Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)
1981-09-03 / 241. szám
1981. szeptember 3., csütörtök Dunántúlt napló 3 Az első általános Iskolás kollégium Az első iskola körzet: Bezedek Emlékezés 30 éiv távolából------------------------------------ ¥ --------------------------------S ze ptember elsején múlt harminc éve, hogy Bezedeken megalakult megyénk, s egyben az ország első körzeti iskolája. Bezedek korábban is közigazgatási alközpont volt, és iskolaügy szempontjából is idetartozott Lippó, Iván- dárda, Sárok. A hárminc évvel ezelőtti iskolaszervezés fő mozgatója az akkor bezedeki iskolaigazgató, Rejtő János volt, aki tavaly vonult nyugdíjba a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat éléről. Most otthonában idézte fel a harminc évvel ezelőtt történteket. —.__________________________________________* ■- Nagyon sok szó esett az ötvenes évek elején is a hátrányos helyzetről, a falu, város közti különbségről; osztatlan iskolákról, nem voltak azonban akkor kidolgozott irányelvek az iskolák körzetesítésére. Nem vártam meg, amíg központi utasítás érkezik az oktatás korszerűsítéséről, hanem összehívtam a kollégákat és megbeszéltem velük a tervemet: behoznánk Bezedekre a felső tagozatosokat, felosztanánk egymás között a tantárgyakat, idehoznánk a szükséges felszereléseket, térképeket. Ebben egyetértettünk, nyáron szülői értekezleteket tartottunk a négy községben, azzal, hogy megcsináljuk a körzetet, ha a szülők is egyetértenek vele. Szeptemberben — bár nem rendelte el senki — minden felső tagozatos megjelent Bezedeken. Az ügyet mindenki segítette a négy faluban: a családok, a párt, a tanács és a tsz is. Szétszórva, megürült helyiségekben alakították ki az osztályokat, és akkor már kiszemelték a jövendő iskolaépületet, egy megürült nagy parasztházat a falu végén. Ebből lett végül a körzeti iskola — ma már szinte hihetetlen összefogással : — Magunknak kellett iskolát teremtenünk — emlékszik visz- sza Rejtő János. — Nem lehetett várni tervre, építőkre. Kaptunk 20 000 forintot a megyei tanácstól, ahol mindig is példaként emlegették a bezedeki iskolaszervezést. A pedagógusok, a szülők, a -nyolcadikos nagy fiúk, lányok jöttek falat bontani, a törmeléket elszállítani. A szülők odaadták a fogataikat. A gyerekek elmentek a majsi erdészetbe, elmondták, hogy iskolát építünk, kivágták és elhozták a fát, összeszedték a faluban a követ, a téglát, és elkezdődött 1952 őszén az iskolaépítés. Sokat köszönhettünk Kresz Péter kőművesnek, Haris Dezső és Péter asztalosoknak. Két tanterem lett a pajta épületében, ahol, ha a közbülső spanyolfalat szétnyitottuk, díszterme volt a falunak. Mögötte fizikai, kémiai előadó épült. A főépületben lett 4 tanterem. A nyárikonyhában a szertár. A gyerekek meszelték évente többször is az iskolát, függöny, virág került az osztályokba, váltócipővel jártak be, és maguk takarítottak. Az udvart letég- láztuk, s az egész falu a csodájára járt a takarítónőnk, Er- dősi néni őszirózsáinak — nagyon szép volt. . . A testület első nevelői — vagy hatan lehettek — úgy emlékeznek' vissza, hogy ebben az iskolában nem voltak fegyelmezési gondok. 1951. szeptember elsején majd 300 gyerek járt ide és párhuzamos osztályok is voltak. A bejárás Sárokról, Ivándárdáról 2 kilométert, Lip- póról 300 métert jelentett. Téli időben pedig a tsz, a szülők fogattal, szánnal hozták-vitték felváltva a gyerekeket — mégis megerőltetést jelentett a bejárás. — Akkor már ott étkeztettünk mintegy 40 rászoruló gyereket — folytatja a visszaemlékezést az egykori iskolaszervező — és arra gondoltunk, mi lenne, ha hétfőtől szombatig szállást is biztosítanánk a gyerekeknek. 1953 őszén mintegy 50 sároki és ivándárdai gyerekkel indult meg - mi így neveztük: a kollégiumunk. A szülők mintegy 50—60 forintot fizettek havonta az ellátásért. Pár hónap múlva szervezte meg Müller György Magyarbólyban a következő általános iskolai diákotthont, amely ma is működik. Mindenesetre, amikor megérkezett a minisztériumtól az alapítólevelünk, azon I. szám alatt volt bejegyezve a bezedeki bentlakásos általános iskolai kollégium — úgy tudom, az első az országban. Pár év múlva megszűnt a bentlakás, feleslegessé vált, hiszen gyarapodtak a buszjáratok. Aztán Lippón alakították ki a környék gazdasági központját a tsz révén — így ide települt át az iskolaközpont is. Harminc évvel ezelőtti tanévnyitó kólában Mostani igazgatója, Csordás Miklós is ott volt még az első körzeti iskola kezdeti éveiben. 1974-től nevelési központ működik az új lippói általános iskolában, ahová a négy községből ma a 30 évvel ezelőtti gyereklétszámnak csaknem a fele jár mindössze: 170 gyerek. Teljesen osztott ma az iskola, szaktantermi rendszert alakítottak ki saját erőből, s a gyerekek 78 százalékát napközis ellátásban részesítik. A körzetesítés befejezettnek mondható Baranyában. Ez a megye mondhatja magáénak Vajszlóval az ország egyik legnagyobb iskolai körzetét 13 községgel: a baranyai gyerekek utaznak legtöbbet iskolájukba az országban: és nem kevés az ingázó óvodások száma sem. Ma már Ismerjük a körzetesítés árnyoldalait is. Az első baranyai körzet megalakítóját, Rejtő Jánost végül arról kérdeztük, ő miben látja fő szabályait ennek az iskolaszervezési folyamatnak? — Ha a körzetesítés által előállt körülmények nem kedveznek a gyerekeknek, ezt nem szabad erőltetni. Mindenre figyelni^ kell a körzetszervezéskor: az úthálózat, a közlekedés körülményeire. Ne legyen túl hosszú, fárasztó az utazás, ne legyen felügyelet nélkül a gyerek — ahogyan mi annak idején az egész körzetet át tudtuk tekinteni, s naponta találkoztunk a szülőkkel. Jómagam rengeteget motoroztam a Bezedeken töltött tíz év alatt a pályám legszebb tíz esztendejében. Gállos Orsolya az újonnan épített bezedeki isŰj könyvek A XVIII. század híres anekdotázói, nagy mulat- tatói közül jószerivel csupán Hermányi Dienes József neve ismeretes, s tőle is leginkább a Nagyenye- di Demokritus című gyűjtemény, holott 158 kötetnyi kézirat maradt utána, s lehetne mit válogatni a kortársai által . lábakon járó könyvtartó polc’’-nak nevezett derék református pap hagyatékából. Most egy újabb híres anekdotagyűjteményt ismerhetünk meg a Magvető Kiadó jóvoltából a méltán népszerű Magyar Hírmondó című sorozatban. Kónyi János tizenhat műiét, vékonyab- bat-vaskosabbat adott ki, de alig maradt fenn belőlük használható példány, úgy agyonolvasták humoros történeteket kedvelő kortársai. Kónyi János ismeretlen kisnemes, szegény strázsamester volt, aki csupán szórakoztatni akart. A mindenkor nevető Demokritus ma is élvezetes olvasmány, a XVIII. század jellegzetesen bájos terméke, nyelvészetileg is érdekes szófűzéseivel, a pikantériát körülíró vagy netán kimondó kifejezéseivel. Mi sem természetesebb, hogy főtémája a szerelem, a pajkos lány vagy az erőszakos ifjú. S akit az olvasmány élvezetén felül több is érdekel, eligazítja a gondosan szerkesztett név- és szójegyzék, illetve magyarázat. A Történetírók Tárának harmadik kötetét bocsátja közre a Gondolat Kiadó Egyház, műveltség, történetírás címmel. A katolikus történetíró iskola, melyet korábban a jezsuiták indítottak el, a kiegyezés körüli időben érkezett csúcsára, s túllépve rendi korlátain, nemzeti szempontból is jelentősét alkotott. A történelemmel kissé behatóbban ismerkedők előtt ismerősen cseng az a három név, kiknek munkáiból ez alkalommal válogatás készült: Römer Flórisé, Ipolyi Arnoldé, Fraknói Vilmosé. Römer Flórisban nemcsak a magyar régészet megalapítóját tisztelhetjük, hanem az első magyar tudományos folyóirat megalapítóját is. A körzet jelenlegi iskolája, a lippói nevelési központ Tetten érte az időt A háborús naplótól a falukrónikáig Vendégségben Péteri Ferencnél, Mozsgón Beszélgetéseink apropóját általában valamilyen időszerű esemény adja meg. Péteri Ferenc nyugalmazott mozsgói pedagógus esetében is lett volna ilyen alkalom tavaly, amikor megkapta a Szocialista kultúráért kitüntetést, mégis más úton jutottam el hozzá az elmúlt hetekben. Pécsi levéltárosok hívták fel rá a figyelmemet, s emlékeztettek hónapról hónapra: a mozsgói krónikaírót el ne mulasszam megírni, mert az ő falukrónikáit tanítani lehetne. Szép kertes házban lakik Péteri Ferenc a község szélén. Szobájában az íróasztal és a mennyezetig érő könyvespolc az úr. A régi és újabb magyar könyvek mellett angol és német nyelvű kiadványok sorakoznak, többek között egy Burns-kötet, amelyben gyakorta föllapozza kedvenc verseit. Apropó tehát nincs, ha „csak” a hosszú és tartalmas életpálya nem az, így kötetlenül csaponghatunk a témák között. — Feri bácsi alföldi, szabad- szállási születésű. Hogyan került Dunántúlra, és hogyan sikerült megszeretni ezt a vidéket? Mert, hogy megszerette, azt bizonyítja az a közel negyven év is, amit az életéből itt töltött. — Nekem az Alföld még most is azt jelenti, amit Petőfinek jelentett. Az ő Kiskunságról szóló versei idéződnek föl bennem, valahányszor átlépem a Dunát. (Régi trabantos vagyok, így kerül rá alkalom.) Mások ott az emberek, különösen a tanyasiak. Zárkózottak és bizony műveletlenek voltak még akkor, amikor azon a vidéken éltem. Az ormánsági kis falvakban meglepett a sok értelmes, a maga módján művelt paraszt- ember. Életem tíz legszebb évét töltöttem Markócon. Pap és tanító voltam egy _ személyben, mert a református teológia elvégzése után kijártamba nagykőrösi tanítóképzőt is. Megmondom őszintén, azért, hogy űr lehessek a magam portálán: gyakran összekülönbözött akkoriban az iskola és az eavhóz- közséa vezetője. Az iskolák ól- Icmosítása után kaptunk még két évet az átállásra, 1950-ig. No, én ráhúztam méa egy évet, megtartva mind a két funkciómat. Hát persze hoav el kellett jönnöm onnan. Nézze, eay néayszáz éves életformát nehéz volt elhaavni, nagyon nehéz . . . A meave humánus volt, Almás- keresztúrra kerültem n feleségemmel eay kéttonerős iskolába, ahol ő az alsó, én a felső taaozatot vezettem. Mert végül is a tanítói hivatásomat tartottam meg. De méa sokáig a fejemre olvasták, hoav oa- oosan beszélek. Dánosán írok. Hallom méa néha ma is. itt Mozsgón. de nem szégyellem ... De maga a krónikáról akart beszélni! — Biztosan köze van ennek is ahhoz. — Igaz, világéletemben szerettem dokumentálni a körülöttem folyó eseményeket. 1973- ban vettem át az egy évvel azelőtt elkezdett krónikát. Biztosan tudja, hogy a levéltár előírása szerint a falukrónikának három része van: az évkönyv, a dokumentumok és az összefoglaló. Ez utóbbi a legszubjektívabb, itt a krónikaíró szabadon kifejtheti a véleményét a községben tapasztaltakról.-1 És kifejtheti? — Itt, Mozsgón, igen. Nagyon jó a kapcsolatom a tanáccsal, a termelőszövetkezettel, rendszeresen megkapok minden dokumentumot. Péteri Ferenc archívumát egy kisebb napilap szerkesztősége is megirigyelhetné. A fényképek, filmek - mert Feri bácsi fotóriporter is — katonás rendben sorakoznak a szekrényében. Nyíl jelöli, hogy hol van a határ a saját és a községi anyagok között. A krónikáját grafikonok, ábrák teszik szemléletessé, valóban minta lehetne ez sok kollégája számára. Filmek és katonás rend ... A képzettársítás nem véletlen. Péteri Ferencnek ritka, talán egyedülállóan érdekes dokumentumai vannak a második világháború doni és erdélyi harcairól. Mint tábori lelkész szolgált, és a sok temetés, lelki vigasz, orvosi segítség, hátországi levelezés, a halottak anyakönyvezése mellett arra is jutott ideje, hogy megörökítse azt a poklot, amelybe a magyarok százezreit is belehajszolták. Több mint száz eredeti negatívja van a világháborúról! Az általa nagyított képek minden könyvnél döbbenetesebb összefoglalóját adják a harctéri eseményeknek. (E képek alapján készítette az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója a nagy visszhangot kiváltott Katonafotók című dokumentumfilmjét.) — Ezeket a képeket közre kellene adni, a halottak hozzátartozóitól kapott leveleket publikálni kellene. — Igen, most már kezdek rájönni én is. Csak, tudja, hosszú évekig bennem volt a görcs, hogy én „a másik oldalon álltam", nincs ezzel mit dicsekedni. Igaz, temettem el zsidó munkaszolgálatosokat, értesítettem a hozzátartozóikat is, pedig mindkettő tilos volt. Sal- lai Elemér, a Mozgó vesztőhely című könyv szerzője meleghangú, már-mór túlzásokba bocsátkozó levélben méltatta ezeket c dolgaimat, de mégis nehéz elhinnünk, hogy nem kell szemlesütve beszélnünk erről az időszakról. Térképeim vannak a doni temetőkről, pontos leírások az egyedi sírokról, hogy egyszer talán még fölkereshessék szeretteik nyughelyét a családtagok. És itt vannak az értesítéseimre, az elküdött hant- darabokra kapott levelek is: több mint harminc. Tudja, akkor lettem krónikaíró, akkor tanultam meg, hogy föl kell jegyezni a történteket, meg kell örökíteni minden pillanatot. Hogy tanuljon belőle az utókor. . Havasi János
