Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-21 / 319. szám
A Dunántúli napló 1981. november 21., szombat 1981. NOVEMBER Szeretettel köszöntjük 21 névnapjuk alkalmából OLIVÉR SZOMBAT I nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.58 — nyugszik 16.02 órakor. A Hold kél 1.15 — nyugszik 14.16 órakor. S zázötven évvel ezelőtt, 1831. november 21-én robbant ki, és december 3-ig tartott a lyoni felkelés, a francia proletariátus első önálló megmozdulása. A munkásmozgalom hőskorához tartozó eseményt, amelyet később különböző művészeti eszközökkel (zene, vers, dráma) is megörökítették, az váltotta ki, hogy a manufaktúra- tulajdonosok elutasították a takácsok béremelésre irányuló kérelmét. A felkelést november 21-én a selyemszövőmunkások kezdték meg; mozgalmuk rövid idő alatt az egész városra kiterjedt, s a munkások kezükbe vették a város irányítását. A forradalmi helyzetre jellemző, hogy a kormánycsapatok november 23-án kénytelenek voltak kivonulni Lyonból, s a felkelést csak jelentős katonai erősítés megérkezése után, december 5-án tudták leverni. Említést érdemel a második lyoni felkelés is. Ez 1834. április 9-én robbant ki, s ebben munkások és kis kézművesek vettek részt, tiltakozásul a munkásszervezetek betiltásáról és a sztrájkolok bírósági eljárás alá vonásáról hozott törvény ellen. A mozgalmat a köztársasági átalakulást követelő Emberi és Állampolgári Jogok Társasága irányította. A munkások felkelését véres utcai harc után kegyetlenül leverték és megtorolták. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására november 15. és 20. között látogatást tett hazánkban Clement Rohee, a Guayanai Népi Haladó Párt végrehajtó bizottságának tagja. A guayanai vendég megbeszélést folytatott Győri Imrével, a Központi Bizottság tagjával^ a KB agitációs és propaganda osztályának vezetőjével és Nagy Gáborral, a KB külügyi osztályának helyettes vezetőjével. Látogatást tett a Politikai Főiskolán, találkozott a Szakszerevezetek Országos Tanácsa és a Hazafias Népfront országos titkársága képviselőivel. A teljes egyetértés szellemében folytatott megbeszéléseken a két párt képviselői tájékoztatták egymást országaik helyzetéről és pártjaik feladatairól. Az MSZMP képviselői kifejezték a magyar kommunisták szolidaritását a Guayanai Népi Haladó Párt küzdelmével, amelyet más haladó és hazafias erőkkel együtt folytat a guayanai dolgozók érdekeinek védelméért, az ország demokratikus fejlődéséért és függetlenségének erősítéséért. Clement Rohee pénteken elutazott Budapestről. * Az MSZMP KB Társadalom- tudományi Intézetének meghívására november 18—20. között hazánkban tartózkodott a LEMP KB Marxizmus—leniniz- mus Intézetének küldöttsége, Augustyn Wajdának, az intézet igazgatójának vezetésésvel. A küldöttség megbeszéléseket folytatott a két intézmény tudományos együttműködésének kérdéseiről. * Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter pénteken megbeszélést folytatott Kari Lausecker osztrák közlekedési miniszterrel. Véleményt cseréltek a kétoldalú közlekedési, postai és hírközlési együttműködés időszerű kérdéseiről. A miniszteri találkozó alkalmával a magyar és az osztrák posta vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá, amely előirányozza és biztosítja a Magyar Posta egyes részlegei nek és szakembereinek részvételét Ausztria új elektronikus távbeszélő hálózati rendszerének kialakításában. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Chicago (este 7 órakor) (16 éven felülieknek!) MOZI Petőfi: Manhattan (n5, n7, n9) Kossuth: Üzemszünet. Park: Manhattan (f4, fő, f8) Kossuth Klub: A kertészkedő meg a várúr (f4, f5) Ságvári: Seriff az égből (f4, f6, f8) Tanárképző Főiskola: A kis gömböc (f 10, 4) Fekete Gyémánt: Solo Sunny (6) Jószerencsét: 25 millió fontos váltságdíj (4, 6) Mohács: A szőke indián (6, 8) Komló, Zrínyi: A bíró és a hóhér (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Péntek, 13. (f5, f7) Szigetvár: A kölcsönkért gyufa (8) Harkány: Languszta reggelire (7) Sellye: Reggeli, vízit utón (7) — Németül beszélők klubja alakult Pécsvára- don, a Fülep Lajos Művelődést Központban. Alakulóülésükön vendégül látták a hasonló céllal működő bonyhádi klubot. Elképzeléseik szerint havon, ta jönnek össze, szándékuk a német nyelvtudás szintentartása. — Kiállítás. Bicsár Vendel ötvös- és Hegedűs L. László grafikus közös kiállítására kerül sor november 25-től a pécsi Ifjúsági Házban. Ugyanitt a Kísérleti Galérián már látható ex librisek és kisgrafikák kiállítása. — Központi fűtés az iskolában. A közelmúltban fejeződött be a drávasza- bolcsi általános iskola fűtésének korszerűsítése. Közel 400 000 forintos tanácsi beruházásból és a ia- kosság 200 000 forint értékű társadalmi hozzájárulásával központi fűtést szereltek be a nyolc tantermes intézménybe. 04-05-07 Két súlyos sérülés a közúton. Csütörtökön délelőtt Mohácson, az 56-os úton, az Agrokémia telepénél Emmert György vé- méndi lakos az általa vezetett — a munkaadója tulajdonát képező — tehergépkocsival balra akart kanyarodni. Arról nem győződött meg, hogy a kanyarodást végre tudja-e hajtani, így összeütközött az őt szabályosan és folyamatosan előző személygépkocsival. A személy- gépkocsi vezetője és utasa súlyos sérülést szenvedett. A becsült anyagi kár 45 000 forint. KOSSUTH RÁDIÓ 3.30: Lányok, asszonyok. 8.55: 4x4 játék. 10.10: A magyar népdal hete. 10.35: Mo- zart-művek. 11.00: Élő történelem 8/1. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Filmzene. 12.54: Korok és emberek a világirodalom tükrében. 14.05: Mitől kell ..fáznunk”? — Jegyzet. 14.15: Operaáriák. 14.30: A gazdaságosabb, jobb minőségű hústermelésért. 15.05: Új Zenei Újság. 16.00: 168 .óra. 17.30: Zenekari művek. 18.50: Világszínház. 20.50: A magyar népdal hete. 21.35: Höndel-művek. 22.15: Változnak az idők. — Zene. I. rész. 23.01: Ritkán hallott operákból. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Ifjúsági dalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.37: Fiataloknak! 9.30: Többet ésszel . . . 10.33: Hogy tetszik lenni? 11.33: Hidas Frigyes műveiből. 12.00: Operettdalok. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Sza- mócácska. — Orosz népdalok. 14.00: Dzsesszfelvételek. 14.15: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 14.55: Ritmus. 15.25: A rettenthetetlen Don Quijote de la Mancha leghíresebb kalandjai. — II/1. rész. 16.25: Orvosi tanácsok. 16.35: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 17.15: Újszerű vacsorafestet rendeztek tegnap a Misina étteremben. Vendéglátóipari tanulók készítették a különböző ételeket a vendégek kérésére, akik szaktanácsaikkal is segíthették a főzést, ugyanis az alkalmi konyha az étterembe költözött ki. A jövőben havonta terveznek ilyen vacsoraestekfet, ahol a tanulók az udvarias felszolgálás mellett háziversenyen is részt vesznek. Fotó: Läufer László--------------------------------------------------------*_------------------------------------------------------Ezerhatszáz mezőgazda- sági nagyüzemet keresnek fel a hónap végéig az Állami Biztosító szakemberei, hogy tájékoztatást adjanak a január 1-én életbe lépő változásokról. A biztosító a kockázattal arányos igazságosabb díjmegosztás érdekében jövő évtől eltörli azt a díjengedményt, amelyet a magas díjat fizető állami gazdaságok és termelő- szövetkezetek eddig visz- szatérítésként kaptak. Ezzel párhuzamosan azoknál a mezőgazdasági üzemeknél, ahol kedvező volt az előző öt évben a káralakulás, csökkenti a biztosítási díjakat. A fizetendő díj mértéke eddig a biztosított érték Q,9 százalékától 23,5 szácalékáig terjedt, a módosítás után 0,6 százalékától 25,9 százalékáig. Ez egyben azt is jelenti, hogy országosan mintegy 600 mezőgazda- sági nagyüzem biztosítási díja 40, 20, illetve 10 százalékkal csökken. Az új kockázatarányos díjrendszer várhatóan aktívabb kármegelőzésre ösztönzi majd a mezőgazda- sági nagyüzemeket. ♦ — Planetáriumi vasárnap. A TIT Természettudományi Stúdiójában november 22-én délután két órakor madárvédelmi bemutatóval kezdődik a program. A látogatók megtekinthetik a képző- és iparművészeti gyermekal- ikotásokból nyílt kiállítást, majd fél háromtól természettudományi és rajzfilmeket vetítenek. A nap családja címmel gyermek- műsor kezdődik fél négykor, majd Dalok a csillagokról címmel, Pillér Judit énekel. Fél öttől Sorsunk és csillagok címmel planetáriumi műsor, öt órától BELLATRIX űrdisco, közben hat órakor dr. Bókay Antal előadása: Értelmiségi sors Magyarországon (József Attila betegsége és halála) címmel. Hét órakor derült égbolt esetén a Hold távcsöves megfigyelése, majd a belépőjegyekre csillagászati távcsövet sorsolnak ki. — A robbanásveszélyes ammónium-nitrát tartalmú műtrágyáik biztonságos szállításával, tárolásával és kezelésével kapcsolatos biztonságtechnikai előírások irányelv-tervezetét vitatja meg az MTESZ Központi Anyagmozgatási és Csomagolástechnikai Bizottsága, november 26-án Pécsett, a Technika Házában. A vitaindító előadást Valentovics Péter, a MÉM NAK és Nagy Gusztáv, a Vegyi és Robbanóanyagipari Felügyelet munkatársai tartják. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Bonyhádon megtartott 47. heti lottósorsolás alkalmából a következő számokat húzták ki: 19, 23, 25, 32, 51 ♦ Útlezárások A PÉTAV értesíti a lakosságot, hogy távfűtővezeték építése miatt november 23-tól december 3-ig félszélességben lezárja az Építők útját, a Jedlik és a Radnóti utcák közötti szakaszon. * A Pécsi Postaigazgatóság hálózatépítő üzeme november 23—28. között fél-fél szélességben lezárja a Nagy Lajos utcái a Rákóczi út torkolatában. A Nagy Lajos utca az Egyetem utca kereszteződéséig É-i irányban egyirányúsitásra kerül a lezárás időszakára. * A Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat Pécsett, az Almos utcában járda- és útburkolatépítés miatt ideiglenes forgalmi rend változtatást hajt végre. November 23-tól december 13-ig az Álmos utca egyirányú lesz a Remény utcáig. A Csaba utcában mindkét irányban megállási tilalom lép életbe. * A DDGáz értesíti a lakosságot, hogy november 23-án megkezdi a Vasvári P. utcai gázvezeték rekonstrukcióját. Az építés ideje alatt az alábbi forgalmi változások lépnek életbe: teljes lezárásra kerül az Egyetem utca Rákóczi úttól délre eső szakasza, az egyetem főbejárata előtti útszakasz, valamint a Vasvári Pál utca a Légszeszgyár utcától az Egyetem utcáig. Zsákutca lesz a Jogász utca, a Dohány utcában kétirányú lesz a forgalom, mindkét oldalon megállási tilalommal. A gázvezeték építése előreláthatólag december 23-ig tart. — Bérágynemű a Patyolattól. Hét éve indított bérágy nemű-szolgáltatásit a Baranya megyei Patyolat Mosoda Vállalat, hogy megkönnyítse a háziasszonyok, az üdülők helyzetét. A tavalyi 1000 és az idei 700 új garnitúrával — a selejtezések ellenére — már 11 000 ágyneműgarnitúrát bérelhetnek a lakosok és a közületek a megye Patyolat fiókjaiban, szalonjaiban, felvevőhelyein, vidéken a „Hozom- viszem" és Pécsett a ,,Ház- tól-házig” kiszállítás keretében. — A Latinovits-filmba- ráti kör programjában megváltozott Huszárik Zoltán: A piacere című filmr jének vetítési időpontja. Á filmet december 3-án játsszák ismét a Kossuth moziban. ♦ @10-053 Szerkesztőségi hírügyeletes ma, szombaton 14— 17 óráig: Mészáros Attila. ♦ — Pécs felszabadulásának emlékére termékbemutatóval egybekötött kiállítást szervez november 26-án a DÉDÁSZ Pécsi üzemigazgatóságán, a Légszeszgyár utca 13-ban a pécsi DÉDÁSZ Március 8. szocialista brigádja, amelynek a tagjai Korcs- már Istvánná irányításával több helytörténeti értékű dokumentumot is összegyűjtöttek a „Tájak, korok, múzeumok” országos honismereti mozgalom keretében. — Délszláv táncház. Ma — szombaton — Pécsett, a KPVDSZ Művelődési Házában 18 órai kezdettel délszláv táncházat rendeznek. Házigazda a Baranya Táncegyüttes. Tv-lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az őszi tévé-lottó nyereményei a nyereményilleték levonása után a következők: öttalálatot egy fogadó ért el, nyereménye 660 122 forint. Négytalála- tos szelvénye 62 fogadónak volt, nyereményük egyenként 42 589 forint. Három találata 3583 fogadónak volt, nyereményük egyenként 461 forint. A kéttalálatos szelvények száma 89 340 darab, ezekre egyenként 23 forintot fizetnek. ♦ — Diákdiszkó. Közép- iskolások, szakmunkás- tanulók számára kíván hétvégi szórakozást nyújtani a mai szombattól meginduló Diákdiszkó a pécsi Ifjúsági Ház klubjában, A rendezvényen pécsi és időnként fővárosi lemezlovasok adják a programot, amelyet az IH által kibocsátott igazolvóny- nyal lehet látogatni. — Matricás poharak. Romániából megérkezett az Amfora-üvérten keresztül a szakboltokba és áruházakba a félmillió forint értékű matricás pohárszállítmány. A boros- és vizespoharak matricája autótípusokat, gyermekfigurákat, horoszkópokat ábrázol. ♦ Kék fény után a rendőrségen Ónként jelentkezett a rend- őrségen Szalai Antal 29 éves, büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, szombathelyi lakos, akii a televízió csütörtöki „Kék fény" adásában többrendbeli lopás alapos gyanúja miatt köröztek. Az Ajkai városi-járási Rendőrkapitányság Szalai Antalt előzetes letartóztatásba helyezte és ügyében tovább folytatja a nyomozást.------A RÁDIÓ-----É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Pophullám. 18.00: Szivárvány. 20.00: Rose Marie. — Operettrészletek. 20.38: Kérek egy ori- ginál sztorit. — Szatírák. 21.35: Popműhely. 22.20: Magyar népdal hete. 23.15: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 7.00: A szolnoki stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. 7.30: A miskolci körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 8.11: Fordulók a líra történetében. 8.41: Szimfonikus zene. 10.00: Szombat esti diszkó. 11.05: Titus. Részletek Mozart operájából. 11.52: Webern kamarazenéjéből. 12.20: Kívánságműsor sztereóban. 14.05: A zeneirodalom remekműveiből. 15.20: Kritikusok fóruma. 15.30: Harminc perc beat. 16.00: Kapcsoljuk a Budapesti Műszaki Egyetem dísztermét. — Hangverseny. 17.05: Reneszánsz kórusmuzsika. 17.30: Hozod a költemény hevét. — Versek. 17.35: Nappal iskola, este művelődési ház. 17.55: A magyar népdal hete. 18.15: Egy nagy magyar hegedűs, Joachim József pályafutása. 19.05: Kanadai dzsesszfeivéfe- lekből. 19.35: Kapcsoljuk o Zeneakadémia nagytermét. Közben: kb. 20.15: Mecseki szimfónia. — Versek. Kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.10: Operaegyüttesek. 21.35: Bál után. Lev Tolsztoj regénye rádióra alkalmazva. 22.00: Ravel: G-dúr zongoiaverseny. 22.24: Napjaink zenéje. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 8.00: Jó munkát, jó pihenést! A Pécsi Stúdió háromnyelvű, zenés, szolgáltató műsora. Szerb-horvát nyelvű műsor. Iskolarádiónk jelentkezik. 8.30: Német nyelvű műsor: Iskola- rádiónk jelentkezik. 9.00: Magyar nyelvű műsor. Szerkesztő- műsorvezető: Felső Pál. 10.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna (ism., sz.). 8.10: Világnézet. II. rész. 8.55A mi képernyőnk (ism.). 9.15: Szülők iskolája (ism., sz.). 9.45: Perpetuum mobile — sz. 10.30: Bélyegvilág (sz.). 10.40: Magyar népmesék. — Rajzfilmsorozat. XIII/7. rész. A rókaszemű menyecske — (ism., sz.). 11.20: Reklám. 11.25: Az One- din család. XIII/7. rész. Az ököljog (ism., sz.). 12.15: A fele sem igaz! 14.00: Az ember zenéje (ism., sz.J). 14.55: Szomszédolás az NDK-ban. Dokumentumfilmek. A. Gyermek és ifjúság. — Spartakiád — sz. 2. Népművészet az Érchegységben — sz. 15.25: MAFILM-ma- gazin. 15.40: Hírek. 15.45: Cesar Birctteau nagysága és bukása. VI/2. rész — sz. 16.40: Reklám. 16.50: Hagyományőrzők — dók. film. IV/2. rész. 17.25: A kamaszkor körül. V. rész. — Ki* vagyok én? 18.00: Parabola — sz. 18.30: Módi '81. — Zenés divatkalauz — sz. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna — sz. 19.15: Esti mese — sz. 19.30: Tv-híradó — sz. 20.00: Vers — mindenkinek. Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének — sz. 20.05: Szombat esti filmkoktél. 20.30: Menő manó. — Olasz—angol rajzfilmsorozat — sz. 20.35: Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozpt. — A tébai dal — sz. 21.35: Menő manó — sz. 21.40: Ezt látni kell! Revü, balett, televízió. III. rész — sz. 22.10: Most és mindölökké! Amerikai tévéfilmsorozat. II1/1. rész — sz. 23.40: Tv-híradó 3. — sz. MÁSODIK MŰSOR 16.40: üzenet a jövőből. XI11/2.. Csodabogyó — sz. 17.05: Reklám. 17.10: Kék fény (ism.). 18.10: Balthazár professzor. — Jugoszláv rajzfilm — sz. 18.20: Magyar tudósok. — Szentgyörgyi Albert. — Portréfilm. II. rész (ism.). 19.30’ Tv-híradó — sz. 20.00: Vers — mindenkinek. Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének — sz. 20.05: Shakespeare: Lear király. — Tragédia két részben. Közben: kb. 22.05: Tv-híradó 2. — sz. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.30: Művelődési műsor. 11.20: Tv-naptár. 11.30: Tito Jugoszláviájának megteremtése — dók.-sorozat. 12.45: Zenei műsor. 13.00: Újbóli találkozások. 13.45: Biztonság a közlekedésben. 17.30: Hírek. 17.45: Aranyfülemüle — gyermekműsor. 18.45: Költészet. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Indiszkréten. Amerikai játékfilm. 21.35: Tv- napló. 21.50: Éjszakai zseb. MÁSODIK MŰSOR 17.15: Kis történetek. 17.45: Zenei album. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Hagyaték a jövőnek. — Japán dok.- sorozat. 21.00: Hírek. 21.10: Tv-tárca. 21.40: Sportszombat. 22.00: Zene a századokon át. Tanulmányok a népművelésről Újabb tanulmánykötet jelent meg a napokban a pécsi Városi Tanács művelődési osztályának kiadásában. A könyv folytatása annak a kiadványnak, amely Baló István tollából 1977-ben jelent meg Pécsett. A név kötelez címmel, a Doktor Sándor Művelődési Központ műhelyében című gyűjtemény szerkesztője, s egyik szerzője ugyancsak Baló István, a DMSK igazgatója. Szerzőtársaival — Antal Gyulával, Bécsy Tamásnéval, Gergely Jánossal és Nikolai Lászlóval — együtt ezúttal a művelődési központ ismeretterjesztő, művészeti nevelő és társadalmi irányítási tevékenységét mutatja be. ♦ — Kémesi agrosátor Magyarteleken. Egy 5000 tonna befogadású gabonatárolót adtak át a közelmúltban a magyarteleki Vörös Október Tsz-ben. A magtár betonozását a magyartelekiek végezték, a hatalmas agroponyvát a kémesi tsz cuni melléküzemében varrták. A lé- testímény 700 000 forintjába került a szövetkezetnek. — Szombat esti randevú címmel e hét végén rendezi meg közös programját a Pécsi Tanárképző Főiskola és a pécsi Pollack Mihály Műszaki főiskola. A délután három órától éjfélig tartó rendezvényen többek között fellép Cseh Tamás, Szénich János (a HBB tagja), valamint a műszaki főiskola újjáalakult néptánccsoportja. A programot videodisco zárja. ♦ Érmelelet Intercisa — Dunaújváros római kori elődje — polgári településén, az úgynevezett Intercisa vicus- ban kezdtek feltárásokat a dunaújvárosi múzeum szakemberei. A munka során egy földbe mélyített vályogfalú ház került a napvilágra. A házban talált száznál több nagyon kopott érme, valamint a mellettük levő hagymafejes bronz fibula — ruhacsat — azt igazolja, hogy az épületet a negyedik század végén, az ötödik század elején lakták. A régészek több értékes kisebb leletre is rábukkantak, többek között egy lódikó bronzvereteit, bronz karperecét, üvegedényt, csontból készült használati tárgyakat, kerámia fazekakat, bögréket, csészéket és állatcsontokat hoztak a felszínre. — MEDOSZ-kiállítós. Az alapításának 75, évfordulóját ünneplő MEDOSZ tiszteletére díszítőművészeti és fafaragó kiállítás nyílt tegnap Bikaion, az Ifjúsági Házban. ♦ Születés BENEDEK KLÁRA és KREINER JANOS szeretettel értesítjük kedves rokonainkat, ismerőseinket, hogy 1981. november 11-én GINA KLAUDIA nevű kislányunk született. Várható időjárás szombat estig. Keleten is csökken a felhőzet, majd országszerte gyakran változóan felhős idő várható. Északkeleten helyenként tartósan megmarad a köd. Főként az északi országrészben és elsősorban szombaton várható kisebb eső, zápor, a nyugati, északnyugati szél sokszor megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között, de északkeleten 0 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 9 és 14 fok ‘között, északkeleten azonban 5 fok körül.