 Polski FIAT 126 (Debrecen) 1 074 Záporoz sec 32 919 Lada 1200 (Budapest) 11 858 Lada 1200 (Debrecen) 9 369 Lada 1200 (Győr) 1 533 Lada Combi (Budapest) 3 891 Lada Combi (Debrecen) 1 552 Lada 1300 (Budapest) 6 258 Lada 1300 (Debrecen) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 072 Lada 1500 (Budapest) 6 887 Lada 1500 (Debrecen) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 876 Lada 1600 (Budapest) '2 603 Lada 1600 (Debrecen) 1 161 Dacia (Budapest) 3 779 Dacia (Debrecen) 3 214 Moszkvics 2140 11 003 O Szünidei túrák gyerekek­nek. A szekszárdi úttörőház el­készítette a pajtások szünidei túrákra csábító programját. Sö­tétvölgybe, Gurovicóba és a Csörge-tához szerveznek erdei túráikat, és ha leesik a hó, az úttörőház előtti részen hóem- berépitésre, hóvárépítésre és természetesen hócsatára várják a játékoskedvű pajtásokat. O Koktélok csecsemőknek. A Kecskeméti Konzervgyár a bébi­étel konzervek után most gyü- mölcslé-koktélokat_ is piacra dob a csecsemőknek. A sztár bi­zonyára a C-vitaminban gazdag ribizliital lesz, de a háromféle gyümölcskoktél is minden bi­zonnyal kellemes itala lesz a piciknek. HÉTFŰ SZÍNHÁZ Kamaraszínház — a MÉV Ságvári Müv. Házban: Kaviár és lencse (es­te 7 órakor). Sarkadi-bérlet. HANGVERSENY Nemre i Színház: „Albérlet III. hangverseny. A Fécsi Filharmonikus zenekart vezényli és zongorán köz­reműködik: Földes Andor (19.30 óra­kor) . MOZI Petőfi: Szabadlábon Velencében (5. 7). Kossuth: üzemszünet. Park: Szabadlábon Velencében (f5, f7, f9). Tanárképző Főiskola: A találékony nyuszi (5), Egy egészen kicsi kis­polgár (f8). Rákóczi: Vámmentes házasság (5, 7). Fekete Gyémánt: Emil, a komédiás (6). Jószerencséi: A szőke indián (4, 6). Vasas, Má­jus 1.: Seriff az égből (fó). Mohács: Fehérlófia (6), Korai darvak (8). Komló, Zrínyi: Kölcsönkért qyufa (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Az utolsó valcer (f5, f7). Szigetvár: Rendőrök háborúja (6, 8). Dunaszekcső: Maj­mok bolygója (7). Harkány: Erőd az őserdőben (7). Boly: Isten hozta, Mr. ... (7). Pécsvárad: Transzport (7). Sásd: 25 millió fontos váltság­díj (7). Sellye: A vöröshajú (7). Szentlőrinc: A bíró és a hóhér (7). Villány: Az anyakönyvvezető nem vá­lik (7). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: A nagy álom (5, 7). Szabad Ifjúság: Meg­hívás egy gyilkos vacsorára (4, 6, 8). Dallos Ida mozi: Forgalmi dugó (6). Mozimúzeum: Filmbarátok köre: öt este. (f6). Siófok: Moszkva nem hisz a könnyeknek I—II. (7). Marcali: Hotel a halott alpinistához (7). Barcs: Szerelmeim (7). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.40: Hírek. 17.45: Bábosok — gyer­mekműsor. 18.0C: Mítoszok és legen­dák — gyermekműsor. 18.15: Tv- naptár. 18.45: Pódium — fiatalok mű­sora. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A disznó­apa — dráma. 21.20: Kiválasztott pillanat. 21.25: Ismerjük-e egymást eléggé — kulturális műsor. 22.25: Tv-napló. 22.45: Dokumentumfilm. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Telesport. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A tudomány jegyében. 20.50: Zágrábi körkép. 21.15: Clodine — francia filmsorozat. 22.15: Válogatás.

Next

/
Thumbnails
Contents