Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-25 / 293. szám
Irodalmi periférián? Beszélgetés Hiúsági irodalmunk helyzetéről, szerepéről Szentiványi Jenő Íróval A könyvszerető ember első, gyermekkor olvasmányélmé. nyei, úgy gondolom, örökre emlékezetesek. Számomra például az a könyv, amiből kisdiákként hazánk (monarchiakorabeli) földrajzát is megtanulhattam egy idegen országban, Sebők Zsigmond Dörmögő Dö- möför-sorozata volt. Vonzó stílusát, mulatságos történeteit, ízes humorát máig sem felejtem. S lehet így ezzel más is. Hiszen az, hogy mennyire kultúrált felnőtté válik valaki, javarészben az általános iskolában dől el: azon:, olvasott-e könyveket, illetve milyen életkorban mit adunk a kezébe. S hogy — ha ez szándékunkban áll, — mit tehetünk, az már könyvkiadásunkon, illetve a mindenkori ifjúsági irodalom minőségén, valóságlátásán, problémaérzékenységén is múlik. Szekszárdon ilyen fő kérdések számbavétele ügyében találkoztak ezen a héten — immár tíz éven belül a hetedik alkalommal — a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom reprezentáns képviselői. Közöttük volt — 72 évesen — Szentiványi Jenő, akit az írószövetség gyermek- és ifjúsági irodalmi szakosztálya doyen-jének tekint; s aki szépprózai, művelődéstörténeti és ismeretterjesztő művei révén egyik legolvasottabb írója a tízen aluli és felüli korosztálynak. Nyolc fontosabb művét eddig több mint 800 000 példányban adták ki. Első kötete, az 1936-ban megjelent A kőbaltás ember gyereknek, felnőttnek egyaránt nagy élmény máig is. Most a konferencia alkalmából váltottunk szót vele a téma néhány fontosabb kérdéséről. — Mindenekelőtt: egyszer alkalmam volt egy rendhagyó irodalmi óra keretében a magyar iljúsági irodalom rövid áttekintését hallani öntől. Milyen főbb vonulatait említhetjük az eredeti magyar gyermek- és iljúsági irodalom kialakulásának, fejlődésének? — A múlt szazad közepéig szinte semmi nincs Aesopus- fabulákon.s hasonlókon kívül, néhány literátus hajlamú iskolamester fordításában. Az első magyar ifjúsági író: Bezerédí Amália a XIX. század harmincas éveiben tűnt fel Flóri könyve című verseskönyvével, s itt említhetjük később Majthényi Flóra nevét is. Akik a néphagyományt folytatták: a műköltészetben, illetve átköltött mesékkel: Arany László, Gyulai Pál, Benedek Elek. S, voltaképp az ő úttörő munkásságukhoz csatlakozott sok neves magyar író o századforduló és a századelő időszakában, olyanok, mint Móra Ferenc, Gaál Mózes, Sebők Zsigmond, Pósa Lajos, Móricz Zsigmond. Sokat tett ennek a népies irányzatnak az érvényesülésében két gyermekújság, Az Én Újságom és a Jó Pajtás. Nehéz küzdelem volt akkor, hiszen a kiadók üzleti szelleme révén erőteljes hatásokkal ' érvényesültek még a rossz magyarsággal németből fordított érzelgős ifjúsági könyvek is. Jókai, Mikszáth, Molnár Ferenc, Gárdonyi Géza ifjúságinak ismert műveit, úgy gondolom, nem kell felsorolnunk, hiszen klasszikussá váltak, noha szerzőjük kezdetben nem vagy nem kifejezetten erre az olvasóközönségre számított. (Pl. Egri csillagok; A kőszívű ember fiai). Ahogyan a Robinson vagy a Cooper-köte- tek vagy Verne művei is ere8. HÉTVÉGE detileg felnőtteknek íródtak. A két világháború között erőteljes hangsúlyt kaptak a soviniszta propaganda és a vallásos moralizálás irányzatai. (Rákosi Viktor, Tóth Tihamér, „Koszter atya" és mások könyvei). Velük szemben néhány haladó író vette fel a harcot, pl. Benedek Elek Erdélyben megjelenő Cimbora c. ifjúsági lapja köré tömörülve (Tamási Áron, Dsida Jenő, Balázs Béla és még többen). Én a modern ifjúsági regényt Orbán Dezső Az ezüstflotta kincse c. művétől számítom, amely 1920-tól több, mint 20 kiadást ért'meg. Az ifjúság természetes kalandvágyát igyekezett kielégíteni ez a mű, amire szerintem a ma irodalmában is nagy szükség van. Az igazi fellendülés 1945. után következett be. Az Ifjúsági Könyvkiadó Vállalat a korábbi gyakorlattal, az átlagos 2—3000 példányszámokkal szemben 30—40 000 sőt nagyobb példányokban jelentette meg az ifjúságnak íródó műveket. És elkelnek egy szálig .. . — A kritika ritkán jelzi visz- sza őket. Kevés szó esik róluk. Miért? — Sajnos valóba'n így van. Ahogyan most, a szekszárdi konferencián is utalt rá az egyik nagyon értékes, elismert pályatársunk, Lengyel Balázs, az ifjúsági irodalom sokak szerint perifériális terület. A kritika szerint ez a valódi irodalomnak csupán határterülete, amelynek révén az ifjúsági olvasó eljut az igazi katarzist kiváltó felnőtt irodalomhoz. Vagyis szerintük az ifjúsági irodalom egy-két kivétellel nem nyújt katarzisélményt ... — íróink azért teszik a dolgukat. S ahogyan a felszólalásokból, előadásokból is hallhattam, igen nagy felelősségérzettel. Legalábbis Bárány Tamás, Tatay Sándor, Lengyel Balázs és mások szavaiból ez tűnt ki. Szentiványi Jenő hogyan értékeli ezeknek a szekszárdi találkozóknak a jelentőségét általában. Van-e konkrét hasznuk? — Nem is kevés. Korábban Bogiári beszélgetések címmel a Somogy megyei Tanács szervezett hasonló találkozódat: írók, pedagógusok, könyvtárosok részére. Tíz éve Tolna vállalta a háromnapos összejöveteleket, ahol különböző tárgykörökben eddfg megvitattuk az ifjúsági történelmi regény; az ifjúság és a költészet; a gyermek irodalom és több más téma időszerű műhelygondjait, terjesztési kérdéseit. A konferenciák összegező anyagit az írószövetség kiadvány formájában közreadta. Ezek az anyagok hozzáférhetőek, s a tanulságokat elsősorban maguk az írók, de a könyvtárosok, s olykor pedagógusok is törekszenek hasznosítani. Azonfelül az itt fölmerült észrevételek, jelzések alapján a kiadó -sok tekintetben korrigálta a tevékenységét. Odafigyelt a hiánykötetekre, s ma már. elmondhatjuk, hogy a Móra Ifjúsági Könyvkiadó kiadási terve jó részben a szekszárdi konferenciák alapján épül fel. És nagyon bizakodom abban, hogy a mosdani találkozó, amelyen Az ifjúsági regény és olvasója témakörben tanácskoztunk, legalább annyi tanulsággal, haszonnpl jár, mint a korábbiak: nekünk íróknak, a gyermek, és ifjúsági könyvtárosoknak — akik az olvasóvá nevelésben a legtöbbet tehetik — s közvetve talán a pedagógusok számára is. ZÁGRÁBI JEGYZETEK A kiállítás Kissé meglepő volt a tény: Zágráb most először kapott ízelítőt a huszadik századi magyar képzőművészetből. A Konstruktiv törekvések a magyar művészetben címet viselő kiállítás a kényszerű és vállalt megszorítások ellenére végül is jellegzetes, vonzó képet adott a magyar művészetről, valóban ízelítőt, kitöltve ezzel az űrt, aminek furcsasága persze továbbra is alig megválaszolható "kérdőjel marad. Egyrészt azért, mert Zágráb nincs messze Magyarországtól — Pécstől meg különösképpen nem —, másrészt mert a horvát főváros múzeumai, képzőművészeti tevékenysége igen intenzív, a modern képzőművészetet meg egyenesen mohón issza magába, mindenre igyekezvén odafigyelni, ami a világban történik. A Kortárs művészetek galériájában, ahol a magyar kiállítást rendezték, ezelőtt Bauhaus új szerzemények-kiállítás volt, de az évek során felgyűlt katalógusok, futólag átlapozva is, hihetetlen kiterjedt érdeklődést bizonyítanak; Zágrábban ezenfelül nagyon sok galéria, képtár, időszaki kiállítóterem működik, számunkra szokatlan önállósággal, egyéni kapcsolatrendszerekkel. E galériák vezetői, művészettörténészek, művészek nem győzték dicsérni a pécsiek anyagát, s hiányolni a sűrűbb információcserét. A kiállítást egyébként az államközi kulturális egyezmény határozta el, a megvalósítást a Janus Pannonius Múzeumra bízták, márcSak azért is, mert egy-két kivételtől eltekintve az egész anyag pécsi tulajdon. Ügy vélem, nem árt ezt hangsúlyozni, mert hosszú évek erőfeszítései, sziszifuszi gyűjtőmunkája, sokszor nem kellően méltányolt koncepciója kapnak ilyen alkalmakkor perdöntő igazolást. A művészettörténeti áttekintést nyújtó anyagot Aknai Tamás válogatta és rendezte, Kassák, Bortnyik, Gábor Jenő, Barcsay, Martyn, Korniss Dezső, Vasarely és a sokkal fiatalabbak munkáiból. Az ünnepélyes megnyitón — ahol a magyar nagykövet mondott beszédet, az össz-szövetségi és a horvát kulturális vezetők sokasága veit jelen — a kulturális kapcsolatok fontos láncszemének nevezték a kiállítást. Talán nem járnánk messze az igazságtól, ha egy másik hasonlattal in-' kább valami alapkőfélének neveznénk ezt az erőteljes magyar bemutatkozást. Kapcsolatok A méretekre jellemző, hogy a 700 ezer — egyesek szerint már a 800 ezret közelítő — lakosú Zágrábban évente 400— 450 kiállítást rendeznek. A hangsúly természetesen áttolódik így a legmaibb törekvésekre. Naprakészen benne vannak a képzőművészeti vérkeringésben, s ez’ úgy is igaz, hogy nemcsak gyakran érkeznek külföldi kiállító művészek ide, hanem ugyancsak sűrűn mennek is a horvát művészek külföldi galériákba. Ez éppúgy szerveződik magánúton, minta galériák segítségével. A legfigyelemreméltóbbak okvetlenül a múzeumok, galériák közti' közvetlen kapcsolótok. Bozo Bek például, a Kortárs művészetek galériájának vezetője lelkesen sürgette" Pécs—Zágráb kapcsolatok kiépítését. A mostani kiállítás előzménye ugyanis egy modern jugoszláv szob- rászatot bemutató tárlat volt pár éve Budapesten. Amiből látható az is, hogy a kapcsolatok igencsak esetlegesek, de az is, hogy a mi jelenlegi nehézkes, túlságosan centralizált viszonyaink között frissebb együttműködések aligha alakíthatók ki. Szakemberek — de a témába bekendikáló újságírók is — évek óta sürgetik a szemléletváltozást. Sajnos, hiába. A rugalmasság, a „piac" iránti érzékenység, a frisseség ma már polgárjogot nyert kívánalom a gazdasági életben, de a kulturális ..külkereskedelem” terén a mindenfajta élénkülést gátló bélyegző-szemlélet uralkodik. Az eddigi gyakorlathoz képest szokctlan volt a mostani eset: a feladatot rábízták a Janus Pannonius Múzeumra, amely azt teljesen önállóan hajtotta végre. Marija Ujevic műterme egy öreg ház udvarának bégében található — fölpúposodó padló, elszáradt virágok, szétszórt vázlatok, az asztal alatt slivo- vicás üveg, s feltehetőleg félóránként benyitó vendégek. Az ilyen műterem látványából származhat a „festői rendetlenség"- kifejezés. Marija azonban szobrász, érzékeny Franz Kafka-fejei, de különösképp nagy szeretettel és humorral megformált Krleza-figurái emlékezetesek. Mariját szemmel láthatólag nem nagyon izgatja ci halhatatlanság korai biztosítása, inkább az, hogy nyáron kijusson,az Adriára, ahol csó- nokból horgászik egyedül, lehetőleg minél nagyobb halakra. Mivel műanyagból és újabban porcelánból dolgozik, az viszont izgatott kérdezősködés- re serkentette, hogy váratlan (véletlen) vendégei pécsiek. Tudja, hogy van ott egy híres potcelángyár. Nem lehetne-e ott valamit keresnie egy szobrásznak, akit ez az anyag különösképp vonz? Nem kell hozzá különösebb fantázia, hogy elképzeljük: csak az ott töltött időn múlt, hogy nem botlottunk még több tucat efféle kérdésbe. S végeredményben Zágráb a .szomszédban” van, ha az ember kocsiba ül, ugyanannyi idő alatt odajut, mint Budapestre. Funkció A kiállítás épülete a Zrínyi Katalinról elnevezett téren volt, Zágráb óvárosában, a Grieben. Ha az ember megáll itt napközben, nemcsak, az ódon kövekben, épületekben gyönyörködhet, de a fiatalokban is. Az óváros tele van iskolákkal, szünetben és tanítás után ellepik a gyerekek a környéket, a lehető legbarátságosabb ellenpontot — s egyszersmind funkciói — adva a múlt századokat idéző környéknek. Funkció — ez minden tekintetben irigylésre méltó. Míg a Kamenita vrata, vagyis a Kőkapu boltíve alatt ma is égnek a • csodatevő Máriának gyújtott gyertyák, az óváros — mihozzánk képest szinte foghíj- mentes — házaiban' folyik a mai élet, szerencsésen összeigazítva múltat és jelent. Mes- trovic Mletacka utcai egykori műterme és otthona ma múzeum (gyönyörűen karbantartott, szakszerű személyzettel, gazdag katalógusanyaggal ellátva), az egykori patika viszont ma is patika, a pincékben pedig egymást érik a vendéglátóhelyek. Ez utóbbira szinte nincs is jó magyar szó — ami azt is jelzi, hogy nálunk sajnos njaga a fogalom is hiányzik. Vannak apró, talán tíz—húsz embert befogadó, csepp pincék, kávéra, egy-egy pohár italra léphet ide be az ember a nap minden szakában. És vannak jókora helyiségek, amelyekben nagyobb ösz- szejövetelek is rendezhetők. Egy esti séta a zágrábi óvárosban megkeseríti egy pécsi látogató szája ízét. A hatalmas alagsori helyiségek ablakaiból árad a fény, odalent nagy bokszokban tömérdek fiatal üldögél, nevet, beszélget. Láttam olyat, hogy semmi se volt előttük az asztalon, de föltételezem, hogy itt egy pohár szóda mellett is el lehet üldögélni egész este. Nálunk pedig: fogyasztásra épülő vendéglátóipar, csak tanórákra szolgáló iskola, s á szervezett programokra is szűk művelődési ház akad. * S ha már itt tartunk: lenyűgöző a zágrábi egyetemi kul- turcentrum is, amelyben az étkezdétől a galériáig (méghozzá a város képzőművészeti életében magasan jegyzett galériáig!) szinte minden megtalálható. Az egyik teremből egy popzenekor gyakorlásának félreismerhetetlen zajai szűrődtek ki, a másikban b színházi díszleteket rámolták éppen. S nem éppen e célra épített, szuperkombinátról van’ szó. Valamikor raktárak voltak itt, aztán a területet megkapták a fiatalok. Berendezkedtek — ennyi az egész. Fagyaszták ás termelők parlamentje Miből élnek ott a művészek? — merült föl a kérdés. Részben ugyanabból, mint minálunk, megveszik tőiük, amit alkottak, illetve ugyanúgy sokaknak van munkahelye, múzeumnál, képtárnál, iskolákban. De van más forma is. Adva van például egy érdekközösség, amelynek van egy kiállítóterme (művelődési háza). Az érdekközösség elhatározhatja — s élnek is ezzel a lehetőséggel gyakran —, hogy X művész kiállítását „megrendeli". Ekkor egy bizonyos összeget átutal neki, amit ő szabadon- felhasználhat. Kötelezettsége csak annyi, hogy egy éven belül rendezze meg a kiállítását, majd pedig a kiállított művekből egyet ajándékozzon az érdekközösségnek. Jugoszláviában minden dolgozó fizetésének egy százalékát adja kulturális célokra. Néhány éve úgy vélték, hogy e százalékok felhasználásába joga van bele is szólni azoknak, akik adják. Létrehozták a termelők (a kulturális alkalmazottak, művészek stb.) és a fogyasztók (a kultúrát „fogyasztók”) parlamentjeit. Adott területen e két parlamentnek együttesen kell eldöntenie, mire fordítódjanak a pénzek. Az elvvel ma is egyetértünk — mondta beszélgetőpartnerem —, ámbár rengeteg a vita a termelők és fogyasztók parlamentje között. A fogyasztók parlamentje egyébként válasz- tósos alapon időről időre változik, a választottaknak számot kell adniuk a választóiknak, miért éppen erre vagy arra fordították a pénzeiket. Csak- hát a szempontok nagyon eltérnek. Annyiból jó így, hogy a fogyasztók kiharcolják igényeiket, például sok fehér folt, ahol például azelőtt nem volt kultúrház, eltűnőben van, aztán például jól járt ebben a rendszerben a népművészet is, amit az emberek szeretnek. A „nehezebb" kultúrának azonban nincs könnyű dolga, igaz viszont, hogy a „lila” ötletek és szemlélet ebben a struktúrában gyakran meghátrálni kényszerül. Hagyományok Minden magára valamit adó település igyekszik őrizni és ápolni a hagyományait. Zágráb sok múzeuma révén is ezt teszi; Éppen most látható például egy kiállítás, amit szinte a semmiből hoztak össze, azt kívánva bebizonyítani, hogy a horvát képzőművészetbe is behatolt, ha nem is vált meghatározóvá a kubizmus. De a tömegérdeklődés szempontjából fontosabbak azok a múzeumok, amelyek egyszerűen csak bemutatják a múltat — például a város történetét. Ez a múzeum, amely ugyanúgy a legrégibb leletekkel indul s a római (Zágráb Andautónia volH) korral folytatódik, akár a hasonló gyűjtemények, a mai korhoz közeledve egyre gazdagabb és egyre izgalmasabb lesz. A szőrszálhasogató, áltu- dománvos megközelítés talán találna kivetnivalót abban, hogy egyes termekben bútor, festmény, apró tárgy tarka össze-visszaságban keveredik, de az egyszerű látogató számára ez az.az összkép, ami nemcsak hogy vonzerőt jelent, de egyben maradandó benyomást is ad egy korról. Afféle „böngészde” ez a várostörténeti múzeum, kinek mihez van kedve, hajlama, azt nézegetheti meg tüzetesebben, céhládát, kulcsot, korabeli metszetet, szerszámot. pecsétnyomót, gonddal megfestett életképeit, hajdani bölcsőt, térképet, cégért, oklevelet. S amit biztosan mindenki megnéz itt, az a múltszázadi Zágráb makettje. Fájó szívvel gondol az ember a Pécsről készült ismert makettekre, amelyek ki tudja, bekerülnek-e az oly lassan készülő helytörténeti kiállításba. S azon is eltűnődik az ember, hogy bár Pécsnek nincs oka bármi rosszat mondani a múzeumaira, hiszen azek kiállnak minden összehasonlítást — egy nagy hiányunk mégis van. S ez egy igazán népszerű, mindenki számára érdekes gyűjtemény — nevezzük bár helytörténeti vagy vá- rostörténeti múzeumnak. Hallama Erzsébet Ritka érdekességű és művészi értékű kiállítás látható a pécsi Ifjúsági Ház Galériájában, Művészi cseh vasöntvények címmel. A prágai Nemzeti Műszaki Múzeum anyagából,, valamint számos más cseh. és morvaországi múzeum tárgyaiból rendezett kiállítási anyag a XVI. századtól a szecessziós törekvésekig mutatja be a képzőművészetnek ezt a szép' és nagyon értékes ágazatát. Fotó: Proksza László Wallinger Endre
