Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-02 / 210. szám
>• >1 öS f % C3 CA 1 2 Mondják majd hogy ez is valamiféle földalatti flakont keresett vagy effélét persze ha nincs alatta talajvíz bizony akkor gyökeres változást hoz a csuszamlás földi mi földhöz juttatott minden üledékekkel együtt akár a földieprek közötti földhányás persze tulajdonjogilag ahogy a hétköznapok nevezik: földhözragadt földhöz ragadt valahány földibolha ki elél káposztán meg répán nem beszélve a földikutyáról és a iöldindulásról a földszinű földművesről és a földrengetö csodákról * és bizonyos földrajz órákról földtolókról s oly dolgokról mi a földdel tesz egyenlővé s harcol sok földalatti azt ugyan nem lehet mondani könnyen sem azt hogy földteke mint ahogy azt sem hogy földöntúli érdem föld fölibe vagy föld alatt elnézni e földi dolgok felett mert mind földkóstolók vagyunk s főként a legvégén Durkó Gábor rajza Szikszai Károly: Július Ered a hó, ide hullik lábam elé, havazok —r július van, izzó nyárban érzem, lassan meghalok. Erdő hátán vérben a Nap, madarakon térdepel, néha elejt egy-egy cseppet és táncra kéri a fejem. MMMMMMilini Leonyid Fulstyinszkij: Hogyan ismerkedjünk üdüléskor? Jelen előadásunk a hallgatóságnak csupán bizonyos szőkébb kóréhez szól. Mindazok, akik feleséggel, gyermekeikkel nyaralnak, ne is figyeljenek rám tovább, akad elég problémájuk. A kérdés mindenekfölött az, hogy: kivel ismerkedjünk? S ez lesz első tételünk. Csakis nőkkel. Fiatalokkal és még fiata- labbakkal. Az üdülés során fellelhető egyéb típusokra ne pazaroljuk az értékes időnket. Na már most, ami a nőket illeti, ők lehetnek kissé éltesebbek is, de azért még a szemrevalóság határain belül, szőkék, barnák, fekete hajúak, s persze vörösek is, ami pedig alkatukat illeti, nos karcsúak, esetleg nádszál- vékonyak, sportos külsejűek, enyhén molettek, de dús ido- múak is. Ha már megvan a jelöltünk, fogjunk hozzá az akcióhoz. A megismerkedésnek, mint köztudott, három fokozata van. Az első az, amikor a keresztnevét tudjuk az illető hölgynek, a második, amikor a teljes nevét megmondta és a harmadik, amikor már a levélcímet is közölte velünk. Egyébként meglehetősen széleskörűen elterjedt az a vélemény, hogy az ismeretség kezdeményezéséhez bizonyos különleges tulajdonságokra van szükség, mint például a személyes varázs, a kapcsolatteremtés képessége, bizonyos adottság a partner figyelmének le- bilnicselésére. Ez kérem nagy tévedés! Egészen másra van szükség. A tengerparti felfokozott lehetőségek körében ilyesmikre van elsősorban szükségünk, mint jó szabású zakó, jóvonalú nadrág, divatos ing választékos nyakkendővel, divatcipő, no és természetesen modern napszemüveg. Az ismerkedés szempontjából valameny- nyi ruhadarab megfelel. Nehogy azt higgyük, hogy el kell A znap este szokvány iskolabuli volt. Dagadt kilógott egy üveg borért, mi pedig türelmesen ültünk a fal mellé sorolt székeken, mint megannyi kisangyal, sötétkék öltöny, fehér ing, diszkrét nyakkendő. Figyelmesen bámulva a fonnyadt nagyünnepi dekorációkat, és a lányokat, akik szintén szépen voltak felöltözve, sötétkék rakott szoknya, fehér blúz, esetenként magassarkú körömcipő. Mielőtt a lányiskola növendékei megérkeztek volna, a Diri nagy beszédet tartott. Arról, hogy ne éljünk vissza a bizalmával, ne viselkedjünk úgy, mint a huligánok, mert kicsa- patás, igazgatói intő, ösztöndíj-csökkentés — nem beszélve természetesen a MŰM 24-es eddigi, makulátlan hírnevéről. Értettünk mi a jó szóból, és kár- örvendően figyeltük a kollégistákat, akiknek kötelező volt táncolniuk, nem bújhattak ki alóla. A lányok jól elkülönülve ácsorogtak a lemezjátszó körül, és a szemközti fal mellé sorolt székeken üldögéltek. Nézegetések és nevetgélések estek ugyan mindkét részről, szemezgettünk, azonban senki nem akarta ennél jobban elkötelezni magát, végül megjött Dagadt, üzent értem egy kollégistával. Kint a vécén, a sűrű cigarettafüstben ott huszonegyezett az iskola progresszív élcsapata, a harmadikosok. Aznap ösztöndíj-osztás is volt, tíz-húszforintos ütések estek egy lapra. Dugóhúzó került, iszogattunk. Asztali fehér volt, literes. Visz- szaballagtunk, ahogy a bor elfogyott. Bent a helyzet változatlan volt. Néhány pár táncolt a hatalmas majomszigetek között, és a két iskola szakoktató és tanári kara összevissza rohangált, könyörgött, fenyegetőzött: — ,,táncoljatok, mert legközelebb nem lesz buli!" De a tömeg öntörvényeinek engedelmeskedve rágógumizott és bámult, halaszthatatlan dolgokról beszélgetett, a táncra váró lánycsapatokra ügyet sem vetve, akik közül a rámenősebbek mór egymással táncoltak, amit azért mindenki megnézett. A magyartanár, a Vízicsirke is kivette a részét a köhalasztanunk például valaki megszólítását, ha nincs rajtunk a szemüvegünk. Ismerkedni lehet strandon, utcán, buszra várva, orvosi várószobában és másutt. De az öltözet és a hely szempontjából legmegfelelőbb a gumísapko és a strand vize, mégpedig a bója mögötti hely, ahová nem lehet ellátni a partról. Ha tehát az ember egy pillanatra „takarásba kerül" a part irányából, haladéktalanul fogjon hozzá az ismeretség megalapozásához. Különben a mentőcsónak előbb ér oda, mintsem a kívánt ismeretség létrejönne. A hely tehát nem gond. De gond a „hogyan" kérdése. Ez már egész tudomány, a miként a tudományos pálya esetén, így itt is akadnak pályára termettek és alkalmatlanok. Az ismeretség legkezdetén alapvető dolog: ki kell mondani az első mondatot. Az első mondatok kategóriáján belül három alkategóriát különzösségteremtésből. Mint cserkészkorában, olyan fiatalosan twistéit. Majd hirtelen odaintett valakit. — Vedd át, fiam, a táncosom, nekem halaszthatatlan dolgom van! — és átrohant a terem másik végébe, újból megcsinálni ezt a trükköt, amit már mindenki ismert csak a lányok nem. Dagadtnak is a barnák tetszettek, mint nekem, Pénteknek pedig a szőkék. Mustrál- gattuk a lánycsapatot, végül megállapodtunk három lánynál, akik a sarokban ácsorogtak, nem a széksoron ülve bociarccal várakoztak. Két szőke volt, és egy barna. Felkértük őket, és kört formázva twisteltünk. Bőrdíszművesek voltak. Egy osztályba jártak, mint mi. Amikor lassú szám jött, az élénk szemű barnát választottam, hiába akart Dagadt elém tolakodni. Bemutatkoztunk. Évának hívták. Ringatóztunk a szám ritmusára, de inkább egymás testére figyelve. Tetszett, hogy nem kellett a kezét fogni, hanem mindkét kézzel a derekát lehetett. A Diri rosszallóan bámult bennünket, a többiek mind fogták egymás kezét. Láttam rajta, legszívesebben előkapná a Kisnoteszét: ,,na, ki az osztályfőnököd, kispajtás?“, de az ünnepi alkalom miatt nem teheti. Kérdeztem a lánytól, tudja-e, hogy úgy hívják, mint a világ első nőjét. Ezen nagyot nevetett, hozzámbújt, mintha igen régen ismernénk egymást, és azt válaszolta, hogy tudta eddig is, de még így nem is gondolt rá, kár, hogy engem nem Adómnak hívnak. Németh Lehel énekelte a „Reszket a hold a tó vízén"-t, a színezüst bözletünk meg. Van egy alsó fok, egy egyszerű, majdnem primitív fokozat. Ilyenek, mint: „Mennyiidő van?" .Mondja kérem, hogyan juthatnék el innen a strandra?” „Hol van itt egy autóbuszmegálló?” Nincs helytelenebb dolog, mint így kezdeni a próbálkozásunkat. Ilyen kérdésre azonnal pontos, kimerítő választ lehet adni, ezt meg is kapjuk, s miután ilyen formán kimerítettük a témát, nincs mit beszélgetnünk tovább. Egyik erre, másik arra megy tovább. Így csak a zöldfülűek próbálkoznak. Ennél sokkal jobban beválnak az úgynevezett „elbeszélő stílusú" első mondatok. Ezekre az jellemző, hogy nem kívánnak konkrét választ, csupán abba a helyzetbe hozzák a partnert, hogy minden megerőltetés nélkül mondhasson ő is valamit. Az ilyen mondatot mintegy magának, maga elé mondja az ember. Ilyeneket: „Milyen jó, meleg ma a tengeri”, vagy „Csuda meleg van, a csillagát!". A jó időjárásról aztán már egy ügyes fordulattal át lehet térni másra is, ami szintén jó. . Egy jó filmre, könyvre stb. fényekkel együtt, és igen jól éreztük magunkat, hiába bámult a Diri, és hiába pislogott a Dagadt. — Mi is innánk egy kis bort — mondták a lányok, amikor szünetet rendelt el a Diri, és kifelé tolongtunk a folyosóra. Nem kérettük magunkat, mivel úgy voltunk vele, ha egy nő inni akar, az már fél siker. Kilógtunk a hátsó kijáraton. A főkapunál a kollégium vezetője őrködött. A kocsmába csak Dagadt ment be. Mi kint ültünk a téren, a pad támláján kuporogva, és szidtuk a bulit. Sztorikat meséltünk az iskolaigazgatóinkról, és a tanárokról. Nagyokat röhögtünk mindenen, mert minden nagyon nevetségesnek tűnt. Az üveg bor hamar elfogyott, meg sem éreztük. A másodikért én mentem be a csereüveggel. Bent alaposan kiríttam az öreg újpesti vagányok és szokásos iddogálók közül, fehér ingemmel, félrefésült hajammal. — Hová viszed azt a bort husi- kám? — mosolygott rám a kövér pénztárosnő. Ez az üveg bor már lassabban fogyott, ültünk a pad támláján, hűvös volt, november vége. Páronként átkaroltuk egymás derekát, cigiztünk, és kortyolgattuk a bort. A rendőr jól megnézett bennünket, de végül nem jött oda igazoltatni. Majd az üres üveget a pad alá rejtve elindultunk az iskola felé. összeölelkézve mentünk, és mire felfigyeltem, Dagadt és Péntek, és a hozzájuk tartozó lányok elmaradtak. Így aztán nagy ívben kikerültük az iskolát, és barangoltunk a kiskerA harmadik a kiemelt kategória. Ez a legnehezebb, a legszínvonalasabb. Ezek bizonyos értelemben „létfilozófiai" jellegű gondolatoknak nevezhetők, mélyen intellektuálisak, amellett jócskán titokzatosak, sejtelmesek is. Az ilyesmi úgy hat a kiszemelt partnerre, mint a jó konyak. A fejébe száll, s bár még magánál van, a lába már valósággal a földbe gyökerezett. Ilyesmit lehet mondani például: „Ma oly' kék a tenger, mint Rerih vásznain”, vagy például — arcunkat a szellőbe tartva, lehunyt szemmel — „Susog, susog, mint egy Beethoven szimfónia harmadik tételében a hárfa." Ha mindezek hallatán a hölgy nem fordítja el a fejét, akkor nyert ügyünk van. Azt jelenti, hogy rá tud hangolódni arra, amit érzünk, s ha nem is szólal meg, már a szeméből látjuk, hogy folytathatjuk a beszédet. Ámde nem árt óvatosnak lenni. Ebben a kategóriában nemritkán előfordulnak olyan egyedek, akik már a beszélgetés legelején szóba hozzák Einstein relativitás elméletét. Nos, az ilyenektől igyekezzünk mielőbb szabadulni, mert igazán emberünkre akadunk, s nagyon valószínű, hogy nem fogjuk bírni cérnával. tes kockaházak sorfala között,, míg egy térre jutottunk. — üljünk le — mondtam. Leültünk? A lány kifelé fordulva, ahogy szokás, én pedig befelé, így szembekerülve rövid ölelkezés után csókolozni kezdtünk. Előbb csak finoman, udvariasan, később egyre inkább belelendülve. Simogattam a melleit, a ruhán át érezve kemény bimbóit, még később a combját, felfelé botorkálva kérges kezemmel az öle felé, de ő átkarolt és a fülembe súgva kérte - ne itt. — Ekkor rágyújtottunk egy cigire, nem is szívtuk el teljesen, felálltunk, és mentünk visszafelé az iskolához. Fogtuk egymás kezét, és nevettünk a ránk acsarkodó házőrző kutyák dühén. A főbejáratot már nem őrizte senki. A teremben már mindenki mindenkivel táncolt. Egy jónövésű harmadikos még a magyartanárnőt is felkérte. Tíz óra lehetett. Dagadt is, Péntek is elmentek már, mi is vettük a kabátunkat, és mentünk együtt. Szótlanul, átölelve egymást, sétáltunk a hideg és ismeretlen utcákon. Törtem a fejem, vajon hol lehetne együtt lenni. A Du- na-part hideg, esett délelőtt az eső. Otthon pedig a szüleim békésen és éberen, ügyelve a szülői ház becsületére. Már nem tudtam, merre járunk. Házak, sarkok, és gyárfalak, időnként éjszakai villamosmegálló, felkiáltójelként és z-izegő neonok. Kézenfogva mentünk, néha megálltunk, csó- kolóztunk vagy énekeltünk, úgy éreztem, ez a reménytelen éjszakai séta egy életre összeköt bennünket, míg egy helyen a lány megállt. — Itt Iákom — mondta. Nem nézett rám, félszeg tartással állt. — Mindenki otthon van — mondta nagysokára. Átölelt, hozzám bújt. — Nem lehet, majd máskor. Találkozót beszéltünk meg másnapra. Még egy cigaretta, és még néhány rövidebb csók, és arcsimogatások. Mégis, igen csalódottan mentem hazafelé, arra gondolva, milyen szomorú az, hogy ő mégis tudta, merre lakik, és ettől most minden más. És kereshetem az utat a Váci út felé, amikor mindenki alszik, és sehol egy ember. Ha sikerült az ismeretség, a továbbiakban még a következőkre érdemes ügyelni. Ne mondja az ember, hogy ő űrhajós, hogy miniszterhelyettes, vagy író, aki titokban nyaral itt. Az ember válasszon magának valamilyen szolid foglalkozást, csendesen nevezze meg, de nézzen hozzá jelentőségteljesen, engedje sejteni, hogy szűkszavúsága indokolt. Ami a családi helyzetet illeti, itt sem az a fontos, hogy kimerítő információt adjunk magunkról, ügyes általánosságot mondjunk, lehetőleg tréfás formában, mert ezt sokféleképpen lehet magyarázni később. így már el lehet kezdeni. Végül még egy igen fontos dologra hívnám fel tisztelt hallgatóim figyelmét. Nagyon ügyeljenek arra kérem, hogy megjegyezzék mind az öt vagy hat újonnan megismert hölgy esetében, hogy melyiküknek mit, milyen nevet, milyen foglalkozást mondtak magukról. Fordította: Konczek József HÉTVÉGE 9. Mózes Lajos: Subidnhi, kilencszázhatvankettí ________■
