Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-05 / 213. szám
1981. augusztus 5., szerda Dunántúli napló 3 T erjedelmes - 794 oldalas! - kötetben jelentette meg a Statisztikai Kiadó az 1980-as nép- számlálás Baranya megyei adatait. Ebben tallóztunk most és néhány demográfiai adat mögé próbáltunk nézni. Érdekes következtetésekre nyújt lehetőséget, hogy a kötet visszatekint a korábbi népszámlálásokra, sőt egyes esetekben a legelső - 1870-es - népszámlálásig is visszanyúl. A felelős: két világháború Mint például a népsűrűség kapcsán is teszi. 1870-ben Baranya megye mai területének a lakossága 266 008 fő volt, egy négyzetkilométerre 59,3 lakos jutott. 1980. január 1-én az állandó népesség 434 078 fő volt, a népsűrűség pedig 96,7. Egyébként 1870 óta 62 százalékkal nőtt a megye lakossága, a tényleges szaporodás mértéke viszont, amely az évszázad folyamán meglehetősen hullámzó volt, az elmúlt két évtizedben jelentős eltérést mutat: 1960-69 között 19, 1970—79 között pedig csak 10 ezer fővel nőtt Baranya lakossága. A 434 ezres népességből 210 810 a férfi és 223 268 a nő, 1000 férfira tehát 1059 nő jut, 1930-ban 7-tel kevesebb volt, a ,,tetőzést” viszont az 1949-es népszámlálás mutatta ki: a háború után 1082 nő jutott 1000 férfira. Érdekes megjegyezni, hogy 1949-ben Komlón csak 945 nő jutott 1000 férfira, 1960-ban mindössze 903. Csak azután kezdett változni az arány és legutóbb ott 1022-re emelkedett az 1000 férfira jutó nők száma. Vessünk most egy pillantást a korfára és ennek kapcsán vizsgáljuk közelebbről: mi mindent mutat korcsoportokra bontva a megye népessége. Legelőbb is: a korfán van-egy ,,nyak”, ott a 60—64 éves korcsoportnál. Feltűnő jelenség, és erre szoktuk mondani: háborús korosztályok. Valóban, úgy tűnik, hogy ezeket az évjáratokat sújtotta legjobban a második viláoháború, hiszen ezek voltak a huszonéves hadra fogható népesség. Igen ám, de a megelőző korcsoportok is sokat veszítettek a statisztika tanúsága szerint, és az utána következő korcsoport is megszenvedte a háborút. Hát akkor honnan a hiány? A kötetben található visszapillantás szeript az 1930-as népszámlálás az akkor 5-9 éves korcsoportot 31 780, az ugyancsak akkori 15-19 éves korcsoportot 27 792 főben állapította meg, közte viszont a számunkra most érdekes 10-14 éves korcsoport mindössze 20 692 főt számlált. Lépjünk hátrább a múltba: ez a korcsoport 1921—25 között született, az. első világháború után, ez pedig mindent megmagyaráz. Az erősen csökkent létszámú korosztályokért tehát voltaképpen két világháború együtt felelős. Hiányzik 95 férj Tallózás Baranya demográfiai adatai között ző népszámlálás 46 300-at, a mostani 54 ezret mutat ki (2 ezerrel több férfit és 5 ezerrel több nőt), ami figyelemre méltó társadalmi jelenség. Növekszik a magas életkort elérők száma, ez pedig társadalmi-szociális politikánk egyenes következménye. Részletesen vizsgálták a népszámlálási adatok „feldolgozásánál a népesség családi egyensúlynak illenék lennie: 113 914 házas férfit és 114 009 házas nőt írtak össze tavaly január 1-én. Hol a hiányzó 95 férj? . . . 1930-ban 827 elvált férfi és 1508 elvált nő volt — 0,7 és 1,1 százalékos arány a népességhez viszonyítva. Számuk azóta állandóan emelkedik és most 6330 elvált férfi és 9865 elvált nő él Baranyában. Mind a férfiak;'.'mind a nők körében a 30—49 év közöttiek produkálják a legtöbb elváltat. TéiSFI 21081O Fd> NŐ 223268 RÍ viszonyait. A 15 évesnél idősebb népességből 162 ezer a férfi, ennek 2276 százaléka nőtlen, 70,6 százaléka házas, 3,5 százaléka özvegy és 3,9 százaléka elvált. A 179 872 nő 14,1 százaléka hajadon, 64,1 százaléka házas, 16,2 százaléka özvegy és 5,6 százaléka elvált. Érdekes, hogy a nők számaránya ugyan nagyobb a férfiakénál, mégis több a nőtlen férfi mint a hajadon: 36 747 — 25 134. Viszont, ahol elvileg Érdekes odatsor az, ami a 15-19 évesek családi állapot szerinti megoszlásáról tájékoztat. Ebben a korcsoportban 15 057 férfi van, közülük 14 692 még nőtlen, 358 mór házas, 2 meg is özvegyült, 5 pedig elvált; a 14 272 nő közül 11 829 még hajadon, 2373 már házas, 9 özvegy és 61(1) már elvált. Elemezték a házas’nők és az élveszületett gyermekek .közötti viszonyt. 1920-ban 76 955 nőre összesen 232 770 élveszülés jutott (100 nőre 302 gyermek), 1980-ban 114 009 volt a nők száma és 215 279 az élveszü-, léseké, azaz a 100 hőre jutó szülések száma 189-re csökkent. Érdekes, hogy az 1920-as adatok szerint nem mutatható ki, hogy valamely gyerekszám „uralkodó" lett volna - 12-15 ezer között volt a nem szült, az egy—két—három gyermeket szült nők száma és a hat és több gyermeket szült nők száma is közel 13 ezer. Ezzel szemben 1980-ban közel 49 ezer a két gye/meket szült nők száma, 32 ezer az egyszer szülteké — a kettő együtt az összesnek a 71 százaléka! -, 10 százalék a gyermekteleneké, s a maradék 20 százalékon „osztoznak” azok, akik háromszor vagy többször szültek. Egyedülálló szülők A családi viszonyokat a fel- szabadulás utáni négy nép- számlálás adatainak a tükrében vizsgálhatjuk. 1949-ben 97 433 családban 312 704-en voltak, az átlagos családlétszám tehát 3,21 fő volt; most 123 928 családban 363 102-en élnek, az átlagos létszám 2,93 fő. A felszabgdulás után 86 604 házaspár közül 30 474 volt gyermektelen, a többinél 3,94 fő volt az átlagos családlétszám; most 111 360 házaspár közül 44 224 a gyermektelen, a többinél 3,60 fő az átlagos létszám. 1949-ben 10 829 egyedülálló szülő közül 1478 volt az apa és 9351 az anya, 4337, ill. 26 343 gyermekkel. 1970-ben 1337 (3212, ill. 8306) 20 350, 1980-ban 2087 (4997, ill. 10 481) 24 842 volt az egyedülálló apák és gyermekeik, ill. anyák és gyermekeik száma. A 123 928 család közül 44 224 a gyermektelen, 41 635 az egy, 31 159 a két, 5052 a három és 1858 a négy és több gyermekes. Mit mutat a kép, ha a 15 évesnél fiatalabb gyermekek száma szerint nézzük a családokat? E tekintetben már 68 373 család minősül gyermektelennek, 28 724 az egv, 22 407 a két, 3381 a három és 1043 a négy és több gyermekes csalód. H. I. Megkérdeztük az utazási irodákat (5.) Mit ígérnek az utószezonra? Volántourist: Dunántúli tájakra hívjuk a turistákat őszi üdülési ajánlatainkkal: a Kőszegi-hegyek lábánál, a szub- alpesi levegőjű Velem az erdőktől övezett falvak nyugalmával fogadja a vendégeket. Innen nem messze van Bükfürdő is, melyet nem kell különösebben bemutatni, kiváló gyógyhatású vizének híre eljutott határainkon túlra is. Ugyancsak sokat hallani az Őrségről, e Vas megyei táj szépsége különösen az őszi hónapokban bontakozik ki. A hatalmas erdőségek lombkoronái zöld, sárga, aianybarna színárnyalatokban pompáznak. Az őrségi falvak füzéresen helyezkednek el ma is, őrizve az ősi település építkezési szokásait. Szívesen töltik szabadságukat a csendet és természetet kedvelők Őriszent- péteren, az Őrség fővárosában. Az említett három üdülőhelyen olcsó áron, félpenziós ellátással parasztházaknál szállásoljuk el a Volántouristtal utazókat. Az utószezon külföldi programjából két utat választottunk ki, melyek eltérnek a megszokottól. Az egyik „Kelet-Törökország csodái”-t tárja a turisták: elé. Ez a 20 napos túra szeptember 6-án kezdődik, autóbusszal. A program tartalmazza Isztambul, Trabzon, Maiatya nevezetességeinek megtekintését, a társaság felkeresi az iráni határnál levő Ishak pasa kastélyát is. Kirándulnak a 2150 méter magas Nemrut-hegyre terepjáróval, s megtekintik a napfelkeltét I. Antiokhosz király síremlékénél. Felkeresik a Van- tavon levő Akdamar-szigetet és elmennek az Urfánál levő Szent-szigetre, a kaptár jellegű házairól nevezetes Harran faluba. A másik ajánlatunk: Hajóval hat ország tengerén. A tíznapos tórsasúton autóbusszal jutnak el Velencéig az utasok, s ott hajóra szállnak. A további útirány: Mestre, Dubrovnik, Korfu-szigete, Málta-szigete, Tunisz, Karthágó, Malorka, Barcelona, Genova, Velence, innen ismét visszautazás autóbusszal Budapestre. A hajón teljes oenzió. hideg-meleg folyóvizes kabinokban helyezik el a turistákat. Mindez a Volántourist vclutakeretének terhére.- ha Megrendelhető a Konzumban Tehertaxi, házhoz szállítás, magánfuvar A Konzum Áruház földszinti része a város egyik legforgalmasabb pontja. Nemrég valutabeváltóhely működött itt, ám — mivel állítólag nem volt forgalma - a COOPTOURIST már egy éve megszüntette. Mint hírül adtuk, július elsejétől a Szövetkezeti Szállítási és Szolgáltató Vállalat (SZÖVAUT) fuvarvállaló irodát nyitott a hírlaposztály mellett. Ugyanakkor azonban a Konzumban vásárolt műszaki cikkeket a Gelka ingyenesen szállítja házhoz, bútor pedig nincs ez áruházban. — Naponta három-négy megrendelésem van a tehertaxíra, pedig az egvtonnás kocsi egész nap itt áll a Kossuth téren. De irodánk egyéb szolgáltatásai sincsenek még kihasználva - mondja Szimler Csabá- né. - Kevesen tudják talán, hegy szabott ártarifájú házhoz szállítást is előjegyzünk o megye területére (például egy re- kamiét 5—10 kilométeres körzetbe 150 forintért visznek el). Emellett az ország bármely részébe előrendelhető magánfuvar, melyet az előleg kifizetése után pontosan teljesítünk. Dudás Istvánt, a SZOVAUT menetjrányítóját arról kérdeztük, hogy mi lehet a csekély, érdeklődés oka: — Talán nem mindenki értesült róla, hogy szolgáltatásaink nemcsak a Konzumban vásárolt árukra vonatkoznak. Irodánkat, mely az áruház telefonszámán is elérhető, bárki felkeresheti, függetlenül attól, hogy éppen költözéshez kéri-e segítségünket, vagy hogy melyik áruházban vásárolt. (Bozsik) Az idén először Lakóterületi ifjúsági fórumok Üj kezdeményezésről született döntés a Hazafias Népfront Országos Tanácsán: lakóterüA korcsoport belépése a 60- on felüliek „klubjába" egyúttal azt is jelenti, hogy az ún. eltartottak aránya most csökken, a 65 évesnél idősebbek létszáma azonban tovább nő, az előAkik a hírekben szerepelnek Hir a Dunántúli Naplóból: Nyugállományba vonult Vass István, a Munkásőrség Baranya megyei parancsnokhelyettese. Helyébe Czilják Józsefet nevezték ki. Harmincnégy éves. A fegyelem és a katonás élet, a bajtársi öszetartás — apja révén — a szigetvári és a pécsi tűzoltó laktanyákban már gyerekfejjel vérévé vált. Mégsem vitte egyenes út sem ai tűzoltósághoz, sem más fegyveres testülethez.- A postán híradástechnikai hálózatszerelő szakmunkásbizonyítványt szereztem, mégpedig a vártnál két hónappal korábban, a szakma kiváló tanulója versenynek köszönhetően. Alig dolgozott, jött ö katonai behívó, ott is- megmaradt a szakmájánál. Sorállományú őrmesterként szerelt le. Aki volt katona, az tudja, hogy ez a rendfokozat csak kiemelkedő munkával érhető el. Hogy mi hajtotta? — Ha már csinálni kell valamit, azon vagyok, hogy minél Czilják József jobban. A tessék-lássék időhúzó lötyögést soha nem szerettem. Leszerelése után nem sokkal a karhatalomhoz került. ’ — Hivatásos lettem és végre tovább tanulhattam a Gépipariban. Ott kerültem elvtársi kapcsolatba Vass Istvánnal, aki elöljáróm, itt meg elődöm volt. Egy évtizede ő hívott át a munkásőrséghez, ugyancsak a szakmámba. Kinevezett polgári alkalmazottként kezdte. Négy éven át híradóvonalon ténykedett. Megszerette, elismerték. Átvették hivatásos állományba és beiskolázták a 3 éves munkásőr parancsnoki iskolára. Az iskolát kiváló eredménnyel végezte. — Sose hittem volna, hogy a híradó vonalról így át lehet állni a katonaira, és hogy ezt is ennyire meg lehet szeretni — mondja. Tavaly ősszel léptették elő — soron kívül főhadnaggyá, most századossá a megyei parancs- nckhelyettesi'' kinevezéssel egy- időben. A kezdő éveiről beszél, tisztelettel az idősebb, a feladatokat önként vállaló, a nála tapasztaltabb munkásőrökről, akikkel együtt dolgozhatott, akikkel meg kellett találnia a közös hangot. Czilják József megyeparancsnok helyettesként is vallja: — A munkámmal kell továbbra is elfogadtatnom magam, a célért partnerként, meggyőződéssel és nem pusztán hatalmi szóval. A baranyai munkásőrök országosan is komoly szakmai elismerést vívtak ki maguknak, CO" <v i m *! t- eK-TV- J ebben az ő eddigi 10 éves munkája is benne van. A cél nem lehet más: keményen dolgozni, hogy előbbre lépjenek. Murányi László ti ifjúsági fórumokat rendeznek. A HNF és a KISZ az ifjúság- politikai határozat szellemében mintegy ötven településen, budapesti kerületekben hívja kötetlen beszélgetésre, együttgondolkodásra a fiatalokat. Általános ugyanis a tapasztalat, hogy a mozgalomban betöltött szerepükhöz viszonyítva kevés a közvetlenül a fiataloknak szóló, az érdeklődésüket kiváltó népfront-rendezvény, klub, valamilyen speciális fórum. Az őszszel induló rendezvénysorozat tehát — amelynek szervezési előkészületeit a napokban kezdték meg — hiányt pótol, s a népfront ifjúsági munkájának új, jelentős eleme lehet. Mint az MTI munkatársának elmondták a vitakörök nyilvánosak, lesznek, tehát bárki bekopogtathat a meghirdetett rendezvényekre. A korosztály sajátosságainak megfelelően a résztvevők szabadon választják a lakóterületi ifjúsági fórumok témáit, s maguk döntenek arról is, hogy kiket hívjanak meg,, legyen szó tanácselnökről, avagy a helyi üzem vezetőjéről. Ha a kezdeményezés beválik, akkor e sorozat idővel lakóterületi ifjúsági parlamentté terebélyesedhet.