Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-13 / 311. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! / Dunántúli napló XXXVIII. évfolyam, 311. szám 1981. november 13., péntek Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Fellőtték a Columbiát ♦ Ebéd a menzán * ♦ Futószalag Úcsárdon November 16-tól szőlőoltványvásár Országos véleménycsere S zombaton országos méretű számvetésre ül össze a fogyasztási szövetkezetek 9. kongresszusa, amelyen az áfészek, a lakás- és a takarékszövetkezetek, valamint a szövetkezeti vállalatok mintegy 650 küldötte cseréli ki véleményét, határozza meg további tennivalóit. A kongresszust megelőző hónapokban lezajlott tézisviták tapasztalatait összegző beszámolójelentés elemzi azokat az eredményeket, amelyeket a legutóbbi, 1976-ban tartott kongresszus óta a fogyasztási szövetkezeti szervek elértek. Részletesen szó lesz arról a közös munkáról, amely elősegítette a fogyasztási szövetkezetek hatékony közreműködését a népgazdasági és életszínvonalpolitikai célkitűzések végrehajtásában. Figyelemre méltó eredményekkel büszkélkedhet a fogyasztási szövetkezeti mozgalom mindhárom ágazata. Az áfészek 35 százalékkal részesednek a szocialista kiskereskedelmi forgalomból. Az alapellátáshoz, az iparcikk-kínálat bővítéséhez hozzájárult az elmúlt 5 éves tervben épült 216 ABC- és 15 szövetkezeti áruház, valamint a Skálacoop megalakulásával az áruházi kereskedelmi integráció. Jelentősen fejlődött a szövetkezetek háztáji termelést szervező munkája: az elmúlt évben 11 milliárd forint értékű mezőgazdasági terméket vásároltak fel, ebből közel 5 milliárdnyit az áfészek keretében működő 2518 mezőgazdasági szakcsoport 200 ezer tagja értékesített. Dinamikusan fejlődött a szövetkezetek ipari termelése, ami gazdagította a falvak, kistelepülések áruellátását. A takarékszövetkezetek tevékenysége is számottevő, elég, ha csak azt említjük, hogy a „falusi lakosság bankja" kezeli az ország összes betétállományának közel 13 százalékát. A lakosság hiteligényeinek kielégítésével és a különféle szolgáltatások bővítésével a takarékszövetkezetek is elősegíthetik az életszínvonal-politikai célok megvalósítását. Mint ahogy ezt teszik a lakásszövetkezetek is. A kezelésükben levő lakások száma meghaladja a 210 ezret. A szövetkezeti lakások közel felének karbantartását, felújítását társulásos alapon működő 35 karbantartó szervezet látja el. A hazai fogyasztók javára végzett munka mellett bizonyára napirendre kerül az is, miként vesznek részt a fogyasztási szövetkezetek a külgazdasági egyensúly javításában. Ehelyütt csupán két adat álljon: termékeik értékesítésével 1980-ban mintegy 335 millió rubel és 240 millió dollár devizabevételhez juttatták a népgazdaságot. A gazdasági eredmények, a szövetkezeti mozgalom anyagi és szellemi gyarapításán túl természetesen szó lesz arról, hogyan érvényesült, teljesedett ki a szövetkezetek társadalmi funkciója és a szövetkezeti demokrácia. Ennek egyik legfrissebb bizonyítéka, hogy a nyári hónapokban a kongresszusi tézisvitákon közel 10 ezren mondták e| véleményüket a fogyasztási szövetkezeti mozgalom időszerű társadalmi és gazdasági feladatairól. Ám legtöbben — és ez is a szövetkezés erejét mutatja — a helyi gondokról, közös tennivalókról, azok megoldásáról beszéltek. A továbblépés érdekében — annak ellenére, hogy napjainkban a fogyasztási szövetkezetek is nehezebb gazdasági feltételek között dolgoznak, s így fejtik ki tevékenységüket a tagság és a működési területükön élő fél magyarországnyi népesség javára - természetesen elemzik a gondokat. Elsősorban arra keresnek választ, melyek azok a nem külső feltételek, amelyek az elmúlt időszakban a hatékonyabb gazdálkodást akadályozták. Bizonyára szóba kerül a munkafegyelem, a kereskedői magatartás, a vásárlási körülmény, az olykor hiányos áruismeret, a helyenként fellelhető szervezetlenség, tehát mindaz, ami az embereken, a 180 ezer szövetkezeti alkalmazotton is múlik. A fogyasztási szövetkezetek 9. kongresszusának, illetve határozatának irányt kell mutatnia a kereskedelmi munkában a hatékonyság, a minőség további javítására, a falusi áruellátás, az áruházi integráció, a háztáji és a kisegítő gazdaság, a mezőgazdasági termékfelvásárlás, a szövetkezeti export, a tagság vagyoni kapcsolatainak, az önkormányzati munka, a szövetkezeti demokrácia, a tulajdonforma és a közéleti tevékenység fejlesztésére. A kibontakozott, széles körű eszmecsere nem fejeződik be a fogyasztási szövetkezetek 9. kongresszusával. Ahhoz, hogy a nemzeti jövedelmet a jövőben is évente 18 milliárdnyi forinttal - vagy még többel — gyarapítsák a fogyasztási szövetkezetek, állandóan új gondolatokra, ötletekre, korszerű módszerekre van szükség. Ehhez a fogyasztási szövetkezeti mozgalom 3,3 milliós tagsága érdekében bizonyára jó iránytűt ad, erre biztat, buzdít majd a szövetkezeti kongresszus. Munkabizottsági ülések a világgazdasági konferencián Csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia székházában délelőtt plenáris üléssel, majd délután kilenc témában szervezett munkacsoportok tanácskozásaival folytatódott a Fejlesztési Intézetek Európai Társaságának tudományos konferenciája a világgazdaság időszerű kérdéseiről, köztük a harmadik világ megoldásra váró problémáiról. Egyebek között szóba került, hogy a harmadik világ problémáinak megértése, elemzése és megoldása nemzetközi együttműködést követel a tudományos kutatásban is. Többen kifejtették, hogy új kutatási módszerekre, új együttműködési formákra és a politikáig ívelő cselekvési rendszerek kidolgozására van szükség. A megyei pártbizottság ülése Kádár János és Willy Brandt megbeszélése Napirenden: a megye építőiparának helyzete és az ötnapos munkahét bevezetésének előkészületei Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a KB székházában találkozott Willy Brandttal, a Német Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Internacionálé elnökével. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, különösen nagy figyelmet szenteltek a nemzetközi feszültség enyhítése, a fegyverkezési hajsza megfékezése és a feszültséggócok békés megszüntetése problémaköreinek. Kedvezőnek ítélték meg a Magyar Népköz- társaság és a Német Szövetségi Köztársaság közötti kapcsolatok fejlődését. Kölcsönösen hasznos tapasztalataik alapján megerősítették a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Német Szociáldemokrata Párt szándékát, hogy a rendszeres párbeszéd és együttműködés révén továbbra is hozzájárulnak a helsinki záróokmányban foglalt ajánlások megvalósításához, a mindkét fél érdekeit szolgáló kétoldalú együttműködés fejlesztéséhez. A találkozón részt vett Hans- Eberhard Dingels, a Német Szociáldemokrata Párt külügyi osztályának vezetője és Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. Púja Frigyes Mexikóból Nicaraguába érkezett Managua Púja Frigyes külügyminiszter szerdán, magyar idő szerint az éjszakai órákban Mexikóból Nicaraguába érkezett. Úton Managua felé, Costa Rica fővárosában: San Jóséban Rodrigo Carazo köz- társasági elnök ebéden látta vendégül a magyar külügyminisztert. A nicaraguai főváros, Managua repülőterén Miguel d’Escoto Brockmann külügyminiszter fogadta Púja Frigyest. Az érkezésnél jelen volt Kis János, hazánk managuai nagykövete. A két külügyminiszter hivatalos megbeszélései csütörtökön megkezdődtek. Tegnap ülést tartott az MSZMP Baranya megyei Bizottsága, melynek munkájában részt vett Szilágyi Lajos ÉVM- miniszterhelyettes, Kónya Lajos, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökhelyettese, Karva- lies László, az MSZMP KB alosztályvezetője. A pártbizottság elsőként megvitatta a megye építő- és építőanyag-iparának helyzetéről szóló jelentést, melyet dr. Dá- nyi Pál, a megyei pártbizottság titkára terjesztett elő. A napirend vitájában felszólalt Török József, a 12-es Volán dolgozója, Mischl Róbert, a DTV igazgatója, dr. Földvári János, a megyei tanács általános elnökhelyettese, dr. Petőhöz/' Szilveszter, a Pécs város pártbizottságának titkára, Medvetzky Antal, a BÉV MSZMP bizottságának titkára, Nagy Sándor nyugdíjas, Gádor András, az UNIBER igazgatója, dr. Szabó Tibor nyugdíjas, Szilágyi Lajos miniszterhelyettes. A vita után a pártbizottság határozatot fogadott el a középtávú feladatokra. Horváth Lajosnak, a megyei tonócs elnökének előterjesztése alapján megvitatták az ötnapos munkahét bevezetése előkészítésének helyzetét és feladatait a megyében. Az előterjesztés vitájában kifejtette véleményét Neubauer József, az SZMT vezető titkára, Ge/sz Mihály, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Kánya Lajos, az Állami Bér- is Munkaügyi Hivatal elnökhelyettese. Lukács János, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a testület tagjait az MSZMP Központi Bizottsága 1981. október 22-i üléséről. Végezetül elfogadták a végrehajtó bizottság beszámolóját a legutóbbi pártbizottság i ülés óta végzett munkájáról, a testület tagjainak féléves munka- programját. Ütést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki ülésén Lázár György tájékoztatást adott Helmut Schmidtnek, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának meghívására az NSZK-ban tett hivatalos látogatásáról. A kormány a tájékoztatót tudomásul vette. A Minisztertanács határozatot hozott az útlevelekről szóló jogszabály módosításáról. A rendeletmódosítás 1982. január 1-től lép életbe. A pénzügyminiszter előterjesztése alapján a kormány módosított több, adózással kapcsolatos rendelkezést. Egyszerűsítik a lakosságra vonatkozó adóigazgatási, valamint az illetékkel kapcsolatos eljárásokat A szellemi tevékenységet folytatók jövedelemadójáról szóló új rendelkezések szerint emelkedik a progresszív adókulcs alkalmazásának alsó határa és megszűnik az utólagos adómegállapítás. 1982. január 1-től az adó kiszámítása az előző évi jövedelem alapján történik. A Minisztertanács rendeletet alkotott a veszélyes hulladékok keletkezésének ellenőrzéséről, újrafelhasználási lehetőségeik bővítéséről, illetve ártalmatlanításukról. A veszélyes hulladékokkal kapcsolatos hatósági és ellenőrzési feladatokat az Országos Környezet- és Természet- védelmi Hivatal, valamint az Egészségügyi Minisztérium és területi szervei látják el. Megerősítette a kormány az Állami TerVbizottság határozatait a számítástechnikai és a petrolkémiai központi fejlesztési programok 1981—1985. évi feladatairól.------------------------------*-------------------------------É tkeznek a fiatalok a Pollack Mihály Műszaki Főiskola diákmenzáján. (Tudósítás a 3-as oldalon) Módosították az útlevelekről szóló rendeletet A Minisztertanács a külföldié utazásról és az útlevelekrőf szóló rendeletét 1982. január 1-i hatállyal módosította. Ennek értelmében a jövő év elejétől a magyar állampolgárok magáncéllal a konvertibilis valutaelszámolású országokba nap-' töri évente egyszer utazhatnak. A rendeletmódosítás nem érinti a szocialista országokba való utazásokat; oda a már korábban érvénybe lépett kedvezményekkel lehet utazni. Az utazások engedélyezésének új rendjéhez igazodik az állampolgárok . valutaellátásával kapcsolatos rendelkezés. Október 1-én a pénzügyi szervek közölték, hogy állampolgáraink 1982. január 1-től külföldi magánutazásaikhoz több valutát vásárolhatnak. Eszerint a rubel elszámolású or(Folytatás a 2. oldalon)