Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-20 / 228. szám
6 Dunántúli napló 1981. augusztus 20., csütörtök Fiam az orvos Erzsébeten, a templom előtt hirtelen kettéágazik az út, s a keskenyebb bitumenes melletti harmadik ház Marczi Józsefé. Bent a konyhában két nagyon vidám emberrel beszélgetek: Bernadett, az egyetlen unoka hozta ezt az életet, jókedvet a falak közé ... Marczi József alacsony termetű, törékeny ember, úgy a 70 felé, felesége némileg az ellentéte . . . Szabadkoznak: nem készültek vendégfogadásra. Épp most fejezték be a házimunkát, etették az állatokat, végezték a ház körüli teendőket. Délelőtt 10 óra van. — Úgy van, hogy este érkeznek a fiamék — mondja az asszony —, s bizony már megfőztem a csirkepörköltet is. A nyári konyhában egy óra múlva olyan meleg lesz, hogy nem lehet benne meglenni.,.. Néhány tenyérnyi kép a falon csöppnyi keretben a századelőről. A hímzett falvédő talán a Mattenhorn csúcsait idézi ... — Itt születtünk, Erzsébeten — mondja Józsi bácsi. — Apámnak volt 20 hold földje, s amikor nősültem, megosztottuk. Földműves voltam, világéletemben . .. Marcziék a legcsendesebb, legszolidabb család Erzsébeten. Szeretik őket: mindketten a tsz nyugdíjasai. Józsi bácsi brigádvezető volt — A fiam az anyjára hasonlít — hunyorít, — de azért van belőlem is benne. Jó tanuló volt ugyan az iskolában, de még a pécsváradi érettségi után sem nagyon reménykedtek, hogy fölveszik, a „városi, úri emberek" közé... — Elég sokat betegeskedett a fiam kiskorában, s az öhler doktor azt mondta egyszer: majd magam mellé veszlek inasnak. A felvételi után találkoztam a doktorral - mondja az édesanya —, s akkor azt mondta: Ha vékony boríték érkezik, akkor sikerült neki, ha vastagot küld az egyetem, akkor nem ... De abban biztos vagyok, hogy egyszer még kollégám lesz a fia. A pécsváradi öhler doktor a fiú avatását már nem érte meg. Marczi néni fényképeket vesz elő, az egyik az orvosavatáson készült. Épp a rektori kézfogás pillanata. — Sokat nézegetem. Nem tudunk vele betelni. Józsi bácsihoz fordulok: — Milyen volt az a nap ... Majdnem azt mondja: olyan, mint a többi. De aztán egy szóval beéri: — Megértük . . . Megnézzük a házat, az udvart, a 9 éves Bernadett jár mindenütt elől. Megsimítja a tehenet, megfogja a boci fülét, elkap hamarjában egy pelyhes krédlicsibét, morzsolja a kukoricát a disznóknak. — Szeretsz itt lenni? — Nagyon. A nagymama a kút felé mutat: — Ott szokott játszani a fiam is, ahol Dettike babái sorakoznak, a kút mellett. Tegnap megdöglött egy kiscsibe, szomorúan eltemette a kert végébe, s még keresztet is tett a síriára. tál mellett. ..? Nem nekem való az. Az orvos, mégis csak szabadabb — gondoltam. S mivel nem volt a környezetemben olyan, akitől többet is megtudhattam volna erről a szakmáról, mint azt, hogy az orvos gyógyít, az orvosegyetemre adtam be a felvételi kérelmet. A többi már jött magától. Jóska most alorvos. A szakvizsga után ez az orvosi pálya „második fokozata". Amikor fönt, a tüdőszanatóriumban az egyik beteget megkérdeztem, milyen ember Marczi doktor? — azt válaszolta: „Nagyon rendes fiatalember, s érti, amit csinál ..." — Sikerélmény? Ehhez előbb némi bevezetés kell. A tüdőszanatórium beteganyaga nagyon megváltozott az elmúlt évek során. Ezért aztán, az egészségügyi integráció nyomán — a megyei kórház lett a szanatórium is — elég széles skálán lehet zongorázni .. . Nemcsak tüdőbetegeket gyógyítanak itt már. — Siker? Talán az, ha az ember mindent megtesz a betegéért, s az, egészségesen, vagy jobb közérzettel megy haza. Neked elmondom: volt már olyan eset, hogy valakit behoztak, akiről rögvest .kiderült, hogy nem sok van vissza ... Ha ott hal meg, a kezeim között, akkor sem tehetek szemrehányást önmagomnak. De mégis mindent megpróbáltunk, ott ültem mellette egész éjszaka, fogtam a kezét, reméltem, valamit adhatok neki így is ,.. Aztán másnap jobban lett, estére még jobban, egy hét múlva sétált... Még amikor haza engedtük, sem tudtam hinni a szememnek. — Szóval nincs reménytelen eset? — Számomra nincs. Az otthonról, az erzsébeti gyermekkorról rengeteget mesél. Ott a Karasica-partja, a Tóerdő, a templomtér. . . — Édesapja . ..?- Remélem, a becsületességét örököltem. Mindig azt mondogatta: „Fiam, mindig az egyenes úton járjunk .. ." Édesanyám pedig a legjobb anyák közül való. Egyetlen gyermeke vagyok, talán el is kényeztetett .. . Kozma Ferenc Fotó: Proksza László Egyéves a szigetvári áj kórház A szigetvári modell Egy év nem hosszú idő egy kórház történetében, de ha éppen egyéves korában tekintünk vissza a megtett útra, akkor sok tanulsággal lehetünk gazdagabbak. így a szigetvári kórház 330 ágyas mentálhigiénés részlegének esetében • is. A hetvenes évek elején dőlt el, hogy ez a patinás baranyai város ad otthont a megyében eddig oly mostoha elmeegészségügyi ellátást lényegesen javító intézménynek. A kivitelezés 1974. nyarán kezdődött, az ünnepélyes átadásra pontosan egy évvel ezelőtt, 1980. augusztus 19-én került sor. Első betegeit szeptember 4-én fogadta. Hogyan illeszkedik a város és a megye ellátásába, milyen elképzelések sugallták azt, hogy éppen itt létesüljön Dél- Dunántúl neuro-pszichiátriai ellátásának centruma, azt dr. Bocsa Barnabás járási-városi főorvos foglalta össze. — Baranya megye pszichiátriai ellátása korábban erősen túlterhelte a POTE ideg-elme klinikáját, annál is inkább, mivel annak épülete már egyébként is jelentős felújításra, bővítésre szorult. A másik az, hogy a korszerű gyógyító tevékenységhez, Szigetvár város és járás lakosságának ellátásához már csak igen nagy erőfeszítések árán volt alkalmas az elavult, mintegy nyolcvanéves, százágyas általános kórház. Az új beruházás lehetőséget nyújtott arra, hogy a járulékos költségek jelentős csökkentésével egy korszerű kórházi komplexumot hozhassunk létre két ütemben. — Ez azt jelenti, hogy születőben van az egyéves neuro- pszichiátria iljabb testvére, az új általános kórház? — Igen. A megye párt- és egészségügyi vezetésének javaslatára a kormányzati szervek jóváhagyták, hogy még ebben a tervidőszakban, pontosabban 1983-ban megkezdődhessék az új, 220 ágyas általános kórház építése. Az építkezés befejezését, illetve a létesítmény birtokbavételét a következő tervidőszak elejére várjuk. A 330 ágyas kórházat eleve úgy tervezték, hogy kiszolgáló létesítményei alkalmasok legyenek a második ütem ellátására is. A jövő tehát biztató. De milyen tanulsággal szolgált az első év? Dr. Virág Sándor, a Szigetvári Kórház igazgatója mondta :- Egy év után több hónap átlagában az ágykihasználtságunk nyolcvanöt—kilencven százalékos. Ezen belül az alkoholelvonó osztályunkon álKészek a további fejlődés alapjai Megvalósultak a szakmai tervek landó a száz százalék, a neurológián 95 százalék, a pszichiátrián sem süllyed nyolcvan százalék aló. Általában meghaladjuk az országos átlagot. — A kezdeti nehézségek, a „bejáródás" időszaka után milyennek látja a személyi és a tárgyi leltételeket? — Az orvosi létszám - jelenleg húsz orvos — biztosított. Mintegy hatvan százalékuk harminc éven aluli, ennek egyik nagyon örvendetes következménye, hogy jól össze- kovácsolódott a gárda egységes szakmai ■ szemlélettel. A tárgyi feltételek, a műszerezettség, gyógyszerellátás megfelelő, ami még hiányzik, azok a közeli jövő konkrét tervei között szerepelnek. . — Beszéljünk akkor ezekről! — Szeretnénk mielőbb megoldani a központi sterilizálást. A módosított tervekben szerepei, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalattól ígéretet kaptunk, hogy még ez évben elkészítik. Gondunk, hogy — tárgyi feltételek híján - még nem megoldott a rehabilitációs tevékenység, elsősorban a munkaterápiára gondolok. Egyik legnagyobb eredményünknek tekinthetjük majd, hogy a jövő év január elsejével megindul a gyermekpszichiátriai gyógyítás, gondozás is. Igen igényes, sőt egyesek szerint már-már illúziószámba menő szakmai elképzelésekkel látott új feladatának dr. Kézdi Balázs főorvos, a kórház igazgatóhelyettese. S hogy mi vált valóra ebből egy év alatt? Ö így fogalmazza meg: — Általánosságban azt mondhatom, hogy a kezdeti koncepciók megvalósultak. Szigetvári modellnek számít a „nyitott kapuk elve”, nincsenek rácsok, nem zárjuk a kapukat a betegek előtt. Az egyes osztályok funkcionális egységben vannak, nincs sem szakmai, sem holmi presztízs-elkülönülés. Az alkohológiai kezelés rendszere tökéletesen bevált, a korábbi több hónapos várakozással ellentétben legfeljebb négyhetes előjegyzés után felvehetjük a betegeket. Kialakítottuk az úgynevezett „fél- út intézmény modelljét”, amikor a beteg féf napját a családi, vagy munkahelyi környezetében tölti, estétől reggelig pedig a kórház lakója. Eddig egyetlen esetben sem vallottunk kudarcot, a gyógyulás, illetve a rehabilitáció ideje viszont rohamosan csökkent. Országosan is egyedülállónak számit az, hogy a megengedhető mértékig demokratizáltuk a kórház betegeinek életét. Megalakultak az egyes osztályokon a „betegtanácsok", amelyeknek tagjai közösen döntenek' az orvossal, pszichológussal, nővérekkel egy-egy szabadidős programról, a közösség pénzének felhasználásáról, ellátásuk kérdéseiről és a többi. A fiatal orvosoknál már kialakultak a tudományos kutatás csírái, rendszeres kapcsolatot tartunk országszerte a szakma képviselőivel, tapasztalatcserén fogadjuk őket. — Nem közömbös, sőt esetenként meghatározó is lehet az asszisztensek, ápolók tevékenysége. Mit tud erről mondani Kertész Ignácné, intézet- vezető főnővér?- Elmúltak a kezdeti szorongások, s az indulás utáni természetes kiválasztódás is véget ért. Hetven ápolónő, harminchat asszisztensnő dolgozik jelenleg az új kórházban, s közülük mindössze tizenkettő szakképzetlen. Megjegyzem, az országos átlagban hatvan százalék a szakképzetlenségi arány. Megvan hát a törzsgárda, tudunk rájuk építeni. Kurucz Gyula Külföldi turisták a várban Budapest egyik idegenforgalmi pontja a várnegyed. Ot világrészből naponta turisták tízezrei fordulnak meg a történelmi városrészben. A képen: japán turisták a Halászbástyán. — Sokba került a diploma? — Nem adták olcsón, az biztos — válaszol Józsi bácsi. — Hat év, az nagy idő. De bírtuk, s évről évre jobban hittünk benne. — Büszke a fiára? — Igen, de nem úgy, ahogyan maga gondolja. Azt szeretem benne, hogy nem játssza a doktor urat... Pécsett a Vadász utca 1—3— 5. szám egy ajtó fölött van, szemben a porcelángyár parkolójával. A házba körbe kell bemenni: ezt az ajtót talán soha nem nyitották. A névtáblán: Dr. Marczi József. — Néha nagyon vágyom a falura — mondja később, a félig besötített szobában. - Itt, ebben a betonházban, az emeleten élünk feleségemmel 10 esztendeje, de gondolatban mindig erzsébetiek vagyunk. Nem, mintha a város idegen volna számára. Hat évet járt ide az egyetemre, s hat éve orvos, a Tüdőszanatóriumban. Nemrégiben szakvizsgázott. Csakhogy valami plusz hiányzik . .. A feleség üdítőt hoz, s szabadkozik, hogy nem hűlt még le, pedig a mélyhűtőbe tette. Szintén erzsébeti lány. Ö is az egészségügyet választotta : nemrég tette le az asszisztensnői vizsgát. . . — Jól élnek? — Nem panaszkodhatunk - mondja Jóska. - Úgy 6000 forint körül nekem havonta ösz- szejön, s bizony a szülői segítséget még mindig élvezzük. Hiába mondom szüleimnek: hagyják már abba az állattartást, a munkát, érthetően, csak-csak betelepítik mindig az ólakat. Ezt a Vadász utcai lakást is a szülők „hozták össze". Jóska még egyetemista volt, felesége meg éppen érettségizett, amikor összeházasodtak. Mindkét családból csöppen valami. Friss baromfi, tojás, miegymás... — Hogyan lett on/os? Hosszan gondolkodik. — A középiskolában már eldöntöttem, hogy tovább tanulok, de még nemigen tudtam, hogy mit. Inkább jogász szerettem volna lenni ... De aztán, hogy-hogynem, egyszer belegondoltam: mindig az íróasz
