Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-17 / 225. szám
Ünnepi hétvége Szegeden (Munkatársunk telelonjelentése) Tízezer látogatót fogadott be a Tisza-parti város ezen a hétvégén is. Az idegenforgalom pezsgése szemre is lemérhető. A belvárosban bármerre tekint az ember, hazai kiránduló csoportokat, külföldi panoráma buszokat láthat mindenütt. A hetek óta tartó — ahogy itt emlegetik; „szaharai" forróság elől — Szegeden is a hatalmas területű új szegedi strandon, a parkokban és főleg a délutáni — koraesti —órákban a szökőkutak környékén keresnek menedéket az emberek. A mostani hétvége különösen gazdag programot kínált. A DÓM-téren három színházi előadás, az Ifjúsági Házban egy reprezentatív országos tárlat megnyitása, a Tiszán pedig a kétnapos nemzetközi motorcsónakverseny újabb ezreket vonzott ide, az ország legkülönbözőbb részeiből. Megteltek a szállodák, a kempingek és a különböző nyári kisegítő szálláshelyek is. Már szombaton a délelőtti órákban felbőgtek a Tiszán a nemzetközi verseny csónakmotorjai. A gyakorló futamok után több kilométer hosszúságban legalább tízezren lepik el a Tisza-parti védőmű kőkorlátjait, hogy tanúi lehessenek a szegedi nyár egyik leglátványosabb eseményének. A hétvége kétségtelenül legjelentősebb kulturális programja pedig a DÓM-téren zajlott le pénteken este. Tíz év után a Magyar Állami Operaház művészei újra bemutatták Seregi László rendezésében és koreográfiájával a Spartacus című balettet (zeneszerzője: Aram Hacsaturján). A mintegy hatezer néző igen meleg fogadtatásban részesítette p látványosságban, színekben, fényekben és tömegjelenetekben bővelkedő produkciót, amely az idei nyár kimagasló értékű színházi előadása. A rendező a monumentális térnek megfelelően kibővítette a tánckar és a statisztéria létszámát. A tömegek gyakori megjelenésével és eltűnésével olykor úgy tűnt, mintha több százan táncolnának, mozognának a színpadtéren. A tömegjeleneteket nagyon szép lírai szólók, drámai erejű kettősök kapcsolták össze a rabszolgalázadás története révén, amely a táncjáték témája. Megérdemelten fogadta tapsvihar a címszerepet táncoló Dózsa Imrét és partnerét, a szép és tehetséges Pongor Ildikót (Flavia). Crassus, a római hadvezér szerepében Keveházi Gábort és további jelentős szerepekben Szumrák Verát, Pártay Lillát és az előadás valamennyi szereplőjét. Stúdió '81 címmel szombaton délben nyílt meg ünnepélyesen a Fiatalok Képzőművészeti Stúdiójának idei kiállítása. A szegedi Ifjúsági Házban 122 kiállító művész, mintegy 250 alkotása látható. A művek nagyobb részben a legmodernebb irányzatokat képviselik, jóleső érzékenységgel korunk nagy kérdései, kifejező eszközeiben pedig egyfajta vonzódással a realizmus hangvétele iránt. A művek értékeit a díjak száma is jelzi. A Stúdió, a KISZ KB és helyi szervek összesen 5 darab tizenötezer forintos, hét tízezer forintos és öt ötezer forintos díjat’ osztottak ki. A tizenötezer forintos díjakat F. Zámbó István (Szentendre), Tornai Endre András (Balassagyarmat), Földi Péter (Somoskőújfalu), valamint Zrinyifalvi Gábor, Katona Zsuzsa, L. Kazovszkij és Nagy Gábor budapesti művészek vehették át. W. E. 35 féle fagylaltkiilönlegesség, marcipán mese- és állatfigurák Fonyód liget i slágere • Rumbatorta, albán és extra krémes Bcrbo-csatód tagjai sorolta,• Borfagyi badacsonyi muskotálybél A lipcsei Hans Unger és felesége, Krisztina asszony a balatoni nyaralás első napján szerezte a címet: Osváth-cuk- rászda, Fonyódliget, Török Bálint utca 15. Egy honfitársuk írta le számukra, amikor megnézni és megkóstolni való magyar különlegességek iránt érdeklődtek. Siófokon ültek vonatra, s jöttek a fonyódi állomásig, majd onnan — 25 perces gyaloglás és keresgélés után — végre eljutottak az Osváth cukrászdáig. Távozóban váltottunk néhány szót velük. — Megérte a kirándulóé? Krisztina asszony előbb a gyomrára, aztán a hűtőtáskára mutatott: mindkettő tele. — Mi ízlett a legjobban? — A borfagylalt, az extra krémes, a magyar módra készült gyümölcstorta, — s talán sikerül épen megőrizni hazáig a marcipán kisrókát, oroszlánt, cicát és mackót. Ez utóbbiakat ajándékba visszük Lipcsébe a rokonságnak. Fonyódliget idei slágere egy csöpp kis magáncukrászda, ahol 35 féle fagylalt, számtalan különleges édesség kapható. A bejáratnál néhány fagy- laltozó asztallal bővített kis üzlet tavaly nyílt, de idén vált igazán ismertté. A tulajdonos és egyben a főcukrász Osváth Péter, mindösz- sze 23 éves, ifjú házasként vágott bele a vállalkozásba. Édesapja, fivére, nagybátyja is cukrász, a szakmaszeretetet hazulról hozta. Hárman dolgoznak, ketten termelnek hátul a műhelyben, egy fiatal nő pedig kiszolgál. Napi forgalmuk időjárástól függően 2—4 ezer forint, 3—4 forintos tételekből. — Szeretem a mesterségemet, azt a variációs lehetőséget, amit nyújt, örömet, elégedettséget ad, ha sikerül valami újat összehozni. Ezért próbálkoztam a fagylaltválasztékot kibővíteni. Jelenleg összesen 35 féle készül, naponta 10—12 féle, váltogatva. Legkapósabb, mert üdítő a bor- fagylalt, ami muskotályból, kékfrankosból és burgundiból készül. Nem győzünk eleget készíteni gyümölcstortából, ru- mos-csokis-tejszínhabos albán krémesből, a csokoládés rumosmeggyes Rumba tortából. Kedves vevőink megszerették és keresik egyebek közt a paradicsom, sütőtök, sőt a mákos fagylaltot is. A pulton ismét mesefilm-fi— Hogyan készülnek ezek a szép formájú édességek? — A Vük sablonját például egy ismert szobrászművész készítette. Persze a sablon csak a kiindulópont, így is sokat kell vele dolgozni, festeni, szá- rogatni. A vevők keresik, mert olcsó és kedves kis ajándék. Különlegesség. Márpedig itt az kell, vendégcsalogató, hogy érdemes legyen akár messzire is elgyalogolni érte- Jó üzlet lenne Fonyódon, vagy nagyobb helyen a központban, na de sok pénz kellene hozzá. De- hát nem is az üzlet a fontos nekem. Első a készítményeim szakmai rangja. Hiú vagyok rá, hogy a vendégek elégedettek legyenek a munkámmal. Ügy legyen! W. M. litt (É«étl embere ichiro Suzuki és Hubert Képpel gitárművész Immáron ötödik alkalommal rendezték meg a nyáron Esztergomban a szemináriummal egybekötött nemzetközi gitárfesztivált, amely ugyancsak hozzájárul hazánk zenei jóhírének öregbítéséhez. Erre a fesztiválra számos országból érekeztek vendégek, s közülük Ichiro Suzuki és Hubert Kappe/ pénteken este Pécsre is ellátogatott. A Hotel Minaret udvarában adtak szép hangversenyt. Mindketten fiatalok, és virtuozitásuk lenyűgöző. Ichiro Suzuki 1948-ban született egy japán városban, Kobeban. Hároméves korában kezdett hegedülni, a gitárral 10 éves kora óta foglalkozik. 1969-ben spanyol állami ösztöndíjat kapott, s így öt éven át a híres Segoviánál folytathatott tanulmányokat. Európa sok országában hangversenyzett már, de járt előadói körúton az Egyesült Államokban és Afrikában is. Jelenleg Párizsban él és főként vezényléssel foglalkozik. A spanyolországi nemzetközi zenei fesztivál igazgatója. Hubert Käppel még fiatalabb, mindössze harmicéves. Gitártanulmányait c kölni főiskolán Tadashi Sasakinál végezte, majd a baseli zeneakadémián fejlesztette tovább tudását. Még főiskolásként mesterkurzuson vett részt Narciso Yepes kezei alatt. 1978-ban Olaszországban a gargnanói nemzetközi fesztivál első díját szerezte meg. Azóta járja a világot, és „mellesleg” nemzetközi mesterkurzusokat vezet. Az otthoni miliő és n gyerm&kek Szívzörejek G ondolom: egy szülő számára azok a legnehezebb pillanatok, míg a kardiológus végzi a vizsgálatot, elemzi az elektrokardiogram- mot, az EKG rajzolatját. A Pécs városi Kardioilógiai Gondozóban — mint azt dr. Hutás Zsuzsanna szakfőorvos említette — évente közel 5000 gyermek érkezik az iskolaorvos, a körzeti orvos beutalójával, feltételezve: a gyermek szívével valami baj van. A beutaltak között elég sok a csecsemő. Kezdjük az utóbbival.- — Főorvosnő, ön korábban említette, hogy a gondozó forgalma az utóbbi években meg- növekedett* Mi ennek az oka?- Korántsem az, hogy ma több a beteg gyermekszív — mondotta a főorvosnő. — Inkább az, hogy ma szinte kivétel nélkül minden gyermek orvos „felügyelete" mellett él, s abban a pillanatban, ha valami rendellenességet tapasztalnak, intézetünkbe küldik a gyermeket. Ez az évi 5000-es forgalom oka, s ennyi gyermek közül alig 1000 kerül tényleg betegen a rendelőnkbe. Közülük kerülnek Jelenleg a kölni főiskola tanára. Egyéniségükről szóban elmondani alig lehet valamit. Életük a zene, s aki jobban meg akarja ismerni őket, a koncertjeiket kell hogy látogassa. H. J. ki a születési rendellenességgel, a gyulladásos panaszokkal élők. — A szivzörej gyakori... — így van, de hpdd tegyem hozzá: tulajdonképpen nincs is olyan ember, akinek ne lennének szívzörejei. Ahogy dolgozik a szív, úgy hallhatunk a fonen- doszkópon keresztül halkabb- hongosabb zajokat. Gyermekkorban - mivel a mellkas vékonyabb —, ezek a zajok erőteljesebbek, de nagyon ritka az, hogy úgymond „harsogó zörejjel" találkozzunk. A szülők hajlamosak a szívzörej diagnózis után felmentést kérni az iskolai testnevelés alól, kímélni a gyermeket — holott erre nincs szükség. A szakorvos — jelen esetben szakrendelőnk — döntsön ezekben az esetekben, s a döntést fogadjuk el. Mert ha nem, utóbb akaratlanul is fellép valamiféle betegségtudat a gyermekben, visszahúzódó lesz, s többet ártunk, mint használnánk. — Előfordul, hogy a szívpanaszok oka a családi körülményekben rejlik? — Sűrűn tapasztalom: az otthoni miliő megviseli a gyermekszíveket. A veszekedések, kiabálások, a stresszhelyzetek nyomán a szív „félrever", szapora lesz, s az a tachikardiás szívműködés rövidebb, hosz- szabb ideig tart. Nemcsak a gyermeket, de a felnőttet is megviseli. Egy példát is mondanék erre. Járt hozzánk egy kislány kezelésre hasonló panaszokkal, s kiderült, az édesapa iszik, garázdálkodik, félelemben tartja a családot. A válás után az apa elköltözött o lakásból — a szívpanaszok azonnal megszűntek . . . — Mondjuk: a szívműtétek gyermekkorban nem olyan veszélyesek. — Műtéti beavatkozásra főleg a veleszületett rendellenességek, bizonyos érproblémák, szíven belüli elégtelen záródások esetén kerül sor. Néha olyan rutinnal, mintha csak egy mcndulaműtét volna. Mi az Országos Kardiológiai Intézettel, a budapesti érsebészeti klinikával állunk kapcsolatban. Hároméves kor alatt a fővárosi II. számú Gyermekklinikára kerül a gyerek. E három helyen műtik a gyermekszíveket hazánkban. — A műtéthez szülői beleegyezés kell. — Feltétlenül, hiszen mégiscsak komoly dologról van szó. Persze, az esetek 99 százalékában műtét nélkül a gyermek élete nincs biztonságban, úgyhogy a döntés nagy felelősséggel jár. S minél korábban sikerül a beavatkozás, annál jobb. — Előfordul, hogy a szülő megtagadja a beleegyezését...? — Erre szintén egy esettel válaszolnék — mondotta befejezésül dr. Hutás Zsuzsanna. — Többször is előjegyeztünk műtétre egy fiút, de a szülei nem egyeztek bele, halogatták a dolgot. Végül a fiú maga jött hozzám — már 15 éves volt —, s kérte: műtsük meg, mert érzi, nagyon fórcdékony, néha rosz- szul van. A műtétre azonban már nem jutott idő .. . Kozma Ferenc Fotó: Läufer László A BARCSI UNITECH IPARI SZÖVETKEZET FELVESZ V 1 főt számviteli vezetői munkakörbe, ▼ 1 főt gépi anyagkönyvelési csoportvezetőnek. Mindkét munkakör betöltéséhez szakirányú, felsőfokú képesítés szükséges. Jelentkezés a szövetkezet elnökénél. 7570 Barcs, Nagyhíd u. 1.