Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)
1981-09-09 / 247. szám
A Dunántúli napló 1981. szeptember 9., szerda Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ADÁM nevű kedves olvasóinkat „A Nap kél 6.13 — nyugszik 19.09 órakor. A Hold kél 16.38 — nyugszik — órakor. S zázötven évvel ezelőtt, 1831. szeptember 9-én született az észak-magyarországi Disznóshorvátiban (a falu neve ma — róla elnevezve — Izsófalva), és .44 éves korában, 1875-ben halt meg Izsó Miklós, a XIX. századi magyar szobrászat legjelentősebb alakja. A sárospataki kollégium növendéke volt, 1840-től 1847-ig. Részt vett a szabadságharcban; Világos után bujdosott, majd évekig kőfaragólegény volt Rimaszombatban. 1853-tól 1856-lg Ferenczy István tanítványa, s 1856-ban Pestre került. Fiatal irók, művészek, zenészek támogatásával bécsi tanulmányútra mehetett, majd a müncheni akadémián tanult. 1860-tól kezdve — a magyar szobrászatban elsőként — gyakran nyúlt népi témához. Még Münchenben mintázott műve, a Búsuló juhász (1862) nagy feltűnést keltett. 1862-ben hazatérve elkészítette a kortárs közéleti személyiségek — többek között Arany János, Egressy Béni, Megyeri Károly, Fáy András — mellszobrait. Az 1860-as évek második felében mintázta legnevezetesebb munkáit: kis terrakotta táncoló figuráit. A rendkívüli tehetségű művészt elhatalmasodó tüdőbaja fiatalon sírba vitte. Losonczi Pál látogatása Borsod megyében Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, aki hétfőn az esti órákban hivatalos látogatásra Borsod megyébe érkezett, kedden Miskolcon, a megyei pártbizottság székházában meghallgatta Grósz Károly első titkár tájékoztatóját a megye gazdasági, politikai helyzetéről. Losonczi Pál ezután vendéglátóinak kíséretében a Diósgyőri Gépgyárat kereste fel, és megtekintette a gyár több üzemét. A látogatás következő állomása a hernádnémeti Hernádvölgye Tsz volt, ahol Losonczi Pál megtekintette a tsz korszerű szarvasmarhatelepét, majd határszemlére indult. Az Elnöki Tanács elnökének látogatása a Bo'rso- di Sörgyárban fejeződött be. Megtekintette a sör-, az üdítőital- és a malátakészítő részleget, majd visszautazott Budapestre. ♦ — Búzatermesztési tanácskozást rendez csütörtökön fél 10 órakor Mohácson a Budapesti út 24. szám alatt a KSZE. A tanácskozáson a sütőipar kóstolással egybekötött termékbemutatót tart. — Útátadás. Átadták a Kisvaszar—Mecsekjánosi—Komló közötti összekötő utat, mely korábban erdészeti kezelésben volt. Mától lehet gépkocsival közlekedni. hitei Az NDK Népi Kamarája kereskedelmi és ellátási bizottságának küldöttsége, amely Josef Abert képviselő vezetésével tartózkodott hazánkban, elutazott Budapestről. A küldöttség a gyümölcs- és zöldségtermesztés, -tárolás, -feldolgozás és -forgalmazás magyarországi tapasztalatait tanulmányozta. ♦ Megkérdeztük: Van és ion alkatrész Több olvasónk telefonált tegnap szerkesztőségünkbe, hogy keddi számunkban megjelent hír szerint a Konzum Áruházban lehet vásárolni Dácia-al- katrésreket. Felkeresték az áruházát, ahol közölték, félreértésről lehet szó, mivel semmiféle alkatrész nem kapható. Ismét megkérdeztük, hogy milyen Dácia-alkatrészek vásárolhatók jelenleg a Konzumban. Taragía György, a vasosztály helyettes vezetője: — A Mobil Kereskedelmi Vállalattal kötött megállapodás értelmében új profilként Dácia és 126-os Polski Fiat-alkatrészeket és karosszéria-elemeket fogunk osztályunkon árusítani. Az első szállítmány már megérkezett: Dáciához disztárcsa, levegőszűrő, olajpumpa, vezér mütengely, gumifékcső első, hengerfejtömités, fékolajtartály, tárcsafékbetét, kuplung kinyomó csapágy, lámpakeret és komplett hátsó lámpa kapható, melyek árusítását kedden megkezdtük. A következő szállítmány már úton van, legkésőbb jövő héten azt is megkapjuk. A Polski-alkatrészek pedig az újságban közölt információ szerint érkeznek, vagyis a jövő hél közepén. A. E. Véleményt mond a vevő Vásárlók tanácsa a pécsi Centrumban Üj szolgáltatásokat tervez az áruház Elégedett-e a kedves vevő a kiszolgálással, áru- választékkal, helyesli-e az áruház fejlesztési elképzeléseit? Egyebek közt ezekre a kérdésekre várt választ a pécsi Centrum, amikor 11 évvel ezelőtt létrehozta a törzsvevőkből álló vásárlók tanácsát. A társadalmi testület az elmúlt évtized során számos észrevétellel segítette az áruház munkáját, kezdeményezésükre jött létre egyebek közt a Centrum Divatbolt. A vevőkkel való kapcsolattartás e fontos fórumán tegnap délután, a Centrum pinceklubjában dr. Sebők Imre igazgató számolt be az idei eredményekről. Elmondotta, hogy a vevőszám jelentősen nőtt, az áruház tíz százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le, mint az elmúlt esztendő azonos időszakában. Szólt az új szolgáltatásokról, a tervezett kereskedelmi akciókról is. A pécsi áruház reklamáció esetén kicseréli az ország bármely Centrum áruházában vásárolt árut. Szeptember közepén egyenruházati szaküzletet nyitnak a Boltív közben, szeptember 13-tól kerámiakiállítás és -vásár kezdődik, a hónap végén pedig NDK áruházi napokra kerül sor. Folytatják a tájnapok sorát, októberben Hajdú-Bihar megye mutatkozik be legszebb áruival Pécsett. Az áruház valamennyi tervét most nem soroljuk, megfelelő időben közöljük. Mindenesetre a vásárlók tanácsának tagjai egyetértőén fogadták az elképzeléseket. örömmel üdvözölték a Centrum rövidesen bevezetésre kerülő új szolgáltatását: az ajándékba szánt árucikkeket a vevő kívánságára díjtalanul díszcsomagolással látják el. A tanácskozás befejezéseként áru- és divatbemutatóra került sor, ahol az áruház kínálatában szereplő őszi konfekció modelleket, divatos kötöttholmikat vonultatták fel a manökenek. Végezetül a rövidesen nyugdíjba vonuló dr. Sebők Imre igazgató megköszönte a vásárlók tanácsának az elmúlt 11 év során nyújtott segítségét. US 10053 Szerkesztőségi hírügyelet ma 14—19 óráig: Nagy Zsóka. ♦ — Hatvankilenc mongol tanuló kezdte meg tanulmányait szeptemberben Komlón, az 501-es Csizma- zia Gyula Szakmunkásképző Intézetben. Közülük 24-en elsősök, akik most érkeztek Mongóliából és féléves nyelvkurzus után a vájárszakmát tanulják. HETI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS A DUNÁNTÚLI MEGYÉKNEK Az elmúlt héten Európa nyugati, északnyugati térségében magasnyomású légköri képződmény helyezkedett el, a Földközi-tenger medencéjének középső részei fölött viszont ciklon örvénylett. Hazánk időjárásában a múlt hét közepétől egyre inkább az északnyugat felől kiterjeszkedő anticiklon játszott szerepet. A mind több napsütés következtében a nappali ' felmelegedés fokozatosan erősödött, s vasárnapra már országszerte 20, 25 fokig emelkedett napközben a hőmérsék— EXPRESS-sportnapok. A hét végén rendezi meg a Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa, a KISZ Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága, valamint az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Baranya megyei Igazgatósága a IV. kiliántelepi, az „Edzett ifjúságért” Express-sport- napokat. A szeptember 11—13. között zajló sportnapokra 22 baranyai vállalat mintegy 360 dolgozó fiatalja nevezett be. A népes csoport pénteken reggel 6 órakor indul Pécsről a Kossuth-térről különbu- szokkal Kiliántelepre. let. A hajnali minimumok 6, 13 fok között voltak. E hét folyamán az évszaknál melegebb idő várható. Általában kevés lesz a felhő, futó eső, zápor elsősorban a hétvégén valószínű. A hőmérsékleti maximumok eleinte 25 fok körül alakulnak, később néhány fokkal magasabb értékekre lehet számítani. A minimumok jellemző értékei 10, 15 fok között várhatók. A következő hét első felében mérséklődik a meleg, több lesz a felhő, csapadék sokfelé valószínű. A jövő hét közepére a maximumok általában 20, 25 fok között várhatók, a minimumokban változás nem valószínű. Hazaérkezett Olaszországból a Mecsek Táncegyüttes Tegnap délután hazaérkezett háromhetes olaszországi turnéjáról a pécsi Mecsek Táncegyüttes. Amatőr csoport ilyen hosz- szú impresszáriós úton még nem szerepelt külföldön ebből a városból. Bodai József együttese huszonegy városban lépett föl a turné során, köztük Rómában is. Útjuk legnagyobb eredménye az, hogy a mintegy félszázezer nézőjük előtt ízelítőt tudtak adni a magyar néptánc és népzene eredeti, archaikus réteqé- ből. ♦ — Szüret. Megkezdődött Villányban az Oportó szüretelése. A szőlő szedését a pécsi Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola diákjai segítik. A közel 300 hektáros területen 3 héti^ tart a szőlő szedése. A környéken lévő kisgazdaságokban ráérnek még az Oportó szedésével, amíg az a legkedvezőbb érési állapotba kerül. ♦ Új útszakasz A KPM Pécsi Közúti Igazgatósága értesíti a közlekedőket, hogy 1981. szeptember 9-én forS alomba helyezi Pécsett az Egri >yula út folytatásában kiépített új útszakaszt az 58. sz. főútig. Az új útszakasz forgalmi főirányként lesz kijelölve a Má- lomi út, illetve a Hajdú Gyula út csomópontjánál, tehát az eddigi forgalmi rend itt megváltozik. Kérik a járművezetőket, hogy a kihelyezett jelzések szerint közlekedjenek. — Expressz pb-gáz forrasztó, Egyszerű, mégis sokrétűen hasznosítható az Expressz pb-ggz forrasztó, amivel rézzelí vagy ezüsttel 18 milliméter vastagságig lehet tömör anyagú lemezt is forrasztani. A Tüzép pécsi, Citrom utcai barkácsboltjában kapható. Az ezermestereknek ajánlott berendezés másik előnye, hogy a turista és a 11 kilogrammos háztartási pb-gázpalackról is biztonsággal üzemeltethető. ♦ Victor Vasarely képeiből nyílt kiállítás Mohácson Victor Vasarelynek a Modern Magyar Képtárnak ajándékozott műveiből 1976-ban Pécsett, szülőházában hoztak létre önálló kiállítást. A helyiségek nem teszik lehetővé, hogy a látogatók megtekintsék a művész szülővárosának ajándékozott valamennyi alkotását. Az op art mesterének — ezen nem látható műveiből válogatott — 42 alkotásából rendeztek tárlatot tegnap Mohácson, a Kossuth filmszínház emeleti galériájában. A kiállítást szeptember 27-ig tekinthetik meg az érdeklődők. ♦ — Nyugdijasklub a Mozgalmi Házban. Újra megkezdi munkáját a nyári szünet után a Baranya megyei Művelődési Központ által szervezett nyugdíjasklub a Mozgalmi Házban. Első őszi foglalkozásukon Halász Rezső fotóművész diavetítéses algériai élménybeszámolója lesz a program. Egyszerűbb? A dolog kisebbik része feltétlenül. De a többi? Arról van szó, amiről egyik számunkban adtunk tájékoztatást: a diákok helyi közlekedési bérlet- vásárlásának és -használatának az új rendjéről. Az egésznek az alapja egy fölöttébb dicséretes újdonság. A közép- és felsőfokú oktatási intézmények diákjai sokféle kedvezményre jogosító, ún. diákigazolványt kaptak. A fel- használás egyik módja a tanulóbérlet. Itt van a kisebb egyszerűség és a nagyobb bonyolultság. Az egyszerűség (ha ugyan az az alábbiak fényében?) : nem kell a jövőben külön tanulóbérlet-igazolványt váltani, amihez korábban iskolalátogatási igazolás kellett, de újabban elegendő volt a szülő vagy a diák személyi igazolványában lévő bejegyzés is. A bonyolultság pedig: a „mezítlábas" bérlet csak úgy érvényes, ha a diák azzal együtt felmutatja az ellenőrnek a személyi igazolványát és a diákigazolványt is. Ugye már ebből is kitűnik az „anti-egyszerűsités"? Eddig csupán az egyszál — és csupán egy évre szóló — bérletigazolványt kellett kézügyben tartani, ezután azonban a 15 évre kiadott személyi igazolvány mindennapos használata, nyúzása szükségeltetik, s mellette a 4 évre szolgáló diákigazolványé is. Úgy vélem, valami egyszerűbb dologra lenne szükség. Például a diákigazolvány alapján kiadott bérletigazolványra. Persze ehhez az kell, hogv az országos érvényű rendelkezési kiadó főhatóság is felismerje, hogy ezúttal nem az egyszerűség felé terelték a dolgokat. H. I. 04-05-07 Segédmotor-kerékpárral ütközött a vontató. Hétfőn délután Vásárosdombó belterületén Krehling György 24 éves tékesi lakos pótkocsis vontatóval balra kanyarodás közben összeütközött az őt előző Rostás Jenő 26 éves gerényesi lakos által vezetett segédmotor-kerékpárral. A baleset következtében a motor vezetője súlyos sérülést szenvedett. * Ittasan kerékpározott. Huszka Ferenc 19 éves pécsi lakos hétfőn éjjel ittasan kerékpározott Pécsett, a Kossuth Lajos utcában. Egy gyalogosnak ütközött, leesett a kerékpárról és súlyos sérülést szenvedett. Meleg idő DunAnlül ♦------A RÁDIÓ------É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL — Több mint 800 diák jelentkezett gépkocsivezetői tanfolyamra Pécs és a megye középiskoláiból. Október 6-án, 7-én és 8-án a pályaalkalmassági vizsgálatokra kerül sor, ezután vehetnek részt a tanfolyamon. Ma este MOZI Petőfi: Egy zseni, két haver, egy balek (3, f6, 8). Kossuth: Egy zseni,, két haver, egy balek (f 10, 12), A nagymama unokája (f3, 15), Csatár a pácban (f7, f9). Park: Csatár a pácban (4, 6). Park-kert: Csatár a pácban (8). Komarov-kert: Modern Robinson és családja (8). Tanárképző Főiskola: üzenet az űrből (5, f8). Heő. Műv. Otthon: Kopaszkutya (8). Rákóczi: A túlélés ára (7). Mohács: Nevem: Senki (6), A hegy legendája (8). Mohács-kert: Az első nagy vonatrablás (8). Komló, Zrínyi: Majmok bolygója (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Kabaré (f5, f7). Harkány: Ketten a lakókocsiban (7, 9). KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Tudomány és gyakorlat (ism.). 8.54: Beszélni nehéz (ism.). 9.06: Nóták. 9.45: Kis magyar néprajz. 9.50: Tarka mese, kis mese. 10.05: Sztárok anekdoták nélkül. Halál a tengereken. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Az Ob- retenov kórus énekel. 11.12: Operettfinálék. 11.40: Katonadalok. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek (ism.). 13.20: Kritikusok fóruma. 13.30: Dzsesszmelódiák. 14.03: Magyar szerzők kamarazenéjéből. 14.29: Litera-túra. Irodalmi rejtvényműsor. 15.10: Nóták. 15.28: MR 10—14. Iskolák, őrsök, barátok (ism.). 16.10: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén. 16.40: Régi híres énekesek műsorából. Gina Cigna operaáriákat énekel. 17.07: Az anyag a hibás? Riport (ism.). 17.32: Haydn: G-dúr vonósnégyes. 17.54: Megöltek egy legényt. Novella (ism.). 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Közvetítés az úszó EB-ről és az öttusa vb- ről. 19.30: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 20.15: Herbert von Karajan vezényel a Philharmonie zenekar és a Berlini Filharmonikus zenekar élén. 21.30: Háttérbeszélgetés. Vértes Éva külpolitikai műsora. 22.15: Sporthíradó. Tudósítás az öttusa vb-ről. 22.25: Tíz perc külpolitika. 22.35: Népi hangszeres muzsika. 22.50: Nem szentírás! Késő esti töprengés a gazdaságról. 23.15: Cár és ács. Operarészletek. 0.10: Nádas Gábor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népek táncaiból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Történeteién. Barcza Gedeon. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család (ism.). 12.03: Népi zene. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Színes szőttes. Népzenei műsor gyerekeknek. 14.00: Kettőtől négyig . . . 16.00: Hobbi Dominó — a bolgár tengerparton. 16.40: Népdalok az Alföldről. 17.00: Tini — tonik. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.02: Újdonságainkból. Magyar táncdalok. 19.25: Világ- történelem dióhéjban. 19.45: A beat kedvelőinek. A Who együttes felvételeiből (ism.). 20.33: Vála(s)z! — 19. szám. Ifjúsági kulturális körkép. 21.25: A tegnap slágereiből. 22.01: Átokföld. Regény (ism.). 23.15: Debreceni Dzsessznapok. HARMADIK MŰSOR 9.00: Magyar előadóművé« szék felvételeiből. 10.01: Operarészletek. 11.05: Kamarazene. 12.40: Hajnal a Gyémánthegyen. Mai koreai költők versei. 13.07: Zenekari muzsika. 14.30: Operafinálék. 15.30: A könnyűzene nagy gitáros egyéniségei. Rory Galagher. 16.13: Vivaldi-concertók. 16.59: Wag- ner-felvételek. 17.48: öt földrész zenéje. Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. 17.55: Holnap közvetítjük . . . 18.15: Magnósok, figyelem! 19.08: Beethoven-művek. 20.30: Részletek Crosby, Stills és Nash ,,Rain Dances" (Esőtánc) c. lemezéből. 21.11: Erkel operáiból. 21.58: Székely Endre műveiből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: f-firek. 17.05: Hét köz- ben. Dél-dunántúli körkép prózában és zenében. Az aktuális magazint dr. Nádor Tamás szerkeszti. 18.00: Dél-dunánátúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek, öt kérdés az öttusakapitányhoz. Esti beszélgetések. Popovics István műsora. ,,S one strane Plive”: boszniai népdalok. 19.00: Német műsor. Hírek. Fiatalok félórája. Bemutatjuk a német nemzetiségi riportertábor résztvevőit. Slágerról slágerre. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (ism., sz.). 9.05: Csak gyerekeknek! Kisfilm- összeállítás: 1. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm (sz.), 2. Én és a kutyám. Csehszlovák pantomimsorozat (sz.). 9.25: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.50: Vili. Henrik magánélete. Angol filmvígjáték (ism.). 11.20: Szerelemmel köny- nyebb. Holland zenés film (ism., sz.). 15.50: Pedagógustovábbképzés: Irodalomtanítás tv-vel (ism.). 16.45: Hírek. 16.50: Testünk. NSZK filmsorozat. A fájdalom (ism., sz.). 71.15: Alaszkai bozótpilóták. NSZK film (sz.). 18.00: Reklám. 18.05: A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepén (sz.). 18.25: Olcsójánosok. Riportfilm. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: ^A vizsgálóbíró asszony. Francia bűnügyi filmsorozat. Francoise Müller esete (sz.). 21.25: Panoráma. Jelenségek a világpolitikában (ism.). 22.10: Az én színházam. Nagy Péter akadémikus, irodalomtörténész. I. rész: Beszélgetés a Hungária kávéházban. 22.45: Tv-híradó (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.01: Száműzetés. 1. Kopive virága. Rajzfilm (sz.). 2. Portré? Victor Jara. Dokumentumfilm. 20.35: Favágók a Manouan vidékén. Kanadai rövidfilm. 21.05: Tv-híradó 2. (sz.). 21.25: Reklám. 21.30: Úszó-vízilabda EB (sz.). 22.00: Autó-motor sport. A Telesport technikai magazinja (sz.). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.55: Fogpiszkáló — tv-soro- zat gyerekeknek. 17.25: Tv-nap- tár. 17.55: Műkedvelők. 18.25: Split: Úszó EB — úszás, döntő. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Sportszerda: Labdarúgás) Dánia—Jugoszlávia. 23.15: Popparádé — zenei műsor. MÁSODIK MŰSOR 15.55: Split: Úszó EB — műugrások, férfiak, döntő. 19.45: Művelődési műsor. 20.15: Kulturális szemle. 20.27: Ma este. 21.00: A maga módján — szórakoztató zene. 22.35: Zágrábi körkép. 22.55: Kamionosok — jugoszláv tv-játék sorozat (ism.). 23.45: Könyvek és eszmék. Esküvő PATTA MARTA és HORVÁTH ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. szeptember 12-én 12.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). MURIN ANNA és BERTRAM FERENC szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. szeptember 12-én 15.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Várható időjárás szerdán estig. Kevés felhő, száraz idő. Időnként megélénkülő, elsősorban a Dunántúlon néhány helyen megerősödő délkeleti, déli szél. Főként éjszaka és reggel elszórtan köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7—12, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 24— 28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál kedden 11 órakor 18 fok volt.