Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)

1981-09-18 / 256. szám

1981. szeptember 18., péntek Dunántúlt napló 3 Sok helyütt elsősorban azok a nők vállalják a mezőgazda- sági munkát, akik nem végez­ték el a 8 általánost. A tsz- ekben dolgozó nők 22,7 szá­zalékának nincs meg ez a mi­nimális végzettsége, bár azt is hozzá kell tenni, hogy ezek döntő többsége 40 éven kelüli. s már nem is vállalják a beis­kolázást. A mezőgazdaságban dolgozó szakképzettséggel ren­delkező nők országos átlaga 8 százalék a tsz-ekben, 8,9 szá­zalék az állami gazdaságok­ban, a vizsgált járásban csak 7,7 százalék. Ugyan a terme­Dr. Berényi István és a tanácskérők Nők a mezőgazdaságban A szigetvári járásban ez év nyarán fölmérést készítet­tek az MSZMP pártbizottsága pártépitési munkabizott­ságának tagjai a mezőgazdaságban dolgozó nők fog­lalkoztatásáról, élet- és munkakörülményeiről, A fölmérés szín­helye a dobszai, a felsőszentmártoni, a mozsgói, a szentlászói, a szentlőrinci termelőszövetkezet és a Szentlőrinci Állami Gaz­daság volt. A járásban a munkaképes korú nők foglalkoztatottsága eléri az országos 78 százalé­kot, de a mezőgazdasági te­rületen csökken a dolgozó nők létszáma. Csak egy példa: amíg 1978-ban a vizsgált tsz- ekben dolgozók 40 százaléka volt nő, ma már csak 35,7 ez az arány. Ha közelebbről néz­zük, az is kiderül, hogy főleg fiatal nőket lehet keveset ta­lálni. Igaz, az állami gazdasá­gokban kedvezőbben alakult a fiatalok arpnya, de a termelő- szövetkezetben a nők többsége 40—55 év körüli. Sok minden befolyásolja ezt. Azok, akik a termelőszövetke­zet megalakulása óta mező­gazdaságban dolgoznak, meg is maradnak ezen a munka­helyen. Ám ahol a fiatalab­baknak más lehetőség is nyí­lik, ott már nem szívesen ma-' radnak a nők a mezőgazda­ságban. Különösen a város- környéki községekben érződik ez, s ott, ahol jók a közleke­dési lehetőségek. E tekintet­ben egyébként — a hagyomá­nyok által is befolyásolva — nagy a különbség a községek között. Például amíg a szent- lászlói tsz-ben dolgozóknak csak 27,8 százaléka nő, addig a felsőszentmártoniaknál az arány 52 százalék. egész éves foglalkoztatása nincs megoldva, sokan a ház­tájival egészítik ki jövedelmü­ket, vagy az idény elmúltával máshol vállalnak munkát. Több helyen, ahol a nők nem tudják vállalni az ingázást, hogy az idény befejeztével máshol dolgozzanak, ott mel­léküzemágat létesített a tsz. Szentlászlón erre nagy szük­ség is volt, s ma már a nők varrodában és fonalüzemben dolgozhatnak. Vagy egy másik példa: a kétújfalui műanyag­üzem. Melléküzemben a nők 19.2 százaléka dolgozik, ezen belül azért nagy az eltérés: Kétújfaluban 24,3 Szentlászlón 50.2 százalék. A legmagasabb az állatte­nyésztésben dolgozók bére, ez meghaladja a növényter­mesztésben, a melléküzemek­ben, s az adminisztrációban dolgozókét. A munka szerinti bérezés következtében sem szűnt meg azonban a férfiak és nők átlagkeresete közti különbség. Ennek egyik oka, hogy a fizikai munkát végző nők kevesebb munkaórát dol­goznak, mint a férfiak, s ala­csonyabb a szakképzettségük is. De igazságtalanságok is elő­fordulnak, melyre nincs ma­gyarázat: a teljesen azonos munkakörben dolgozóknál a férfiak továbbra is többet ke­resnek. Például egy férfi ügy­viteli dolgozó átlagkeresete meghaladja a háromezer fo­rintot, egy nőé el sem éri! Ezek a legjellemzőbb és leg­fontosabb tények, amelyek a vizsgálat során kiderültek, s a fölsorolt hiányosságok egyben a jövőre vonatkozó nőpolitikái feladatokat is meghatározzák. D. Cs. A cipőiparban dolgozó fiatal szakemberek találkozója Martfűn A martfűi Tisza Cipő­gyárban csütörtökön meg­kezdődött a cipőiparban dolgozó ifjú mérnökök, technikusok és közgazdá­szok Vili. országos talál­kozója. A mintegy száz résztvevővel lezajló ta­nácskozás első napján foglalkoztak a cipőipari kellékek minőségi követel­ményeivel, a műtalpak és a műanyag kellékek gyár­tásának kérdéseivel. Pén­teken a találkozó befejező napján a résztvevők meg­tekintik a Tisza Cipőgyár egyes üzemeit és ismer­kednek az ott alkalmazott termelési módszerekkel. 99 lőszövetkezetek szorgalmazzák a beiskolázást, s anyagilag is támogatják, azonban a munka, a családi feladatok miatt erre igen kevesen vállalkoznak. Kísérletképpen megjátszom a ■ • tájékozatlant, de a Komló vá- rosi Tanács épületében, akihez csak fordulok . kérdésemmel, w mindenki el tud igazítani: tanácsadás nyugdíjasoknak A munkahelyi és családi el­foglaltság mellett a nők a háztájiban is nagy szerepet vállalnak. Vannak tsz-ek, ahol ezt a hasznos munkát kedvez­ményekkel támogatják, példá­ul munkanap-jóváírással szor­galmazzák a háztáji vállalását, így Mozsgón és Szentlőrincen. A mezőgazdasági üzemek ta­karmánnyal, helyenként állat­kihelyezéssel járulnak hozzá a háztáji termeléshez. A tápellá­tás, a zöldség és a gyümölcs fölvásárlása egyik-másik he­lyen, így például Szentlászlón, egyelőre gondot okoz. Szentlő­rincen ezt a kérdést már meg­oldották: az áfész mellett az állami gazdaság a másik föl­vásárló, ahol az üzemi konyha részére veszik meg a háztáji­ban termelt zöldségeket. A jövőben pedig tervezik a teljes megmaradó mennyiség fölvá­sárlását. Nem mellékes ugyan­is, hogy a sok munkával, fá­radsággal megtermelt zöldség és gyümölcs gazdára találjon, hiszen csak így van értelme a háztájinak. Nem véletlen, hogy eddig nem esett szó a nők foglalkoz­tatásával kapcsolatban az ál­lattenyésztésről. Ugyanis még ma is döntő többségük a nö­vénytermesztésben dolgozik. A növénytermesztésnek — munka- alkalom szempontjából — van azonban egy nagy hátránya is: az idényjelleg. így a nők — Jogi tanácsadás? Első emelet, a vb-teremben. Szerencsém van: rajtam kívül most senki nem várakozik dr. Berényi István alkalmi fogadó­szobája előtt. A félreértés tisz­tázása után — engem is ta­nácskérőnek hitt az első pilla­natban — a beszélgetés a mai „ügyfélforgalomra" terelődik. — Ügy látszik, ma senki nem jön — nézek az órámra. — Már fél kilenc. — A tanácsadás nyolckor kez­dődik, s eddig már hárman voltak. Az első egy baleseti ügy volt és szakértők kirendelését kellett kérelmezni, a második szülőtartással, a harmadik pe­dig a gyermekgondozási segély- lyel kapcsolatos. Igazán nem kell félnem, hogy unatkozok kedd délelőttönként a jogi ta­nácsadás idejében. Három és fél éve szervezte meg a városi népfrontbizottság ezt az ingye­nes szolgáltatást, s azóta hat- szóz ügyünk volt. S mintha csak ennek igazo­lására történne, egy tanácskérő nyitja ránk az ajtót. Ettől kezd­ve egészen tíz áráig olyan a beszélgetésünk, mint egy Petőfi vers: „megint jönnek, kopogtat­nak”. A legkülönfélébb ügyek­kel keresik meg dr. Berényi Ist­vánt. Például két fiatal férfi, szinte egymás után, házassági bontóperéhez kér tanácsot, s persze n legnagyobb gondiuk, hogy kié lesz majd a lakás, hiszen azért ők, s nem válófél­ben levő feleségük írt alá tíz­éves szerződést a Szénbányák­kal; aztán eav nyugdíjas asz- szony a lakás-használatbavételi díj mértékéről érdeklődik, maid eav nyuadíias bónvász a talál­mánya kivitelezéséhez szeretne valamilyen formában pénzt sze­rezni. Ahogy a szavaiból kide­rül, ennek a találmánynak egy kicsit offéle örökmozgó jellege van. — De hát mit lehet tudni? — tárja szét a karját dr. Berényi István, miután a nyugdíjas bá­nyász elmegy. — Én nem va­gyok műszaki szakértő, s egy beadvány megírását minden­képpen megéri. Meg is értem ezt a nyugdíjas bányászembert, hogy ilyen dolgokkal foglalko­zik. Én is már öt éve nyugdíjas vagyok — a DÉLKÖ-nél voltam belső ellenőr —, s tudom, hogy ilyenkor hirtelen nagyon sok szabad idő szakad az emberre. Én is szinte izgatottan várom a keddi napokat, amikor ide kell jönnöm. Megjegyzem, amikor kitoláltuk ezt a jogi tanács­adást, elsősorban a nyugdíja­sokra gondoltunk. Ök is fordul­nak legtöbben hozzánk, de jön­nek persze a fiatalabbak is. Két évig egyedül csináltam a ta­nácsadást, másfél éve azonban az ügyvédi munkaközösség is bekapcsolódott. Én kedden 8- tól 10-iq, dr. Kovács Gábor ügy­véd pedig péntekenként 8-tól 9-ig fogadja a tanácskérőket. S hogy milyen ügyekkel jön­nek hozzájuk leginkább? Leg­többen lakásügyekkel, baleseti kártérítési ügyekkel, nyugdíj­ügyekkel, gyermektartósdíjjal' kapcsolatos problémákkal, de vonnak néha egészen különle­gesek is. Például egy menekült görög állampolgár, aki álnéven volt kénytelen élni Magyaror­szágon, nemrégiben amnesztiát kapott hazájában. Dr. Berényi István segített neki elintézni, hogy régi nevét visszakapja. A komlói városi népfrontbizottság jogi tanácsadása tulajdonkép­pen mindenre kiterjed, kivéve a jogi képviseletet, mert hiszen ez mégsem jogsegélyszolgálat. Ezen a délelőttön az „ügyfe­lek" többsége nem volt szemér­mes: az újságíró előtt is el mer­ték mondani problémáikat. így aztán megfigyelhettem dr. Be­rényi Istvánt munka közben: a halk szavú magyarázatait, a tü­relmét. Egész lénye nyugalmat és bátorítást sugárzott. Óhatat­lanul eszembe jutott róla egy régebben látott tv-film, amely­nek a hőse — egy nyugdíjas tisztviselő — a lakásán fogadó­órákat tart, s bárkinek a prob­lémáit megértőén meghallgat­ja­Dr. Berényi István mosolyogva bólogat, omikor ezt említem: — Emlékszem én is erre a filmre. Az is igaz, hogy erre a tanácsadásra nemcsak jogi problémákkal jönnek az embe­rek, főleg az idősebbek, honem jó néhányon egyszerűen csak panaszkodni. De ez nem baj, megértem őket és „én is" min­denkit meghallgatok. D. I. B Kinek a munka­erkölcse? „... ha az értékképző fo­lyamatot egybevetjük a mun­kafolyamattal, azt látjuk, hogy az utóbbi hasznos munkából áll, amely használati értéket termel... De a munka csak annyiban számit, amennyiben a használati érték felhasznált idő társadalmilag szükséges. Ez különféle dolgokat foglal magában. A munkaerőnek normális leltételek között kell funkcionálnia. Ha a fonás tár­sadalmilag uralkodó lonóesz- köze a fonógép, akkor a mun­kás kezébe nem szabad rok­kát adni. Normális minőségű gyapot helyett nem szabad hulladékot kapniq, amely min­den pillanatban elszakad. Mindkét esetben a társadalmi­lag szükséges munkaidőnél többet használna fel egy font fonal termeléséhez, ez a fölös idő azonban nem alkotna ér­téket, illetve pénzt. A munka­folyamat tárgyi tényezőinek normális jellege azonban nem a munkástól, hanem a tőkéstől függ." (Marx: A tőke, III. 5.) Ami az idézet előkeresésére késztetett, az az, hogy nagyon sokszor és nagyon gyakran beszélünk munkánk színvonalán ról, hatékonyságáról. Különö­sen sokat beszélünk mások munkájának eredményességé­ről, vagy hiányosságairól: ha lézengő embereket látunk az építkezéseken, ha unatkozó hi­vatalnokokat az irodákban, ha rozsdásodó gépet a határban, vagy éppen elhullott termény mázsáit az utak mentén. Egy esztergályos vagy bányász nem elsősorban azért nem sze­repel a rossz példák között, mert munkája kevesebb hiba forrása lehet, hanem mert nincs a közvélemény szeme előtt munkája konkrét végzése során. De egy unatkozó építő­ipari munkás alkalmasint meg­találja vasipari társát, ha a gyárudvaron kell valamit épí­tenie. Még beszélgetésüket is el­képzelhetjük, melyből most mellőzzük a személyes vonat­kozású részeket: ,,Látom, te is elmennél a munka temetésé­re." „Hát, nem éppen az öntu­datom miatt dolgozom, hanem mert meg kell élnem valami­ből." „Es így meg lehet élni?” „Dolgoznék én, ha lenne mit, de most éppen cement nincs, pedig már két napja szóltam, hogy kell hozatni." „Nekem meg a gépemet javítják. Már régen megérett arra, hogy ki­selejtezzék, többet javítják, mint amennyit dolgozhatok rajta." Ha a két munkás között ta­lálunk különbséget, akkor az csak az, hogy az egyik óra­bérben dolgozik, a másik pe­dig teljesítménybérben. Nem nehéz elképzelnünk, hogy me­lyik lesz az, aki újra és újra felszólal: „tessék nekem olyan munkakörülményeket teremte­ni, hogy dolgozni tudjak". Pe­dig lehet, nem is olvasta Marx­ot. Szerencsére kipusztultak az olyart írások a magyar sajtó­ból, amelyek úgy bizonyították a nyugati munkások kizsákmó- nyoltságál, hogy azoknak ci­garettányi idejük sem jut a munkaidő alatt — elfeledve, hogy a kizsákmányolás nem* a munkaintenzitással van össze­függésben, hanem a megter­melt értéktöbblet egyéni kisa­játításával azonos. Ahhoz pe­dig, hogy kisajátítható érték­többlet keletkezzen a termelés­ben, ahhoz a tőkés tudta, hogy értékén kell megvásárolni a munkaerőt, s normális feltéte­leket kell teremteni működte­téséhez. Az a tőkés, amelyik nem így cselekedett, drágáb­ban termelt mint a többi, s előbb-ulóbb tönkrement — megszűnt kizsákmányolónak lenni. Gazdasági életünk szabályo­zóinak változásai is annak a célnak a jegyében történtek és történnek, hogy munkánk in­tenzitását, hatásfokát javítsák: hogy olcsóbban termeljünk mint eddig. Számunkra erre a legncgyobb lehetőséget a munka jobb megszervezése je­lenti. Különös jelentősége van ott a jó munkaszervezésnek, a munkaidő kihasználásának, ahol nem a legkorszerűbb „fonógép” és a legjobb minő­ségű „gyapot áll a munkás rendelkezésére, hiszen az amúgy is drágább termelést to­vább drágítja, ha a munkás nem dolgozik a rossz gép, a hiánVzó anyag miatt. Márpe­dig a munkás dolgozik, ha megfizetik munkáját, s nem dolgozik, ha azt is megfizetik. De ezt már nem olyan szíve­sen teszi, mint gondolják azok, akik unatkozó munkásokat kri­tizálnak. Mert a munkás tudja azt is, hogy a munkájából él meg, ezért előbb-utóbb ott fogja hagyni azt a munkahe­lyet, ahol rosszul, de megfize­tik a nem dolgozást is egy olyanért ahol dolgozni kell — és lehet: —, s ahol ezzel arány­ban nagyobb a fizetése is. A tőkés csak akkor jut érték­többlethez, ha az a termelés folyamár keletkezik - ezért gondoskodnia kell a munkafo­lyamat tárgyi tényezőinek nor­mális jellegéről. De a szocia­lista társadalom is csak úgy gyarapodhat, ha értéktöbbletet hoz létre, s akkor állhatja meg helyét a világméretű értéktöbb­let-termelésben, ha ezt ugyan­olyan hatásfokkal, azonos be­fektetéssel teszi, mint a polgá­ri társadalmak. Ha nálunk egy munkásnak, minden munkásnak többet kell, jobban kell dolgoznia, az nem a kizsákmányolás visszatérését jelenti, hiszen munkájának eredményét nem sajátíthatja ki azon az alapon, hogy ő a termelési eszközök tulajdono­sa. De mert éppen tulajdono­sa is minden munkás ezeknek az eszközöknek, érdeke minde­gyikőjüknek, hogy saját mun­kaidejének jobb kihasználá­sára, a normális munkafeltéte­lek megteremtésére ösztönöz­ze azokat, akik irányítására bízták e tulajdon egy részét. S mivel ebbéli érdeke találkozik a társadalmi érdeket képviselő párt és az állam igényével, jó lehetőségünk van Otra, hogy a munka megszervezésére hiva­tottak munkafegyelme álljon a figyelem középpontjába, s ne a miattuk tétlenségre kénysze­rülő munkásé. B. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents