Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)

1981-10-18 / 286. szám

Pesti Kereskedői Pitvar 150 évvel ezelőtt nyílt meg a pesti tőzsde A tőkés gazdasági rend egyik jellegzetes intézménye a tőzs­de, a külön szabályokkal ren­delkező, meghatározott helyen működő piac. Az első ilyen in­tézmény Royal Exchange néven Londonban nyílt meg, 1566-ban. Van áru- és értéktőzsde. Az árutőzsdén különféle, egyen­letes minőségű árut adnak- vesznek, nagy tételekben. Az áru maga nem kerül a tőzsdé­re, helyette megelégednek az árumintával, vagy annak meg­állapításával, hogy megfelel az előírt szabványoknak. Az érték­tőzsdén részvényekkel, állam­adóssági kötvényekkel, devizák­kal, nemesfémekkel üzletelnek. A feudális viszonyok közt élő Magyarország hosszú ideig nem igényelt tőzsdét. De a XIX. szá­zad elején a felélénkülő gazda­sági élet mór megkövetelt egy központot, ahol a termelők és a kereskedők találkozhatnak. A Pesti Polgári Kereskedők Tár­sasága sokat fáradozott egy ilyen központ létrehozásán, a szükséges anyagiak azonban sokáig hiányoztak. Hosszas hu­zavona után részvénytársaságot alapítottak, s ez az egykori Kirakodó (ma Roosevelt) téren Hild József terve szerint meg­építette a későbbi Lloyd-palo- tcnak nevezett épületet; Hild legszebb alkotását. Főhomlok­zata hatalmas pilléreken nyug­vó rizalit; a földszintes árkádos átjárón álltak az első emelet oszloDai. (A palota 1945-bén, a főváros ostroma idején sú­lyosan megsérült, s ezért le­bontották.) Ebben az épületben nyílt meg 150 évvel ezelőtt, 1831. már­cius 1-én az első magyar áru­tőzsde, melyet Pesti Kereske­dői Pitvarnak neveztek el. Célja — az alapszabályok szerint —, hogy „oly hely legyen megnyit­va, melyben mind a hazai ter­mesztők, mind a vevők s keres­kedők összejővén a kereskedel­mi tárgyakról, a termékek, kéz- mívek s készítmények adásáról, vevéséről egymással értekezhes­senek, s alkut köthessenek". A Pitvar hétköznapokon 11- től 13 óráig állt nyitva. Veze­tésére a pesti kereskedők kö­zül ötszemélyes bizottságot alakítottak, egy-egy tag fel­váltva mindennap jelen volt c nyitvatartás ideje alatt. Érde­kes rendelkezés, hogy az öt tag közül kettőnek izraelitának kellett lennie. A Pitvarba nemcsak keres­kedők léphettek be, hanem minden „becsületes" ember, ha egy ezüst forintért egy évig érvényes biíétát váltott. Idege­nek fel voltak mentve a tag­sági jegy váltásának kötele­zettsége alól, őket a bilétával rendelkező egyének vezethették be, s első alkalommal nevü­ket, „karakterüket” és laká­sukat beírták egy könyvbe. Akik az év nagy részét Resten töl­tötték, azokat nem tekintették idegeneknek. Éves, ivás tilos volt, e célra a palotában egy kávéházat nyitottak. A Kereskedői Pitvarban a sa­játos magyar viszonyoknak megfelelően főleg gabona, s gyapjúkereskedelem folyt. Sze­repét jól betöltötte; 1852-ig' működött, amíg a Bach-kor- mány Bécs érdekeit féltve be nem tiltotta működését. A vevők és eladók ezután csak a nyílt utcán vagy kávé­házakban találkozhattak. Ez megnehezítette az üzletkötése­ket, és lehetetlenné tett min­den ellenőrzést. De a Helytar­tótanács engedélyével a keres­kedelem fellendítése érdekében már a következő évben, 1853- ban egy új egyesület alakult meg, a Pesti Lloyd Társaság. Abból a célból, hogy „a min­dennemű szemes élet, úgymint gabona, repce, magvak, stb. üzleti forgalmában jobb és rendszerintibb alakzat hozas- sék be" - a megszűnt Pitvar helyett a Lloyd-palotában egy gabonacsarnokot állított fel. A társulat tagjai, valamint egy évre szóló ötforintos jegy vál­tása ellenében a gabonakeres­kedők szabadon látogathatták, hetivásárok alkalmából pedig egy rendes tag ajánlására min­den termelő, kereskedő, molnár, pék és hajómester is felkeres­hette. \1860-ban egy császári pátens elrendelte, hogy minden na­gyobb forgalmú helyen állítsa­nak fel értéktőzsdét. A pesti kereskedelmi és iparkamara ja­vasolta, hogy ennek üzletköré­be az értékpapírokat is vonják be, azaz áru- és értéktőzsdét létesítsenek. Kidolgoztak egy alapszabály-tervezetet, ennek jóváhagyása azonban három évig késett. Ezért csak 1864. ja­nuár 18-án nyitották meg az új pesti tőzsdét. 1873-ig a Lloyd-palotában működött, ak­kor átköltözött a Mária Valéria (ma Apáczai Csere János) ut­cába. 1904-ben a mai Szabad­ság téren Alpár Ignác terve szerint új, monumentális tőzs­depalota épült, s ez lett so­káig a magyar üzletélet köz­pontja. A tőzsdén csak nagy tételek­kel kereskedtek. Gabonából, repcéből, gyapjúból a legki­sebb tétel régebben 30 zsák­ból állt, a zsákok mindegyiké­ben 3 bécsi lat volt. A méter­rendszer bevezetése után 100 kg-os alaptételre tértek át, tű­zifánál 4 köbméterre. Több hó­napra szóló megállapodás ese­tén ennél sokkal nagyobb mennyiségekre kötöttek üzletet, például a malmoktól átvett lisztnél azt is megkövetelték, hogy naponta legalább 200 mázsát szállítsanak. A tőzsde hasznos volt any- nyiban, hogy módot adott a befektetésre váró tőke meg- mozaatására, de egvúttal lehe­tőség nyílt a spekulációra, a könnyű vagyonszerzésre is. Ha­zánkban az első világháborút követő inflációs időben renge­tegen tőzsdéztek, az üzleti élet­hez nem értők is. Amikor a korona értéke napról napra romlott, a kisemberek részvény- vásárlással próbálták menteni kis vagyonukat. Mindenki hosszra, azaz áremelkedésre számított. Elkövetkezett azon­ban a fekete nap, amikor a részvények ára szédületes iramban zuhant, s ez a bessz az emberek ezreit fosztotta meg vagyonától, elsősorban természetesen a szegényebbe­ket. Nagyméretű spekulációnak lehettünk tanúi a második vi­lágháború után is, amikor a tőkések megpróbálták vagyo­nukat aranyba és devizába fektetni. Például megtörtént, hogy a Napóleon-aranyért Bu­dapesten háromszor annyit ad­tak, mint Svájcban. A szocialista társadalomban a tőzsde elvesztette szerepét, többé nincs szükség rá. Ezért a budapesti áru- és értéktőzsdét 1948-ban végleg bezárták. Székházát a Magyar Televízió kapta meg. Vértesy Miklós Nyugdíjas napok a Mecsek Áruházban Már évek óta bevett szokás, hogy az áruházak szezonális kedvezményes akciókkal segítik a nyugdíjasokat. Október 15- től 31-ig a Mecsek áruházban rendeznek a 2500 forint alatti nyugdíjat kapóknak nyugdíjas­napokat. Ezalatt az idő alatt 3000 forintig 20 százalékos en­gedménnyel vásárolhatnak té­likabátot, férfiöltönyt, női fel­sőruházatot, női, férfi divatárut, női és férficipőt a nyugati im­port kivételével. A kedvezmé­nyes vásárt az edényosztályra is kiterjesztették: konyhafelsze­reléseket, edényeket, étkészle­teket, háztartási kisgépeket le­het venni 2000 forintig. Vásár­láskor a szeptember havi nyugdíjszelvénnyel lehet iga­zolni a kedvezményre jogosult­ságot. Dunoszekcsői látkép, felül az új utcasor Sárköziék háztájija Az I. sz. óvoda kicsinyei Aki szereti a szépet, ne mu­lassza el, hogy kocsival vagy pár perces sétával felmenjen a dunaszekcsői várhegyre. Egyik oldalról a Duna, másik felől a falu teljes panorámája tárul a szem elé. * Nézzük csak! Szemben a templom szépen restaurált tor­nya, jobbra nagy sárga épület, innen a távolból mint színes kis hangyák az I. számú óvoda ap­ró lakói töltik be az udvart. (Dunaszekcsőn nincs óvodai el­helyezési gond. 113 gyermeket foglalkoztatnak napközben Bár­ban 41-es létszám. Évente 15 új ház épül Duna­szekcsőn, s ennél jóval több a korszerűsítés. Ami az utóbbit illeti, kezdődött a fürdőszobák kialakításával, erre a község megbízható vezetékes vízellátá­sa a törpevízműről lehetőséget adott. Ma egyetlen ház sincs, ahol ne volna vezetékes víz. Kö­vetkezett a központi fűtés be­szerelése. Enéíkül ma már nem épül új ház, a régieket is sor­jában alakítják át. * Pénz, persze, hogy sok pénz kell mindehhez. A helyi és a környékbeli munkalehetőségek tisztes megélhetést biztosítanak. A dunaszekcsőiek közül sokan az egyre jobban gazdálkodó helyi termelőszövetkezetben, a Bólyi Kombinát bári baromfite­lepén, a Mohácsi Farostlemez- gyárban, ugyancsak Mohácson az építőiparban dolgoznak. Munka után pedig igyekeznek megkeresni a plusz jövedelmet. A háztáji állattartásnak itt nagy divatja van. Aki a terme­lőszövetkezettel köt szerződést, az hitelbe kapja a tápot, s majd a leadott állatokkal fizet. Átla­gosan 3000 hízott sertést ad évente a község. Szépen.jöve­delmez a bikahizlalás és a kis­állattartás is. A baromfitartás igen elterjedt, szerződésben a bólyi kombináttal. * A felvégen, az Újváros utcá­ban jórészt cigánycsaládok él­nek. Szép házakban, s az ud­varokban sok állatot tartanak. Mindjárt az utca elején egy kétszintes ház, a Sárközi csalá­dé. Az egyik istállóban öt te­hén, hátul az udvarban 12 nö­vendékbika, a takarmány, a trágya fuvarozásához két ló. Sárközi Sándorné mondta, hogy megéri, bár sok velük a tenni­való. Az autó, az új ház azon­ban már mutatja, hogy az ál­dozat és az eredmény között merre billen a mérleg nyelve. Új területeket hódított el a löszdombokból a Rózsa és Sző­lő utca. Utóbbinak elején két­szintes ház, a homlokzati rész a szemet gyönyörködteti, s bent ami elkészült már, az is rende­zettségről, jó ízlésről árulkodik. Fiatal házaspár, Strasszer Ist- vánék laknak itt. A maguk ere­jéből, OTP-kölcsönnel építkez­tek, a munkatársak, rokonok, barátaik segítségével. Strasszer István szakmája kőműves, saját bevallása szerint tíz-valahány éve nincs egyetlen szombatja, vasárnapja, mert vagy a saját házát építi, vagy viszonozza a korábban kapott szívességet. Felesége a két gyermek neve­lése mellett már nem helyezke­dik el a szakmájában (közgaz­dasági technikumot végzett), inkább a hobbijából szeretne pénzt keresni. Nagy szépérzék­kel készít koszorúkat, szalmavi- rág-füzéreket, a kertben virá­gokat nevel. Virágboltot nyit­nak, „ * Botz Lajos tanácselnök pél­dákkal is alátámasztja, hogy a dunaszekcsőiek nemcsak a ma­guk portáján, hanem az egész község érdekében is hajlandók áldozatot hozni. A társadalmi munkák, önkéntes pénzbeni hozzájárulások eredményeként épült fel a sokféle célra, de fő­képp a tömegsport kiszélesíté­sére használható tornacsarnok, a villanyvilágításos kézilabda- pálya, az iskolanapközi új kony­hája és még hosszan lehetne sorolni mindazt, amivel önként, egymást és községüket gazda- ' g (tóttá k. A község környékén, úgy 10— 15 évvel ezelőtt pusztultak a szőlők, most a zártkertekben kis mintagazdaságokat lehet látni. A parlagföldek eltűntek. És jött helyette a környék a mai arcá­val, a szorgalmas emberek szemmel látható gyarapodásá­val. Kurucz Gyula A Rózsa utcai lakások A szekcsői Duna-szakasz Erb János felvételei Dunaszekcsö i

Next

/
Thumbnails
Contents