Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)

1981-10-11 / 279. szám

Szepesi Attila Gyermekrajzok HŐSCINCÉR Talán emberré kéne lennem, ezen töprengek napra nap. Akác kérgébe ezért rejtem csápjaimat. TULIPÁN Növök toronynál magasabbra, piros tulipán. Hegyek gyűlhetnek körém és városok épülhetnek alám. LABDÁZÓK Dobok hajnalban arany labdát, ezüstöt éjszaka, és gurigatja ágain mindkettőt a jegenyefa. TŰZIJÁTÉK Az ég és föld csillagait ki választja külön? Várj, majd az aláhulló szikra hamu lesz az utcakövön. Törő István Kukoricalángos Hepe-hupán járok, tarisznyámban száradt kukoricalángos, elviszem a télbe éhes cinegécske jóllakhat belőle, tavaszban ballagok, nyuszika edd meg azt, mit a tél meghagyott! elviszem a rétre mezei egérke táncot lejt el érte, elviszem a nyárba be a forróságba a libakarámba, mire őszben járok, s táskámban turkálok, elfogyott a lángos. Találkoztam a tv-maci val Ugye, meglepődtél, mikor megjelent az új tv-maci a kép­ernyőn. Hirtelen nem is tudtad, hova lett a régi, s mit akar itt ez az' új? Bizony, rossz érzés, amikor egy régi baráttól el kell válni. No akkor gyorsan ismer­kedjünk meg az újjal! Gondot csupán az okozott, hogy iskoláim elvégzése elle­nére sem tudok mackóul, ezért kértem meg Szellő Rózsa és Szentistványi Rita nénit, a te­levízió szerkesztőit, szegődjenek tolmácsomnak. Jó estét, kedves Maci — köszöntem illendően, és miután • hallottam egy dör- mögést, ami válasznak is meg­felelt, hozzákezdtem a kíván- csiskodáshoz. — Hova lett az előző testvé­red, te honnan jöttél? — Bizony már megöregedett, nem szívesen vállalt szereplést, no meg a bundája, ruhája is kifakult, a filmek elkoptak, a hangja is nagyon rekedtté vált. A pótmamám, Bálint Ágnes né­ni kitalált helyette engem, a pótpapám pedig, Tóth A. Pál rendező elkészítette az új bá­but, s otthonomat makettből. Azt pedig, hogy színesben jele­nek meg, már több gyerek lát­ta. 1981. június eleje óta sze­repelek a képernyőn. Én tapin­tatosabb vagyok elődömnél, a nyári időszakban nem mondom hogy jó éjszakát, gyerekek, te­hát, ha be is fejezem a mesét, a gyerekeknek sem kell azon­nal ágyba bújni. — Hányadikos vagy? — Még csak óvodás, de azért sokféléhez értek. Tudok virágot öntözni, szépen enni, fürödni, fogat mosni, és jólnevelt va­gyok. Nem köpködök, mint az elődöm. — Honnan veszed a sok új mesét? — Hát bizony, ez nekem is és a szerkesztő néniknek is nagyon sok gondot jelent. Hi­szen számoljunk csak. (Tessék várni, kérem, csak lassan, eh­hez nekem az ujjaimra is szük­ségem van.) Egy héten hatszor van me­se, az egy hónapban 24—26 mesét jelent, évente pedig 312-t, nem beszélve az ünnepi meseműsorokról. Még szeren­cse, hogy sok gyerek kéri, ismé­teljük meg a meséket. Nagyon szeretik a Tarka-Barka, Frakk-, Kukori és Kotkoda, A vízipók, a Pompom-sorozatokat. Ha ti is szeretnétek mesét kérni, csak bátran írjatok ide”, a Ma­gyar Televízió gyermekosztályá­ra (V., Szabadság tér 17. 1810). A két tolmácsom nevére, vagy csak annyit írjatok címzésül: TV-MACI. (Már olyan leveleket is megkaptam, amin csak ennyi volt a címzés: Tévés nénik — tévés bácsik.) A meséket több helyről sze­rezzük be. A PANNÓNIA FILM. STÚDIÓ rajz-, illetve bábstú- diójából, valamint külföldről. Sokszor napokon át nézzük a sok rajzfilmet, mire kiválasztjuk közülük a meafelelőket. (Most ugye irigylitek? Pedig eláru­lom, hogy ez nagyon fárasztó dolog.) Van a gyerekek számá­ra több jó hírem is. Ősztől folytatjuk a Vízipók- és a Pom­pon-sorozatot, csupa új mesé­vel. Indulnak új sorozatok is. Találkozhatnak a képernyőn DOMINIKKAL, az elefánttal. A csehszlovák televízió gyermek­meséit is közvetítjük. Megismé­teljük a Frakk- és a Mirr-murr-' sorozatot. A jó gyerekeknek ka­rácsonyra küldöm a „Banda el­len” című sorozatot, a FANFÁR című zenei filmeket. Azt hiszem, sok gyereknek fog tetszeni a Terülj asztalkám című svéd mesejáték is. — Mit üzensz a gyerekeknek, MACI KA? — Szeretném, ha engem is barátotokká fogadnátok, és én ezt minden este egy szép me­sével fogom meghálálni. Akkor se haragudjatok meg rám, ha esténként újra így köszönök el: jó éjszakát, gyerekek, s aztán zsupsz, be az ^ ágyba, mert másnap korán kell felkelni. ígértem, hogy az üzenetet átadom, s elbúcsúztam. Szép álmokat. Maci! H. M. A találós kérdés (orosz népmese) A nagy út mellett egy muzsik vetett kis földecskéjé-n. Épp ar­ra lovagolt a cár, megállt a paraszt előtt, és így szólt: — Adj isten, bátyám! — Fogadj isten, jó ember! (Nem tudta, hogy a cárral be­szél). — Mennyi hasznod lesz eb­ből a vetésből? — kérdezte a cár — Vagy nyolcvan rubel, ha jó a termés, — Aztán mit csinálsz ezzel a pénzzel? — Húsz rubel az adó, husz- szal adósságot törlesztek, hú­szat kölcsönbe adok, húszat meg kidobok az ablakon. — Gondold meg, mit be­szélsz, jó ember! Miféle adós­ságot tönlesztesz, kinek adsz te kölcsön, és miért dobod ki a pénzt az ablakon? — Eltartom az apámat, te­hát adósságot törlesztek: ete­tem a fiam — kölcsönt adok: leányt nevelek — kidobom a pénzt az ablakon. — Igazat beszélsz — mond­ta az uralkodó. Odanyújtott ne­ki egy marék ezüstpénzt, el­árulta, hogy ő a cár, és meg- ígértette vele, hogy ha ő nincs jelen, senkinek sem beszél e három dologról. — Bárki kérdezzen is, mind­erről egy szót sem! Visszatérve a fővárosba, a cár összehívta a bojárokat és generálisokat. — Fejtsétek meg nekem ezt a három találós kérdést! — mondta. — Az úton egy mu­zsikot láttam, ‘ amint éppen egy kicsiny tisztáson vetett. Megkérdeztem tőle, mennyi haszna lesz ebből, és mit csi­nál majd a pénzzel, mire így felelt: „Ha le tudom aratni a termést, nyolcvan rubelem lesz. Ebből húsz rubel az adó, húsz- szal adósságot törlesztek, hú­szat kölcsönbe adok, húszat meg kidobok az ablakon." Azt, aki közületek megfejti. ezt a rejtvényt, nagy vagyonnal és méltósággal jutalmazom. Törték ám a fejüket a bojá­rok, generálisok, de hiába. Az egyik bojár azonban gondolt egyet, és elindult ahhoz a mu­zsikhoz, akivel a cár beszélt. Eléje szórt egy rakás ezüstpénzt, majd így kérte őt: — Fejtsd meg nekem a cár találós kérdéseit! A paraszt igencsak áhitozotj arra a pénzre, elmondott hát a bojárnak mindent. A bojár meg visszaindult a cárhoz, és tüs­tént megfejtette neki a rejt­vényt. Látja a cár, hogy a muzsik nem tartotta meg az ígéretét, ezért megparancsolta, hogy ve­zessék elé. Mikor megjelent a muzsik a cár színe előtt, azon­nal beismerte, hogy a meg­fejtést ő mondta el a bojárnak. — Nos hát testvér, magad­ra vess! Ekkora bűnért halál jár! — Alázatos szolgája, de nem vagyok én bűnös egy csöppet sem, mivel a cár Öméltósága jelenlétében beszéltem a bo­járnak, Ekkor a paraszt előhú­zott a zsebéből egy ezüstrube­lest, melyen a cár arcképe volt, és odamutatta az uralkodónak. — Igazat beszélsz — mondta a cár, —, ez valóban én va­gyok. Gazdagon megjutalmaz­ta a muzsikot, és hazabocsá- totta. Grabócz Gábor fordítása Lesz-e madár 2000-ben? Laci és Jóska a patak part­ján ülve, a méltóságteljesen köröző ölyvet figyelték, amely a szemközti domboldal felett keringett már jó ideje. Ebben a pillanatban szárnyaival sza­porán verdesve, szinte megállt a levegőben, majd lefelé zu­hant, és messzire előrenyújtott karmokkal a tarlóra vágott. Nyomban utána lomha szárny­csapásokkal ismét a magasba emelkedett és karmaiban egy kurta farkú pockot szorongat­va, kényelmesen tovarepült. — Vajon lesznek-e még ma­darak az ezredfordulóra? — kérdezte Jóska, miközben még 6. HÉTVÉGE mindig a távolodó ölyvet fi­gyelte. — Biztosan lesznek — vála­szolta Laci elgondolkozva —, de az is biztos, hogy jóval kevesebb, mint most. Nemrég hallgattam egy előadást a Ma­dártani Egyesületben, éppen azokról a veszélyekről szólt, amelyek a madarakra leselked­nek. Soha nem gondoltam volna, például, hogy mennyi tojásokkal, fiókákkal teli fész­ket pusztít el a domboldalak, árokpartok és bokrosok költési időben történő égetése. — Pedig én is láttam ilyet — emlékezett Jóska. — A sző­lőhegy alatt égették a gazost, Zoli bácsi, a vadőr, mondta is, hogy biztosan rengeteg .ma­dárfióka, gyik meg béka pusz­tult el a lángok között. — Azt mesélik, amott fel­jebb nem Is olyan régen még jégmadár fészkelt a patak ol­dalában. ' — Amíg ki nem betonozták a medret, igen — válaszolta Laci. — Én is láttam néha re­pülni a víz felett. Olyan volt, mint valami eleven, kéken csil­logó drágakő. Az odúját is tudtam. Az öreg fűzfa mögött fészkelt, ahol a partoldal a legmeredekebb volt. De amióta kibetonozták azt a részt, senki sem látott errefelé jégma­darat. Akárhogy is van — fűzte to­vább gondolatait —, azt hi­szem, elsősorban mégiscsak rajtunk, embereken múlik, mi­lyen lesz a természet, az ál­latvilág néhány évtized múlva. Sokkal többet kell törődnünk a védelmükkel és főként a környezettel, amelyben élnek. Ezt mondta az a bácsi is az előadáson. — Hol van az a Madártani Egyesület? — kérdezte Jóska. — Egészen kíváncsivá tettél. Mi lenne, ha írnék nekik? — Biztosan válaszolnának — bíztatta Laci. — A központi iro­da címét felírtam — folytatta, és egy kis noteszt kotort elő a zsebéből. — Jegyezd fel te is: Budapest, Keleti K. u. 48. 1024. Egyébként az egész országban vannak helyi csoportjaik. — Még ma írok — mondta Jóska. - Szeretnék tenni vala­mit, amivel igazán segíthetek. Az egyesület biztosan tud ta­nácsokat adni. Az egerészölyv ismét ott lebe­gett a domb felett. Megéhez­hetett, és most újabb pockot keresett a tarló sárguló vég­telenjében. S. E. Vállalati költő Közeledett a nyár, szemüveg­ben negyven fokos volt a meleg. A Huncutka és Tégla­keksz irodájában élesen fel­berregett a telefon. Huncut Habarcs, a vállalat igazgató­ja felemelte a fejét íróasz­taláról. — Szerbusz, Habarcs — hal­lotta a vonal másik végéről a vállalati központ hangját. — Mi újság? Huncut Habarcs körülnézett szobájában. A képek a he­lyükön voltak, mindössze a három napja itt lakó piaci légy kapott hőgutát. — Semmi különös — vála­szolta. — Változtatjuk a ter­melési szerkezetet és javít­juk a minőséget. — Nagyon helyes — hallat­szott a vonal másik végéről. — De most nem erről van szó. — Értem — mondta Huncut Habarcs és megtörölte izzadó homlokát. — Rögtön gondol­tam. Nos, elmondhatom, hogy a munkahelyi demokráciát az el­múlt hónapokban 104 százalék­ra teljesítettük, a teljesítmény szerinti bérezés pedig a ter­vezettet meghaladó módon emelkedett. — Mondtam, hogy nem erről van szó — szólalt meg ismét a telefonkagyló. — Van itt egy költő. Vegyétek fel a Hun­cutka és Téglakekszbe. Hasz­nálható fiú, ráadásul a vejem. Huncut Habarcs ismét körül­nézett a szobában, de a piaci légy nem mozdult. — Ne haragudj kérlek alá- san - kezdte a megnöveke­dett vállalati önállóság stílu­sában —, de mit kezdjek én egy költővel? — Tehetséges fiatalember — mondta a központi após. — Tud időmértékes verseket is ír­ni, normásnak bizonyára be­válna. Huncut Habarcs nagyot só­hajtott. Eszébe jutott, hogy tegnap küldött el két admi­nisztrátort, mert növelni kel­lett a hatékonyságot. — Éppen egy vállalati köl­tőt kerestünk — szólalt meg rövid, ám annál hatékonyabb gondolkodás után. — Most fo­galmaztam magamban a hir­detést. Úgyhogy igazán a leg­jobbkor jött az ajánlatod. — Nagyon jó — hallatszott is­mét a telefonból. — Használ­ható a fiú, de kicsit lusta. Légy szíves, legyen rá gon­dod, hogy minden nap meg­írjon két verset. — Ez csak természetes — mondta Huncut Habarcs. — Még témákat is adok neki . .. Csak egyet kérdeznék, ha lennél olyan szíves... Meddig maradna nálunk a költő? — Nem sokáig. Fél év múlva úgyis nyugdíjba megy. — Egy ilyen fiatal fiú? — hűlt el a meleg ellenére Hun­cut Habarcs. — Bizony. Manapság az ilyen fiatal fiúk is közel hatvanéve­sek — mondta a központi após, majd letette a kagylót. ­Huncut Habarcs megtörölte izzadó homlokát. A piaci légy kajánul nézett rá a szeme sarkából, majd a „Sej, haj Boldizsár...” kezdetű nóta dal­lamára zümmögni kezdett. Föld S. Péter * Nászéjszaka előtt Mit is mondtál, mi a neved? Színes magazin BESZÉLŐ AUTOMATA Nagy-Britanniában olyan italautomatákat szerelnek fel, cmelyek röviden „beszélget­nek” is vásárlóikkal. A „Klix” cég ugyanis ezeket az automa­tákat olyan berendezésekkel látja el, amelyek emberi han­gon tudják mondani, hogy: „egészségére" és néhány más szó kimondására is képesek, amelyek kellemessé teszik az italt elfogyasztó számára az automata társaságban eltöltött néhány pillanatot. A turistákról sem feledkeztek meg, ugyanis az automaták franciául vagy németül is fognak „beszélni”. „BEL CANTO” A VONATON Az olasz vasutak igazgatósá­ga hatálytalanította azt a szi­gorú rendelkezést, amelynek értelmében eddig tilos volt az éneklés a vonatokon. Ez az új intézkedés általános lelkese­dést keltett a „bel canto” or­szágában. Most a vonatokon ismét lehet egyénileg vagy kó­rusban énekelni, de nem .túl hangosan, hogy az énekesek ne zavarják az utastársak nyu­galmát. Am az Alpok és Szicí­lia között közlekedő vonatokon még mindig tilos a pénzgyűj­téssel egybekötött éneklés. EHETŐ LEMEZEK Aki únja a lemezhallgatást, megeheti az unalmas lemezt. Legalábbis Japánban. Egy ja­pán állampolgár, Jasuko Jasu- da egy speciális találmánybe­mutatón olyan hanglemezekkel szerepelt, amelyeket rizslisztből állított elő. A feltaláló szerint a rizslemezek élettartama lénye­gében csupán attól függ, hogy tulajdonosuknak mikor támad étvágya rájuk. A FUTÓBAJNOK MALAC Némely nyugati országban már nemcsak a lovak és a ku­tyák számára divat különböző versenyeket rendezni. Az NSZK- ban újabban sertés-futóverse­nyek is vannak. Lippében nem­rég tartották meg a második ilyen országos rendezvényt. A versenyt egy malac nyerte, amely a 100 méter hosszú pá­lyán 15,5 másodperc alatt fu­tott végig. A „bajnok” tulajdo­nosa ezért kétszemélyes uta­zást nyert Mallorcára. (Ford.: Lipcsey Júlia)

Next

/
Thumbnails
Contents