Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)
1981-09-06 / 244. szám
Neked mit adott a bánya? Nem kell ébresztőóra. Az első*hónapokban az izgalom ébreszt. Aztán öt-tíz percenként morzsolódik az idő, már sötétek a hajnalok, az ember orrában, izmaiban már az ágyban forgolódva ott a bánya. Később, amikor a zuhanó kasban nem dugul be a fül, csak az utolsó pillanatok riasztanak fel. Felesleges borotválkozni, macskamosdás is megteszi. Az autóbuszon jó lenne egy ülőhelyet elcsípni, az aknáig negyedórányi szundikálás ajándék lehet az álomnélküli éjszakához. Átöltözés, beosztás, fejszeélesítés, fúrókorona vételezés, viccelődés a kasban. Fúrás, robbantás, biztosítás, rakodás ... A fejtésekben más. Aztán kifürdés, a szénpor helyett a szappan ivódik a pórusokba, a forró víz pirosra hevíti a bőrt, mintha kétszáz fölé ugrana a vérnyomás. Másnap. Harmadnap. Egy hónap, tíz év ... Bányavonatok ezrei zakatolnak szénnel, uránérccel, meddővel, ünnepnapok - fizetésnapok. Hűség- jutalmak, kitüntetések .... A miniszter adta át, kezet fogtunk. A Parlamentben ... Egy pillanat: tegnap reggel felhívtak telefonon, miért hagyjuk magunkat becsapni, azokat az óriási hűségjutalmakat olyanok kapják, akik nem is a bányában dolgoznak, a kivételezettek. A tárnák mélyén háborognak is az emberek. Mondom, hogy mutatkozzék be, sosem lehetett bányában, hiszen itt a Mecsekben nem is használják a bányászok ezt a kifejezést, hogy tárna, tulajdonképpen nincsenek is itt tárnák._ Kérdezném a nevét — leteszi a kagylót. Mit ad a bánya? Kinek ad? Mit adnak az emberek cserébe? Hallgatunk. A szeme mosolyog. Nyakán, vállán, kicsit fülén is látszik, hogy valamikor birkózott. Negyvenéves, huszonkét esztendeje az uránnál dolgozik. — Többet nem szállhatok le a bányába, az orvosok nem engedik. Olyan vidáman mondja, mint Móricz Boldog Embere, ahogy nyomoráról tudott mesélni. — S te mit kaptál a bányától? — Lehetőséget. Jobb kezével a balt tapogatja, simogatja, melengeti. Kérdeznem sem kell: vibrációs ártalomban szenved, fázik a keze. Komlósi Imre, a Mecseki Ércbányászati Vállalat aknásza a román határ mellett egy kicsiny békési faluban született, a szentesi közgazda- sági technikum elvégzése utón úgy tetszett, hogy íróasztal mellett, banki munkában tölti majd el életét. Mégsem. — Hallottam, hogy itt Pécsett jól lehet keresni, tanulási lehetőség is van, lakást adnak ... Kíváncsi voltam a föld alatti munkára is. Igaz, hogy amikor a felvételi irodában az ebédjegyet kaptam, azt mondták kár felvenni, úgysem bírom egy napnál tovább, nem neked való ez Könyvelő — mondták. Nem féltem a fizikai munkától, sem az egészségemet nem féltettem, Erős voltam, a sport megkeményített. Rövidebb ideig a napszinten dolgoztam, aztán operátorként, majd az 1-es üzem 1-es csapatán. Kis böhlerekkel fúrtunk, akkor kezdődött a vizes fúrás, nem szerettük, kényszeríteni kellett bennünket. Azért összeszedtem a szilikózist is. ötezer forint körül kerestem, a munkásszállón laktam, összejött a pénz. Az üzem munkám, társadalmi tevékenységem alapján már 1960-ban javasolt a kertvárosi KISZ lakásépítő akcióba, 1964-ben saját házamba is költözhettem. — Tíz évig voltam az 1-es csapaton, közben elvégeztem a segédvájár, a vájár tanfolyamokat, letettem a robbantómesteri vizsgát, levelezőn bányatechnikusi oklevelet szereztem ... így aztán rövidesen aknószi beosztást kaptam. Közben a 3 éves esti egyetemen is oklevelet kaptam, úgy éreztem, hogy másfél évtized alatt a kezemben, a fejemben is benne van új szakmám. A KISZ-ben, a pártban alapszervezeti vezetőségi tag voltam hosszú évekig. Egyszóval lehetőséget kaptam az üzemben, a vállalatnál. A pénz is elfogadható volt: a kilenc—tízezer forintom megvolt átlagban. Több Kiváló Dolgozó, KISZ- kitüntetés, különböző elismerések tulajdonképpen a konkrétumok. Az idén májusban Si- kondán voltam szanatóriumban, ott töltöttem be negyvenedik életévemet. Ilyenkor kissé elmeditál az ember, most a rehabilitáció miatt is kissé légüres tér van életemben. Tulajdonképpen az a típus vagyok, akinek mindig az orra előtt fogy el az áru, miközben mór órákat sorban állt.- Mindig többet szerettem volna csinálni, mint a munkámat elvégezni, aztán semmi több . . . Voltak reményeim, hogy egyetemre megyek... A házépítés, a házasság, három gyerek, aztán bővítettem a lakást, van egy kis barkácsmű- helyem is, meg aztán eddig is tulajdonképpen folyamatosan tanultam, így aztán a nagy álmok most mór végképpen odavannak. Pedig most nagyon jó lenne, mint rehabilitált könnyebben^tudna a vállalat segíteni rajtam. Ott akarok maradni, szeretem a munkatársaimat, jó köztük lenni, erős közösségi érzés köt össze bennünket, tulajdonképpen talán ez a legtöbb, amit én kaptam, ha nem is egyértelmű a koreográfia ... Megsárgult fényképeket nézegetünk, valamennyiről egy nyúlánk, csontos fiatalember tekint vissza. A felvételek többsége a hidasi bányában készült az ötvenes évek elején, amikor Pinciéi Mihály, mint élenjáró sztahanovista oklevelek özönét kapta kiemelkedő munkájának elismeréseként. — Egy F—IV-es gépen dolgoztam abban az időben. Volt olyan hónap, hogy 208 métert hajtottam ki. Ez nagyon jó eredménynek számított, hisz mások 140—150 métert csináltak. Mehettem is a tapasztalataimat átadni Tatabányára, Dorogra, s persze az anyagi megbecsülés sem maradt el. De őszintén megmondva, nem kívánom vissza azokat az időket — mondja, miközben a tekercsbe csavart okleveleket bontja ki. Pinczés Mihály 1946-ban fi- guránsként kezdte a munkát a hidasi bányánál, egy év múlva már fejtésben dolgozott, mint csillés. — Itt egész fiatalon rettenetesen kemény emberekkel hozott össze a sors. Nagyon szerették a pénzt, de úgy hajtották magukat és egymást is, hogy az mór szinte embertelen volt. Meg kellett tanulnom velük együtt húzni, mert különben nem lett volna maradásom. Később, mikor a fejtőberendezést irányítottam, akkor is követelték tőlem a tempót — lejtakna mélyítésnél ketten képesek voltak egy sikt alatt harminc csillét megrakni. Nyugodtan mondhatom, ezeknek az embereknek a szemlélete meghatározó volt későbbi munkámban. Jelenlegi munkahelyére, a Bányászati Aknamélyítő Vállalathoz 1958-ban került, ahol vájárként kezdte. Komlón abban az időben javában tartott a bányaüzemek fejlesztés:, Pinczés Mihály dolgozott Béta-aknán, Zobákon és Kossuthon is. — A negyvenes évek végén már voltam Kossuth-aknán, mikor Hidason szürletelt a munka, így volt összehasonlítási alapom. A bányászat ki- terebéjesedésével fejlődtek az üzemek, s a város. Hat évig Hidasról jártam be, ott albérletben laktunk a feleségemmel és két gyermekemmel. Lakást 1964-ben kaptunk itt Kenderföldön, ahol most is lakunk. Kiegyensúlyozott körülmények közé kerültem, közben elvégeztem a Bányaipari Technikumot, s egyre szebb munkafeladatokat kaptam. Aknászként mindig súlyponti munkáknál dolgoztam, de a legszebb a Kossuth IV-es akna mélyítése volt. Miközben beszélgetünk, Pinczés Mihály felesége előveszi a szekrényből a bányász díszegyenruhát, melynek bal oldalán számtalan kitüntetés, jelvény csüng: Munka érdemrend ezüst fokozata, pányász Szolgálati Érdemérem arany, ezüst, bronz fokozata, Kiváló Dolgozó jelvények. — Mindig megbecsülték a munkámat, az anyagiakra sem panaszkodhatom, de 49 évesen krónikus hörghurutom, szilikózisom van, s szeptember elsejétől nem mehetek le a bányába sem, mert negyven- százalékos munkaképességcsökkenést állapítottak meg. Már pár hónapja a központban dolgozom, de az íróasztalt nem nekem találták ki ... A fényképeket nézegetve szóba kerülnek a bányamentős emlékek, melyekről nem szívesen beszél. Érzem mi játszódhat le benne az egykori munkatársak fotói láttán . .. — S most? Szája mosolyra húzódik, s nagy szeretettel mesél pecós élményeiről. Az autóvezetés és a horgászás a két hobbija. Sokat autózik: lánya Nagyatádra ment férjhez, kisunoka is van, sűrűn látogatják őket. Szabad ideje nagy részét pedig tópartokon tölti. — A jó levegő, a csend igazi kikapcsolódást jelent. A Nagy Halat még nem sikerült kifognom, de van még időm. . . Csak türelem és jó szerencse kérdése. Ennyi lenne csupán? A több, mint húszezer bányász, a nyugdíjasok, a családtagok, százezernyi ember közül azokat sikerült vajon megkérdezni, akik magukban hordozzák társaik sikereit, kudarcait, életük minden jellemzőjét? Szabad-e ilyen erős nagyítót használni, amikor az egyes ember életében keressük a bó- nyászélet értelmét? Kell! De azért nem szabad a környezet mellett, amely Komlósi Imre, Pinczés Mihály, Derdák György életének ugyancsak meghatározó tényezői, vakon elmenni. Üjmecsekalján 3700 lakás épült, aztán később a tv- hózakban újabb 200, Kertvárosban is 200 a Mecseki Érc- bányászati Vállalatnak köszönhetően. A 400 ágyas klinika, a Ságvári Művelődési Ház, tucatnyi iskola, óvoda, bölcsőde, az állatkert, a vidámpark, Orfű ... Komló, Meszes ... A Mecseki Szénbányák gondozásában 6000 lakás van, ezenkívül az ötödik ötéves tervben a bányászlakás építési akcióban 2150 fiatal bányász kapott lakást, a mostani tervidőszakban csupán ez a vállalat 1700 lakást épít, a fiász-program pedig újabb 900 lakás építését teszi lehetővé. A pécsi Puskin Művelődési Ház, a Gorkij, a Zalka Máté, a vasasi Petőfi, a komlói Juhász Gyula, a Kossuth-aknai, a szászvári tízezernyi ember szórakozását, művelődését biztosítja. ... ♦ Derdák György 23 esztendeje dolgozik a bányában, most harminckilenc éves. A Mecseki Szénbányák Pécsbá- nya üzemében csapatvezető vájár. Műszak után beszélgetünk. Szabadszombati munka — kell a pénz. Azt mondja ötéves átlagban 10—11 000 forint körül jön össze a pótműszakokkal. Az lenne a reális, ha 20 műszak alatt kereshetnének ennyit, hetente két napot akkor pihenéssel tölthet- nének ... — Neked mit adott a bánya? — Elsősorban szakmát. Kicsit nehéz, de szép .. . Háromszor megoldották a lakásproblémámat. Nyolc év után kaptam először István-aknán, aztán Pécsett, a Magyar Lajos utcában egyik 10 emeletesben. Olyan helyre szerettem volna menni, ahol jó a levegő, lányaim is jól érzik magukat. Ismered a Mecsek-oldalban azokat a lépcsős fehér házakat? Na most ott lakom. Nagy erkély, szép a kilátás, felettem csak az ég . . . Aztán féltucatnyi kitüntetést kaptam. Mégsem ez a fegfontosabb. Számomra talán az, hogy beleszólhatok saját sorsom intézésébe. Nálunk működik az üzemvezetői tanácsadó testület. Minden munkaterületről három-három fizikai dolgozó tagja ennek. Nem ám csak szájtátinak. Tényleg hallgatnak a szavunkra. Igaz, jól is teszik, mert azért mi, akik a gépet fogjuk, tudjuk igazán, hogyan lehet nagyobb teljesítményt elérni. többet termelni. Derdák György mindössze két kis kerülőt tett: először villanyszerelő akart lenni, aztán 1973-bán tizennégy évi munka után leszámolt a szénbányáktól. Szeptembertől—szeptemberig, így maradt fel emlékezetében akkori kirándulása az uránhoz. — Téged nem hajtott soha, hogy egyszer a gépet letegyed és a saját szakmádban előrelépj? — Nem. Most bányamentő tanfolyamra járok, de ez itt tulajdonképpen kötelességem. Az emberek amikor tanulni kezdenek, mindig elvwgynak már attól, amit csinálnak. A jó munkásokat sokszor kiemelik, aztán a másik beosztásban felét sem képesek produkálni. Azt hiszem úgy nevezik ezt, Hogy Péter törvény. Egy jó munkahely kell, persze nem mindig, mert az igazságtalan a többivel szemben, ha egyet futtatnak, akkor én nem vágyók el a géptől, az üzemtől sem . Holnap újabb hétköznapok kezdődnek. Az autóbuszon jó lenne egy szabad hely, aztán fejszeélesítés, talán lesz a raktárban^ jo fúrókorona, a kasban majd a bányásznapról is beszélnek, robbantás, biztosítás . . , Komlósi Imre és Pinczés Mihály már nincs köztük, de a Mecsek tucatnyi aknájás ba leszálló bányászok között bizonyára sokan lesznek, akiknek még eldugul a fülük és az éjszaka órák hosszat forgolódtak: mit hoz a bánya, mit ad a bánya? Lombosi Jenő Roszprim Nár.dor Pinczés Mihály Derdák György HÉTVÉGE 3.
