Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)
1981-09-06 / 244. szám
A Radovan léri lakótelep Négyszemközt a tanácselnökkel Szigetvár tizenöt éve Beszélgetés Tinusz Jánossal, Szigetvár város Tanácsának elnökével „Vártuk ezt az eseményt, mégis meglepetésnek hatott. Ügy van ez, mint amikor az ember gyermeke születését várja. Tudja, hogy megszületik, s mégis, amikor valóban megpillantja, akkor a legboldogabb.” — Ezeket a szavakat 15 évvel ezelőtt, 1966. szeptemberében mondotta Tinusz János, Szigetvár városi Tanácsának elnöke abból az alkalomból, hogy Szigetvár elnyerte új státuszát, a városi rangot. — Az azóta eltelt másiél évtized jelentős fejlődést hozott a város életében. Melyek voltak e 15 esztendő legfontosabb változásai? — Kérdésünkkel ismét Tinusz Jánost, a városi tanács elnökét kerestük fel. — A várossá nyilvánítás óta Szigetvár jelentős eredményekkel büszkélkedhet — mondotta. — Megnőtt a város vonzó hatása környezetére- 1966-ban Szigetvárnak a hozzá tartozó területekkel együtt (Hóból, Zsi. bőt, Becefa) 9565 lakosa volt, ma 12 136. Megkétszereződött a bejáró dolgozók száma is. Számottevő ipara miatt Szigetvár ipari városnak tekinthető; a tízezer lakosra jutó ipari foglalkoztatottak száma méghaladja a 3700 főt. Ennek köszönhető, hogy a munkáslakásépítést az ezzel járó kedvezményekkel együtt 1974-ben Pécs és Komló után Szigetvár is megkapta. — Hogyan alakult az elmúlt időszakban a lakásfejlesztés? — A várossá nyilvánítás óta minden ötéves tervidőszakban a lakásellátás javítása kiemelt célkitűzésként szerepelt, miközben a lakások minőségben is nagyot változtak. 15 év alatt négy új lakóteleppel — Felszabadulás tér, Gaqarin-lakótelep, Radován-tér, Lenin-lakótelep — gazdagodott a város; 1478 új lakás létesült, ami azt jelenti, hogy közel ötezer ember költözhetett új otthonba. A lakásellátási feszültségek ma is nagyok. A következő 15 évben 2500 lakást kell létesíteni ahhoz, hogy a meglévő és várható jogos igényeket ki tudjuk elégíteni és az avulásból, szanálásból adódó lakásmegszüntetéseket is pótolni tudjuk. A tömeges lakásépítési terület az 1990-es évek elejéig a Lenin-lakótelep marad. — Milyen mértékben fejlődött a város területén a kommunális ellátás? — Ez a 15 év feltétlen lehetőséget adott arra, hogy azokat az alapvető városellátó, fenntartó és az agglomerációban élő lakosság igényeit kjeié, gítő kommunális feltételeket megteremtsük, amelyek azután a város további fejlődésének alapját szolgálják, s további lehetőségét képezik a lafeástele- pítésnek. Ezt az igényt a város szerepköre is alátámasztja. Szigetvár középfokú ellátási központ- Kereskedelmi és vendéglátó hálózatának tehát nemcsak a város lakosságát kell ellátnia, hanem meg kell felelnie az idegenforgalom és a 4. HÉTVÉGE vonzáskörzet igényeinek is. Ezért is kell a jelenlegi tervidőszakban föltétien nagyobb súlyt helyezni a kereskedelmi és szolgáltató egységek bővítésére, korszerűsítésére. Visszatérve a kommunális ellátás megalapozására, mindenekelőtt meg kellett teremteni a felépítendő létesítmények és lakások közműrendszerét. A várossá nyilvánítás idején nem volt a településnek egységes vízműve, szennyvíztisztító telepe. Ma már a lakások 90 százalékában van vízvezeték. A nagy beruházások mellett (városi vízmű, szennyvíztisztító-telep), 30 km járda, 8 játszótér épült a 15 év alatt, s több mint 20 utca kapott szilárd útburkolatot. Még ebben az évben elkészül a Postaszékház és az OTP irodaépület. Égető gondunk az autóbuszpályaudvar hiánya és a 6-os főközlekedési út elkerülő szaka, szónak megépítése. Az új autóbusz-pályaudvar létesítését a VI. ötéves tervben kívánjuk megoldani. A 6-os főközlekedési utat mentesítő, a városon kívül húzódó új út megépítését régóta szorgalmazzuk, végleges megállapodás ebben az ügyben még nem történt. — A legnagyobb változások talán az egészségügyi ellátás területén mentek végbe. .. — Valóban. 1966-ban 100 ágyas, elavult kórházzal rendelkeztünk. Azóta fölépült az új, 330 ágyas mentálhigiéniai kórház, amely az előző tervciklus idején kezdte meg működését. Az új kórház építésénél létrehoztuk a létesítmény második ütemének — a VI. ötéves tervben fölépülő, 220 ágyas általános kórházi résznek a járulékos beruházásait is (kiszolgáló létesítmények, mosoda, konyha, stb.). Ugyancsak az elmúlt tervciklusban épült föl az új, 4 kocsiállásos mentőállomás, amely zavartalanul szolgálja a régi és az új kórházat. Ezenkívül új gyermekorvosi, felnőtt .körzeti és üzemorvosi szolgálattal bővült az egészségügyi ellátás. A 15 év alatt megháromszorozódott a bölcsődei helyek száma is: 1966-ban 50 kisgyermeket tudott az akkori egyetlen bölcsőde fogadni, ma a három bölcsődénk 150 kisgyermeknek nyújt otthont. — Milyen gondokkal küszködik a város a közoktatás, közművelődés terén? — 1966-ban 114 gyermeket tudtunk óvodai ellátásban részesíteni, ma 500-at. Az „építsünk óvodát” mozgalom keretéiben sikerült ezt a nagyszerű fejlesztést megvalósítani. Ma az óvodáskorú kicsinyek 72 százalékának tudunk helyet biztosi, tani. A jelenlegi zsúfoltság megszüntetését a VI. ötéves tervben is napirenden tartjuk. Az általános iskolai tantermek száma 26-ról 38-ra emelkedett. A 12 tantermes Lenin-lakótele- pi iskola enyhítette ugyan a gondokat, csökkent a zsúfoltság, de a jövőben még nőnek a gondjaink; a következő tervidőszakban ugyanis az általános iskolás .korú tanulók száma megközelítően 300 fővel emelkedik a városbanA középfokú oktatás terén a várossá nyilvánítás óta új ipari szakmunkásiskola létesült, új szárnnyal bővült a gimnázium, tornacsarnok, 120 személyes középiskolai kollégium épült, és egésszégügyi szakközépiskolai tagozat indult. A városban folyó közművelődés, az ifjúság kulturált szórakozása terén legnagyobb gondunk továbbra is a művelődési ház hiánya. A VI. ötéves tervidőszakban az új művelődési és ifjúsági ház építésének megkezdésére és a VII. ötéves tervidőszakban történő befejezésére lesz — várhatóan — lehetőségünk. De az új művelődési központ megvalósításáig is szeretnénk a feltételeket javítani egy rendezvényterem létesítésével, és a volt ferences rendház földszinti részének művelődési célra történő hasznosításával. A tervezett oktatási és művelődési fejlesztési célok megvalósítása széles körű társadalmi összefogást tesz szükségessé. Továbbra is kiemelt gondunk az egyházi kezelésben lévő Ali pasa dzsámija, a turbéki katolikus műemléki templom — és a városgazdálkodási vállalat kezelésében lévő műemlékek védelme, felújítása, tatarozása. — Az elmondottak kétségbe vonhatatlanul igazolják, hogy az eltelt 75 év alatt Szigetvár erős ütemben fejlődött, városiasodon. Hozott- e ez észrevehető változást a lakosság életfelfogásában, gondolkodásmódjában? — A tudati, gondolkodásbeli, érezlmi változások összefüggenek városunk vendégváró szerepével. Szigetvár büszke lehet mindarra, amit megmutathat a vendégeknek. Én azt hiszem, nyugodt lélekkel elmond, hatjuk, hogy a város apraja- nagyja magáénak érzi Szigetvárt, múltjával és jelenével- Azok az eredmények, amelyek 15 év alatt megszülettek ebben a városban, nem jöhettek volna létre az üzemék és intézmények dolgozói, a szocialista brigádtagok, a lakosság helytálló támogatása nélkül. 1966-ban 707 000 forint volt a társadalmi munka értéke, 1980- ban pedig 6 544 000 forint. A 15 év alatt teljesített társadalmi munka értéke pedig mégha; ladja a 27 millió forintot. Azt hiszem, a városhoz való ragaszkodást, jobban, igazabban nem lehet bizonyítani. Ezúton is megköszönöm mindazoknak a fáradozását, áldozatvállalását, akik hozzájárultak, hogy városunk, Szigetvár az utóbbi 15 évben is szebbé és kulturltabbá vált. Áldozatos munkájukra a jövőben is számítani szeretnénk. Hegedűs Magdolna Az épülő táncház Hazánk, Kelet-Európa (1.) A gazdaság fejlődése (1949—53) Az 1949. év kezdetén Európában 'már teljes erővel tombolt a hidegháború. A „béke frontvonalai" megszilárdultak, és egyértelművé váltok, Európa — és ezen belül Németország — kettéválása befejezett ténnyé lett. A kelet-közép-európai népi demokratikus országok — amelyeket kétoldalú barátsági szerződések fűztek egymáshoz és a Szovjetunióhoz - az általuk elkerülhetetlennek vélt, bár oktív békepolitikával elodázha- tónok tartott harmadik világháborút szem előtt tartva kezdtek hozzá a szocialista társadalom és gazdaság felépítéséhez. Jugoszlávia — ahol a társadalmi forradalom lényegében már a második világháború utolsó éveiben lezajlott — éles konfrontációba került a Szovjetunióval és szövetségeseivel, de változatlanul kitartott a szocialista építés gondolatai mellett. Gazdasági szempontból Európában a választóvizet a — hivatalosan „Európai újjáépítési program”-nak nevezett — Marshall-segély elutasítása vagy elfogadása jelentette. Az Egyesült Államok kormánya a segélyt a közép-kelet-európai országoknak, sőt a Szovjetuniónak is felajánlotta,^ de a népi demokratikus országok hoszszabb-rövidebb belső viták után a közvetlen politikai beavatkozás lehetőségét magában rejtő tervet — bár természetesen szükségük lett volna az anyagi támogatásra - nem fogadhatták el. „Válaszul” az USA és (kisebb mértékben) nyugat-európai szövetségesei úgyszólván gazdasági blokád alá helyezték a térség országait. 1949-re a háborús károk helyreállítása a legfontosabb vonatkozásokban megtörtént, az újjáépítés a vártnál jóval gyorsabb ütemű volt. A kelet-közép-európai országok a szocializmus anyagi-műszaki bázisát a Szovjetunió példáját követve kívánták megteremteni.. A „mintaválasztás” teljesen érthető volt. Egyrészt a 20-as, 30-as években elért szovjet gazdasági sikerek nagy nemzetközi elismerést arattak, másrészt a szovjet példa volt addig nemcsak az első, hanem az egyetlen is. A pattanásig feszült nemzetközi helyzet sem tűrte a kísérletezést. Ám a választás nemcsak sikereket, hanem a jelentős gazdasági, társadalmi, kulturális és időbeli eltérések miatt komoly problémákat is eredményezett. Rendkívül gyors ütemben akarták a termelőerőket fejleszteni, vagyis az agrár-ipari vagy agrár struktúrákat döntően iparivá változtatni. (Csehszlovákia és az 1949-ben alakult NDK ebből a szempontból inkább szabályt erősítő kivétel volt.) Célul tűzték ki a mezőgazdaság szocialista nagyüzemi átszervezését is. A gazdaságpolitikai elképzelések az 1949—51. között kidolgozott új ötéves tervekben öltöttek testet. Mivel 1949-50- ben az ipari termelés elérte, sőt egyes ágazatokban meghaladta a háború előtti szintet, a tervszámok elég magasak voltak. Mindenütt az extenzív fejlődés lehetőségeit akarták kiaknázni (munkaerőfelesleg, kihasználatlan kapacitások, elmaradott gazdaság). A berlini válság és a koreai háború feltételezett eszkalációja miatt túlbecsült védelmi szükségletek, valamint az elért eredmények túlértékelése azt eredményezte, hogy 1951-ben újból megemelték az évi növekedés tervmutatóit. A feszített ütemű fejlődés eredményeként az ipari termelés szintje 1953-ra a háború előttinek 2,5—3-szorosára nőtt. Az ipar, főleg a nehézipar részesedése mindenhol nőtt. (Különösen szembetűnő volt ez a legelmaradottabb Albániában, ahol az ipar és a mezőgazdaság aránya az 1938-as 18:82- ről 1953-ra 60:40-re változott.) A munkanélküliséget valamennyi országban lényegében felszámolták. Elsősorban a nyersanyag-ki- termelő, alapanyag-gyártó és egyes gépipari ágazatok produkálták a magas növekedési mutatókat („a vas és acél országa”), ami azt jelentette, hogy a meglevő, illetve létrehozott ipar struktúrája sok szempontból korszerűtlen lett vagy maradt. A könnyűipar fejlesztését elhanyagolták, így rövidesen \ számos fogyasztási cikkből hiány keletkezet. Az adott körülmények között az említett — rendkívül tőkeigényes — iparosítási modell megvalósításához a mezőgazdaságtól kellett erőket és eszközöket elvonni. így annak ellenére, hogy a szocialista szektor részesedése — a jelentős adminisztratív nyomás következtében is — mindenütt nőtt (1951- Bulgáriában a vetésterület 46 százaléka, Csehszlovákiában 29,7 százaléka, a többi országban 18—25 százalék közölt), a mezőgazdasági termelés mesz- sze elmaradt a szükségletektől. Még az alacsony beruházási előirányzatokat sem teljesítették, a gépesítés csak a faluról elvándorolt munkaerő és a lóállomány csökkenése okozta kiesést tudta pótolni. Ezek következtében az élet- színvonal növekedése 1952—53- ra megállt, sőt nem egy országban érezhetően csökkent. Jugoszlávia 1949-től gazdaságpolitikájában is hangsúlyozni kívánta a Szovjetunió és a többi kelet-közép-európai szocialista ország belső rendszerétől való eltérését és. hozzákezdett a később „önigazgatási modell”-ként közismertté vált struktúra kialakításához. Bár 1948—49-ben Jugoszlávia volta legelőrehaladottabb a mező- gazdasáq kollektivizálásában, az ez irányú fejlődés megállt. 1.951- ben megszüntették a kötelező beszolgáltatást, majd 1952-ben a szovjet mintára szervezett mezőgazdasági gépállomásokat; 1954-re a termelőszövetkezetek nagy része megszűnt. A jugoszláv iparosítási koncepció semmiben sem különbözött a többi szocialista országétól, így az eredmények mellett ugyanazok a nehézségek jelentkeztek, azaz aránytalanságok az egyes iparágak, valamint az ipar és a mező- gazdaság között, a közszükségleti cikkek gyártásának elhanyagolása, az életszínvonal staqnálása. Ezek hatására 1952-ben áttértek a prognózisszerű éves tervekre. Jugoszlávia 1949-től egyre növekvő összegű segélyeket és .hiteleket kapott az USA-tól (1955-ig 1 milliárd dollárt, fele részben katonai célokra) és más tőkés országoktól. A szocialista országok kapitalista viszonylatú árucseréje minimálisra csökkent (kivéve Jugoszláviát). Szinte kizárólag egymással kereskedtek, lényegében - ha átmeneti jelleggel is — zárt gazdasáqi tömbbé váltak. (így például Románia 1950-ben külkereskedelmének 83 százalékát, Bulqária 1951- ben 91 százalékát, Albánia pedig 100 százalékát szocialista orszáaokkal bonyolitotta.) 1949-53. között a kelet-kp- zép-európai országok rendkívül jelentős sikereket értek el a szocialista termelési viszonyok ér a termelőerők (elsősorban az ipar) fejlesztésében. Ugyanakkor az adminisztratív eszközök túlzott előtérbe helyezése, o szubjektivista dogmatikus szemléletben gyökerező türelmetlenség, az áru- és pénz- gazdálkodás megkerülésének kisérletei, az anyagi ösztönzés háttérbe szorítása, az érdekviszonyok semmibe vétele komoly hiányosságokat eredményezett. Ezek a következő években jelentős társadalmi és aazdasáqi feszültségek forrósává' váltok. (Folytatjuk) Molnár Tamás
