Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)

1981-09-14 / 252. szám

Taroltak a pécsiek a Mecseken (Folytatás az 1. oldalról.) A magasabb géposztályban a Balatoni-Hideg vetélkedőt kísérte méltán nagy érdeklő­dés. Hideg csaknem három másodpercet javított szombati első futambeli eredményén. Balatoni viszont több, mint hat másodpercet javult szombat­hoz képest! Az öreg Alpine mintha megfiatalodott volna. Voltak, akik más motor hang­ját vélték hallani, mások sze­rint a népszerű Miska ,,dobó- dott fel”. Tény, hogy Hideg hiába autózott ki szinte min­dent az 1600-as Ladából, az összesítésben Balatonié lett a győzelem. 79 századmásod­perccel előzte meg Hideget. Voltak biztos győzelmek. Cserkutit ma senki sem ké­pes megszorítani a kategóriá­jában. Ráadásul a győri Kin­cses István Lada Turbója láng­ra is lobbant. (Eloltották ugyan és menetkész maradt, de ki­esett). Ugyanilyen nyugodtan versenyez az Easterek között Kovács Sándor. A mezőnyben csak a műszaki hiba tudná megszorítani. Dehát a motor­ja nagyon jó, még ettől sem kell tartania. Akadt furcsa győzelem is. Kuszka László Alfa Romeo spi- derével győzött a 6. csop. 10. géposztályban. Megverte Tóth Jánost. Nos, ez úgy esett, hogy Tóth az első futamban új ma­gyar pályacsúcsot autózott (2,58,64). A magyarok közül el­sőként teljesítette három per­cen belül a távot. Viszont a második futamra a Toj már nem volt hajlandó felfutni a hegyre. Annál inkább az Alfa. Igaz, hogy egyelőre olyan idő­vel, amivel sem a Trabantok, sem a széria Ladák között nem lehetett volna első, de mivel Kiss Dezső sem indult, győzött. A vasárnapi elesettek. Kövér Károly (KÜLKER), a Remete rét feletti kanyarban sodródott a korlátnak, onnét átperdült egy betontuskónak, majd egy kis tisztáson landolt égnek me­redő kerekekkel. Gyabronka István megperdült az úton, közben a korlátot is érintette. Az autó menetképtelenné zú­zódott. Személyi sérülés nem történt egyik esetben sem. A műsorközlőben hallottuk: ,,Va­laki úgy fogalmazott a sok műszaki hiba és koccanás lát­Autos vallomások Rangát Ladája nem hagyta cserben Kardos kockáztatott és kivágódott Kiment Kiss kuplungja A szombaton és vasárnap rendezett Mecsek hegyi ver­seny végeztével megkértük a versenyzőket és szakosztályve­zetőket, nyilatkozzanak a HDN olvasóinak. Először a legjobb pécsiek. Bódis László: — Szombaton nagyon jól húzott a Trabant új motorja, és Barum-slick gu­mik is megfeleltek, bár jobb gumikkal még jobb helyezésre számíthatnék. Vasárnap a rajt­nál egyes helyett a 4. fokoza­tot kapcsoltam izgalmamban, s ez elég volt ahhoz, hogy meg­verjenek. Ranga László: — Rengeteget gyakoroltam, tréningeztem, La­dámmal semmi baj nem akadt, s a győzelmet a kitűnő Miche­lin pályagumiknak is köszön­hettem. Gulyás Imre: — Régi vágyam teljesült idén. Raliban koráb­ban már bajnok voltam Tra­banttal, Ladával, aztán hegyi­bajnok Trabanttal, és most végre a Ladával is sikerült a hegyibajnokság. Titkolt óha­jom még, hogy a mostani 6. helyemet a BBK-versenyeken is tartani tudjam év végéig. Hol­nap utazunk Albénába, hát majd meglátjuk ... Kiss Dezső rosszkedvűen csak ennyit mondott: — Szét­ment az Osella kuplungja, így szombaton csak 4. fokozat­ban gurultam fel. Nem tudtuk már megjavítani az autót.. . Tóth János sem volt derű­sebb: — Amíg ment a Toj, jó kilátásaim voltak, aztán össze­folyt a motorolaj a vízzel. Éj­jel megcsináltuk, de vasárnap újból így jártam. Az első fu­tam jó ideje vigasztal csupán. És végül Kardos Lajos: — Ami hosszú ideje elkerült, most bekövetkezett: nyerni akartam mindenképpen, ezért kockáz­tattam is. Megpördültem és már nem tudtam megfogni a gé­pet, közel 120-as tempóban vágódtam ki a pályáról . .. Mester István, a Bp. Volán edzője: — Széria autóink el­fáradtak a Casco Ralin, az Osella kuplungjához pedig nincs megfelelő alkatrészünk, de Kiss így is bajnok. Grünwald László, Pécsi Vo­lán: — Csodálatos kollektív csapatmunka volt úgy a ver­senyzők, mint a sportbírók ré­széről. Raliversenyzőink a ve­reséget is vállalva rajtolásuk­kal segítették elő a csapat­győzelmet. Négy nyert bajno­ki futammal vívtuk ki éves ösz- szesítésben is a csapatgyőzel­met, melyben nagy része volt a kitűnő Bódis—Ranga-Gulyás hármásnak. A sportbírók és rendezők pillanatok alatt úrrá lettek a két felborult autó miatti helyzeten, gyorsan, pon­tosan végezték munkájukat. Fekete Kálmán tán, hogy sok volt a verseny kálója". Hót van valami eb­ben a megállapításban is... K. P. EREDMÉNYEK 2—5. crop. 5. géposztály: 1. Vár­hegyi Sándor (HÓDGEP) 7,46,70, 2. Bádis László (P. Volán) 7,47,78, 3. Fodor János (P. Volán) 8,08,83, 6. Kiss István (P. Volán) 9,05,12. 1/8. csop. 3. géposztály: 1. Ranga László (P. Volán) 7,54,15, 2. Giin- disch (Bp. Volán) 8,01,61. 1/B. csop. 4. géposztály: 1. Ulmer Nándor (AFIT Pécs) 8,15,39. 6. csop. 4. géposztály: 1. Gulyás Imre (P. Volán) 7,08,73. 2—5. csop. 7. géposztály: 1. Gaál József (KÜLKER) 7,04,45. 2—5. csop. 8. géposztály: 1. Ba­latoni Mihály (Bp. Volán) 6,55,11, 2. Hideg János (Kaposvár) 6,55,90. 2—5. csop. 9. géposztály: 1. Cser­kút! J. (KÜLKER) 6.40,98 6. csop. 10. géposztály: 1. Kuszka László (Miskolc) 8,09,35. 8. csop. 12. géposztály: 1. Kovács S. (AFOR) 6,47,29. Csapatverseny: 1. Volán Pécs 19 pont, 2. Volán Bp. 13 pont, 3. KÜL­KER 9 pont, 4. AFOR 5 pont, 5. Ka­posvár 3 pont. A Pécs/ MSCszünet kerekedett felül Harmadik vereségét szenvedte a bajnokcsapat A Ferencváros bajnokcsapata a harmadik vereséget szen­vedte. Békéscsaba, a PMSC után a Bp. Honvéd elleni mérkőzésüket is elvesztették Novák Dezső játékosai. Az NB I. hétvégi hatodik fordulójának érdekessége volt, hogy a Debrecen idei első győzelmét aratta otthonában az ózdiak si­kercsapata ellen. A Szombathelyi Haladás jó sorozata Nyiregy- házán megszakadt. A két pont a hazaiaké lett. Győrben a Rába ETO jáékosai hosszú idő után vastapsot kaptak, a Bp. Vasas felien aratott győzelmük után. Meglepetés született Di­ósgyőrben, ahol a ZTE legyőzte a hazaiakat, de Békéscsabán sem termett babér a vendéglátóknak, a tatabányáik mind a két pontot hazavitték. Ranga László a dobogó tetején, dich). (Balról Genersich, jobbról Gün­Kézilabda Füzesi átlövéssel próbál gólt szerezni. Fotó: Arató László Nehéz helyzetben a PMSC Veszprém—PMSC 20-19 (7-11) NB I. férfi mérkőzés, városi sportcsarnok. 1000 néző. V.: Gyulai, Keszthelyi II. PMSC: Kovacsics - Hunyadi (1), Ked­ves (5), Taskó (2), Walter, Fü­zesi (7), Ivanics (1). Csere: Ben- kő (1), Érsek, Endrédi, Kovács (2). A kiesés rémétől fenyegetett PMSC jól kezdett az idei esz­tendő sikercsapata, a Veszpré­mi Építők ellen. Az 5. percben már 3-0 volt a piros-feketék ja­vára az eredmény, majd a 18. percben 5 gólos előnyre tettek szert (9-4). Ebben az időszak­ban 'lendületesen játszottak a hazaiak és Kedves, valamint Füzesi góljaival biztosan vezet­tek. Ráadásul Kovacsics három büntetőt is védett az első fél­időben. Szünet után a hagyo­mányokhoz híven visszaesett a pécsi csapat és a 38. percben már 12-12 volt az eredmény. Sikerült azonban a piros-feke­téknek a félidő közepére fel­javulniuk, és ismét háromgólos előnyre tettek szert. A hajrá vi­szont ismét a veszprémiek fölé­nyét hozta, és a vendégek négy másodperccel o befejezés előtt büntetőből a győztes gólt is megszerezték. Vereségével a PMSC rendkívül nehéz helyzet­be került, lényeges változásra van szükség ahhoz, hogy kihar­colhassák a bentmaradást az NB l-ben. A Veszprémből Sala­mon (5), Keller és Gyurka (4— 4) voltak a legeredményeseb­bek. * A TFSE-PMSC NB I. B. női mérkőzés elmaradt, mivel a já­tékvezetők nem érkeztek meg. A TFSE nem fogadta el a szük­ség-játékvezetők működését. Tata-Pécsi BTC 11-10 (5-7). NB II. női mérkőzés, Tata. A PMSC ráijesztett szombaton délután Újmecsekalján szurko­lóira. A Volán SC a 24. perc­ben már 2-0-ra vezetett a PMSC ellen. A mérkőzés előtt Kovács Imre, a PMSC mestere airól beszélt, hogy a Volán el­leni találkozón fel kell készül­niük arra, hogy a vendégek szervezetten, szorosan fognak védekezni és kontra támadásaik­kal igyekeznek megzavarni a pécsi csapat védelmét. Nos, valóban így történt. A vendégek két ellentámadást góllal fejeztek be. A piros-feke­ték a játékidő ebben a részé­ben félgőzzel játszottak. A mér­kőzés második 45 percében a PMSC labdarúgói a Ferencvá­ros ellen mutatott erényeikkel, megfelelő küzdőszellemmel és akarással felülkerekedtek Do­hány volt a mérkőzés hőse, fő­részt vállalt a győzelemből, mesterhármasával. De Lőrincz is régen játszott ilyen jól, és amit feltétlenül érdemes meg­jegyezni, nem emlékszünk olyan mérkőzésre, melyet 0-2-ről nyert­volna meg a pécsi csapat. A mérkőzés után Kovács Im­re, a pécsiek mestere joggal di­csérte játékosai küzdőszellemét. Pteiner Kálmán, a Volán SC edzője eléggé letérten nyilat­kozott, csapata vereségét a védelem megingásaiban keres­te. Katzirz Béla, a PMSC válo­gatott kapusa a román—ma­gyar vb selejtező mérkőzés előtt megnyugtató formát árult el, voltak ugyan olyanok, akik a Volán első gólját az ő szám­lájára írták. Ebben inkább a sorfal volt a lúdas, Juhász lab­dája rést talált a pécsiek lyu­kas sorfalán, ráadásul a fel­pattanó labda megzavarta Kat- zirzot, aki a második félidő efején a százszázalékos gólhely­zetben levő Forintos előtt tisztá­zott nagy bravúrral. Kardos Ernő, a PMSC labda­rúgója nem tartozik a legsze­rencsésebb játékosok közé. Ko­vács Imre már a második fél­idő elején be akarta küldeni a pályára Morvái helyett, hogy a pécsiek négy csatárral roha­mozzanak. A tervezett csere akkor Dobány góljai miatt el­maradt. Kardos csak a 72. perc­ben lépett pályára, de balsze­rencséjére öt perc múlva Ebed-. livel összefejelt, agyrázkódás­sal a mentők vitték el. Állapota azóta javult, már el is engedték a kórházból. * A bajnoki táblázaton válto­zások történtek. A pécsiek szá­mára feltétlenül kedvező, hogy a 13. helyről győzelmükkel a középmezőnybe jöttek fel. Hegyi István Így látta: A PMSC—Volán mérkőzésen Kucsera István, a PMSC törzs­szurkolója értékelte a pécsi já­tékosok teljesítményét. Kucsera István így látta. Katzirz (6) — Schulteisz (6), Torna (6), Róth (7), Kincses (5) - Morvái (4), Dárdai (5), Lőrincz (6) — Nagy (4), Mészáros (6), Dobány (7). Egy-iksz-kettö A HDN totó- tippjeit a 38. já­tékhétre Varga Ferenc lakatos, az újmecsekaljai tetéző törzstágja állította össze. E heti tippelőnk 1955 óta játszik rendszeresen, egyszer nagy „halként" egy 75 ezer lorintot érő 12-es találatot is sikerűit kifognia. A 38. hét tippjei: 1. Sopron—Olajbányász. Tipp: *, 2. 2. Bauxitbányász—Kaposvár. Tipp: x. 3. Bábolna—Ganz-MAVAG. Tipp: x. 4. Építők SC—Kecskemét. A Kecs­kemét bajnokesélyes, idegenben is győzni fog. Tipp: 2. 5. Gyöngyös—Bem SE. Tipp: 1. 6. Asztalos J. SE—Papp J. SE. Tipp: 1. 2. 7. Avellino—Juventus. Egy biztos, a Juventus nem fog kikapni. Tipp: 2, x. 8. Cagliari—Napoli. Tipp: x, 2. 9. Catanzaro—Intemazionale. Az Inter könnyűszerrel megszerzi a győ­zelmet. Tipp: 2. 10. Cesena—Roma. Tipp: 2. 11. Milan—Fiorentina. Az alapo­san megerősödött firenzeieknek meg­lepetést okoznak a hazaiak. Tipp: 1. 12. Torino—Bologna. Tipp: 1, x. 13. Cremonese—Perugia. Tipp: 2, x. + 1 14. Pescara—Brescia. Tipp: x. Úszó. vízilabda EB Split a számok és a vélemények tükrében Nem hiába előzte meg a „vizes világban" ritka nagy ér­deklődés a Splitben rendezett úszó, meugró és műúszó (mór olimpiai versenyszám!) Európa- bajnokságot, a 8 napos soro­zat sok érdekességgel, tanul­sággal és meglepetéssel szol­gált. Ezek élére kívánkozik pél­dául, hogy az NDK nyerte mind a 14 női műúszószámot, (ilyen sem volt még), legjobbjuk a 17 éves Ute Geweniger pedig négy egyéni és egy váltóara­nyat vitt haza; 1974 után Wla- dár Sándor jóvoltából magyar sportoló ismét duplázott. Ez­úttal mindössze egy világ- és nyolc Európa-csúcs született (meg három magyar), szemben például az 1974-es rekord-ter­méssel (17 világ- és 23 Európa- csúcs), de még 1977-ben is több világrekordot (3) döntöt­tek meg. arany ezüst bronz 1. NDK 15 11 3 2. Szovjetunió 13 11 7 3. Nagy-Britannia 3 2 3 4. NSZK 2 2 5 5. Magyarország 2 — 1 6. Svédország 1 4 2 7. Jugoszlávia 1 1 1 8. Hollandia — 3 4 9. Lengyelország — 1 3 10. Ausztria — 1 2 Magyarország sportolói Splitben két arany- és egy bronzérmet szereztek, ami keve­sebb mint a legutóbbi konti­nens találkozókon volt. Az egyik érdekelt véleménye: — Ez volt a negyedik Euró- pa-bajnokság, amelyen tanít­ványaimmal részt vettem, s ál­lítom, hogy néhány extra-klasz- szis úszó mögött nagyon tö­mör lett a mezőny — véleke­dett Széchy Tamás edző. — Sok ország szerzett döntős he­lyezést és qyakran csak tized vagy századmásodpercek dön­töttek, de a csúcsot most is a szovjet férfi- és az NDK női úszói jelentették. A nagy ver­senyben Wladár Sándor sze­mélyében világklasszis úszóval tudtunk újból megjelenni, aki a régi nagy nemzetközi hát­úszó egyéniségek méltó utóda lehet. Sajnálatos jriszont, hogy Hargitay és Verrasztó nem tu- dott~ugy felkészülni, mint ko­rábban, de a tanulmányok most már — érthetően — a jövőjüket jelentik. Fiataljaink lényegében megfeleltek. A nem hivatalos pontverseny végeredménye: 1. NDK 696, 2. Szovjetunió 679, 3. NSZK 503, 4. Svédország 420, 5. Nagy­Britannia 392, 6. Olaszorszáq 321, ...11. Magyarország 137. A szombat esti vízilabda­mérkőzések eredményei: Szov­jetunió—Románia 9:8 (3-2, 1-3, 3-1, 2-2). NSZK—Jugoszlávia 10-6 (2-1, 3-3, 1-0, 4-2). »»»*:. 46* Jl' itanN ,IJU£ A split! úszó- és vízilabda Eu- rópa-bajnokság hőse: Ute Ge­weniger négy számban győzött. A vízi labdatorna végeredménye: 1. NSZK 7 6 1 — 67-49 13 2. Szovjetunió 7 5 1 1 62-53 11 3. Magyarország 7 4 2 1 54-45 18 4. Jugoszlávia 7 3 — 4 54-62 6 5. Spanyolo. 7 1 3 3 55-60 5 6. Olaszország 7 1 2 4 55-59 4 7. Románia 7 2 — 5 49-60 4 8. Hollandia 7 1 1 5 47-55 3

Next

/
Thumbnails
Contents